2012. január 15., vasárnap

Közérdekű bejelentés


Quibus expedit universis.

Ezúton tájékoztatom minden olvasómat, esetleges félreértések elkerülése végett, hogy a doktori disszertációmat nem Kádár Félix írta, sem Grósz Jakab írta, sem nem Theodor Nöldeke írta, egyáltalán senki nem írta rajtam kívül.
Továbbá tájékoztatom minden olvasómat, hogy nem egyetemi doktori oklevéllel állítom magamról, hogy Philosophiae Doctor vagyok, hanem az ahhoz adekvát oklevéllel.
Mint az előbbiekből tulajdonképpen nyilvánvaló, a Fidesz nem jelölt és nyilván nem is fog jelölni semmilyen közjogi méltóságra, és nem is fognak arra megválasztani, legalábbis amíg a korrupt köztársasági rendszer van. Természetesen elvi okokból el sem vállalnám a szétrothadt, illegitim köztársaság elnökségét, ha egyszer lesz királyság, majd megfontolom, hogy esetleg pályázzak-e egy nádorispáni posztra.
Van egy harcostársam, aki szorító pénzhiány miatt néha — általam mélységesen elítélt módon — ír idegen szakdolgozatokat, de Schmitt Paliét még csak nem is ő írta. Egyébként ilyen felhasználni épp akkora görénység, mint Fodor Gabié, amikor tanársegéd létére "adjunktus" névtáblát rakatott ki, vagy még nagyobb, és nemcsak a jelen banánállamban, hanem már a késő-középkortól folyamatosan köztörvényes bűncselekmény, azonfelül teljesen nevetségessé teszi és kigúnyolja az egész tudományos életet és közéletet, szóval az illető egy az európai kultúra első számú rombolói sorába beiratkozó piti bűnöző, még egy kicsit azért nőnie kell, amíg eléri Codoi elvtársnő (gyk. Elena Ceausescu) szintjét. Bár már ő is analfabéta.
És természetesen nem rólam mondja a Rákóczi-induló, hogy "Vak Pali, Vak Pali mindent lát", hanem erről az analfabéta áltudósról, bár a 2-3. sora kétségtelenül rám is illenék :)

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

2 megjegyzés:

  1. www.nyest.hu/hirek/mi-az-a-plagium

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Plágium: Schmitt Pál által meg nem valósítható cselekmény, amely mások által létrehozott szellemi alkotásnak vagy annak jól azonosítható részének sajátunkként való feltüntetéséből áll. Különbözik a Kertész István által opponált kisdoktori dolgozattól annyiban, hogy az utóbbit Schmitt Pál is megvalósíthatja. (Nagy Magyar Államigazgatási Szótár)

      Törlés