Következik a jegyzet második része, az abszurd dráma középső foka. A harmadik lesz a tetőpont természetesen. Az első rész itt.
2. előadó: Vécsey Axel
"Érzelmi dolgokkal" nem készült, ezeket "nem kellene ennyire taglalni", "itt, nekünk ezt nem kell bizonygatni".
[VA nyökögve, nagy kihagyásokkal, ööö-kkel beszél, felkészületlenség benyomását kelti. Egy kollégám megfigyelése szerint legalább egyszer vsz. elvétette a lapozást az előadásszövegben, mert egy részletet kétszer mondott el.]
"Nem biztos, hogy a MNG az egyetlen megoldása" a problémának, ami a Schickedanz-épület túl kicsire tervezésével keletkezett. Vitának helye nincs: a kormány beszélt, összevonás, költöztetés lesz. Részint SzM-be, részint az új múzeumépületbe az 56-osok terén. [Csizma tér.] Baán László mint kormánybiztos deklarálta, hogy el kívánja vetni a jelenlegi struktúrát, amely földrajzilag oszt [értsd: nemzeti és nemzetközi művészetet elkülönít], ehelyett időbelileg fog, ezen belül "nem akar belebeszélni." "Ez az a feladat, amiről nekünk beszélnünk kell", "ha nem jutunk közös álláspontra, akkor ezek a kérdések majd valahogy eldőlnek". [Hozzáérthető a gondolatmenethez: BL személyi döntése útján.]
Ismerteti a SzM gyűjteményeit, beismeri, hogy öszvér-rendszerről van szó. A régi szoborgyűjteménynek állandó kiállítása nem létezik, 2013-ra képzelik a megnyitását. [Belső információm szerint ebből nem lesz semmi.]
Ellentmond önmagának: "a MNG művészetei" nem férnek el a SzM-ben, aztán állítja, hogy elfér, ha megcsinálják az épületrekonstrukciót. Hely soha nem volt elég; nem volt MNG-koncepció, hanem ezért vitték át oda alapításkor az MNG képanyagát.
[VA-nak nem jut eszébe, hogy egyik nagy múzeumunkban sem volt soha elég hely. A közönség nem ért egyet, belekiabálások.]
A SzM újjáépítése '84 óta zajlik, világháborús romokból, ma is még csak kb. 60%-ban van kész, és rossz is, főleg a klíma biztosítása hiányzik! Emiatt képek mennek tönkre. A tervezett bővítést pár héttel a kezdete előtt fújták le. [Az ezt megelőző heves szakmai vitákról, a bővítés tervének egységes szakmai elutasításáról VA nem tesz említést.]
A Román Csarnok újjáépítésére "muszáj hogy legyen pénz" [a klímabiztosítást nem emeli így ki.] Probléma a gipszmásolat-gyűjtemény sorsa: "igazából az Epreskert környékén látszana jó helyük, de arrafelé nem látszik befogadókészség". Koncepciójuk sincs, mit csináljanak a gipszekkel, a komáromi erődökkel tárgyalnak átadásról.
Az sem jó megoldás, ha az időszaki kiállításokat paterolják ki az épületből az új épületbe, mert azok hozzák be a közönséget. A kérdés: "az egyetlen legitim megoldás az 1974-es-e, vagy szakmailag elfogadható-e a Baán László koncepciója". Az utóbbi mellett érvelve beszámol arról, hogy régen nem volt szétválasztva a nemzeti–egyetemes, a történeti áttekintésből az jön ki, hogy a szétválás folyamatosan zajlott a múzeum története során, következetes tendencia. Tagadja a régi "magyarországi művészet" bemutatásának jogosságát, szerinte csak nagyközépeurópai gyűjtemény és kiállítás létezhet. "Majd ha ez az épület felépül [kijavítja magát:] ha felépül." De kénytelen számolni a lehetőséggel: "Ha az új épület nem épül fel, ha a kormány úgy dönt, hogy mégse óhajtja felhasználni a budavári palotát" – egyértelműen elismeri, hogy a MNG elköltöztetésének oka az, hogy a kormánynak kell a palota más célra. De: "elképzelhető egy olyan gyakorlat, ami megfelel a nemzetközi gyakorlatnak", ti. szétverve a nemzetit. Ennek a gyakorlatnak nemzetközi voltára konkrét példa csak a londoni National Gallery és a Metropolitan Museum.
[VA előadása ekkor már több, mint egy órája tart, 18,05 elmúlt, a célja egyértelműen az időhúzás, hogy a következő programpontok előtt a hallgatóság távozzék, a mondanivalója 90%-ban ööö-ből áll. Felteszi a kérdést, soroljon-e még számadatokat, a hallgatóság kiabálja: "Ne, ne!"]
"Arról nem lehet beszélgetni, hogy helyes-e a döntés, ami már visszacsinálhatatlan".
[VA előadása végén szórványos, sértően gyér taps.]
3. előadó: Endrődi Gábor
Baán László interjúiból kiderül, hogy egyeztetés alatt a részletek megbeszélését érti, az egész értelmének megvitatását nem. Az utókort nem a hogyan, hanem a vajon fogja érdekelni. Bizonytalan a játéktér, a köztudatban az összevonás visszavonhatatlan. A kormányhatározat viszont csak megbízza a kormánybiztost, hogy határidőig készítse elő az összevonást. A véglegességet nem jogi tény miatt hisszük el, hanem a Baán mögötti politikai hátszél miatt. Baán azt várja, hogy nem jogi, hanem politikai akarathoz igazítsa a szakmai munkáját.
Nem mindegy, hogy a) azért kell elköltözni, hogy megvalósuljon a gyűjteményi átszervezés (a sajtó ezt nyomatja) [BL közbeszól: nem a sajtó a mérvadó, EG: nincs más információs forrás], b) ha már muszáj költözni, erre megoldás lehet a gyűjteményi átszervezés.
A jelentős múzeumi tájak lényegéhez tartozik, hogy elavultak. Példákat mond: ezek közt Bayerisches Nationalmuseum/Alte Pinakothek, Louvre/Musée de Cluny – de ezeknél mégsem merült fel az összevonás. Még Franciaországban se, ahol hagyománya van a politikai erőszaknak a szakma felett.
A kormányhatározat és a lejött információ elégséges adatot adnak-e?? A költöztetés óriási kockázata van, össze se hasonlítható az időszaki kiállításokra kölcsönzésével. Olyan tárgyaknak, amelyek állapotuk miatt nem mehetnek időszaki kiállításra, most sokkal rosszabb feltételek közt menniök kell. Példa: egyszer ment ki egy db szárnyasoltár külföldre, ehhez több hónapos restaurálás kellett úgy, hogy a teljes műhely dolgozott rajta. A szárnyasoltárok nagy többségének ennél sokkal nagyobb restaurálásra van szüksége: ennek a megoldására egy nagyon sokéves projekt kellene. Mondhatnók, hogy kivárjuk, de nincs rá garancia, hogy megtehetjük. Nincs szó a csomagolási standardok betartásáról. A Schickedanz-épület restaurálása "a kilátástalanhoz van közel". A költözés feltételeit tisztán kell látni, garancia kellett volna, mielőtt döntenek. "Egy múzeumigazgató nem dönthet majd csak lesz valahogy-alapon." Egyébként, ha menet közben BL anyagi okokból módosítani kényszerül a terven, akkor a költözés legitimációs alapja szűnt meg: az egyetlen látható oka az marad, hogy a szervezeti összeolvasztás visszavonhatatlan legyen.
A gyűjtemények organikusak, a gyűjtéstörténetet visszafordítani nem szabad. Itt nem az eredeti szétválasztási struktúra van már, hanem ami az évtizedek alatt kiépült. Miért van kőbevésve a régi képtár iskolákra tagolása? Erről eddig azért nem beszélt, mert semmi nyoma nem volt, hogy a SzM a maga gyűjteményében meg akarja bontani az iskolákra tagolást! Ez az egész új ötletelés!
A gyűjtemények eltérő karaktere: a régi magyar gyűjtemény egy középkori gyűjteménnyé fejlődött, és olyan tárgyakra alapoz, amelyek a SzM-ben ismeretlenek (szárnyasoltárok), más bemutatási módot igényelnek, mint a SzM. Az egész műfaj Európa-szerte történeti és művészeti megközelítés közt oszcillál: ez is mutatja a Bayerisches Nationalmuseum-típus létjogosultságát! Amikor ezek a SzM-ben voltak, ott nem volt jó helyük, csak a MNG-ban vált lehetővé bemutatásuk, a SzM állandó kiállításába ami beépült, drasztikus állagromlást okozott a beépítés. "Elég sok hátrányát látom az intézkedésnek, előnyét konkrétan egyet se."
Ha az a SzM terve, hogy a magyar művészetet nemzetközi kontextusba helyezze, ezt nem segíti a MNG tömeges anyagának átvétele, amit nem tud integrálni a saját anyagába. "Ha a SzM elkezdene magyar műveket gyűjteni, azaz a mojzeri út" – ez járható lett volna eddig is, és ezután is járható lenne. Ha nem tud venni, még tartós letét is lehet, akár a MNG-tól is. Nem látja azonban jelét, hogy ezen az úton megindulnának, ami beszédes jele annak, hogy mennyire őszinte a célkitűzésük.
[Nagy taps. Egy ízben az előadás közben is taps szakította félbe.]
A befejező részitt.
Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése