Éljen ***si, éljen a Párt!

Munkahelyi közösségépítő tréningen kellett kötelező jelleggel részt vennem.
Tudtam, hogy sz** lesz, felesleges és hazug, és azt is tudtam, hogy a félelem légköre fogja az egészet belengeni, sőt még azt is tippeltem, hogy az utóbbi időben többször emlegetett régi zsidó barátom, F. Kafka világlátása lesz csak alkalmas a hangulat érzékeltetésére. Azt azonban nem gondoltam, hogy megvalósul a tökéletes időutazás, és 1956-os Forradalmunk évnapjának másnapján visszacsöppenek egy 1949 és 1953 közé tetszőleges időpontba elhelyezhető pártaktívára, anélkül, hogy lenne kis piros könyvecském.
Bár nagyszerű irodalomtörténészünk (és erőst vitatható politikusunk), K. Feri ma úgy fogalmazott: "Itt mindent meg lehet mondani, én vallom, hogy mindent ki lehet mondani, ugyanis úgyse hallgatja meg senki", a két óra hosszán át, amíg a Központi Vezetőség által elénk terjesztett, őszintén megválaszolandó kérdéseket kiscsoportos foglakozásokon vitattuk, nagyon hosszú időn át a dermedt csend és a semmitmondó, halk nyökögések uralkodtak, kínos utakkal cirkulálva a forró kása körül, és majdnem minden hozzászóló megfutotta a kötelező köröket, hogy mennyire hasznos ez az összejövetel, és mennyire örülnek, hogy van módjuk részt venni benne, a végén néhány helyen mégiscsak őszintébb (keményebb) beszélgetéstöredékek is megfogalmazódtak, ahol a résztvevők felmérték, hogy a csoportvezető elvtársnak már kb. harminc ember véleményét fel kellett jegyeznie hivatalosan név nélkül, és ha a csoportvezető elvtárs történetesen szimpatikus magyar embernek néz ki, akinek a szeméből úgy tűnik, hogy neki is megvan a véleménye a Párt határozatáról, amelyet mint alapszervezeti vezető közvetít, akkor bizonyára tényleg név nélkül írja le, és kizárt dolog, hogy a végén emlékeznék rá, mit ki mondott, és nem fogják tudni kiverni belőle. Ezért aztán főleg a nyugdíjaskorú kollégák, akiknek nincs sok vesztenivalójuk, megfogalmaztak egy pár dolgot.
Utána a csoportvezető elvtársak összeültek és kidolgozták az elaborátumot a Központi Vezetőség felé a kollektíva véleményéről, majd ezt immár a plénum előtt elő is adták.
Utána kiállt a Kongresszus elé ***si Elvtárs és elmondta, hogy ő nagyon szomorú, hogy ezt kellett tapasztalnia (nem írom az egész maszlagot, erőst rövidítek), mert a válaszok eltértek attól, amit az előzetes kérdőíveken a Párt tagsága megválaszolt — NB. épelméjű ember a kérdőívet nem tölti ki és nem küldi vissza emailben, mert abból 100%-ig beazonosítható a neve —, és noha a kérdés három részre tagolódott, hogy miben lehet javítani a Központi Vezetőség, az egyes szervezeti egységek és kinek-kinek a saját kommunikációját és tevékenységét, mégis senki nem a saját felelősségével foglalkozott, holott igazi Párttag természetesen a saját felelősségét keresi és a hibát nem akarja felfelé hárítani, és ő így nem is tudja, hogy fog vezetni minket a Szocializmus Útján, és nagyon szeretné, hogyha mielőbb változtatnánk ezen a mentalitásunkon.
A levezető elvtárs egy púpos, mekegő öreg zsidó volt, akit külsősként hívtak erre a feladatra, valamilyen pszichomókus, bezárta az ülést, de egy kis időnk még van, úgyhogy ha valakinek hozzászólnivalója van...
Igazából ekkor döbbentem meg, hogy az emberi nem milyen elaljasult félmajmokból áll, hogy a csoportvezető elvtársak, akik végülis valamennyien doktorátussal rendelkező emberek, egymás után álltak fel, kérték el a mikrofont és gyakoroltak formális önkritikát, hogy hibás módon a negatívumokat emelték ki a csoportok véleményéből, és kedvezőtlenebb képet festettek a Párt hozzáállásáról, igazából természetesen mindenki egyetértett azzal, hogy a Központi Vezetőség tevékenységének hatására már sokkal jobb a helyzet, mint nemrég volt, és itt csak további jobbító szándékú javaslatokról van szó, amelyek persze mindenkinek a felelősségi körébe tartoznak...
Amikor az önkritika lezajlott, a levezető elvtárs sorban megszólította az aktíva egyszerű tagjait, hogy most ők is mondják el véleményüket, és az emberek 1/7-ének (Lukács György ennél irgalmasabb volt, ő csak tizedelt) felállva el kellett mondania, hogy őneki mi a véleménye a Kongresszus tapasztalatairól, és mindenki egymás után elmondta, hogy nagyon hasznos volt ez a nap, nagyon örült az újszerű kezdeményezésnek, és reméli, hogy még sok ilyen lesz...
Végül az még elmaradt, hogy percekig felállva tapsoljunk (pontosabban -janak, mert ha Antall Jóskának nem voltam hajlandó, akkor ***si Elvtársnak igazán nem tettem volna) és kiabáljuk (-ják): Él-jen ***-si, Él-jen a Párt!
***si Elvtárs utána kegyet gyakorolt, és öt perccel a hivatalos zárás előtt élve elbocsátott mindenkit, sőt volt olyan balfék, hogy oszlás közben még személyesen kiabálta bele a hangszóróba, hogy harmincvalahány ember hátralékban van egy adminisztratív papír aláírásával, de kivételesen itt még megtehetik (a hangzavarban alig hallotta valaki, viszont odaszóltak neki, hogy nem ott van ám felállítva a pult a papírokkal és az adminisztrátorral, ahol hiszi, úgyhogy még helyesbítette is a helyszínt). Hát egen, az eredeti Matyi azért effektívebb kommunikátor volt.
Ja, igen, elnézést, kérem a Pártot mindenütt behelyettesíteni Egyházra, és a Szocializmust Krisztusra, mert ugye ez egy egyházi intézmény.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.