Ezt a képet egy egészen jó, alapos gyűjteményben találtam.

Kinek a hamvai vannak e jeltelen sírban?
Hát bizony népünk jóságos atyjáé és bölcs vezéréé, a Kopaszé.
Élet és halál ura volt (a kettő közül gyakrabban osztván halált, élvezettel és sokszor személyesen), s most ugyanott van, ahol bármelyikünk, csakhogy névtelenül, mert ha ott volna a neve, bizonnyal rég akadt volna már dühös ember, aki feltörte volna a burkolatot és a hamvakat szétszórta volna az ebek elé a pocsolyába.
Tekintsék meg ezt a zsarnokok és merengjenek. Orbán is tekintse meg.
Ha már Orbán, nem szoktam dicsérni a Barikád című nyomtatott terméket (internetes változata használhatóbb), mert túl egyértelműen pártlap, ideologikus és egyoldalú, és néha nevetséges (amit humorosnak gondol — nem általános érvénnyel mondom, mert az LMP-s titkos naplóját többnyire szoktam élvezni, ugyanis nem egy képzelt LMP-st ír le elsősorban, hanem egy átlagos fiatal embert, aki sz** környezetben él, kicsit mint mi mindannyian, csak karikaturisztikusabban, és annak befolyása alól nem tud kiszabadulni az élete, közben pedig érzi, kicsit mint mi mindannyian, hogy valami teljesen mást kellene itt csinálni; a maradék mondatai pedig sokszor tényleg viccesek —). Nem is tudom, miért nem rovásírással nyomtatják az első szótól az utolsóig.
A legutóbbi, csütörtökön megjelent számot azonban szerezzétek meg és olvassátok el, mert a magyar múzeumok katasztrofális tönkretételét, amit az Or- és Or-nélküli Baánok elszabadult tandemje elindított, egyedül ez az orgánum támadja az országos magyar sajtóból, leszámítva a Hírcsárdát és néhány magánblogot. Ha azonban a Hírcsárda az egyetlen objektív és igazmondó hírforrás egy országban, akkor nem is mondom, hogy nagyon nagy baj van, akkor ennél drasztikusabban fogalmazok: akkor viktor van.
Na, még egy hasonló szellemi színvonalú lényről hír, ami eséllyel lehetne "fekete humor" rovatban breaking kategória.
Bejött egy dolgozat, amely az alábbi fantasztikus forrásmunkát tartalmazza a felhasznált irodalom közt:
Gernal Of Hellenis Tadis 103.Évfolyam
Aki rájön egyből a valódi forrásra, annak barack jár. Egyébként az egész műben nincs egy mondat, amit ez alapján idézett volna. Mit gondoltok, valóban kikerestette ezt az ipse könyvtárban és elolvasta, vagy hazudik, mint egy fiókfletó?
Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.
Journal of Hellenic Studies?
VálaszTörlésHihetetlen.
J.J.Chr. Groß
Kopasz fejen külön jól fog csengeni a barack.
VálaszTörlés