2008. december 28., vasárnap

Egy kis lelés: filmtörténeti csemege


Ezt mindenképpen nézzétek meg, kultúrtörténeti (filmtörténeti) csemege!
Vagy a közvetlen tecsöves (youtube) link. Több szempontból zseniális, és egyáltalán, olyan ritkán látjuk mainapság Humphrey Bogartot... (az eredeti látnivalólag az Index Librorum Prohibitorum 3. helyén tanyázó Phil Marlowe-krimi volt).
Utána kicsit részletesebben körüljárjuk majd egyik kedvenc témámat: miért kellett a Gyűrűk Urát a hollywoodi filmiparnak teljesen elbuzisítania, miért fröcsögnek Tolkienre egész netes fórumok, hogy rohadt pronáci rasszista, a Gyűrűk Urától való ősrettegés mellékterméke-e Harry Potter, létezik-e konzervatív fan (és ha igen, miért mindig Tolkien-fan), és az orkok tényleg cigányok-e? De ehhez kell egy kis előtanulmány, legalább ez a film.
Az aktív vitapartnereknek további letölthető képeket fogok ajándékozni; addig is, egyetek sok kocsonyát, és igyatok nagyjából mindent. Ez utóbbi pontokhoz néhány mellékes, karácsony tája által generált tanács.
1. Az olvasztott vajban tálalt kecsegét NE főzzétek tovább 10 percnél, mint az Ínyesmester javasolja, higgyétek el, hogy ő jobban tudta nálatok. Ha nem fogadjátok meg, baj lesz.
2. A Berliner Lawa kategóriájának továbbra is első söre, de a Baltyika is igen jó.
3. A tibetiek nem hülyék, még ha neki is esnek néha puszta kézzel a kínai hadseregnek. A tea olvasztott sós vajjal éppúgy ízletes, mint tejjel.

2008. december 24., szerda

A szfinx rejtélye

Miért nem írok én verset? Még a születésnapomon sem?

2008. december 22., hétfő

Más


Ez a szó egyébként nem azt jelenti, hogy buzi. Ez azt jelenti, hogy az előzőtől eltérő. Az jön most. És a meleg sem azt jelenti, hogy buzi, mert az azt jelenti, hogy a környezeténél magasabb hőmérsékletű. Lehet egy buzi is meleg, például Adrienne-Éva, ha belázasodik, de nem lehet más, mert ebben a blogban állandóan előkerül, így semmitől nem tér el.
Karácsony áldott napjai azonban legyenek mások, ha megoldható, ennél az egésznél. Most pedig elérkeztünk a Téli Napfordulóig, túl vagyunk a Sátán egyfia, Joszif Visszárionovics elvtárs születésnapján, jön a miénk, aztán Grósz J.-é, aztán Krisztusé, aztán egy darabig fetrengünk a mákosbeigliben és alkoholban. Ezt hívják Szilveszternek, és azért van, mert az óév még mindig jó ahhoz képest, mint az új lesz, és ezért ünnepeljük.
Tehát: ami más. Egy piros műanyag repülőgépmodell összeszerelése.
A leírás szerint az orr-részbe egy 10g-os súlyt kell beépíteni. Az alkatrészdobozban 10g-os súly nincs, csak műanyag reszli. Miután az elérhető legsúlyszerűbb tárgyakat (rézcsavaranya stb.) egy egycentes kupica vízzel ellensúlyban kétkaros módszerrel lemérve kiderült, hogy semmiképp nem férnek be az orrba, egyértelművé vált számomra, hogy csak gyári ólomsúllyal lehet dolgozni. Nosza, bolt (még jó, hogy aranyvasárnap van), horgászólom, 10g-os kiszerelés. Gömbformában az is egyértelműen nagy az orrnak.
Kalapáccsal csőr alakúvá vertem a súlyt (két véraláfutás, lévén hogy az egész tárgy nincs 1 cm átmérőjű, a kalapács meg megvan, sőt), majd miután így beszuszakolva is mindenképp belógott oda, ahol már az ülések álltak volna, harapófogóval a fölösleget levagdostam, egy kis részét lemezzé kalapálva mellé tömködtem, eredményképpen már csak félórás nyomorgatással lehetett a test két felét összeilleszteni, végül harmadszorra sikerült csak összeragasztani. Az ólom szinte légmentesen tölti ki az orrt, kb. 8g ment bele, a többi szemétbe.
Azért a gyártó céget megkérdezném, hogy ezt mégis hogyan, és mire számítottak? Tömény plutóniumot öntök bele, és legalább már van atomcsapásmérő magyar légiflotta is?
Jó lenne tudni, hogy hány modellező van, aki végigment ezen a kalandtúrán, és hányan, akik egyszerűen hagyják a fenébe.
Én nem hagyom. Miért dolgozzam úgy, hogy előre tudva nem csinálok semmit jól?

2008. december 18., csütörtök

Magyar Gárda vs. elmebeteg bűnözők

Itt a bíróság HIVATALOS ítélete a Magyar Gárda feloszlatásáról
(a Barikádon jelent meg)

Hát ilyet még nem láttam. Magyarországon sok mindent láttunk már, de amióta az MSZMP alapítóját az MSZMP utasítására egy börtöncellában belefojtották egy moslékosvödörbe, azóta ez körülbelül az első.
Tessék már nézni!
A bíróság ítél úgy, hogy 1, azaz EGYETLEN darab törvényi helyre nem hivatkozik!
Az eddig is tudtam, hogy Fletó elmebeteg, rángógörcsös, paranoiás, cezaromániás állat, de hogy már a beosztott vérbírói is csak értelmi fogyatékos, rácsos ágyban tartandó félállatok lehetnek...
Hogy egy durván baloldali filmből idézzek: Könyörgöm, akasszuk fel!

2008. december 16., kedd

Magyar Gárda

Most már nyilvánvaló, hogy egyetlen megoldás van. Az Ír Köztársasági Hadsereg mintájára kell egy földalatti FEGYVERES alakulatot szervezni (a neve akár lehetne Magyar Királyi Hadsereg), amely állandó gerillaharcot folytat a despotikus hatalom ellen.

2008. december 13., szombat

Mindenféle; javaslat betiltásra


Sok apróság történik a napokban, amelynek mindegyikéről valami eszembe jut, de vagy egymondatos, vagy axiomatikus, vagy nem éri meg leírni. A net pedig eléggé behalt.
Grósz Jakab pont e csodás napon tudott elmenni kiküldetésbe Japánba, kíváncsi vagyok, mikorra és hány darabban csomagolva tudta elhagyni Ferihegyet (Fletóról kapta-é nevét?). Este vitatkoztunk az Etikai Kódex 10§-on, amit pillanatnyi önérdekén kívül némileg racionálisan azért nem fogad el Fletóhegy vonatkozásában, mert mint rendszeres utazót rendszeresen meglopják (csomagdézsmálás) a most sztrájkoló alkalmazottak, és közönséges tolvajokkal a szolidaritás nem egyszerű. Meg kell szokni, hogy ebben a világnak nem közössében (Ady) a döntő többség köztörvényes. —
Meglepett a forradalmárokkal szembeni megtorlás váratlan petyhüdtséga, ugye öt felkelőt ítéltek el a napokban, de csak felfüggesztettre, és nem kötél által felfüggesztettre. Mivel azt nem hiszem, hogy Fletó emberségesebb ember lenne Csermanek Janinál, keresem a magyarázatot, aki tud, segítsen, egyelőre leginkább abban gondolkodom, hogy fél, be van tojva, és puhítani akar a helyzeten. —
Szeretett vezetőnkre, Kandúr Bandira, aki most biztos meg van sértve rám, pedig én tényleg továbbra is szeretem őt, meg ráborult egy jókora bili sz**, amit benézett, hogy egy éve alatta áll. Sajnálom, mert tapasztalásból tudom, hogy mennyire megtévesztően be tudják magukat nyalni az ember szívébe elmebeteg leszbiák, ráadásul én is láttam már rég a veszélyt (az ő saját szájából hallottam), de nem vettem komolyan és akkor nem szóltam neki, hogy vigyázz! mert kedved majd követendi gyász. Utólag meg ne legyen okos az ember. Egyetlen okoskodásom, hogy a sz**t kenéssel nem lehet eltávolítani, attól csak egyre nagyobb felület lesz sz**os, be kell vallani, hogy "eekúrtuk, basszameg, tudtam én, de megint egyszer én akartam okosabb lenni." —
A leszbiákról jut eszembe, hogy én tkp. imádom a hoaxokat. Évekig a bonsai macska volt a kedvencem, 2006. szept. 19-e óta a legnagyobb magyar hoaxnak azt tartom, amikor ál-anarchista ál-gyűlés álhírével sikerült bezáratni az ELTÉ-t a forradalmároknak. Két napja ezt kontrázta az az ismeretlen zseni, aki el tudta hitetni az országgal, hogy a leszbik be fogják tiltatni Máté Pétert. Ez persze jó talajba hullott, ha belegondolunk, hogy mekkora betiltódüh lobog évek óta a buzikban. Ugyan, tessék emlékezni, már 1993 őszén, György Péter, ez a vörös fejű, aggresszív buzeráns, üvöltve követelte az ELTE BTK hallgatói lapjának betiltását a Kremolin Öcsögér álnevű (becs'szóra, azóta se tudom, kit rejt az álnév, pedig szívesen meghívtam volna egy nagy berúgásra) lírai szerző két versszakos, abszolút nem támadó hangú Buzidal c. műve miatt.
Össze is állítottam egy rövid listát, hogy mely magyar és világirodalmi klasszikusokat lenne időszerű a buziknak betiltatni, bezúzatni, kivonatni a közkönyvtárakból és büntetendővé tenni példányok birtoklását.
INDEX LIBRORUM PROHIBITORUM IOANNAE SUMMAE PONTIFICAE
1. Arany János: A bajusz. Elbeszélő költemény. Betiltás indoka/ürügye [BI/BÜ]: rasszista, cigánybűnözést tételez fel, trükkös lopásokat varr szegény ártatlan lováriak nyakába.
2. Dashiel Hammett: A máltai sólyom (az amerikai krimiirodalom ősatyja és első klasszikusa). A főhős Sam Spade átlag tízoldalanként megveri az ékszercsempész maffia levantei származású buzi főnökét és/vagy fiúkáját, nyíltan azért, mert buzik. (Igen, valahogy ilyennek képzelem én a törvényesség őrét, nem mint azokat a hülye magyar milicistákat, akik húsz forint júdáspénzért a Sam Spade-ektől védték a buzikat a Hősök terén.)
3. Akkor már egy lendülettel a Raymond Chandler összest is, mert az isteni Phil Marlowe is szívesen le-leken egy állati maflást a buzi bűnözőknek.
4. Petőfi Sándor: Akasszátok fel a királyokat! Lírai költemény. A szerző nyíltan az államrend erőszakos megdöntésére szólít fel benne, ezokból kéretik őt posztumusz el is ítélni, csontjait kiásni és felakasztani a bitófára. (Ennek külön lenne az a haszna, hogy végre a Magyar Tudományos Kakadémiának is meglenne a motivációja rá, hogy megkeresse őket.)
5. Babits Mihály: Elza pilóta. BI: a mű egész mondanivalója, BÜ persze a homofóbiája, mert az a ronda aggresszív Elza képes ellenállni, amikor a leszbik meg akarják erőszakolni, és megüti szegény ártatlan leszbiákat.
6. Dickens: Twist Olivér. Rendkívül intoleráns lépés a lányokat futtató, kisfiúkat tolvajlásra kényszerítő maffiafőnököt aggresszív, vöröshajú zsidónak ábrázolni, még ha nincs is leírva egyértelműen, hogy ő lehetett a György Péter nagyapja.
7. Catullus összes versei, főleg a "Két mocskos buzi szépen összeillik" kezdősorú politikai pamflet.
8. Dante: Isteni színjáték. Undorító: a buziknak külön kör jut a pokolban, a mennyországban bezzeg nincs egy szál se belőlük, holott oda kizárólag nekik lenne szabadjegyük, gondolom, hátsó ajtón.
9. Arisztophanész: Az acharnaibeliek. Mikor a perzsa követtől a görögök készpénzjuttatást várnak, az habozás és kertelés nélkül ezt mondja nekik: "te köcsög görög!" (Ez most nem Arany J. fordítása, mert őt már az 1. pontban betiltottuk, hanem a sajátom.)
10. Livius: A római nép története a város alapításáról. Megengedhetetlen, elfogadhatatlan, tűrhetetlen, nem EU-konform, hogy még mindig szerepel kötelező anyagként a közoktatásban a politikai terrorizmus dicsőítése mindjárt a mű 2. könyvében (Mucius Scaevola). Betiltandó, és aki oktatja, azonnal eltávolítandó a tanári pályáról!
11. Kapuvári buzibár (sláger). Nem kell magyarázni, miért.
12. Lőwy Árpád: Toldi. A homofóbia, xenofóbia és szexizmus abszolút példája. Toldi csupa külföldit győz le viadalban, és állandóan becsmérli a "buzeráns taljánok" szexuális szokásait, saját eltúlzott heteroszexuális aktivitásával pedig meg nem engedhető módon befolyásolja a tanulnivágyó ifjúság beállítottságát.
13. Jaroslav Hasek: Svejk, a derék katona. Regény. Aktívan intoleráns, homofób, rasszista epizódok, mint pl. az ezredes története, aki az Adige strandján meg akar erőszakolni egy kadétot a szolgálati szabályzattal fenyegetőzve, vagy a cigányé, aki önként jelentkezik szerbeket akasztani (háborús bűntett!); a tehénrekvirálás történetét már nem is merem részletezni, sapienti sat. Külön érdekessége, hogy e neonáci szellemiségű művet egy archeokommunista írta.

Egyébként indoklás nélkül, axiomatikusan be kell még tiltani Shakespeare Velencei kalmárját (praktice ez megvalósult, ugyan hol játsszák?), George Orwell Állatfarmját és a foncsorozott üveg kereskedelmi forgalmát és humán célú felhasználását.
Akinek még van egyéb ötlete feltétlen betiltandó művekre, szívesen várom, írja be kommentbe.
Találós kérdés ráadásnak:
1) A világirodalomban először hol írták le a "pedofil" szót?
2) Magyar szövegben először ki használta a "lesbizálni" igét?
3) Van-e buzi, akinek feltétlen minden művét be kell tiltani, mert kiemelten nem PC és nem EU-konform? Mondjuk, No. 13+1-ként?
A helyes megfejtéseket szintén kommentben várom.

2008. december 10., szerda

Viselkedési kiskáté magyaroknak

avagy, néhány általános etikai érvényű tiltó rendelkezés, amelynek betartása szükséges nemzeti viselkedéskultúránk kialakításához

1. Magyar ember nem tesz terhelő vallomást más magyar emberre rendőrség, ÁVH (=NNI), APEH, bíróság és hasonló államhatalmi szervek előtt csak súlyos köztörvényes bűncselekmény (pl. gyilkosság, nemi erőszak, gyújtogatás, nagy kárt okozó sikkasztás, tehát általában az I/9§ hatályát megszűntető bűntettek) esetén.
2. Magyar ember nem vásárol árut a Tescoban és hasonló nagy multinacionális kereskedelmi cégektől; ez alól kivételt képeznek a magyar áruval nehezen pótolható külföldi termékek (elsősorban iparcikkek, vagy pl. abszint, banán, rántott tintahal).
3. Magyar ember nem ad el cigánynak és nem vásárol cigánytól. (Ha igen, magára vessen, mert sz**t fog kapni irreális áron.)
4. Magyar ember nem közösül cigánnyal, lóval, kecskével, krokodillal és más állatokkal. (Ez alól kivételt képezhet, ha MA értékű felsőfokú végzettséggel rendelkezik, viselkedéskultúrája maga is megfelel az itt felsorolt pontoknak, és magyarnak vallja magát.)
5. Magyar ember karácsonykor az ÚR Jézus Krisztus születését ünnepli, és nem a Szeretet Ünnepét vagy a Fenyőfaünnepet. Amennyiben nem hisz az ÚR Jézusban, először is gondolkodjék el azon, hogy józan eszén van-e, másrészt inkább ne ünnepeljen semmit.
6. Magyar ember nem megy bulizni jún. 4-én, aug. 29-én, okt. 6-án és nov. 4-én.
7. Magyar ember nem köpköd szotyolát a Balatonba, nem sz**ik bele, nem dobálja bele a lerágott élelmiszermaradékokat és a fáradt olajat. Más élővizekkel sem teszi ezt. Szotyolát sehova nem köpköd, mert az cigány szokás.
8. Magyar ember nem ünnepli a hanukát. (Kivételt képezhet ez alól, ha véletlenül vallásos zsidó családba született, de az ilyeneknek azt javaslom, fontolják meg dr. Fejér Lajos, a nemzetiszocialista balfékság folytán Auschwitzban elpusztult nagy zsidó társadalomkutató véleményét, aki szerint minden zsidó számára a Krisztusban való hit lehet az egyedüli megoldás.)
9. A magyar ember szépségideáljai nem nyálas buzik, hanem férfias férfiak és nőies nők. Ő maga sem nyálas buzi.
10. Magyar ember nem szidalmazza a sztrájkolókat, és nem hisztizik, hogy miattuk csak tolongásban és lassan juthat el úticéljához.
11. Magyar ember nem használ nyakra-főre cigány argót, nem **dzsal hazafelé, hanem megy, és nem **kúrelja a csajokat, hanem pl. prütyköli (még kb. 30 szinonimát tudnék) a lányokat. Semmiképp nem a fiúkat. Stb. stb.
12. Magyar ember nem bohóckodik halloweennel, valentinnal és más amerikai sz**ral, hanem a hagyományos magyar ünnepeket üli meg.
13. Magyar ember nem fog kezet Gyurcsány Ferenccel és kormányának egy tagjával sem, nem fogad el tőlük kitüntetést, és nem mond nekik köszönetet.
És a +1 találat: magyar ember nem hiszi földreszállt istennek magát.

2008. december 7., vasárnap

Panasz


Na, tegnap itt járt a sog. Mikulás (néhai Myrai szt. Miklós pk.), de persze hogy megint nem kaptam egy zacskó aranyat.
Persze biztos az a magyarázata, hogy nem akarok elmenni kurvának.
Még médiakurvának sem.

2008. december 5., péntek

A konkurrencia* könyve


Óh, Fletóka is tartott tegnap könyvbemutatót, és dedikálta mizéjét, na, művét. Nem a farkát, pedig annak nagyobb keletje lett volna, mert kivénhedt és kiéhezett szoci női rajongók jelentek meg többnyire.
A hírek elég bőségesen tudósítottak a hallatlan kulturális eredményről, s mivel a maszop saját honlapja úgy értékelte, hogy kb. ötvenen akarták dedikáltatni a művet, ez nyilván a felső határ, ami elfogadható. Örvendetes következtetés: noha a Szeptembernek semmi reklámja nincs, Fehér Bence opusa éppen annyira érdekli az emberiséget, mint I. Fletó őfőf***ságáé. Ha azt vesszük, hogy a bemutatón nem kivénhedt szoci p***k voltak, hanem főleg elsővonalbeli irodalomtörténészek, költők, jogvédők, és fiatal férfi gárdisták (akik garantáltan heterók!), akkor a színvonal különbsége még jobban megragadható. Továbbá Fehér Bencét nem pfújolta és abcúgolta a megjelentek egy része, és nem ávós testőrök tömkelege védte meg a népharagtól. Az utóbbi szempontból Fletó inkább a Kopasszal került egy szintre, de nem engedem meg neki, hogy odáig emelkedjék, mert míg a Kopasz műveiből van a családi könyvtárban, meg általa aláírt papirost is tudok mutatni, Fletó-ömlengést nem voltam hajlandó venni és dedikáltatni, ugyanis irányadónak tekintem Brettling Eszter szavait a Trimmli sörözőben, midőn Róka Gina a dobermannját ajánlotta volt föl neki éjszakára (vö. Circe III. rész, VIII/E/b bugyor): "Leszbikus vagyok, és nem perverz!"
Továbbá, jellemzőnek találom:
- hogy Fletó seggségeit éppen a könyvszakma legmaffiózóbb görényei, a klasszikus imperialista cápamentalitású és minden magyartól legtávolabb álló Alexandra kiadó adja ki,
- hogy megint nem volt egy tökös legény se, aki lelőtte volna a helyszínen Fletót,
- hogy ez a szerencsétlen balfék eljutott arra a szintre, mint Leonyid Iljics Brezsnyev, aki a szovjet irodalom klasszikus szerzőjének hitte és hitette és irodalmi lexikonokba tetette magát Szűzföld c. műfaj nélküli öntömjénező papírkötege okán.
Egyben ügyes csak Fletó: ő valóban milliomos lett, míg másoknak, akik Vágó Istvánnal ülnek le beszélgetni, ez elég ritkán sikerül. Igaz, hogy azok valószínűleg nem élvonalbeli hazaáruló tömeggyilkosok unokáit kefélgetik ráérő idejükben.

*Igen, így. A Magyar Tudományos Kakadémia helyesírási szabályzata egy darab (nem túl magyar) (egyáltalán nem tudományos) kaka.

2008. december 2., kedd

Blaszfémia


Ma átírtam Vörösmartyt.

S a sírt, hol nemzet süllyed el,
Egy dögkútban leled,
S a cigányok millióinak
Szemében gyűlölet.


Blaszfém vagyok? Igen. Na és?
Különben is, a "Hasadnak rendületlenül" kezdetű variáció meg Arany Jánostól származik. Ő is blaszfém volt.
Azt mondta tegnap Grósz Jakab: "Nekünk adatott meg, hogy lássuk a történet végét. Ezer év alatt sokszor gondolták már, hogy vége ennek az országnak, de mindig csak ment valahogy tovább. A mi generációnk az, akinek az életében végleg megszűnik."