2012. január 29., vasárnap

Nemzeti Galéria-vita 3.


Az előzmények itt: 1. rész
2. rész

Tegnap nem volt időm felrakni a vita harmadik részét, mert postagalamb-kiállítást tekintettem meg. A SYMA-csarnokban volt (utólag mérsékelten érdekesnek látom, bár volt néhány tyúk is, ki tudja, miért, és talán életem legimpozánsabb nagy kakasát ismertem meg köztük [tehát a tyúk szón ezúttal nem Homo sapiens csekély értelmi szintű nőstényét értem, hanem a Gallus gallus tojóját]), és nem tudtam, hogy utána Fletóék mennek a tetthelyre kongresszust rendezni, ezt csak ma tudtam meg a híroldalakból (bár gyanús lehetett volna, hogy a bevezető folyosón választási plakátjaik vannak), és utólag gratulálok diktátor úrnak, szimbolikusan és fizikailag is ideális helyet választott, valóban térdig a galambsz**ban méltó nekik kongrediálniok.
Most viszont jöjjön a vita befejező része.

Vita. Kérdez: Szentesi Edit, válaszol: dr. Baán László főigazgató-kormánybiztos
SzE. A kormányhatározatok szerint az előkészítő fázis folyik. Van egy 3. kormányhatározat "a költségvetési hiánycél további tartását szolgáló feladatokról": minden költségvetési intézményt áttekinteni, feladatracionalizálás a szakmai színvonal emelésével együtt, I. 10-ig kellett a kulturális szférának a javaslatait előterjeszteni. Kérdések:
1. kiterjed-e ez a határozat a SzM/MNG összevonásra is?
2. az összevonásból remélnek-e megtakarítást, és az az intézményen belül marad-e?
3. lesz-e újabb leépítés?
BL. "Nem fogok tudni válaszolni." Tudomása szerint I. 10-ig nem történt intézkedés.
[BL a továbbiakban soha nem a kérdésre válaszol, folyékonyan adja elő mondandóját, hanglejtése és metakommunikációja őszintétlenségre utal.]
"Elhibázottnak tartottam a nemzeti elvet." "Nem kell nemzeti művészetet elkülöníteni." Az ő példája a Belvedere (adatok a gyűjtemény történeti fejlődésére). A kérdésre nem felel. A varsói királyi palotát felépítették, "képzeljük el, hogy felépítik és részben múzeum, részben államelnöki, hangsúlyozottan nem kormány-, hanem államelnöki célokat szolgál" (ti. a budavári palota). Végig "mi lett volna, ha"-val operál: ha a kommunisták úgy döntöttek volna, mint Orbán. Azt állítja, hogy csak akkor fog megvalósulni, ha több egymást követő magyar kormány elfogadja [állítását semmivel nem támasztja alá], "de ötletelni attól még jó". Nem fog gyűjtemény-átcsoportosítás történni. [BL e szövegrészben úgy tűnik, azt is letagadná, hogy megszületett.] A többiek előadására azt mondja: "Nem hallottam ellenérvet."
A NEFMI-nek most nem kellett pénzt zárolnia, ő nem tud forráskivonásról. "Az az ambícióm, hogy nagyon sokat spóroljunk az államnak."
SzE. Kell új alapító okirat, hogy készül, mi van benne?
BL. A minisztérium készíti, el kell készülnie az egyesülésig, márciusig. Tudtával nem fog az eddigi funkciókból kimaradni. A közös név Szépművészeti Múzeum lesz.
SzE. Gyűjteménystruktúrában, egyéb részlegekben mi lesz – mi marad, mi olvad össze?
BL. A gyűjteményegységek önállóak. A funkcionális részlegek (gazdálkodás, múzeumpedagógia) egyesülnek. [Nem szól egy árva szót a restaurátorokról.]
SzE. Melyik épületben gondolkodnak?
BL. "Előkészülünk a múzeumi negyedben együttélésre", "Ha egy kormány majd úgy dönt, hogy nem, akkor nem gondolkodunk többet." "Nem kell felújítani a romos állapotú (!) palota épületét, amiben hetvenes évekbeli a klímaberendezés"
Közbekiabálások: Ott legalább van! [BL a közbekiáltásokra nem reagál.]
Erre gyakorlatilag csak EU-források lehetségesek, de deklarálja: "EU van, és lesz is, túl sok érdek van amellett, hogy megmaradjon, és Magyarország a tagja lesz 2014 után is!" [Az ettől függetlenül adódó kérdést, hogy az EU hajlandó-e megfinanszírozni a múzeumnegyedet, BL egy szóval nem érinti] "Az állandó kiállítás nem pénzkérdés, azt addig háromszor át tudjuk alakítani. Erre való igényemet jeleztem viszonylag rövid határidővel.
SzE. Egyáltalán számít-e az egyeztetési folyamatra?
BL [őszintétlen gyorsasággal és hanghordozással] számít rá.
SzE rákérdez a RE által említett politikai kényszer alatti Kerényi-féle kiállításra. BL állítása szerint nála ilyen nincs és nem lesz, nála nem történik politikai döntés. [Morgás a közönség soraiban: "cinikus".]
SzE. Mennyire eldöntött, milyen gyűjtemények lesznek?
BL. A kormány az év közepén fog dönteni, hogy milyen intézményeket tervez a múzeumi negyedbe. A lehetőségek közt szerepel a fotográfiai, a néprajzi múzeum. Utána közel másfél év van az egyes gyűjtemények programjának kialakítására. "Megálmodjuk egyelőre pénzügyi kötöttségek nélkül", deklarálja: nem lesz négyzetméter-kényszer [de hova fér el mindez??], "olyasmit álmodjanak meg, amit jónak tartanak és ez majd finanszírozható lesz." Véleménye szerint páratlan lehetőség előtt állunk.
SzE. Eldöntött-e az 1800-as korszakbontás?
B. Jó lehet az Axel ötlete is, hogy az új anyag jöjjön a SzM-ba. Egyetlen dolog fix: nem nemzeti elven fog alapulni, ehhez ragaszkodom.
SzE. A SzM nem hibás építés, mert a gipszek céljára építették! Arra tökéletes volna!
VA ezt vitatja, szerinte Ferenc József politikai döntése, hogy az épület ilyen pici lett.
BL. "Általánosan elkezdtem tárgyalni olyan szakmákkal, ahol ilyen égető probléma van." Szerinte a múzeumnegyed már száz éve létezik, ott a Vajdahunyad vára + a Közlekedési Múzeum. Hozsannáz, hogy ez páratlan, hogy az egészet pályázat alapján csinálják, az EU-pénzek oldanak meg mindent, persze hogy a funkcionális célok alapján építik meg a negyedet!
SzE. Mi a garancia, hogy méltatlan költöztetés-raktározás nem lesz? Szóban forog egy bizonyos ózdi projekt, hogy ózdi raktárban lesznek tárolva a MNG műtárgyai.
BL nem rendelkezik információval, de állítja: "Ez nem lehet." Ha mégis lesz, nem ő fogja csinálni.
A gyűjtemények kurátorainak "kell kiizzadniuk" a vita alapanyagát. Szerinte nyárig kell elkészülni a munkaanyagnak. Vitára fogja bocsátani. "Hogy mi lesz a menetrend, határidő, majd látni fogjuk.
SzE. Várjunk??
RA. Ki hozza a kormányhatározatot? Annak szakmai előterjesztés kéne. Ezt is úgy hozzák majd, mint az eddigieket, hogy épp a szakmát nem kérdezik meg?
BL. "Én se látom pontosan, de úgy gondolom, hogy lesz erre hely."
RE reakciója az előadására adott reflexiókra. Legalább annyi érv van a nemzeti gyűjtemény mellett, egy dolog szól ellene, a kormányhatározat.
BL. Az ideális megoldás a korszak szerinti gyűjtemény! Hosszasan fejtegeti, hogy ha eddig lett volna korszak szerinti gyűjtemény, és a kormány most térne át nemzeti gyűjteményre, RE és a jelenlevők most az ellen érvelnének puszta maradiságból.
RE. Impozánsak a "mi lett volna, ha"-példák, de használhatatlanok. 1845-ös példára hivatkozni sem szép. Nem az a feladatunk, hogy a múltból keressünk érveket, hanem a helyzetből.
BE. "Ez elvi kérdés!" [Ti. hogy nem lehet nemzeti gyűjtemény. Ezt legalább ötször megismétli más-más felvezető mondattal, emelt hangon, igen ingerülten.]

Nyilvános vita.
Szinyei Merse Anna. Kell-e a fősodort követni? Több mint harminc évig volt a MNG-ban, minden külföldi vendég le volt nyűgözve a magyar szerkezettől. Egyre több múzeum neve merül fel a múzeumnegyedbe – hogy fognak beférni?
BL. Nem nekünk kell az európai fősodor, hanem a kormány az európai fősodor mellett döntött. A múzeumnegyedben három, maximum négy gyűjtemény lesz.
X.Y.1. A tervezési fázisban miért kellett megszüntetni a MNG autonómiáját?
BL. Az ok a kormány szerinti hatékony működés. A hatékony működés az, ahogy én csináltam. Ahogy én csináltam a SzM-ban, az a jó.
X.Y.2. Jó-e a centralizáció, folytatható-e, most tíz évig egyetlen vezető fogja eldönteni, hogy mi legyen a magyar művészettörténetben?
SzE. Azt kérdezed, hogy az egész magyar közigazgatást centralizálják-e? Szerintem igen.
X.Y.2. Az egész elv a hibás, nem a szervezési részletekkel van a gond.
Szőke Anikó (ELTE). Nincs demokratikus döntés. A politikusok nem tudni, hogy milyen sugallatra döntenek. Főigazgató úr magát tartja Magyarországon az egyetlen alkalmas embernek, aki hatékony vezetésre alkalmas. [NB. BL tényleg ezt mondta!] A racionalitás mint érv fel se merül. Hol van a világon olyan, hogy két múzeumot egyesítenek, és a kormánybiztos az egyik vezetője? Szakmailag felelős ember kiviszi a szakma elé a tervet, nemcsak a döntés után; ez nem politikai kérdés, hanem szakmai. A múzeum sorsa így kilátástalan, csak álmodozás lesz, mert az emberanyag nem megfelelő.
SzE. Mire gondolsz az emberanyaggal konkrétan?
SzA. Kire gondoltam? Természetesen kedves vendégünkre, a főigazgató úrra.
György Péter. Hosszas fejtegetésben támadja a MNG elavult szemléletét. Három múzeum nem képes megoldani a dolgot (ti. az állandó kiállítások modernizálásának problematikáját), a MNM, a Néprajzi Múzeum, a MNG. [Nem mondja ki nyíltan, hogy a nemzeti múzeum-jelleg a problémája. Bekiabálás, vita, meg sem akarják hallgatni GyP-t.]
Ujvári Péter. A SzM nem esztétikai szempontok alapján állít ki műtárgyakat!
Veszprémi Nóra. A MNG kérdéseit akkor lehet csak végiggondolni, ha létezik az intézmény!
[UP második hozzászólása nem ad újat.]
RA. A vitát az épület zárására tekintettel be kell zárni. Én úgy értelmezem, hogy mandátumot kaptunk, hogy a vitasorozatot folytassuk.
BL zárszava (semmitmondó).
A vitaest lezárva: 19,45.

Helyszíni lejegyzés. Átirat készült: 2012. január 26.


Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése