Különböző emberekről kezdtem volna írni, aztán lassan összefonódtak kerek egésszé.
Az összekapcsolást a váratlan hír jelentette: nagy valószínűséggel elesett Qaddâfi. Jónéhányezer honfitársa lemészárlása után — általános örömünnep, még nekem is — al-Majnúnt is elérte a bűnhődés. A bűneit aligha bánta meg, mindenesetre férfi módra, fegyveres harcban halt meg, igaz, ezt vártuk is tőle, neki még ilyen természete volt. A rongy európai diktátoroknak nem ilyen.
Az, hogy a holttestét a porban rugdossák meg ilyen, az nem különösebben kultúremberi dolog, de tegyük a kezünket a szívünkre, ha elkaptuk volna Gyurcsányt, nem ugyanazt tettük volna vele? Pedig neki jóval kevesebb emberélet szárad a lelkén. Az emberi lélekben levő fájdalom egy idő után túlcsordulhat odáig, amikor már a hullagyalázás nem bűn (ld. még Köztársaság tér, 1956).
Európában is egyre több helyütt kezd állni a bál, miután öt éve mi reményvesztett első fecskeként felkeltünk, most bénán kullogunk hátul. De azért valami gumicsontdobásra nemzeti összesz**ásunk kormánya is rákényszerül, így ez a hír együtt fut azzal, hogy végre előveszik az ánti-ántivilágból még ittmaradt vén kommunista vezéreket, és egy régi követelésünket kilopva legalább a bűnük pénzbeli jutalmát igyekeznek végre elvenni.
Az nem is lepett meg, hogy megszólalt Ungváry Krisztián és helyesli a dolgot, ebben a kérdésben alighanem mindig egyetértettünk ideológiáktól függetlenül. Egyébként sem egy jelentős dolog ez, inkább jelképes, és elég puhányul megcsinálva, így nem kockáztat semmit vele. Naná felveti viszont, hogy vajon mi lesz a Fidesz díszkommunistáival (akik közt tényleg van, aki érdemeket szerzett a cócilizmus megszüntetésében).
Jellemző balos vád, hogy a jobboldal különbséget tesz "jó" és "rossz" komcsi közt, aki nacionalista elköteleződésű, az lehet "jó" komcsi és minden megbocsátva. Ebben kétségtelenül van tényállásbeli igazság, más kérdés, hogy 1. mindjárt leírom, miért nem alkalmas ez vádnak, mert vádolni csak bűnnel lehet, helyes dologgal nem; 2. balosoktól ez oltári pofátlanság, lévén hogy keblükön melengetik a legocsmányabb vén gyilkosokat is, le egész Fletóig és Gergényiig. Ténybelileg a jobbos hozzáállás lényegéhez tartozik, hogy az embereket pártállásuktól, ideológiájuktól elkülönítve tetteik és szándékaik alapján kell megítélni, tehát ha az elmebeteg marxista eszme híve és a gyilkos moszkovita párttal cinkosságot vállalt is, az, hogy utána (sőt közben) mit tett és milyen szándékkal, döntő súllyal esik a latba. (Nyilván nincs olyan elmebeteg, aki ne tartaná becsületes magyar embernek kiváló költőnket, Tamási Lajos bácsit, csak azért, mert meggyőződéses marxista volt. Igaz, ő '56 után nem állt szóba Csermanekékkal mindhalálig.)
Az adott kérdésben, a kiemelt money-kat illetőleg viszont Krisztiánnak igaza van, pénzt az kapjon, aki megdolgozott érte, nézeteitől függetlenül, pártvezetőnek lenni pedig nem munka (bérgyilkosnak lenni mégannyira sem). Én igazán nagyon magas fokon tisztelem Pozsgay Imrét, akinek nagyon sokat köszönhetünk a Csermanek-rezsim eltakarításában, ha szabadjára van akkor engedve, most sokkal normálisabb rendszerünk lenne, és hogy Grossi barátomat idézzem (a '70-es évekről): "már akkor éreztük valamiből, hogy ez más, mint az összes többi". Tulajdonképpen ha sikerült volna őt megtenni első köztársasági elnökünknek, még az is lehet, hogy kibékültem volna a köztársasági államrenddel. Ettől függetlenül, tök logikus, hogy ő is éljen csak meg egyetemi tanári nyugdíjából, és egy kanyit se kapjon azért, hogy népfrontelnök, államminiszter meg még miafranc volt.
És öntudatosan mondom, hogy számunkra ő egy "jó komcsi", mert jót akart az országnak, és nem is ártott másoknak. (Bocsi, Aczél Gyuri bá terveinek igen, de az neeem baaaj :) ) Ez objektív, és nem a mi személyválogatásunk kérdése, ellentétben azzal, ahogy a balosok eldöntik, ki jó ember és ki nem, sőt ki tehetséges és ki nem, amikor selyp, dadogó műveletlen kultúrsznobok most képesek tehetségtelennek nevezni Csurkát.
Sőt még végigmenés is létezhet a damaszkuszi úton. A szememben nincs kizárva, hogy akár a kommunista éra utolsó diktátorának, Grósz Károlynak is meg kell bocsátanunk így utólag: ő rákban halt meg, elég szép lassacskán, volt ideje végiggondolni, hogy mi a Jó és a Rossz. Az utolsó publikus nyilatkozatában, emlékszem, olyasmit mondott, hogy (körülbelüli idézet) "a szenvedés tanította meg rá, hogy más embereket megértsen, és ha újrakezdhetné, mindent másképp csinálna." Ez természetesen még nem azonos azzal, hogy kiállunk nyilvános bűnvallásra és bűnbocsánat-kérésre az egyház színe elé, de határozottan abba az irányba mutat, és könnyen lehet, hogy legalább magában a végén megtette. Ha viszont még élne, nyilván hogy egy kanyit se az államtól, a megtért bűnöst a gyülekezet segélyezze, hogy életben maradhasson.
Fletó bizonytalan, hogy terrorizmus vádjával bíró elé áll-e (szerintem egyelőre nem, csak egy esetleges jobboldali hatalomátvétel után, de mindegy, még sokáig nem évül el), elvileg neki is volna ideje megbánni, de úgy néz ki, nem teszi meg. Benne egyébként van valamennyi Qaddâfi-természet. Volna benne élvezet, ha sikerülne végül beszorítani egy csőbe és oda lövöldözni utána, úgy előhúzni véresen. (Grósz mindjárt meg fog kommentálni, hogy különösen akkor, ha ez a cső O. Viktor végbelének bizonyul.)
U.i. Az egyik ref. elitoktatási intézményből páros lábbal kib**tak egy 57 éves tanárt, mert III/3 ügynöknek bizonyult. Megy a rinyálás pietista széplelkek körében, hogy keresztyéni megbocsátás stb., hát menjenek szépen a francba, per definitionem delatorokat az ekklézsiából korra, nemre és egészségi állapotra tekintet nélkül ki kell b**ni, mint Diocletianus idején is volt. Abban persze igazuk van, hogy seperni felülről kéne, Bátori ügynök őfőtisztelendőségével kezdve.
Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.
Az összekapcsolást a váratlan hír jelentette: nagy valószínűséggel elesett Qaddâfi. Jónéhányezer honfitársa lemészárlása után — általános örömünnep, még nekem is — al-Majnúnt is elérte a bűnhődés. A bűneit aligha bánta meg, mindenesetre férfi módra, fegyveres harcban halt meg, igaz, ezt vártuk is tőle, neki még ilyen természete volt. A rongy európai diktátoroknak nem ilyen.
Az, hogy a holttestét a porban rugdossák meg ilyen, az nem különösebben kultúremberi dolog, de tegyük a kezünket a szívünkre, ha elkaptuk volna Gyurcsányt, nem ugyanazt tettük volna vele? Pedig neki jóval kevesebb emberélet szárad a lelkén. Az emberi lélekben levő fájdalom egy idő után túlcsordulhat odáig, amikor már a hullagyalázás nem bűn (ld. még Köztársaság tér, 1956).
Európában is egyre több helyütt kezd állni a bál, miután öt éve mi reményvesztett első fecskeként felkeltünk, most bénán kullogunk hátul. De azért valami gumicsontdobásra nemzeti összesz**ásunk kormánya is rákényszerül, így ez a hír együtt fut azzal, hogy végre előveszik az ánti-ántivilágból még ittmaradt vén kommunista vezéreket, és egy régi követelésünket kilopva legalább a bűnük pénzbeli jutalmát igyekeznek végre elvenni.
Az nem is lepett meg, hogy megszólalt Ungváry Krisztián és helyesli a dolgot, ebben a kérdésben alighanem mindig egyetértettünk ideológiáktól függetlenül. Egyébként sem egy jelentős dolog ez, inkább jelképes, és elég puhányul megcsinálva, így nem kockáztat semmit vele. Naná felveti viszont, hogy vajon mi lesz a Fidesz díszkommunistáival (akik közt tényleg van, aki érdemeket szerzett a cócilizmus megszüntetésében).
Jellemző balos vád, hogy a jobboldal különbséget tesz "jó" és "rossz" komcsi közt, aki nacionalista elköteleződésű, az lehet "jó" komcsi és minden megbocsátva. Ebben kétségtelenül van tényállásbeli igazság, más kérdés, hogy 1. mindjárt leírom, miért nem alkalmas ez vádnak, mert vádolni csak bűnnel lehet, helyes dologgal nem; 2. balosoktól ez oltári pofátlanság, lévén hogy keblükön melengetik a legocsmányabb vén gyilkosokat is, le egész Fletóig és Gergényiig. Ténybelileg a jobbos hozzáállás lényegéhez tartozik, hogy az embereket pártállásuktól, ideológiájuktól elkülönítve tetteik és szándékaik alapján kell megítélni, tehát ha az elmebeteg marxista eszme híve és a gyilkos moszkovita párttal cinkosságot vállalt is, az, hogy utána (sőt közben) mit tett és milyen szándékkal, döntő súllyal esik a latba. (Nyilván nincs olyan elmebeteg, aki ne tartaná becsületes magyar embernek kiváló költőnket, Tamási Lajos bácsit, csak azért, mert meggyőződéses marxista volt. Igaz, ő '56 után nem állt szóba Csermanekékkal mindhalálig.)
Az adott kérdésben, a kiemelt money-kat illetőleg viszont Krisztiánnak igaza van, pénzt az kapjon, aki megdolgozott érte, nézeteitől függetlenül, pártvezetőnek lenni pedig nem munka (bérgyilkosnak lenni mégannyira sem). Én igazán nagyon magas fokon tisztelem Pozsgay Imrét, akinek nagyon sokat köszönhetünk a Csermanek-rezsim eltakarításában, ha szabadjára van akkor engedve, most sokkal normálisabb rendszerünk lenne, és hogy Grossi barátomat idézzem (a '70-es évekről): "már akkor éreztük valamiből, hogy ez más, mint az összes többi". Tulajdonképpen ha sikerült volna őt megtenni első köztársasági elnökünknek, még az is lehet, hogy kibékültem volna a köztársasági államrenddel. Ettől függetlenül, tök logikus, hogy ő is éljen csak meg egyetemi tanári nyugdíjából, és egy kanyit se kapjon azért, hogy népfrontelnök, államminiszter meg még miafranc volt.
És öntudatosan mondom, hogy számunkra ő egy "jó komcsi", mert jót akart az országnak, és nem is ártott másoknak. (Bocsi, Aczél Gyuri bá terveinek igen, de az neeem baaaj :) ) Ez objektív, és nem a mi személyválogatásunk kérdése, ellentétben azzal, ahogy a balosok eldöntik, ki jó ember és ki nem, sőt ki tehetséges és ki nem, amikor selyp, dadogó műveletlen kultúrsznobok most képesek tehetségtelennek nevezni Csurkát.
Sőt még végigmenés is létezhet a damaszkuszi úton. A szememben nincs kizárva, hogy akár a kommunista éra utolsó diktátorának, Grósz Károlynak is meg kell bocsátanunk így utólag: ő rákban halt meg, elég szép lassacskán, volt ideje végiggondolni, hogy mi a Jó és a Rossz. Az utolsó publikus nyilatkozatában, emlékszem, olyasmit mondott, hogy (körülbelüli idézet) "a szenvedés tanította meg rá, hogy más embereket megértsen, és ha újrakezdhetné, mindent másképp csinálna." Ez természetesen még nem azonos azzal, hogy kiállunk nyilvános bűnvallásra és bűnbocsánat-kérésre az egyház színe elé, de határozottan abba az irányba mutat, és könnyen lehet, hogy legalább magában a végén megtette. Ha viszont még élne, nyilván hogy egy kanyit se az államtól, a megtért bűnöst a gyülekezet segélyezze, hogy életben maradhasson.
Fletó bizonytalan, hogy terrorizmus vádjával bíró elé áll-e (szerintem egyelőre nem, csak egy esetleges jobboldali hatalomátvétel után, de mindegy, még sokáig nem évül el), elvileg neki is volna ideje megbánni, de úgy néz ki, nem teszi meg. Benne egyébként van valamennyi Qaddâfi-természet. Volna benne élvezet, ha sikerülne végül beszorítani egy csőbe és oda lövöldözni utána, úgy előhúzni véresen. (Grósz mindjárt meg fog kommentálni, hogy különösen akkor, ha ez a cső O. Viktor végbelének bizonyul.)
U.i. Az egyik ref. elitoktatási intézményből páros lábbal kib**tak egy 57 éves tanárt, mert III/3 ügynöknek bizonyult. Megy a rinyálás pietista széplelkek körében, hogy keresztyéni megbocsátás stb., hát menjenek szépen a francba, per definitionem delatorokat az ekklézsiából korra, nemre és egészségi állapotra tekintet nélkül ki kell b**ni, mint Diocletianus idején is volt. Abban persze igazuk van, hogy seperni felülről kéne, Bátori ügynök őfőtisztelendőségével kezdve.
Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése