Részemről a Forradalom hivatalos megünneplése letudva.
Ma emlékkonferencián vettem részt (amely, mint minden emlékkonferencia, részben érdekes és tanulságos volt, részben pedig gyászosan nevetséges, tobzódó butaságokkal). A végén váratlanul kiderült, hogy az ünnepi szpícset nekem kell mondanom. (Naná hogy nem mint művésznek, hanem mint tudományos elmének, még mélyebb bosszúságomra.)
Meglepetésemre sikerült egy rövidebb, teljesen szubjektív eszmefuttatást előadnom teljesen extempore a széles publikum, iskolai egyenruhába öltözött kórusok és meghatott öreg nenők, valamint egy polgármester és tucatnyi műkedvelő történész előtt úgy, hogy amikor elkezdtem, még a második mondatáról se volt elképzelésem. Sajnos, az ilyen produkcióim elszállnak a levegőben, pedig talán lett volna értelme nektek is közreadnom — tartalmi vázlatot viszont nem gondolom érdemesnek adni —, bárha egyes gondolatait már régebben ki is fejtettem. De tulajdonképpen majd' minden előadásommal így vagyok, néha órák hosszat szórom gondolataim szikráját abban a büszke tudatban, hogy úgyis elvész az aetherben. Ez valahol olyan, mint maga a szabadságharc.
De tényleg, mi szükség van ünnepi beszédekre? És mit ünnepel egy elbukott nép?
U.i.1. Fletó ex-diktátor közben új pártot alapított, kaptam is közben a telefont, a következő tartalommal: "most már tudom, hogy mindig igazad van! tényleg csupa vén nyanya tolongott, akik odáig vannak Fletóért".
U.i.2. Továbbá arról is meg kell emlékezni, hogy ma éjjel öt éve verték szét a Hosszú Tüntetést, és holnap lesz öt éve, hogy végig lőttek ránk a városon az esteli homályban.
U.i.3. Mindazáltal, ha valahol a világban esetleg volna felvétel erről a fura bohócprodukciómról, nagyon érdekelne, milyen, ha meghallgathatnám, és talán készítenék róla leiratot is...
Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése