2012. január 31., kedd

Statisztika, értelmiség, műveltség és ismeretlen ruszkik


Ritkán szoktam ellenőrizni az olvasottsági adataimat, most megtettem. Meglepve találtam, hogy a Nemzeti Galéria-ügyben leadott helyszíni feljegyzés minden idők 7. legnépszerűbb cikkjének bizonyult (mármint nálam, nem vitatom, hogy a Hírcsárdát pl. többen olvassák). Alapvetően tiszteletet érzek olvasóim iránt, e tény is bizonyítja, hogy tömegében értelmiségi, a művészeteket és a humán kultúrát minden, még a politika fölé is emelő emberekről van szó. Remélem, nem pusztába kiáltok, hanem a feljegyzésnek és folytatásainak tartalma továbbmegy, terjed, és magvat hajt, mint a kapor.
Talán épp ezért van az is, hogy olyan ritkán kapok megjegyzést, kivéve Kádár Félix menetrendszerű "elmebeteg!" felkiáltású bejegyzéseit: mert Ti is inkább megrágjátok és továbbgondoljátok, mint mániákusan vitatjátok a mondanivalómat. Na és persze úgy tűnik, értitek a mondatokat.
Furcsa eredmény jött ki az olvasók térbeli megoszlásából is: nem lep meg, hogy majd' 90%-ban Magyarországból, de a maradék olvasók nagyja a következő helyekről van: USA (kb. 5%), Németország, Oroszország, Ukrajna és Albion. Albionban bizonyára Altízy olvas néha-néha, Németországban is sejtem, ki az az egy-két ember, a többit nem tudom. Talán azért vannak ámerikás magyar olvasóim, mert időnként megemlékeztem arról a bizonyos Houstonba menekült kiváló biológusunkról? Akárhogy is, legteljesebb rejtély előttem, miért vagyok időnként fontos egy-két ruszkinak és ukránnak! De alapvetően örülök nekik, szpaszíba, goszpodári, da zdrásztvujet drúzsba bélih naródov! (Remélem, nem csesztem el a többesszámokat.)
Az egyértelmű hiány, és szomorú, hogy a megszállt területeken max. véletlenszerűen nyitnak meg, valahogy jó lenne nyitni a kinti magyarok felé is.
Most már megnyugodtam, hogy a kulturális cikkeim érdekesek, tehát most már bátran folytathatom a Work in Progresst. A Nemzeti Galériát egyelőre befejeztem (az elszabadult fideszes úthenger újabb lépéséig). Bár, ha egész őszinte legyek, már ma is csak azért statisztikázom, mert a WIP következő adagjából két bekezdés nincs megírva, és az Istennek sem akarózik leülnöm hozzá...

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

2 megjegyzés:

  1. Tudod,miért olvasnak?
    Azért,mert úgy tudsz irni, de úgy...
    Bármiről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát köszönöm... de vajh ezért néznek Ruszkihonban, tényleg?

      Törlés