Szeptember: Két hős

Fehér Bence: Szeptember c. regénye letölthető!

Ez a blog azért jött létre, hogy felhívja a figyelmet egy könyvre. A könyvet itt töltheted le PDF-ben.

Fehér Bence Szeptember című könyvében a 2006 szeptemberi budapesti eseményeket (gyengébbek kedvéért: a forradalmat és az azt leverő rendőrterrort) jeleníti meg három résztvevő szemszögén keresztül. A Számítástechnikus hatvanas, János harmincéves, Adrienne pedig tizennyolc éves. Hármuk közül Adrienne az eltökélt blogoló, így a fejlécen az ő blogjának a címe olvasható.
Politikai és társadalmi tabukat a regény nem vesz figyelembe, az igazságot írja meg őszintén, ahogy tapasztaltam, tapasztaltuk.
A regény 2008 nyarán megjelent könyvalakban is, meglepő módon be se tiltották, nem zúzatták be, bolti forgalomban is megszerezheted, ha könyvformában szeretsz olvasni (igen, a hagyományos módszer még mindig jobb!)

Részlet a könyvből: Szeptembër 19.

6. Mindën hatalmat a népnek!

Ëgy biciklis fickó járta az utcákat, kis hátizsákkal, kokárda nélkül, fejvédõvel, kézvédõvel, és kezében ëgy kis fëstékflakonnal. Ahol hozzáfért a falakhoz, rëndszërellenës jelszavakat fëstëtt rá. Néha csak Gyurcsány takarodj!, Lë az MSZP-vel és hasonló szlogënëk, de a legszëbb és leggyakoribb mondata, amit hol kézírással, hol gondos, nyomtatott bëtûkkel produkált, fëlváltva magyar, angol és némët nyelvën, így szólt: Mindën hatalmat a népnek! Sovány, kicsit koravén, hosszúkás arca volt, de nagy kerek rágóizmokkal, melyek köré már kezdtek ráncok mélyülni, és az esti világításban úgy tûnt, rég volt már neki a rëggeli borotválkozás. Elmélyülten, összeráncolt homlokkal szëmlélte munkája eredményét, és nëm mondott sëmmit, legfëljebb halkan bocsánatot kért, ha nekiütközött valakinek a kormánnyal.
A férfi elmerëngëtt rajta, ki lëhet ez az embër: tanár? szabadúszó? valami kulimunkára sodort értelmiségi, aki éjszaka gondolkozik kétségbeesëtten, és ezért van mëgkeserëdve? És vajon hozzá hasonló keményjobbos, vagy épp ellenkëzõleg, szélsõbaloldali, anarchista vagy marxista?
Fëlhívta az ausztrálok figyelmét a fëliratokra, akik komolyan elolvasták, ami angolul volt, majd rábólintottak. `I can agree therewith' mondta az idõsebbik, szõke fiú. `It's a very good claim.'
Vagy ez ilyen ëgyszërû? Ëgyszërûen ëgy jó, jogos követelés annak, aki ëgy többé-kevésbé jogszërûen mûködõ államból érkëzik, és tökmindëgy, hogy valaki radikális vagy puha, jobbos vagy balos, ëgyetért?
Ahogy kiértek a Körútra, mëgmagyarázta az ausztráloknak, hogy innen láthatják a tüntetõ tömegët, de közelebb në mënjenek, mert ott már kaphatnak a lövésbõl – kérdëzte a szõke, dehát miért lõnének rá, ha ëgyszër õ békés, fegyvertelen tüntetõ, hát erre inkább nëm felelt. Külön-külön mindëgyiktõl elbúcsúzott, és õ kicsit közelebb mënt (mert/bárha ott már kaphat a lövésbõl).
Ëgy rëndõrautó jött végig a Körúton szirénával, az embërëk félreugrottak elõre, s mikor a kërësztëzõdésbe ért, vagy tíz fiatal két-három métërrõl kõzáport zúdított rá, ami csattogott a karosszérián, és csörrenve törtek be az ablakok.
A fiatalok azonnal hátraarcot csináltak és beszaladtak a kërësztutcába, arra az esetre, ha az autó mëgállna, s magukkal sodorták az épp ott állókat is. Jancsiék azon kapták magukat, hogy mëgint a férfival futnak.
– Në maradjanak lë – szólt oda. – Nëm fogják nézni, ki az, ha utólérnek.
Az elsõ saroknál mëgálltak, és visszanéztek. A szõke pár tovább futott.
– Ugyan, kár volt – felelte Jancsi. – Nëm mernek utánunk jönni.
Óvatosan visszamëntek a Körútig, a helyzet változatlan, az úttestën tüntetõk téblábolnak, a rëndõrautó eltûnt.
– Ez másfél órája utóvédharc, és nincs erõsítésünk – mondta komoran a férfi. – Csak azt tudom tanácsolni, hogy lépjenek lë. Látják, nekik folyamatosan jön az erõsítés. A ma este nëm sikerült valami fényësen.
– Arról van elképzëlése, miért? – Jancsi a harcizajban kissé kiabált.
– Miért. Mert a délelõtt sëm sikerült valami fényësen. Ki más tolná el nekünk, ha nëm kedvenc elhatárolódóink. Tëgnap tálcán adtuk nekik Flëtó fejét, nëm këllëtt, ma este tálcán adnók, nëm këll, holnap este fogunk valamit adni még? Most nincs a közelben sëmmi, én átkelëk az úton. Nekëm Buda felé van az utam. Maguk merre?
– Ellenkëzõ irány – mondta Jancsi, és kezet fogtak. – Teljesen el vagyok keserëdve, hogy a nép nëm jön ki ëgy szálig.
– Majd ëgyszër kijönnek. Ha nëm ma, majd ëgyszër. És akkor mindën az övék.
Cigarëttára gyújtott, higgadt léptëkkel átvágott a körúton, és beleveszëtt a gëttó utcáiba, hogy onnan a belvárosba gyalogoljon, majd át valamelyik hídon, lévén hogy az éjszakai tömegközlekëdés ma tökéletësen mëgszûnt.

7. Ez világ csak füst és pára

Amikor a férfi hazamënt, õk is visszamëntek a körútra, amely láthatóan teljesen a fëlkelõk ellenõrzése alatt állt. A térën csoportokba verõdtek. Hamar rátaláltak Pedróékra, akik most is Balázzsal ëgy rajt formáltak. Most már mindënki a tõle telhetõ harci fëlszërëlésben volt, ami annyit jelëntëtt, hogy a szája, orra elé kendõt kötött, a fejére csuklyát húzott, és akinek volt, az zászlóba burkolózott. Kicsit nevetségës flanc, díszës nemzetiszínbe öltözve fëlhívni az ellenség figyelmét, miközben sënkinek nëm volt fegyvere, ha néhány kirángatott Demszky-bunkót nëm nevezünk fegyvernek, s közben a Rákóczi úton tömött sorban álltak a rëndõrök, elõttük ëgy barrikádot próbáltak építeni, de az nëm látszott ëlég erõsnek.
Ha roham lësz, valószínûleg mëg këll futni elõlük.
Azért nëm mindën nevetségës ebben az éjszakában, nëmcsak a bátorság, a fejsebëk, a vér és a helyenként már egész sûrû füst, hanëm az sëm, hogy a sarokhoz egész közel ëgy rëndõrautó nagy lánggal ég, valószínûleg épp az, ami a kõzáport kapta az imént. Ezën azért lëhet gondolkozni.
És most mëgindul, mint ëgy páncélos õsállat, a rëndõri szörny, és õk is folyamatosan lõnek. No persze, eddig is mëglëhetõs sûrûn kattogtak a pisztolyok, de ezt most jól is látják, és ezëk könnygázgránátok, amelyek szépën, vízszintësen, embërmagasságban vágódnak közéjük. Az ritka, hogy mëgsebëzzenek valakit, többnyire el tudnak ugrani, csak a tovább növekvõ füst a borzasztó.
Igazából két dologra koncëntrált, amelyek néha ellentmondónak látszottak: hogy në vágódjék el ëgy olyan egérúttól, ahol a lányt ki tudná mënekíteni, illetve hogy në szakadjon el Pedróéktól. Nëm sokat tudott mëgfigyelni a követkëzõ përcëk kaotikus esëménysoraiból, nëm is annyira érdekëlték: ez ëgy önjáróvá vált küzdelëm, hullámzó küzdelëm, amelynek során hol rohamoznak a kék pajzsosak, áttörik a barrikádot, sok embërt mëgütnek, néhányat lërántanak a földre és elvisznek magukkal (mindig legalább öten ëgy ellen, szép bátor fickók a mi karhatalmistáink, már '56-ban is ilyen bátrak voltak persze), hol pedig össze kénytelenëk tömörülni és visszább vonulni, mert a fëlkelõk olyan erejû kõzáport zúdítanak rájuk. Közbe'-közben métërës Demszky-vasak is röpülnek, amelyek ha ëgy rëndõrt elkapnak, az biztos még a mûanyag sisakon-pajzson kërësztül is kifekszik. Honnan van ekkora fizikai ereje ëgy békés pesti polgárnak éjjel háromnegyed kettõ és egész napi munka és talpalás után, azt nëm bírja mëgérteni.
Balázs vad lelkësëdéssel tépi a hadianyagot és szállítja a harcosoknak, igazi informatikusi logisztikai készséggel. Gábor õrjöngve kiabál, csapkodja karjain a nemzetiszínëket. Pedro inkább figyel és szalad; ëgyszër-ëgyszër fëlkap ëgy éppen lëhullott gránátot és visszahajítja a sënkiföldjére, hogy në köztük árassza ki fullasztó tartalmát.
– Dög-ke-se-lyû – súgja a fülébe epésen Jancsi.
Pedro fügét mutat neki vissza, majd elugrik, és Jancsi mëglátja mögüle, hogy jön a vízágyú. Ugyanolyan, mint tëgnap este, de most itt mi állítja mëg?
A vízágyú befordul, mint aki délre készül, és biztosítja a tér közepét. Jancsi ösztönösen észak felé hátrál ki elõle, húzza maga után Adrienne-t, és nëm törõdik vele, ki hol van mellõle. Vizesek lësznek, mëgint, és mindën ruhájuk bûzlik a gáztól. Jancsin ma fehér ruha volt a harcedzëtt széldzseki alatt, most már rég nëm fehér. Adrienne gyászfeketéjén kevésbé látszik, most, majd rëggel a beleszáradt fehér csíkok lësznek szörnyûek. A Dohány utca sarkáig hátrálnak vissza, és várnak, hallgatják a folytonos kattogást, víz-sustorgást, sziszëgést, és látják, hogy a világ ëgyszërûen füstbe és párába burkolózik. Legalábbis Jancsi látja. Azt látja, hogy sëmmit nëm lát. Könnyezik, úgy sejti, körülbelül annyi fogalma lëhet a világról, mint Adrienne-nek, és úgy kapcsolnak agyában a kis gondolatkörök, hogy a világ vége, a nagy összeomlás, az nézhet így ki. És ha mindën összedõl, csak ëgyvalami marad mëg nekünk, a sírásban: az, akit karunkban tartunk.
Balázsék dél fele vonultak vissza, így végigélvezték a követkëzõ, igazán esëménydús öt përcët, amikor mëgjelënt ëgy másik vízágyú is – ekkor még bizakodtak, Balázs mondta is, hogy ezëk már mindën tartalékukat bevetëtték, hisz tudomása szërint három vízágyúja van a dicsõ cégnek, és tëgnap ugyë abból ëgy kivonódott a forgalomból –, majd lassan bekocogtak a Rákóczi útról befordulva mëgint a lovasok, és aztán mëgindították az újabb nagy lovasrohamot.
Ismét futás!
De ez valami rëttenetës volt, Balázs alig tudott a fiúkkal az árkádok mögé beugrani, mert a lovasok szabályszërûen fël akarták kenni õket a falra a patáikkal, miközben ütöttek-vágtak, ki tudja, mivel, bottal-ë vagy akár tüzes vasrudakkal, ki tudott arra figyelni. Akik beszorultak a kërësztutcába, nagyon këllemetlen helyzetbe kerültek, és örülhetëtt, aki mënekülõre foghatta.
Balázs még mindig valami bottal a kezében, arccal az ellennek kereste az ellenállás útját, alig pár përc lëforgása után immár a Baross utca magasságában, amikor a mellékutcából odadudált ëgy autó.
– Gábor! – ordított ki valaki. – Van három hely, gyere, kimentünk!
Gábor mëgrántotta Pedrót, az mëg Balázst.
– Csoporttársam. Itt nincs sok remény!
Balázs bólintott, és ëgy utolsó, hõsi gësztussal a dorongot teljes erõbõl behajította a lovasrëndõrök közé, majd odarohantak az autóba és beprésëlõdtek a hátsó ülésre. Szó nélkül, padlógázzal indultak, ki a külvárosok felé.
A harc még akkor folyt tovább, errefelé majd' ëgy negyedóráig, a Nyugati irányába pedig ëgy egész óráig, de úgy vélëm, értelmes magyar fejjel nézve a dolgokat, sënkinek a földön nincs alapja Balázsékat dëzërtõrnek mondani.

2011. december 15., csütörtök

Két hős

Bejegyezte: Adrienne Éva dátum: 23:34:00 Címkék: 2006, dokumentum, forradalom, magyar történelem

Ezt nagyon kérek mindenkit, hogy mihelyt ideje engedi, hallgassa meg.
Mihelyt ideje engedi, mert két óra hosszú. De ez a két bajtárs, akikről bizonyára már hallottatok valamit kongatni, és talán láttátok valahol őket, megéri.
Bajtársaink voltak a szó betű szerinti értelmében, a forradalomban, 2006. szeptember 18-ának estéjén a TV ostromában. Az első a Narancs Pólós — kizárt dolog, hogy ne láttátok volna a fotókat róla —, én egyszer beszéltem vele egy Magyar Szigeten pár percig. A második Udvardi főhadnagy. (Azokban a napokban mindenütt hibásan jelent meg a neve, hihetetlen így visszagondolni, de úgy került általános köztudatba.)
Nagyon fontos, hogy mindketten azóta is ugyanúgy ítélik meg azt a napot, és a főhadnagy bajtárs világosan kimondja ma is, hogy FORRADALOM volt. És kiderül az is, hogy mindkettejüket a viktoriánus rezsim is elítélte végül, nemcsak (nem elsősorban) Fletóék.
Nemzeti besz**ás kormánya.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Szeptember

Fehér Bence: Szeptember c. regénye letölthető!

Hasznos linkek

Hírszolgálat és kommentárok

Részlet a könyvből: Szeptembër 19.

Közreműködők

Blogarchívum

Legolvasottabb írásaim (e világ alapjainak felvettetésétől fogva)

Az elmúlt hónap népszerű írásai

Rendszeres olvasók

2011. december 15., csütörtök

Két hős

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése