Szeptember

Statisztika, értelmiség, műveltség és ismeretlen ruszkik

2012-01-31T23:31:00.004+01:00

Ritkán szoktam ellenőrizni az olvasottsági adataimat, most megtettem. Meglepve találtam, hogy a Nemzeti Galéria-ügyben leadott helyszíni feljegyzés minden idők 7. legnépszerűbb cikkjének bizonyult (mármint nálam, nem vitatom, hogy a Hírcsárdát pl. többen olvassák). Alapvetően tiszteletet érzek olvasóim iránt, e tény is bizonyítja, hogy tömegében értelmiségi, a művészeteket és a humán kultúrát minden, még a politika fölé is emelő emberekről van szó. Remélem, nem pusztába kiáltok, hanem a feljegyzésnek és folytatásainak tartalma továbbmegy, terjed, és magvat hajt, mint a kapor.
Talán épp ezért van az is, hogy olyan ritkán kapok megjegyzést, kivéve Kádár Félix menetrendszerű "elmebeteg!" felkiáltású bejegyzéseit: mert Ti is inkább megrágjátok és továbbgondoljátok, mint mániákusan vitatjátok a mondanivalómat. Na és persze úgy tűnik, értitek a mondatokat.
Furcsa eredmény jött ki az olvasók térbeli megoszlásából is: nem lep meg, hogy majd' 90%-ban Magyarországból, de a maradék olvasók nagyja a következő helyekről van: USA (kb. 5%), Németország, Oroszország, Ukrajna és Albion. Albionban bizonyára Altízy olvas néha-néha, Németországban is sejtem, ki az az egy-két ember, a többit nem tudom. Talán azért vannak ámerikás magyar olvasóim, mert időnként megemlékeztem arról a bizonyos Houstonba menekült kiváló biológusunkról? Akárhogy is, legteljesebb rejtély előttem, miért vagyok időnként fontos egy-két ruszkinak és ukránnak! De alapvetően örülök nekik, szpaszíba, goszpodári, da zdrásztvujet drúzsba bélih naródov! (Remélem, nem csesztem el a többesszámokat.)
Az egyértelmű hiány, és szomorú, hogy a megszállt területeken max. véletlenszerűen nyitnak meg, valahogy jó lenne nyitni a kinti magyarok felé is.
Most már megnyugodtam, hogy a kulturális cikkeim érdekesek, tehát most már bátran folytathatom a Work in Progresst. A Nemzeti Galériát egyelőre befejeztem (az elszabadult fideszes úthenger újabb lépéséig). Bár, ha egész őszinte legyek, már ma is csak azért statisztikázom, mert a WIP következő adagjából két bekezdés nincs megírva, és az Istennek sem akarózik leülnöm hozzá...

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Nemzeti Galéria-vita 3.

2012-01-29T11:36:00.003+01:00

Az előzmények itt: 1. rész
2. rész
Tegnap nem volt időm felrakni a vita harmadik részét, mert postagalamb-kiállítást tekintettem meg. A SYMA-csarnokban volt (utólag mérsékelten érdekesnek látom, bár volt néhány tyúk is, ki tudja, miért, és talán életem legimpozánsabb nagy kakasát ismertem meg köztük [tehát a tyúk szón ezúttal nem Homo sapiens csekély értelmi szintű nőstényét értem, hanem a Gallus gallus tojóját]), és nem tudtam, hogy utána Fletóék mennek a tetthelyre kongresszust rendezni, ezt csak ma tudtam meg a híroldalakból (bár gyanús lehetett volna, hogy a bevezető folyosón választási plakátjaik vannak), és utólag gratulálok diktátor úrnak, szimbolikusan és fizikailag is ideális helyet választott, valóban térdig a galambsz**ban méltó nekik kongrediálniok.
Most viszont jöjjön a vita befejező része.

Vita. Kérdez: Szentesi Edit, válaszol: dr. Baán László főigazgató-kormánybiztos
SzE. A kormányhatározatok szerint az előkészítő fázis folyik. Van egy 3. kormányhatározat "a költségvetési hiánycél további tartását szolgáló feladatokról": minden költségvetési intézményt áttekinteni, feladatracionalizálás a szakmai színvonal emelésével együtt, I. 10-ig kellett a kulturális szférának a javaslatait előterjeszteni. Kérdések:
1. kiterjed-e ez a határozat a SzM/MNG összevonásra is?
2. az összevonásból remélnek-e megtakarítást, és az az intézményen belül marad-e?
3. lesz-e újabb leépítés?
BL. "Nem fogok tudni válaszolni." Tudomása szerint I. 10-ig nem történt intézkedés.
[BL a továbbiakban soha nem a kérdésre válaszol, folyékonyan adja elő mondandóját, hanglejtése és metakommunikációja őszintétlenségre utal.]
"Elhibázottnak tartottam a nemzeti elvet." "Nem kell nemzeti művészetet elkülöníteni." Az ő példája a Belvedere (adatok a gyűjtemény történeti fejlődésére). A kérdésre nem felel. A varsói királyi palotát felépítették, "képzeljük el, hogy felépítik és részben múzeum, részben államelnöki, hangsúlyozottan nem kormány-, hanem államelnöki célokat szolgál" (ti. a budavári palota). Végig "mi lett volna, ha"-val operál: ha a kommunisták úgy döntöttek volna, mint Orbán. Azt állítja, hogy csak akkor fog megvalósulni, ha több egymást követő magyar kormány elfogadja [állítását semmivel nem támasztja alá], "de ötletelni attól még jó". Nem fog gyűjtemény-átcsoportosítás történni. [BL e szövegrészben úgy tűnik, azt is letagadná, hogy megszületett.] A többiek előadására azt mondja: "Nem hallottam ellenérvet."
A NEFMI-nek most nem kellett pénzt zárolnia, ő nem tud forráskivonásról. "Az az ambícióm, hogy nagyon sokat spóroljunk az államnak."
SzE. Kell új alapító okirat, hogy készül, mi van benne?
BL. A minisztérium készíti, el kell készülnie az egyesülésig, márciusig. Tudtával nem fog az eddigi funkciókból kimaradni. A közös név Szépművészeti Múzeum lesz.
SzE. Gyűjteménystruktúrában, egyéb részlegekben mi lesz – mi marad, mi olvad össze?
BL. A gyűjteményegységek önállóak. A funkcionális részlegek (gazdálkodás, múzeumpedagógia) egyesülnek. [Nem szól egy árva szót a restaurátorokról.]
SzE. Melyik épületben gondolkodnak?
BL. "Előkészülünk a múzeumi negyedben együttélésre", "Ha egy kormány majd úgy dönt, hogy nem, akkor nem gondolkodunk többet." "Nem kell felújítani a romos állapotú (!) palota épületét, amiben hetvenes évekbeli a klímaberendezés"
Közbekiabálások: Ott legalább van! [BL a közbekiáltásokra nem reagál.]
Erre gyakorlatilag csak EU-források lehetségesek, de deklarálja: "EU van, és lesz is, túl sok érdek van amellett, hogy megmaradjon, és Magyarország a tagja lesz 2014 után is!" [Az ettől függetlenül adódó kérdést, hogy az EU hajlandó-e megfinanszírozni a múzeumnegyedet, BL egy szóval nem érinti] "Az állandó kiállítás nem pénzkérdés, azt addig háromszor át tudjuk alakítani. Erre való igényemet jeleztem viszonylag rövid határidővel.
SzE. Egyáltalán számít-e az egyeztetési folyamatra?
BL [őszintétlen gyorsasággal és hanghordozással] számít rá.
SzE rákérdez a RE által említett politikai kényszer alatti Kerényi-féle kiállításra. BL állítása szerint nála ilyen nincs és nem lesz, nála nem történik politikai döntés. [Morgás a közönség soraiban: "cinikus".]
SzE. Mennyire eldöntött, milyen gyűjtemények lesznek?
BL. A kormány az év közepén fog dönteni, hogy milyen intézményeket tervez a múzeumi negyedbe. A lehetőségek közt szerepel a fotográfiai, a néprajzi múzeum. Utána közel másfél év van az egyes gyűjtemények programjának kialakítására. "Megálmodjuk egyelőre pénzügyi kötöttségek nélkül", deklarálja: nem lesz négyzetméter-kényszer [de hova fér el mindez??], "olyasmit álmodjanak meg, amit jónak tartanak és ez majd finanszírozható lesz." Véleménye szerint páratlan lehetőség előtt állunk.
SzE. Eldöntött-e az 1800-as korszakbontás?
B. Jó lehet az Axel ötlete is, hogy az új anyag jöjjön a SzM-ba. Egyetlen dolog fix: nem nemzeti elven fog alapulni, ehhez ragaszkodom.
SzE. A SzM nem hibás építés, mert a gipszek céljára építették! Arra tökéletes volna!
VA ezt vitatja, szerinte Ferenc József politikai döntése, hogy az épület ilyen pici lett.
BL. "Általánosan elkezdtem tárgyalni olyan szakmákkal, ahol ilyen égető probléma van." Szerinte a múzeumnegyed már száz éve létezik, ott a Vajdahunyad vára + a Közlekedési Múzeum. Hozsannáz, hogy ez páratlan, hogy az egészet pályázat alapján csinálják, az EU-pénzek oldanak meg mindent, persze hogy a funkcionális célok alapján építik meg a negyedet!
SzE. Mi a garancia, hogy méltatlan költöztetés-raktározás nem lesz? Szóban forog egy bizonyos ózdi projekt, hogy ózdi raktárban lesznek tárolva a MNG műtárgyai.
BL nem rendelkezik információval, de állítja: "Ez nem lehet." Ha mégis lesz, nem ő fogja csinálni.
A gyűjtemények kurátorainak "kell kiizzadniuk" a vita alapanyagát. Szerinte nyárig kell elkészülni a munkaanyagnak. Vitára fogja bocsátani. "Hogy mi lesz a menetrend, határidő, majd látni fogjuk.
SzE. Várjunk??
RA. Ki hozza a kormányhatározatot? Annak szakmai előterjesztés kéne. Ezt is úgy hozzák majd, mint az eddigieket, hogy épp a szakmát nem kérdezik meg?
BL. "Én se látom pontosan, de úgy gondolom, hogy lesz erre hely."
RE reakciója az előadására adott reflexiókra. Legalább annyi érv van a nemzeti gyűjtemény mellett, egy dolog szól ellene, a kormányhatározat.
BL. Az ideális megoldás a korszak szerinti gyűjtemény! Hosszasan fejtegeti, hogy ha eddig lett volna korszak szerinti gyűjtemény, és a kormány most térne át nemzeti gyűjteményre, RE és a jelenlevők most az ellen érvelnének puszta maradiságból.
RE. Impozánsak a "mi lett volna, ha"-példák, de használhatatlanok. 1845-ös példára hivatkozni sem szép. Nem az a feladatunk, hogy a múltból keressünk érveket, hanem a helyzetből.
BE. "Ez elvi kérdés!" [Ti. hogy nem lehet nemzeti gyűjtemény. Ezt legalább ötször megismétli más-más felvezető mondattal, emelt hangon, igen ingerülten.]

Nyilvános vita.
Szinyei Merse Anna. Kell-e a fősodort követni? Több mint harminc évig volt a MNG-ban, minden külföldi vendég le volt nyűgözve a magyar szerkezettől. Egyre több múzeum neve merül fel a múzeumnegyedbe – hogy fognak beférni?
BL. Nem nekünk kell az európai fősodor, hanem a kormány az európai fősodor mellett döntött. A múzeumnegyedben három, maximum négy gyűjtemény lesz.
X.Y.1. A tervezési fázisban miért kellett megszüntetni a MNG autonómiáját?
BL. Az ok a kormány szerinti hatékony működés. A hatékony működés az, ahogy én csináltam. Ahogy én csináltam a SzM-ban, az a jó.
X.Y.2. Jó-e a centralizáció, folytatható-e, most tíz évig egyetlen vezető fogja eldönteni, hogy mi legyen a magyar művészettörténetben?
SzE. Azt kérdezed, hogy az egész magyar közigazgatást centralizálják-e? Szerintem igen.
X.Y.2. Az egész elv a hibás, nem a szervezési részletekkel van a gond.
Szőke Anikó (ELTE). Nincs demokratikus döntés. A politikusok nem tudni, hogy milyen sugallatra döntenek. Főigazgató úr magát tartja Magyarországon az egyetlen alkalmas embernek, aki hatékony vezetésre alkalmas. [NB. BL tényleg ezt mondta!] A racionalitás mint érv fel se merül. Hol van a világon olyan, hogy két múzeumot egyesítenek, és a kormánybiztos az egyik vezetője? Szakmailag felelős ember kiviszi a szakma elé a tervet, nemcsak a döntés után; ez nem politikai kérdés, hanem szakmai. A múzeum sorsa így kilátástalan, csak álmodozás lesz, mert az emberanyag nem megfelelő.
SzE. Mire gondolsz az emberanyaggal konkrétan?
SzA. Kire gondoltam? Természetesen kedves vendégünkre, a főigazgató úrra.
György Péter. Hosszas fejtegetésben támadja a MNG elavult szemléletét. Három múzeum nem képes megoldani a dolgot (ti. az állandó kiállítások modernizálásának problematikáját), a MNM, a Néprajzi Múzeum, a MNG. [Nem mondja ki nyíltan, hogy a nemzeti múzeum-jelleg a problémája. Bekiabálás, vita, meg sem akarják hallgatni GyP-t.]
Ujvári Péter. A SzM nem esztétikai szempontok alapján állít ki műtárgyakat!
Veszprémi Nóra. A MNG kérdéseit akkor lehet csak végiggondolni, ha létezik az intézmény!
[UP második hozzászólása nem ad újat.]
RA. A vitát az épület zárására tekintettel be kell zárni. Én úgy értelmezem, hogy mandátumot kaptunk, hogy a vitasorozatot folytassuk.
BL zárszava (semmitmondó).
A vitaest lezárva: 19,45.

Helyszíni lejegyzés. Átirat készült: 2012. január 26.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Nemzeti Galéria-vita 2.

2012-01-27T11:56:00.004+01:00

Következik a jegyzet második része, az abszurd dráma középső foka. A harmadik lesz a tetőpont természetesen. Az első rész itt.

2. előadó: Vécsey Axel
"Érzelmi dolgokkal" nem készült, ezeket "nem kellene ennyire taglalni", "itt, nekünk ezt nem kell bizonygatni".
[VA nyökögve, nagy kihagyásokkal, ööö-kkel beszél, felkészületlenség benyomását kelti. Egy kollégám megfigyelése szerint legalább egyszer vsz. elvétette a lapozást az előadásszövegben, mert egy részletet kétszer mondott el.]
"Nem biztos, hogy a MNG az egyetlen megoldása" a problémának, ami a Schickedanz-épület túl kicsire tervezésével keletkezett. Vitának helye nincs: a kormány beszélt, összevonás, költöztetés lesz. Részint SzM-be, részint az új múzeumépületbe az 56-osok terén. [Csizma tér.] Baán László mint kormánybiztos deklarálta, hogy el kívánja vetni a jelenlegi struktúrát, amely földrajzilag oszt [értsd: nemzeti és nemzetközi művészetet elkülönít], ehelyett időbelileg fog, ezen belül "nem akar belebeszélni." "Ez az a feladat, amiről nekünk beszélnünk kell", "ha nem jutunk közös álláspontra, akkor ezek a kérdések majd valahogy eldőlnek". [Hozzáérthető a gondolatmenethez: BL személyi döntése útján.]
Ismerteti a SzM gyűjteményeit, beismeri, hogy öszvér-rendszerről van szó. A régi szoborgyűjteménynek állandó kiállítása nem létezik, 2013-ra képzelik a megnyitását. [Belső információm szerint ebből nem lesz semmi.]
Ellentmond önmagának: "a MNG művészetei" nem férnek el a SzM-ben, aztán állítja, hogy elfér, ha megcsinálják az épületrekonstrukciót. Hely soha nem volt elég; nem volt MNG-koncepció, hanem ezért vitték át oda alapításkor az MNG képanyagát.
[VA-nak nem jut eszébe, hogy egyik nagy múzeumunkban sem volt soha elég hely. A közönség nem ért egyet, belekiabálások.]
A SzM újjáépítése '84 óta zajlik, világháborús romokból, ma is még csak kb. 60%-ban van kész, és rossz is, főleg a klíma biztosítása hiányzik! Emiatt képek mennek tönkre. A tervezett bővítést pár héttel a kezdete előtt fújták le. [Az ezt megelőző heves szakmai vitákról, a bővítés tervének egységes szakmai elutasításáról VA nem tesz említést.]
A Román Csarnok újjáépítésére "muszáj hogy legyen pénz" [a klímabiztosítást nem emeli így ki.] Probléma a gipszmásolat-gyűjtemény sorsa: "igazából az Epreskert környékén látszana jó helyük, de arrafelé nem látszik befogadókészség". Koncepciójuk sincs, mit csináljanak a gipszekkel, a komáromi erődökkel tárgyalnak átadásról.
Az sem jó megoldás, ha az időszaki kiállításokat paterolják ki az épületből az új épületbe, mert azok hozzák be a közönséget. A kérdés: "az egyetlen legitim megoldás az 1974-es-e, vagy szakmailag elfogadható-e a Baán László koncepciója". Az utóbbi mellett érvelve beszámol arról, hogy régen nem volt szétválasztva a nemzeti–egyetemes, a történeti áttekintésből az jön ki, hogy a szétválás folyamatosan zajlott a múzeum története során, következetes tendencia. Tagadja a régi "magyarországi művészet" bemutatásának jogosságát, szerinte csak nagyközépeurópai gyűjtemény és kiállítás létezhet. "Majd ha ez az épület felépül [kijavítja magát:] ha felépül." De kénytelen számolni a lehetőséggel: "Ha az új épület nem épül fel, ha a kormány úgy dönt, hogy mégse óhajtja felhasználni a budavári palotát" – egyértelműen elismeri, hogy a MNG elköltöztetésének oka az, hogy a kormánynak kell a palota más célra. De: "elképzelhető egy olyan gyakorlat, ami megfelel a nemzetközi gyakorlatnak", ti. szétverve a nemzetit. Ennek a gyakorlatnak nemzetközi voltára konkrét példa csak a londoni National Gallery és a Metropolitan Museum.
[VA előadása ekkor már több, mint egy órája tart, 18,05 elmúlt, a célja egyértelműen az időhúzás, hogy a következő programpontok előtt a hallgatóság távozzék, a mondanivalója 90%-ban ööö-ből áll. Felteszi a kérdést, soroljon-e még számadatokat, a hallgatóság kiabálja: "Ne, ne!"]
"Arról nem lehet beszélgetni, hogy helyes-e a döntés, ami már visszacsinálhatatlan".
[VA előadása végén szórványos, sértően gyér taps.]

3. előadó: Endrődi Gábor
Baán László interjúiból kiderül, hogy egyeztetés alatt a részletek megbeszélését érti, az egész értelmének megvitatását nem. Az utókort nem a hogyan, hanem a vajon fogja érdekelni. Bizonytalan a játéktér, a köztudatban az összevonás visszavonhatatlan. A kormányhatározat viszont csak megbízza a kormánybiztost, hogy határidőig készítse elő az összevonást. A véglegességet nem jogi tény miatt hisszük el, hanem a Baán mögötti politikai hátszél miatt. Baán azt várja, hogy nem jogi, hanem politikai akarathoz igazítsa a szakmai munkáját.
Nem mindegy, hogy a) azért kell elköltözni, hogy megvalósuljon a gyűjteményi átszervezés (a sajtó ezt nyomatja) [BL közbeszól: nem a sajtó a mérvadó, EG: nincs más információs forrás], b) ha már muszáj költözni, erre megoldás lehet a gyűjteményi átszervezés.
A jelentős múzeumi tájak lényegéhez tartozik, hogy elavultak. Példákat mond: ezek közt Bayerisches Nationalmuseum/Alte Pinakothek, Louvre/Musée de Cluny – de ezeknél mégsem merült fel az összevonás. Még Franciaországban se, ahol hagyománya van a politikai erőszaknak a szakma felett.
A kormányhatározat és a lejött információ elégséges adatot adnak-e?? A költöztetés óriási kockázata van, össze se hasonlítható az időszaki kiállításokra kölcsönzésével. Olyan tárgyaknak, amelyek állapotuk miatt nem mehetnek időszaki kiállításra, most sokkal rosszabb feltételek közt menniök kell. Példa: egyszer ment ki egy db szárnyasoltár külföldre, ehhez több hónapos restaurálás kellett úgy, hogy a teljes műhely dolgozott rajta. A szárnyasoltárok nagy többségének ennél sokkal nagyobb restaurálásra van szüksége: ennek a megoldására egy nagyon sokéves projekt kellene. Mondhatnók, hogy kivárjuk, de nincs rá garancia, hogy megtehetjük. Nincs szó a csomagolási standardok betartásáról. A Schickedanz-épület restaurálása "a kilátástalanhoz van közel". A költözés feltételeit tisztán kell látni, garancia kellett volna, mielőtt döntenek. "Egy múzeumigazgató nem dönthet majd csak lesz valahogy-alapon." Egyébként, ha menet közben BL anyagi okokból módosítani kényszerül a terven, akkor a költözés legitimációs alapja szűnt meg: az egyetlen látható oka az marad, hogy a szervezeti összeolvasztás visszavonhatatlan legyen.
A gyűjtemények organikusak, a gyűjtéstörténetet visszafordítani nem szabad. Itt nem az eredeti szétválasztási struktúra van már, hanem ami az évtizedek alatt kiépült. Miért van kőbevésve a régi képtár iskolákra tagolása? Erről eddig azért nem beszélt, mert semmi nyoma nem volt, hogy a SzM a maga gyűjteményében meg akarja bontani az iskolákra tagolást! Ez az egész új ötletelés!
A gyűjtemények eltérő karaktere: a régi magyar gyűjtemény egy középkori gyűjteménnyé fejlődött, és olyan tárgyakra alapoz, amelyek a SzM-ben ismeretlenek (szárnyasoltárok), más bemutatási módot igényelnek, mint a SzM. Az egész műfaj Európa-szerte történeti és művészeti megközelítés közt oszcillál: ez is mutatja a Bayerisches Nationalmuseum-típus létjogosultságát! Amikor ezek a SzM-ben voltak, ott nem volt jó helyük, csak a MNG-ban vált lehetővé bemutatásuk, a SzM állandó kiállításába ami beépült, drasztikus állagromlást okozott a beépítés. "Elég sok hátrányát látom az intézkedésnek, előnyét konkrétan egyet se."
Ha az a SzM terve, hogy a magyar művészetet nemzetközi kontextusba helyezze, ezt nem segíti a MNG tömeges anyagának átvétele, amit nem tud integrálni a saját anyagába. "Ha a SzM elkezdene magyar műveket gyűjteni, azaz a mojzeri út" – ez járható lett volna eddig is, és ezután is járható lenne. Ha nem tud venni, még tartós letét is lehet, akár a MNG-tól is. Nem látja azonban jelét, hogy ezen az úton megindulnának, ami beszédes jele annak, hogy mennyire őszinte a célkitűzésük.
[Nagy taps. Egy ízben az előadás közben is taps szakította félbe.]

A befejező részitt.
Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Nemzeti Galéria-vita 1.

2012-01-26T11:39:00.006+01:00

Az áldás csőstül jön, most fájdalommal kénytelen vagyok félbeszakítani Tróját, és jelenkori dokumentumra térni.
Tegnapi élményem első részét osztanám meg Veletek, ami szürreális és szép este volt. Du. 4-től az ELTE Bölcsészkarán nyilvános vitaest volt (Or nélküli) Baán Lászlóval, a Nemzeti Galéria felszámolásával megbízott kormánybiztossal és Szépművészeti-igazgatóval (tudjátok, azzal az emberrel, aki alatt megvalósult, hogy egész évben nem történt egy műtárgybeszerzés sem, ami egyébként még 1944-45-ben sem jött össze). Másfél órával előtte szóltak a dologról, teljesen reklámozatlan, fű alatti rendezvény volt — állítólag fél nappal előtte döntöttek úgy, hogy legyen a helyszín a régi Kari Tanácsteremben, és nem a művtöri tanszék pici előadójában, tekintettel a mégis várható érdeklődésre, nos, a szó szoros értelmében gombostűt nem lehetett leejteni, kis túlzással a csilláron is lógtak. Valójában persze nem, de ha rendeztek volna egy szavazást, hogy lógjon-e a csilláron a meghívott vendég, dr. Baán László főigazgató-kormánybiztos, alighanem meglett volna a forradalmi kétharmad. Ez persze valóban forradalmi lett volna.
A szürrealitást az időutazás okozta és a rendkívül feszült hangulat: a tapintható félelem, amelyben — nem viccelek — taps előtt az emberek körbenéztek, hogy ki látja őket, és a pillanat, amikor a tömeghatás úrrá lesz a félelmen, és mégis közbetapsolnak az előadónak, amikor bejelenti, hogy ő nem hajlandó a kormány igényeihez igazítani a tudományos munkásságát. És természetesen az el nem hagyható momentum, hogy száz százalékig humánértelmiségiek voltak jelen, annak is az elméleti szakember fajtája, igen békés, igen mérsékelt, nagyon nagy részben apolitikus és sok esetben szakmailag jól pozicionált emberek, akiknek nagyon sok vesztenivalójuk van. Azonban a kb. 230 fő, ami volt, már a jelen helyzetben túl van a kritikus tömegen, és ez a közeg megtagadta a parancsot a fej homokba dugására.
Egy kicsit úgy sejtem, hasonlóak lehettek '56 nyarán a Petőfi Kör első ülései.
Állítólag lesz folytatása az alkalomnak. Mindenesetre mintegy négy óra után félbe kellett hagyni, mert bezár az egyetem éjjelre, nem pedig a program fejeződött be.
Mivel ennek meggyőződésem, hogy tartós dokumentáris értéke van, a helyszínen készített jegyzeteimet részletekben közzéteszem.

Feljegyzés
A 2012. január 25-én 16 órától
az ELTE BTK Múzeum krt. A épület 39. termében tartott vitaestről
A Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum egyesítése
(a Magyar Nemzeti Galéria önállóságának megszüntetése és múzeumi negyedbe költöztetése)
tárgykörében

A jelenlevők száma kb. 230, mintegy egyharmadának már ülőhely nem jutott.
Levezető: Rényi András esztéta (ELTE Művészettörténeti Intézet vezetője).
Expozét tart: Róka Enikő (MNG), br. Vécsey Pál Axel (SzM), Endrődi Gábor (ELTE BTK Művészettörténeti Intézet). Utána Szentesi Edit (ELTE BTK Művészettörténeti Intézet) moderátor vitatkozik az est vendégével, Baán Lászlóval, a SzM főigazgatójával, az intézmények egyesítésére kinevezett kormánybiztossal. Végül a hallgatóság lehetőséget kap kérdésekre.

16,10 körül a levezető bejelentése szerint BL vidéki elfoglaltsága miatt késik, emiatt az estet nem tudjuk még megkezdeni. [Tudomásunk szerint BL egyébként nincs vidéken.]
16,26-kor BL megérkezik, az est elkezdődik.
Rényi András bevezetője.
Szándékuk szerint szakmai szemszögű beszélgetés lenne, de a szélesebb körű társadalmi érdeklődés vitathatatlan. Előzmények: Ludwig Múzeumban ugyanekkora nyilvános paláver, TV-beszélgetések voltak, vitatja a blogszféra [világos utalás Endrődi G. nagy vitát kavart cikkére: Zaj]. Nem színházi performance-nak szánják. A művészettörténészi szakma mellett szinte minden ágazat érintve van benne, a turisztikától városmanagementig stb. stb. Nem egyszeri alkalom, tervük szerint a vita sorozatként folytatódik.
A bevezetőben kimondja: nem szakmai, hanem egyoldalú politikai döntés hozta létre a vita alapjául szolgáló helyzetet, ami az ő ízlésével nem fér össze – de a vita sikere érdekében tegyünk úgy, mintha nem lenne politika.

1. előadó: Róka Enikő
Eddig a MNG nem artikulálta nyilvánosan álláspontját. 2007 óta vannak a sajtóban a MNG-t illegitimnek nyilvánító cikkek, cél a MNG morális megsemmisítése, diabolizáció. Olyan hatalmi térben játszódik a játszma, ahol sem cél, sem szakmai szempont nem ismert!
Az érvelés "bizonyítéka" az illegitimitásra: az 1957-es alapítás. De ez nem ideológiai, hanem történeti ok: tudományos feltárását ld. Sinkó Katalin, Nemzeti képtár: "emlékezet és történelem között", MNG, Budapest 2009. (kötet). A politikai szükségnek megfelelően mindig más "mintára" hivatkoztak, de az alapítást a helyhiány muszájjá tette. A propaganda most "szovjet mintát" emleget, ez nem igaz. (Bécsi példa.) A MNG diabolizációja az SzM részéről indirekt önfelértékelés.
Taktikai hiba, hogy a tudományos kutatást az értelmiség nem akarta napi ütésváltásra alkalmazni (hallgatás a Sinkó-könyv eredményeiről), ellentétben a politikai propagandával. Nem gyűjtötték be az adatokat a SzM "leninista" múltjára. Az egyik fő ellenpropagandista György Péter volt. [GyP az előadást a teremben hallgatja.]
Baán László főigazgató érvrendszere: a MNG szervezeti megszüntetésének célja "európai kontextus" megteremtése vs. MNG "provincialitása". Az előadó szó szerinti BL-idézeteket sorol: "Európába egyetlen kiállításra nem tudott bejutni" – ezt tételesen kívánja cáfolni. Kb. tíz ellenpéldát sorol, pl. Kunsthistorisches Museum, Ermitázs, Neue Galerie, stuttgarti, dijoni, firenzei, római múzeumok. [Lejegyző belső információja: ez a teljesítmény nagyobb, mint a SzM-é.]. Az adatok excel-táblázatban kidolgozva rendelkezésre állnak, érdeklődők megtekinthetik. A külföldi bemutatás módjai is fontosak: alkotók, műhelyek külföldi bemutatása/ismertté tétele, pl. önálló Rippl-Rónai-kiállítás, 2009 Belgiumban Zichy-kiállítás Doréval közösen. Magyar modernizmus több helyen. Ennek konkrét eredménye Rippl-Rónai bevezetése az európai köztudat élvonalába.
BL ezzel szemben a SzM külföldi megjelenésére hivatkozik mint követendő példára, kiállítás a Royal Academy-n, ahol a MNG csak résztvevő. Ez "best of" műfajú volt – kérdés, hogy ezt vagy szakmait kell rendezni. A "best of"-ok csak múló sikert jelentenek, a katalógusaik a kutyát sem érdeklik.
A sikerhez a kiállítást a fogadó hely kulturális kontextusába kell beállítani (ún. kulturális transzfer). Példákkal mutatja, hogy ezek a sikeresek. Regionális bemutatkozás: régi magyar korszakosoknak ez evidencia, a MNG ezen az úton jár, több regionális kapcsolata van (jó viszony Pozsonnyal, Mednyánszky-kiállítás), de még a közös külföldi fellépés kevés, kivétel avantgárd témájában. A MNG főstratégiája ezeknek fejlesztése. (2014: párizsi magyarok-kiállítást terveznek, partnerprojekt jött létre Bukaresttel.) Az ellenpropaganda (nevesítve GyP) ezt negligálja.
Nemzeti Galéria – mi a szó jelentése? Két értelemben használják: egy eltörlendő szemlélet, amely karanténba zár, és egy olyan, amelynek reflektálnia kell a nemzetközire. Az ellenpropaganda szerint a MNG ezt elmulasztja. Ez nem igaz, kiállítása volt a nemzet és művészet kapcsolatát vizsgálva. Valójában a nemzeti többszintű és időben is változékony fogalom. Azok a MNG-kutatók, akiket GyP elméletellenesnek bélyegzett meg, elméletileg kutatják a nacionalizmus szerepét a művészetben. A nemzeti művészet fogalmának korrekt ismeretterjesztő bemutatása.
Ezt a szakmailag indokolt irányt a politika tudja ellehetetleníteni: rá egy évvel meg kellett csinálni, parancsra az "egyenes vonalú, patetikus narratívára épülő, történeti" jellegű Kerényi Imre-féle ideologikus kiállítást, amelynek semmi logikája nem volt.
Az állandó kiállítások is vitakérdés: az ellenpropaganda szerint ezeknek változóbbaknak kellene lenniök. Valóság: sehol az országban nem lehet eléggé újítani az állandó kiállításokat anyagi okokból, de kérdéses is, hogy szabad-e, hiszen ezek nemzeti kánonnak vannak szánva. Ráadásul nálunk művészeti oktatás voltaképp nincs, ezt is a múzeum teszi, ezért az állandó Magyarországon tényleg legyen állandó, a tudományos kísérletezés terepe legyen az időszaki kiállítós, átmeneti megoldás nem lehet, itt dönteni kell!
Újabb vád: a MNG nem mutat fel identitásokat. Nem ez a feladata, és ez még tovább nehezítené a befogadását is a látogatóknál. Az épület modernizálása, jövőbeli használata is megoldandó: erre volt nagy ötletbörze, nem a MNG hibája, hogy nem lehetett továbblépni.
A jelen helyzetben teljes az abszurditás, ellentmondó kívánalmaknak kell egyszerre megfelelni: a MNG-nek kiállítást kell tervezni, amely a nemzeti történeti szemlélet apoteózisát nyújtja + folyik az összevonás az ellenkező indoklással. Kérdéses, mi az új múzeum koncepciója. Később megtárgyalandó szempontok felvetése: a SzM anyaga nem ad folyamatos képet, a MNG anyaga kontinuus – kompatibilitás? Lyukak sorolása a SzM anyagának kontinuitásában. Ráadásul egy koherens narratívához a MNM anyaga is kellene: "de nem akarok ötleteket adni".
Egyetlen elképzelhető sorrend: előbb kell az állandó kiállítás koncepciója, aztán az épület. Az eredeti koncepció fordítottja lehetséges: a magyar anyag túlsúlya. Ígéret: nem lesz költözés az új épület létrejöttéig. De ha lesz új épület: mi lesz? Külön osztályok vagy közös szervezet? Lesz átleltározás? Ki tudja ezeket?
Számadatok az összevonáshoz a gyűjtemény méreteit illetőleg: pl. modern anyag SzM kb. 3000, MNG kb. 20 000 item, a MNG-ben kb. 100 000 adattári adat van. Nem egyszerű kérdés itt a tárolás, szakszerű klimatizált raktár, + helyet kell hagyni a jövőre! Van minderre hely a tervezett múzeumnegyedben?
A MNG-ben évente kb. 500 restaurálás kell, ez bérbe nem adható. Terveznek-e restaurátorközpontot az új épületben? Ki tudja? [Erre a kérdésre az egész esten senki nem kísérelt meg választ adni.] Más: a MNG látja el a vidéki múzeumokat tárggyal, átlagban 1500 kölcsönzés/év, + kb. 2500 tartós letét: ezzel állandóan foglalkozni kell; képzési feladatok ellátása. Ennek se tudjuk a jövőjét. Ahelyett, hogy ezeken gondolkoznánk, folyamatos politikai támadással telik az idő.
[Az előadást vastaps zárja, amelyet a közönség csak a levezető határozott felszólítására hagy abba.]

Folyt. köv.
Az írás itt folytatódik: 2. rész
3. rész

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Work in Progress 10.

2012-01-22T23:04:00.006+01:00

Tekintettel az ígéretemre és a hatalmas érdeklődésre, amely eddig egyáltalán nem nyilvánult meg, de hátha mégis lenne, akkor legyen Trója, X. ének (Paris halála).
Mivel a mitológiai hátteret nem mindenki ismeri, kérem a hozzáértőt, bocsásson meg, ha bevezetőként vázolom az előzményeket: igazán nem az olvasó lebecsülésének szándékával teszem. Tehát: miután Philoktétést, aki tíz évig kígyómarás miatt béna lábbal volt Robinson, behozták a táborba és meggyógyították, kihívta íjászversenyre Parist. Philoktétés Héraklés íját birtokolta, a danaosok ebben bíztak. Paris elfogadta a kihívást, Déiphobos és Odysseus voltak a versenybírók, háromszori nyílváltás történt. Paris egyszer sem talált, Philoktétés első lövésre a bal tenyerét (ezt megváltoztattam jobb tenyérre, hogy semmiképp ne maradjon cselekvőképes az ellenfél), másodikra a jobb szemét, harmadikra a sarkát találta el ugyanott, ahogy Achilleusét Paris. Paris egész nap öntudatánál maradt; a danaosok megpróbálták kiragadni a testét és fegyvereit a küzdőtérről, de a trójaiak visszaverték őket. Mivel a seb mérgezett volt, Paris Helené előtti szeretőjének, Oinónénak, aki gyógyító nimfa volt, a segítségét akarta kérni, de az elhagyatásáért úgy akart bosszút állni, hogy megtagadta a segítséget; később meggondolta magát, de mivel Paris addigra már elhunyt, végül a lágetés (=lawagetas, mykénéiesebben) halotti máglyájára vetette magát és ott elégett, mint egy indiai özvegy.
NB. A bal kezem ujjai még egy kicsit fájnak, de talán nem lett tartós bajuk.
A szöveg még nem 100%-ig végleges.
Update: és valóban azóta jónéhány mondatot átírtam...

X. ének

Futólépésben vitték a lágetést a vár felé, miközben Déiphobos előrevágtatott lovon, hogy a várbeli orvost hívassa. Paris egy darabig fogát összeszorítva ült a hordszéken, kezét és szemét rögtönzött kötés nyomta, amely piszkosnak látszott – valójában csak véres volt –, és nem szólt. Miután észlelte a természetes tényt, hogy szemeit nem tudja egymástól függetlenül mozdítani, és akárhova nézne is bal szemével, roncsolt jobb szemgolyója is arra fordul, őrjítő fájdalmat okozva, szemét is vagy görcsösen lehunyta, vagy görcsösen egy pontra, a Thymbrai-kapura szorította a messzeségben; Aineiást egy balkéz-mozdulattal küldte ki a danaosokkal szembe, nem nézett utána, és az ordítozásról, harcizajról se vett tudomást.
Aineiás Achátés segédtiszttel hamar intézkedésbe merült: azokat a csoportokat, akik Paris kézrekerítésére törtek (vagy a lágetési díszfegyverzetére), viszonylag gyorsan szeparálták, akik azonban láthatólag a tűzszüneti megállapodáshoz tartották magukat, és elsősorban az események hiteles követése miatt rohantak mellettük, azokra – Déiphobos utasítását negligálva – lényegében nem fordítottak figyelmet, így Odysseus Sinón, Eurylochos és Perimédés kíséretében, valamint Diomédés egyedül Sthenelosszal talán negyven rőfnyire haladtak mellettük, túloldalt pedig a két Átreida egy gárdarajjal. Annál inkább eszük ágában sem volt megpróbálni szétzavarni e pár királyt (még ha Déiphobosnak nyilvánvaló elméleti igazsága is volt abban, hogy ha akármelyik csoportot megsemmisítik, a háború ott a helyen véget is ér), mert egy-egy nőalak is futott velük, akikre Paris még induláskor keserűen biccentett volt. Bár nem szólt vala semmit, Aineiás úgy következtetett, hogy ezek vagy két Moira, vagy maga Athéné, illetve Agamemnón karján Héra nagykirálynő.
Öt perc se telt el, már a külváros lerombolt szélénél jártak. Parisnak vacogott a foga. Egyre jobban vacogott. Rázta a hideg. A testőrcsoport azon a helyen, ahol a szekérútról le kellett jobbra fordulni, hogy felmenjenek a déli kapuhoz, Pammón intésére kanyart vett, de ekkor a lágetés felemelte fejét, megint kinyitotta szemét és felordított a fájdalomtól.
— Aineiáááás! — üvöltötte. — Hol van!!
— Hamar jön — felelt Pammón. — Lágetés fivérem, két perc és benn vagyunk. Tarts ki. Semmi vész. A vérzésed már elállt.
— Állj — mondta erre halkan. Megadta magát a hidegrázásnak és hanyattdőlt.
— Két perc! Emberek, a... — folytatta volna Pammón.
— Azt mondtam, állj! Én vagyok Trója lágetése, a királyok királyának főparancsnoka és örököse, vagy nem? Fordítsátok meg ezt az átkozott saroglyát.
A testőrök tanácstalanul megálltak. A sebzett főparancsnok nyögések és laikason-nak szánt csonka szótöredékek kíséretében bal könyökére húzóckodott fel. Próbálta jobb kézzel odainteni Pammónt, de ez borzasztó érzés volt, odafordította fejét és sziszegve újra behunyta a szemét.
— Pammón. Fivérem. Itt maradunk a mezőn, és te megfogod a fegyverzetemet, az íjamat is, és beviszed és odaadod királyi apámnak. Nem, az íjamat inkább Phoibos úr templomába akaszd... mitt’omén... ad’oda Panthoosnak. Ha Déiphobos... hozza ki ide az orvost, ha tényleg akarja, és ha volt olyan hülye... fogd be a szád, öcsi, mindketten tudjuk, hogy királyi öcsém hülye, és most már én kimondom, mert én nem látom őt többé...
— De lágetés fivérem! Higgy nekem, ezek nem halálos sebek...
— ...ha volt olyan hülye, hogy a feleségemnek nem szólt, akkor kihozatod Helené úrnőt, hogy mellettem legyen... Pammón! Figyelj ide, Pammón, érzem, az egész testem tüzel. — Felrántotta magát és a baljával megragadta Pammón kezét, a fejéhez húzta, odaszorította. — Érzed?
— Szentséges Zeus! — mondta hirtelen az öccse, és megreszketett. — Ekkora lázat még nem éreztem embernél.
— Pammón! Pammón, öcsém, ez nem lehet sebláz... tíz perce értek a lövések. Ezek megsértették a megállapodást – ez a gennyeslábú strici – a Philoktétés – ez mérgezett nyilat használt.
— Istenem Smintheusom – dehát ilyen méreg nincs! Tíz perc és – rohanok, és hozom az orvost, és Panthoosnak – az íjat – kihozom őt is, hogy Smintheus úrnak könyörögjön! — Elrohant a segédtisztjével. Odysseusék, illetve Agamemnónék élénk érdeklődése mellett Alexandros visszafordíttatta a csapatot, hogy menjenek vissza a szekérút alá, le a Skamandroshoz, és adjanak neki hideg, hideg vizet, majd elkezdte melléről tépdesni a bíborfestett inget. Lerakták közvetlen a folyó és egy itt beleömlő arasznyi erecske találkozásához, nyomorékká tett lábát belerakatta és onnan marokkal locsolta a vizet fejére, nyakára.
— És így jobb — mondta lihegve, halkan, csak magának. — Mikor ugyanott lőtt meg, ahol én Achilleust, tudtam, hogy vége. Mennyivel jobb így és itt lemenni az alvilágba, mint negyven évig ülnék a hordszékben nyomorékon, mint Anchísés gazda. — A túlpartra nézett, a szelíd dombokra. Majd’ húsz éve nem szólította Anchísést gazdának. Gyerekkora képeit látta maga előtt. És a Tenger Úrnőjét tizennyolc éves korából.
Közben többen átkiabáltak vagy futva elindultak az üzenettel, hogy Aineiás nagyurat kéreti a lágetés, sőt kétoldalt a danaosok is tisztelegtek nekik és vették az adást, és Agamemnón utasítására a rajból Stentór felállt és kezéből tölcsért csinálva iszonyú hangján átkiáltott a danaosoknak, hogy az ellenségtől Aineiásnak adják át, hogy vissza van rendelve. Aztán leültek az útszegélyre.
Aineiás és segédtisztje gyorsan érkeztek, tóduló trós harcosok utánuk. De addigra már a thymbrai kapun futva is látszott egy csoport, Panthoos két első fia, Polydamás és Helikáón az orvossal és még néhányan; és Paris már akkor sem volt egyedül, mert mikor végre felnézett, úgy érzékelte, sőt Aineiás is úgy látta, hogy Parist az anyja támogatja, mellette Árés áll teljes fegyverzetben és nyurga íjász meg f***ó törpe fia, a várbeliek élén pedig jött Phoibos úr az ezüstíjával.
Aineiás Paris elé rogyott és megtapintotta a lábát.
— Rendben, nagyjából elintéztük őket — lihegte. — Philoktétésnek átordítottam, hogy ha tovább sérti a megállapodást, Apollón és Artemis személyesen fogják lenyilazni, érje be azzal, hogy hivatalosan is ő a győztes. Bekajolta és feladta. A közrendű striciket szétvertük, -verjük. — Szalutált Agamemnónnak: — A Tantalida-gárda tisztességes volt, kössz!
Agamemnón és Meneláos visszatisztelegtek. Meneláos arca nagyon fura volt, Paris is intett nekik. Nem volt kedve átkiáltani, vagy ereje, Aineiásnak mondta halkan.
— Jó, Meneláos megkapta, amit akart, megmondhatod neki. Philoktétés győzött, akár át is küldetheted neki a díszpáncélt, legyen meg az öröme. Déiphobos örökölje mint lágetés? Az jobb?
— De Paris! — Aineiás visszaejtette a lábát a vízbe. — Erről szó sincs, ezek... begyógyuló sebek. Sajnállak – de – tudod, apa is uralkodhatott volna, képes lett volna, egyszerűen feladta, kilátástalannak érezte. Te is képes leszel rá. Viszünk mindenhova hordszéken. Ha akarod, személyesen én kötözöm majd a lábad – sokkal jobban néz ki, mint apáé, és fogod tudni mozgatni, csak súlyt nem fogsz tudni ráhelyezni – – igen, járni sajnos nem.
Paris ép kezével meglökte Aineiás homlokát, majd legyintett. Jó, hogy őszintén beszél vele, de minek.
— Nem érzed, hogy tüzes? — mondta.
— Sebláz.
— Egy nagy héraklési fenét! égek! elég az egész testem! Tépd már le rólam ezt a hülye inget, segíts! — Egy pillanat múlva csak karjain, vállán voltak ingfoszlányok, meztelen melle hirtelen éles ellentétben volt kisfiús hajával és ifjonci, gondosan borotvált arcával, tiszteletreméltó szőrzetével mutatta az érett harcost. — Ez sem ëlég! A bőrömet szeretném letépni, a bőrömet! — és tényleg karmolászta. Aphrodité úrnő nyúlt oda, lefogta a kezét, majd a patak mentén feljebb futott a letépett ingdarabbal, a forrásban vizezte be és azzal kezdte dörgölni. — Köszönöm, Úrnő, köszönöm – ez most jó hideg — hápogta. — Érted halok meg, igazából, ugye tudod? — Eszelősen felkacagott és hanyattdobta magát. — Tűz, de tüzes! Philoktétés... persze hogy csaló, mint minden danaos... és mint mi trósok is! Mérgezett nyíl! Mért tartotta volna vissza magát, ő aztán tudja, milyen megmérgezve béna lábbal... Hehhehe! Béna hősök világtalálkozója egy! Paralimpia, lövészet élő királyra, győztes Philoktétés! Csak Achilleus hiányzik. De jó Achilleusnak! Ki üzen Achilleusnak? Még ma átadom neki! — ordította át váratlanul az achájoknak. Meneláos felugrott, aztán visszaült, és eldugta az arcát. Félt, örvendett, és iszonyatosan szégyenkezett, hogy nem volt képes ezt saját kezével intézni, Philoktétésre kellett bízza, és most nem tud kitalálni egy mondatot, amit visszakiáltson. — Szegény Anchísés! Aineiás, nagyon sajnálom őt – én – higgye el, hogy sokkal jobban jártam. Tudom... te nem tudhatod... hát ilyen, ha elég az ember... ez villám volt, vagy mit lőtt ez? — Aphroditéra, Árésra nézett. Aphrodité nem felelt, ölébe vette Paris felsőtestét és úgy törölgette.
Addigra odaértek a trósok a várból, a zöm a jobbja felől, ahol épp nem látta őket, de Polydamás elébe lépett Apollón úrral, aki gyorsan, szó nélkül vizsgálta meg.
— Polydamás — mondta vacogva a lágetés. — Fogy az erőm... megbocsátok neked, minden szemétségedért, rendes, hogy kijöttél. Miért nem hoztátok ki a királynőt?
— Nem tudtuk, biztonságos-e. — Körülnézett, felmérte a hadihelyzetet, Agamemnónék és Odysseusék kézjeleket adtak. — Igen, ha ezek garantálják – igen. Helikáón, rohanás vissza.
Helikáón rohant vissza két katonával, Meneláos pedig valami haldokló kutyára emlékeztető hanggal felállt és elkezdett botorkálni az úton a Skamandros folyása iránt, hazafelé, ezt már nem volt ereje kivárni, hogy lelépett neje is idejöjjön huszonöt lépésnyire. Agamemnón utánanézett, aztán kommandírozott a gárdistáknak, azok vigyázzba álltak és egy istenhozzádot üvöltöttek az ellenség főparancsnokának, majd együtt elvonultak. Csak a túloldalt maradt Odysseus, Diomédés és kisded rajuk. Paris a kísérő isteneket még mindig látta.
Apollón közben átadta a trójai orvosnak és ezt mondta:
— Erre nincs orvosság. Nekem nincs. És másnak se tudok, még szegény fiamnak se volt, ez nem olyan, mint Philoktétés sebe, valami dög kígyótól... ez nem Pythón, nem Delphyné, nem Porkés, nem Chariboia, vagy akár Medúsa, vagy a barátnőnk mellén a micsoda, amitől össze szoktátok f**ni magatok. Sokkal tüzesebb. Ha nem űzzük ki, ez a láz önmagában egy óra alatt végez a fiúval. Ez mint ami az alvilágból jön egyenest.
Az orvos szótlanul ügyködött, de arca elkeseredett volt. Paris szakszerű kötéseket kapott kezére, lábára, sebkezelő szereket. Sziszegett és hánykolódott, de állta. Amikor a szemére került sor, és a sérült szemfehérjébe tapadt kötést eltávolították, akkor viszont üvöltött és kitépte magát a kezükből, az istennő fogta le és szorosan a mellkasához szorította a fejét.

“K*** lázas lehet télleg — mondta vagy inkább csak érthetően gondolta Priápos pikírten a háta mögött —, még erre sem áll föl neki. Ez az ipse halott.”

Apollón szó nélkül bokánrúgta, az anyja egy gyors mozdulattal felpofozta, de Parisba ez a megjegyzés hozta vissza a lelket, csak annyit mondott csöndesen: “**cs” és csak gondolta tovább: “ez egész más”, és onnantól moccanatlanul tűrte a kezelést.

— Tehát nem Athénétől van — felelte hűvösen a Tenger Úrnője. Átnézett Odysseusékra.
— Nem. Honnan a földanya kínjából jutott ilyesmihez Philoktétés? — kérdezte még fagyosabban Apollón.
— Oááhh! — ordította hirtelen Árés, amitől az összes trós visított, ugrott, reszketett ijedtében, még Aineiás is, sőt odaát a danaosok is, csak Paris nem. — Hát a Hekatoncheirek b***szák meg mind az ötven f***ukkal! emlékszem! Ennek a Philoktétésnek az apja gyújtotta meg Héraklés öcsi halotti máglyáját.
Mind összenéztek.
— És a jószolgálatért nyilván ajándékot adott.
— Ami őt magát megölte, azt.
— A Hydra mérge!
— Az alvilági kútból.
Paris kacagni kezdett, miközben reszketett, megállíthatlanul, közben egy-két szót motyogott, és megint ellökte az orvost.
— Ha-ha! Héra Királynő nevelése, ugye? Ő szoptatta! Hát mégis ők öltek meg! Ha-ha! Hydra... elégek... Achilleust legyőztem, és most Héraklést is utolérem... úgy halok meg, mint Héraklés... bruhhahaha! Én-va-gyok-a leg-na-gyobb, én-va-gyok-a leg-na-gyobb, bááá! hol marad már Helené! Ezt nézzétek, ilyen trójai király még nem volt, mint én! Héraklés nyila – apám – emlékei – ilyet apám se tudott – ilyet senki se! — Hirtelen felemelte a fejét. — És még akár... Nagyúr! nincs erre gyógyír?
— Tudtommal nincs — felelte Smintheus. — Cheirón még ma is folyamatosan lázban ég, száz év után. Pedig nála jobb orvos nemigen van.
— Jobb is, hogy Helené késik... küldjetek el Kebrénébe, a hülyep***ért... Oinóné minden kígyó marásához értett, mondta sokszor, ő még a hydrától se félne – hátha még szeret, hátha még segít!

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Tűzhalál, agyhalál, és poéngyilkosság

2012-01-22T01:56:00.002+01:00

Remélem, nem fogok ínhüvelygyulladást kapni. Hét oldalt karmoltam tele az én olvashatlan bolhabetűimmel, az ágyban fekve, sokkal jobban tudok ott írni, mint a számítógépen. A gép kieszi a lelket az írásból.
És még mindig nem vagyok kész! De talán hamar lezárom ezt, Paris halálát, és akkor közkinccsé is teszem (legalábbis részleteket).
Az első felénél alaposan be is ittam, kell a koncentráláshoz, elvonatkoztatáshoz, tisztán és jól asszociáláshoz. Ilyenkor nincs forrás előttem (leszámítva a vodkaforrást), és higgyétek el, nem egyszerű átélni egy ember lelkét, akinek a fél szemét, fél tenyerét és Achilles-inát átlőtték, és negyvenkétfokos lázban fekszik. A végére teljesen ki is józanodtam tőle.

Mai vicc.
Kérdezik a Jereváni Rádiót:
— Kit fognak Schmitt Pál helyére köztársasági elnöknek kinevezni?
— Nem feltétlenül személyt kell várni, egy színes fénymásológép is megfelelő lesz.
Valószínűleg agyhalott nagynéném is kinn volt az Orsós Viktor (oppardon, Orbán) melletti felvonuláson. (Érdekes, régen május 1-jén még mindig volt annyi önkontrollja, hogy ne vonuljon fel, hiába, a szenilitás.) Nem tudom igazán elmesélni, ő milyen, Grósz tudja, ha tud rá jó jelzőt, adja kölcsön. Hogy a bánatba' tudnak emberek olyan gyapjashátúak lenni, hogy engedelmesen hozsannáznak egy társaságnak, amely bíróságilag értékelhető szerzői jogsértést foglalkozásszerűen elkövető tuskót tesz az állam élére, és felszámolja a Nemzeti Galériát, elvileg szellemi termelést folytató emberek is?
Hát miben jobb ez, mint a Cuslág?

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Elegem van

2012-01-20T22:13:00.003+01:00

Ez a hét lement...
Kb. a felét visszadobtuk, ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy az emberiség fele gyengeelméjű, mert vannak köztük lusta disznók is. Amikor pedig húszéves pipikre nekem kell rászólnom, hogy ne egymásnak dolgozzanak, és pontot levonnom, akkor én szégyenlem magam helyettük.
Szintén szégyenteljes, hogy milyen politikai intézményrendszert tűrünk el.
Világosabban megmondva, a jó büdös k*** anyját az önkormányzatnak, amelynek van pofája ingatlanadót kivetni — miután évekig verték a nyálukat meg a f***ukat, hogy majd ők megvédenek attól, hogy a gonosz Fletó ingatlanadót vessen ki —, arra, amit
— nem ő épített,
— nem ő tart fenn,
— nem ő gondoz, fizet,
— amihez nem kaptunk tőle SEMMIT az életben, még piaci áron sem, csak piszkot, akadályozást és bajt. De a pofájuk nagy, és naná hogy a BKV fenntartásába bezzeg nem szállnának bele, hagyják Tarlóst becsődölni, meg engem, és elértéktelenítik az ingatlanomat azzal, hogy miattuk lesz majd csak gyalog megközelíthető.
Tényleg a jó fideszes k*** anyjukat, és biztos, hogy nem fogom befizetni mindaddig, amíg nem veszik ők észre a hiányt — ha szerencsém van, a kuplerájban ez sokáig tart majd — és nem szólítanak külön fel rá. És akkor a befizetési csekken a "közlemény" rovatba ezt rögzítem majd: A KURVA ANYÁTOKAT.
Ebből lehetne országos mozgalmat is, minden a fidesz-hatalomnak befizetendő pénzösszeg csekkjére ezt a "közleményt" írni. (Azért nem írtam köztársasági hatalmat, hogy ehhez az akcióhoz hadd csatlakozzanak nyugodtan a szocik is.)

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Közérdekű bejelentés

2012-01-15T19:30:00.002+01:00

Quibus expedit universis.

Ezúton tájékoztatom minden olvasómat, esetleges félreértések elkerülése végett, hogy a doktori disszertációmat nem Kádár Félix írta, sem Grósz Jakab írta, sem nem Theodor Nöldeke írta, egyáltalán senki nem írta rajtam kívül.
Továbbá tájékoztatom minden olvasómat, hogy nem egyetemi doktori oklevéllel állítom magamról, hogy Philosophiae Doctor vagyok, hanem az ahhoz adekvát oklevéllel.
Mint az előbbiekből tulajdonképpen nyilvánvaló, a Fidesz nem jelölt és nyilván nem is fog jelölni semmilyen közjogi méltóságra, és nem is fognak arra megválasztani, legalábbis amíg a korrupt köztársasági rendszer van. Természetesen elvi okokból el sem vállalnám a szétrothadt, illegitim köztársaság elnökségét, ha egyszer lesz királyság, majd megfontolom, hogy esetleg pályázzak-e egy nádorispáni posztra.
Van egy harcostársam, aki szorító pénzhiány miatt néha — általam mélységesen elítélt módon — ír idegen szakdolgozatokat, de Schmitt Paliét még csak nem is ő írta. Egyébként ilyen felhasználni épp akkora görénység, mint Fodor Gabié, amikor tanársegéd létére "adjunktus" névtáblát rakatott ki, vagy még nagyobb, és nemcsak a jelen banánállamban, hanem már a késő-középkortól folyamatosan köztörvényes bűncselekmény, azonfelül teljesen nevetségessé teszi és kigúnyolja az egész tudományos életet és közéletet, szóval az illető egy az európai kultúra első számú rombolói sorába beiratkozó piti bűnöző, még egy kicsit azért nőnie kell, amíg eléri Codoi elvtársnő (gyk. Elena Ceausescu) szintjét. Bár már ő is analfabéta.
És természetesen nem rólam mondja a Rákóczi-induló, hogy "Vak Pali, Vak Pali mindent lát", hanem erről az analfabéta áltudósról, bár a 2-3. sora kétségtelenül rám is illenék :)

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Fekete lyuk

2012-01-10T23:18:00.003+01:00

Ma eljutottam addig a pontig, amikor komolyan kezdtem hinni, hogy az ismert fizikai törvények nem érvényesek többé.
Először is, állandóan tönkremegy az összes órám. Ez önmagában kissé misztikus, de még össze tudok vakarni rá egy a természeti kereteken túl nem terjeszkedő magyarázatot: hogy az összes budapesti órásnak börtönben volna a helye, mert átveszik a pénzt a javíttatásért és nem csinálnak érte semmit, max. annyit, hogy átvétel után egy napig járjon az óra.
Emiatt volt aztán, hogy negyedik kísérletnek egy évek óta nem működő ruszki órát vakartam elő az íróasztal alsó fiókjából, és mikor az sem indult meg — mitől tette volna? —, kísérletképpen rázogattam egy kicsit ott lenn, az íróasztal mellett guggolva.
Nos, egy rázintásnál kiesett a kezemből. Történt ez +40-50 cm padló feletti magasságnál, három oldalról az íróasztal, a fal és a könyvespolc által bezárt max. 1/4 négyzetméteres szakaszon. A negyedik oldalon az én testem volt. Az óra elhagyta markomat, viszont nem koppant a földön. És többé nem volt megtalálható.
Több, mint egy óráig kerestem szabad fénynél és zseblámpával, minden négyzetcentimétert átvizsgálva, végül már a saját alsóneműimet is kétszer végigkutattam, hátha oda csúszott be, de nem. SEHOL SEMMI. Úgyhogy végül gyakorlatilag elhittem, hogy az óra elhagyta a háromdimenziós fizikai világot. Szobámban csoda történt, Isten magához vette az órámat, mint Énókhot, vagy fekete lyuk keletkezett a sarokban.
Ez azonban nem megnyugtató érzés, Kosztolányi írja le nagyon szépen, hogy a legfélelmetesebb, amit el tud képzelni, az, hogy felhajtja este a paplant és egy nagy fekete kecskebak van alatta, ami a semmiből termett oda, valami ilyesmi az is, hogy az íróasztalom alatt vége az anyagmegmaradás törvényének.
Ezért végül nem adtam fel a kutatást, bár már nem hittem abban, hogy az óra valaha visszatér a való világba, és végül megnyugtathatom a borzongó olvasót, a könyvespolcon egy folyóirat belsejébe talált becsusszanni, két papírlap közé (ez sem egyszerű történet, mert gerinccel kifelé álltak és nem túl lazán, plusz még vízszintesen is hevert valami a tetejükön).
Azonban ettől eltompult a veszélyérzetem, azt hittem, a mai napra rendeltetett abszurd tetőpontján már túlvagyok, már akár szakdolgozatot is javíthatok.
És erre megnézem a Vastagbőrt (bár újabban erős szdsz-es vonala miatt nem nagyon szeretem) és megtalálom az Orbánért mondatott állami áldó imádságot.
Quo usque tandem abutere, Victor, patientia nostra? Quamdiu etiam furor iste tuus nos eludet? Quem ad finem sese effrenata iactabit audacia?
Ad finem huius saeculi? Vel ad Kalendas Graecas?
Komolyra fordítva a szót, én is szoktam imákat mondani ezért a kormányzatért, mint ahogy gondolom, a legtöbben. Ezek kissé nyers imák, inkább a magán-, mint a gyülekezeti vallásosság körébe tartoznak, és sokban utalnak Sodoma és Gomorrha múltjára, az ott folytatott szexuális praktikákat is beleértve, sőt nem tökéletesen orthodox protestáns stílusban rendszerint Isten lovait is megszólítják, és az ő vérvörös f***ukat. De a Polgármester Úr őszinte, naiv népi vallásosságától elszégyelltem magam, és most inkább egy olyan imát mondok, ami alkalmas a gyülekezeti közös isteni tiszteletre.

Mindenható Uram Isten,
szabadíts meg minket az elmebetegektől,
és szabadíts meg a vérszopó rablóktól,
és szabadíts meg a cigányoktól,
és szabadíts meg a volt kisztitkároktól,
leginkább pedig azoktól, akik mind együtt,
most és mindörökké,
ámen.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Állam- és magáncsőd, avagy Károlyitól az ötcollos floppyig

2012-01-09T01:17:00.004+01:00

Volna jópár ember, akit elküldhetnék a bánatos édesanyjába.
Most nem teszem.
Kifejthetném a legutóbb megpendített gondolatot, hogy miért hasonlít és miben Vitya napról napra inkább Károlyi Mihályra (sőt Schmitt Pali is, ugyanis első népköztársaságunk egyetlen és utánozhatlan elnökével is előfordult, hogy mikor aláírásra elétettek egy aktát, hanyag figyelmetlenséggel még a mellette levő papírlapot is aláírta, ilymódon kinevezve egy olyan kommunista kormánybiztost, akiről ő nem is tudott, de legalább ekkor Mihályunk seggrészeg volt, mint majdnem végig miniszterelnök- és elnökösködése során), de igazából ez is történelmi ismeret, amit kézikönyvekből is elsajátíthat az ember. (Olyan se sok volt rajta kívül, hogy egy aktív köztársasági elnök lássa el a külügyminiszteri teendőket, ennek laza alkotmányos bája szerintem még Szakasits hírhedett önfelmentéséét is felülmúlja.) Azt azért egyszer elmesélem, hogy hagyott el egy államtitkára egy fegyverszüneti szerződést a klón, megfosztva ezzel Magyarországot néhány tízezer négyzetkilométer jóminőségű lakott területtől.
Sőt, a történelmi ismeretek olyan könnyen beszerezhetőek és annyira emberalatti lény, aki nem tudja beszerezni, hogy még arra sincs energiám, hogy azokat a félhülye vadmagyarokat ledorongoljam, akik most a kurucinfón Lipusz Zsolt torkát akarják elharapni, mert finoman és óvatosan, de le merte írni, hogy azért mégse személyesen az atyaúristen vezette a honfoglaló magyarokat és nem Koppány volt a Jézus Krisztus második eljövetele.
Inkább azt anyázom, ami erről nem tehet etikailag, mert nem élőlény, hanem tárgy, és most nagyon szomorúvá tett.
Úgy indult a dolog, hogy megnéztem a közlöködési múzeumban a számítástechnikai kiállítást. (Jelenleg négy időszaki kiállítás van egyszerre, és ebből legalább kettő nagyon jó, tehát érdemes elmenni és megnézni.) Én ehhez nem sokat értek, de érdeklődő néző vagyok és elég vén ahhoz, hogy kortársként szemléljem a kollekciót, s miután megállapítottam, hogy a legidősebb tárgy harmincéves, rájöttem, hogy ilyet én is tudok, nem kell elmennem múzeumba. Annak idején, jó tíz éve, ugyanis beraktam a háború előtti lisztesláda mélyére a már nem használandó gépet, az pedig nem behalt, hanem kezdett diszkompatibilis lenni a programjaimmal, de a saját lemezeivel még beindítható. Ez ugyanis egy 1981-es gyártású XT, Dos 3.30 futtatására képes, színes CGA monitorral, és 360 kB-os 5-collos floppyt képes befogadni. Sőt, mivel a vinyója már meghalt szegénynek, másról nem is indul, mint 5-collos floppyn lévő bootról.
Sajnos rá kellett jönnöm, hogy az eltelt tizenegykét évben a láda kulcsa valahová elveszett. Namost aki el tudja képzelni, milyen keserves munka egy világháború előtti ládát feltörni, annak nem kell többet mondanom.
És amikor utána összerakom a gépet, akkor jött a sokk. Mechanikusan a gép teljesen épnek tűnik, de a szegény doboz floppyt megviselte az idő vasfoga, és egyik rendszerlemez se teljesen korrekt... van olyan, amelyről beindul, de szerintem nem pontosan, mert utána a szövegszerkesztő már rögtön befagy, és van olyan, amelyről beolvassa a Nortont (ugye van még, aki emlékszik, mi az?), de már nem a saját jellegzetes kék színében és nem működik pontosan, és akármelyiket teszem be, pár perc múlva valahol lefagy, és a meleg újraindításnál Parity Check-et jelez.
Szóval, a harmincesztendős élettelen kolléga és jóbarát már inkább szobor, mint használati tárgy, nézhetem a szép képernyőszíneket, de dolgozni nem lehet vele. És nem tudom, mit fogok tudni csinálni, mert hibátlan állapotú ötcollos floppyt beszerezni nyilvánvalóan teljesen reménytelen vállalkozás, de még ha van is olyan, honnan másoljam rá a nyolcvanas évekbeli .sys file-jaimat?
Egyébként a polcról gunyorosan kacsingat rám négy doboz hétcollos floppy is, amelyekhez már azt se tudom, milyen gép való.

U.i. Azoknak a gyagya diákoknak, akik ötszöri figyelmeztetés ellenére is a wikipediát használták forrásnak a dolgozatukhoz, és emiatt megbuktak. Tiszta kaján kíváncsiságból ma megnéztem Hunyadi Jánosról a török wikipédia szócikkét. Meglepetésemre sokáig egész objektív, bár nem túl részletes, egészen a várnai csatáig. Még az is elfogadhatóan objektív. Utána azonban nem tud Kormányzó Úr újabb hadműveleteiről. A Nándorfehérvár/Belgrád szót nem tartalmazza.
Szóval, az internet hiteles tájékozódási pont, mint tudjuk.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Viktor, Fletó dva bratanki

2012-01-05T13:29:00.003+01:00

A FIDESZ KÖZKEGYELMET AD GYURCSÁNYNAK!

KURVA ANYÁTOK, ORBÁN VIKTOR.

Én már nem is követelem tőletek, hogy a TE, igenis a te érdekedben elindított forradalom harcosai legalább EGYENLŐ elbírálásban részesüljenek az ellenséggel, és közkegyelmet kapjanak. Sőt, azt se, hogy ne a te Károlyi Mihályéra egyre inkább hasonlító régnálásod alatt tartsák minden jogalap nélkül őket börtönben, mint Budaházyt.
Én már csak azt követelem tőled, személyesen, Orbán Viktor, hogy baszd meg a jó édes anyádat, de minél előbb. Ha netán már nem élne, amit őszintén sajnálnék, akkor Lendvai Ildit.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Jó kedvvel, bőséggel

2012-01-03T13:24:00.004+01:00

és klójavítással kezdtem az újévet. Ez már úgy tűnik, helyi hagyománnyá vált, mindenesetre a petárdázásnál még ez is kellemesebb.
Az eredmény 100%-osnak néz ki, és még csak 3.-a van, tehát két hétre se volt szükségem, feltehetőleg jóval jobb belügyér lennék, mint Sintér Sanyi (bár erre a posztra mégis inkább Altízyt ajánlanám, aki egyszer azt mondotta volt, ez esetben "azzal kéne kezdeni, hogy egy különleges kommandót küldünk a Teve utcai Halálcsillag hermetikus megszállására és minden ottani információ lefoglalására").
A mozgatórugóm igazából nem az, hogy kif***ott a klótartály, hanem hogy az év végén összesítve anyagi helyzetemet kiderült, hogy pozitív szaldóval zárok, és ezt meg lehetett ünnepelni azzal, hogy azonnali hatállyal, készpénzért vegyek egy teljesen új tartályt. Noha előzetes költségvetésem csak nagyon hozzávetőleges volt, sok ad hoc módosítással év közben, és természetesen hatalmas anyagi buktákkal a világválság és a fülkeforradalmi csőcselék tombolása miatt, valamint nem közbeszerzéssel, hanem lehetőleg a piacon pótoltam szükségleteimet, a dolog nem teljesen meglepő.
Ismerőseim általában rendkívül sóhernek tartanak. A valóság azonban inkább az, hogy elvből ragaszkodom a pozitív, legrosszabb esetben nullszaldós költségvetéshez, és ezt az elvet be is tartom a gyakorlatban. Nem vagyok tehát egy kifejezetten Matolcsy-típusú ökonómus (illetve talán igen, de nem Gyuri-, hanem Mátyás-kivitelben), de szerintem kevés EU-ország pénzügyminisztere tud megközelítőleg olyan effektív lenni, mint én. Legalábbis a veszteséges befektetéseimet már a múlt év elején felszámoltam, nyelve egyet a végleg elúszó tőkerészre, és nem engedve el az év folyamán még elúszandó többszáz rongyot, hitelt pedig végképp nem vettem fel soha sem kedvező, sem kedvezőtlen feltételekkel, szintén kőkemény elvből. Mindehhez többnyire minőségi árut szereztem be, NEM tescóban — kivéve talán külföldi tömény alkoholokat — és végképp NEM lidlben. Nőkre pedig csak készpénzt vagyok hajlandó költeni, előre tervezhető szinten, kötelezettségeik kiegyenlítésére és a költségvetésembe való beleszólásukra esélyük sincs. A gazdálkodás eredményességének további érdekes mutatója, hogy két éve sikerült 1/2 méretűre csökkentetnem a szeméttároló kapacitásomat (ami természetesen jelentős rezsicsökkentést is okozott), mivel 1/2-nél jóval kisebbre csökkent a környezetterhelésem, és a birtokomban lévő termelési eszközök amortizációja talán tizede sincs az országos átlagnak. Az IMF-fel ugyan még nem kellett tárgyalnom, de egy banknak és egy biztosítótársaságnak tavaly kiadtam az útját, egy másiknak félig, és egy öt éve tartó tipikus bank-stílusú jogosulatlan kamatzsarolásuk végén úgy elküldtem a rám uszított behajtócéget, hogy postafordultával a bankra terhelték vissza a követelést költségeikkel együtt, és nekem megírták, hogy velem a számlát ezzel elintézettnek tekintik. Bocsánatot nem kértek, de mondom, hogy nem vagyok Matolcsy-Orbán-stílusú ökonómus, és én nem ragaszkodnám hozzá, hogy az IMF nyilvános banketten kérjen bocsánatot Magyarországtól, csak a számlát tekintsék elintézettnek.
Mások ezt az évkezdetet jóval hülyébb módon töltötték, pl. a csőcselék az Operánál tüntetett meglehetősen nagy számban (objektívan nem derült ki számomra, mennyien, de hideg volt, és ezért harminc főt is meglepően soknak tartok). A szokásos csőcselék, rasztahajú fiatal anarchista drogosok, reszketeg maszopos nénikék, feltűnési viszketegben szenvedő buziszervezetek nem különösebben zavarnak, de persze az állami csőcselékkel, tehát Fletóékkal együtt vonultak ki, és ez már gusztustalan. Végül azonban minden érdemi aggresszió nélkül hazamentek, ami kétségtelen eredmény. Amikor én utoljára az Operánál voltam tüntetni, négy éve, akkor Fletó a túloldalon volt (konkrétan az ő díszgálája ellen mentünk, mint ők most Viktoré ellen) és a szó betű szerinti értelmében lövetett. Akkor is, és most is mindenkinek világosan elmondom, szemtanúja voltam, akármit mondanak a hivatalos szervek és a hivatalos sajtó, 2007. október 22-én a Nagymező utcában lőttek a tüntetőkre.
Fletó, mint a demokrácia védője.
Meg lehet kérdezni, akkor miért nem voltam ott az ellentüntetésen, és a klótól eltekintve ez a kérdés jogos, de tekintettel rá, hogy a gyáva Jobbik kihátrált mögüle, és csak no-name társaságok szervezték, nem bíztam benne, hogy kettőnél több ember ott lesz, és így, utólag csak elismerésemet tudom nyilvánítani, hogy (megint nem tudom objektíven, mennyi, de) nem nagyon kevés ember nagyon nagy hangot tudott produkálni, szervezettségben lefőzve a csőcseléket, és amennyire ki lehet az elfogult visszhangból venni, eléggé bemutatva, hogy a tüntetésük célja jó részben ugyanaz, elküldeni a francba Viktort, csak elutasítva azt a logikai abszurdot, hogy Fletóval karöltve. Ez a két ember ugyanis feltételezi egymást, egymást tartják hatalomban, és ezáltal a régi rendszert, csak mind a két embert és mind a két maffia-pártot egyszerre elzavarva lehet bármit elérni. Ha csak két balos happeningforradalmár megértette ezt, már megérte.
Ami miatt nagyon aggódom, az az, hogy a Jobbik ül, mint Barnabás a sás közt, és nem aktivizálja a híveit, a balosok pedig a tőlük telhető kis és szervezetlen létszámban ugyan, de folyamatosan akcióznak, és ha tegnap nem is kaptak semmi atrocitást (bölcs dolog volt komolyan nem összeverekedni, a kormánycsapatok nyilván épp erre vártak volna), folyamatosan, kis adagban csak hozzáedződnek a nyulászathoz, és mire itt lesz az ideje egy újabb nagy össznépi kivonulásnak, már esetleg lehet egy relatíve szervezett és tapasztalt liberális népi keménymag. A túlhajszolt erőszak ugyanis végül megtöri az ellenfelet (mint minket a lövetés a Nagymező utcában, és főleg egy évvel előtte végig a Kossuth tértől a Ferenciek teréig), de a mérsékelt erőszak megedzi és összeszervezi, Orbánnál bölcsebb stratégák ezért tartózkodnak tőle, és a gyülekezési jogokat általában a csőcseléknek is biztosítják.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

2500 bizony, dalolva megy...

2011-12-31T13:33:00.002+01:00

Véget ér az esztendő.
Elvileg kezdődik másik, bár minden előjel szerint katasztrofális lesz, és egyesek szerint egy egész világkorszak vége (nem, nem ezoterikus barmok mondják).
Azzal zárom az évet, hogy a jelek szerint kb. 2500-an maradtunk K***országban, akik még szürkeállományt is tartalmazó idegképlettel rendelkezünk koponyacsontunkban, ugyanis ennyien voltunk, akik megkísérlettünk egy nagyjából reménytelen tettet: aláírásunkkal megmenteni a Nemzeti Galériát. De a böcsületen (dixi et salvavi, stb.) kívül volt már arra is példa, hogy ilyen reménytelen tettek is sikert aratnak, legalább részben. Viszont a többi kilencmillió-kilencszázvalahányezer nyilván csak szórt idegdúcokkal rendelkezik a testében, mint egy rovar.
Szeretnék mindenkit arra kérni, aki még embernek és polgárnak tartja magát e hazában, mint egy Russzó Ermenonvillében, hogy írja alá ő is, hogy ne csak ennek a nyavalyás 2500 mártírjelöltnek a neve csúfoskodjék ott az év lezártával. Világnézet, pártállás nem különösebben számít; Szitányi Gyuri bátyám és TGM egész közel vannak az aláírási íven, aminél kiáltóbb ideológiai ellentétet pillanatnyilag nem tudnék kitalálni.
Azt a kérdést még elméletben fel lehet tenni, mi van, ha Fletó is alá találja írni. Eltekintve attól, hogy a kérdés csak szemfényvesztés, mint a marxista dialektika, mert ez kultúra, és ezért Fletó garantáltan nem fogja még csak észre se venni, a válaszom igazából az, hogy na és? Azért még nem kell egy közhasznú cselekedetünket abbahagyni, hamut hinteni a fejünkre és disszidálni Viktor végbelébe, mert kérésünk és akaratunk ellenére idejött ez az állat. A döglött angolna is ronda állat, de ha döglött angolna van a Balatonban, még nem a Balatont fogjuk lecsapolni és felszántani, hanem az angolnát kihalászni és dögkútba dobni.
Ja, boldog új esztendőt mindenkinek!

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Altízy

2011-12-29T14:45:00.004+01:00

Nem volt semmilyen karácsonyi bejegyzésem, karácsonyi üdvözletem, áldásom, stb., ezért ezúttal elnézést kérek, de igazából nem volt kedvem, és untam, hogy mindenki mindenkinek minden jót kíván nyilvánvalóan őszintétlenül, a karácsony pedig tőrülmetszett pogány ünneppé vált, ahol már csak arra nem emlékszünk, ki született ekkor. Egyébként nemcsak ezt hagytam ki, hanem az egész sorozatot, Joszif Visszárionovics születésnapjától kezdve, a magamét, Grósz Jakabét, a Győzelem napját (sc. Victoria), és a közbeeső fantasztikus eseményeket is, Fletó ideiglenes rendőri őrizetbevételét beleértve, amik közül persze egy csomó csak puffog, de nem fontos, de érdekes dolgok is történtek és gondolataim is voltak, csak éppen ideiglenesen nem gondoltam, hogy a világ megérdemelné.
Tegnap este viszont, miközben éppen Tzetzés Jánost fordítom, megcsörren a telefonom, és látom, hogy az "Altízy" név van kiírva.
— Hejhó, halihó, Magyarországon vagy? — ordítottam bele örömmel.
— Te, otthon vagy?
— Igen — felelék némiképp csodálkozva, mert nem én töltöm éltem napjait Albionban.
— Akkor talán nyisd ki a kaput — mond erre Altízy exfőhadnagy.
És valóban ott állt teljes magasságában, szóval ilyen az igazi úriemberi életmód és társadalmi érintkezés, hogy fölösleges körök nélkül, ha lehetséges, megosztjuk időnk barátainkkal. Az már az altízyi többlet, hogy ilyenkor mellesleg belemarkol a kesztyűtartóba és pillanatnyilag, hazaérkeztéig használni nem kívánt DVD-iből is egy marokkal odaajándékoz nekem.
Szóval, reggel háromig elfogyott minden még itthon levő alkoholom: egy fél üveg Becherovka, fél üveg aszú, fél kanna zempléni furmint, két Oberdorfer (ez a délbajor búzasör szerény véleményem szerint a világ legjobbja, előzve a dobogó fokaira még feljutott Pilsner Urquellt és Berliner Lawát) és egy doboz diana sósborszeszes cukor, ma pedig reggel tizenegykor tudtunk felkelni.
Hogy miről beszéltünk közben, az természetesen szigorúan magánügy, barátaim amúgyis nyilván szinte pontosan ki tudják találni. Azért két idézetet mutatványképpen adok, amelyek szerintem elég találóra sikeredtek:
"Sikerült mélyen beavatkoznunk Észak-Korea belügyeibe, Kim Dzsong Ilt megütötte a guta irigységében, amikor Orbánra gondolt."
"— Szerinted Magyarországnak mikor lesz atombombája?
— Minek az, nekünk Szíjjártónk van."
Végső eredményképp elegendő életkedvet gyűjtöttem ahhoz, hogy a következő napokban egy-két dolgot visszamenőleg megírjak, talán majd azzal kezdve, hogy minekutána aránytalanul sokat sírtam az elmúlt félévben a lóformátus egyház sz**os állapotán, végre feltárjuk a katolicizmus nyomorúságát is.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Két hős

2011-12-15T23:34:00.002+01:00

Ezt nagyon kérek mindenkit, hogy mihelyt ideje engedi, hallgassa meg.
Mihelyt ideje engedi, mert két óra hosszú. De ez a két bajtárs, akikről bizonyára már hallottatok valamit kongatni, és talán láttátok valahol őket, megéri.
Bajtársaink voltak a szó betű szerinti értelmében, a forradalomban, 2006. szeptember 18-ának estéjén a TV ostromában. Az első a Narancs Pólós — kizárt dolog, hogy ne láttátok volna a fotókat róla —, én egyszer beszéltem vele egy Magyar Szigeten pár percig. A második Udvardi főhadnagy. (Azokban a napokban mindenütt hibásan jelent meg a neve, hihetetlen így visszagondolni, de úgy került általános köztudatba.)
Nagyon fontos, hogy mindketten azóta is ugyanúgy ítélik meg azt a napot, és a főhadnagy bajtárs világosan kimondja ma is, hogy FORRADALOM volt. És kiderül az is, hogy mindkettejüket a viktoriánus rezsim is elítélte végül, nemcsak (nem elsősorban) Fletóék.
Nemzeti besz**ás kormánya.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Soha nincs késő

2011-12-13T02:14:00.002+01:00

Mint ez a hír mutatja, amit a jó Isten tudja, miért, de a független nemzeti hírforrások nem kaptak fel azonnal.
Bizakodó szívvel küldöm Boglya Csabinak, ennek a paranoiás állatnak, akit volt szerencsém akkor ismerni, amikor még kis **cs százados volt, de már akkor paranoiás állat volt. És persze még most is kis **cs.
És talán még van néhány vén ávós is, akit mélyen érdekelhet a hír...
És jogelméleti kutatókat is, akiknek kísérleti bizonyítékot szolgáltat arra, hogy ha az állam jogszolgáltató funkciója megszűnik, akkor szükségszerűen magánemberek kezdenek jogszolgáltatásba. Ennyit a kitalált és nem létező "erőszakmonopóliumról".

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Sic transit gloria mundi

2011-12-11T01:41:00.003+01:00

Ezt a képet egy egészen jó, alapos gyűjteményben találtam.

Kinek a hamvai vannak e jeltelen sírban?
Hát bizony népünk jóságos atyjáé és bölcs vezéréé, a Kopaszé.
Élet és halál ura volt (a kettő közül gyakrabban osztván halált, élvezettel és sokszor személyesen), s most ugyanott van, ahol bármelyikünk, csakhogy névtelenül, mert ha ott volna a neve, bizonnyal rég akadt volna már dühös ember, aki feltörte volna a burkolatot és a hamvakat szétszórta volna az ebek elé a pocsolyába.
Tekintsék meg ezt a zsarnokok és merengjenek. Orbán is tekintse meg.

Ha már Orbán, nem szoktam dicsérni a Barikád című nyomtatott terméket (internetes változata használhatóbb), mert túl egyértelműen pártlap, ideologikus és egyoldalú, és néha nevetséges (amit humorosnak gondol — nem általános érvénnyel mondom, mert az LMP-s titkos naplóját többnyire szoktam élvezni, ugyanis nem egy képzelt LMP-st ír le elsősorban, hanem egy átlagos fiatal embert, aki sz** környezetben él, kicsit mint mi mindannyian, csak karikaturisztikusabban, és annak befolyása alól nem tud kiszabadulni az élete, közben pedig érzi, kicsit mint mi mindannyian, hogy valami teljesen mást kellene itt csinálni; a maradék mondatai pedig sokszor tényleg viccesek —). Nem is tudom, miért nem rovásírással nyomtatják az első szótól az utolsóig.
A legutóbbi, csütörtökön megjelent számot azonban szerezzétek meg és olvassátok el, mert a magyar múzeumok katasztrofális tönkretételét, amit az Or- és Or-nélküli Baánok elszabadult tandemje elindított, egyedül ez az orgánum támadja az országos magyar sajtóból, leszámítva a Hírcsárdát és néhány magánblogot. Ha azonban a Hírcsárda az egyetlen objektív és igazmondó hírforrás egy országban, akkor nem is mondom, hogy nagyon nagy baj van, akkor ennél drasztikusabban fogalmazok: akkor viktor van.

Na, még egy hasonló szellemi színvonalú lényről hír, ami eséllyel lehetne "fekete humor" rovatban breaking kategória.
Bejött egy dolgozat, amely az alábbi fantasztikus forrásmunkát tartalmazza a felhasznált irodalom közt:
Gernal Of Hellenis Tadis 103.Évfolyam
Aki rájön egyből a valódi forrásra, annak barack jár. Egyébként az egész műben nincs egy mondat, amit ez alapján idézett volna. Mit gondoltok, valóban kikerestette ezt az ipse könyvtárban és elolvasta, vagy hazudik, mint egy fiókfletó?

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Diadalmi jelentés

2011-12-06T00:56:00.003+01:00

Jelentem, a Trója I. része (Az őrjöngő Achilleus, I-IV. ének) ma elkészült. Jegyzetestül, mindenestül, Achilleus halála pillanatáig.

Nyilván hasonló diadalmi jelentést adtak ki a perzsák is, mert az se kis diadal, és gratulálok is hozzá, hogy a legmagasabb csúcstechnikában győzték le Amerikát, és egyszerűen elcsaklizták az irányítását a gépüknek. Tulajdonképpen ekkora pofáraesést még a jenkik nem kaptak. Ezért egyébként akkor is gratulálni kellene nekik, ha nem lenne jogos és igazságos, pusztán a kaland szépsége miatt.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Magyarország 165 cm magas

2011-12-04T11:11:00.006+01:00

Szokásos évi sms-irtásomat kellett végezni, mivelhogy beteltem. Ilyenkor ki szoktam gyűjteni a nevezetesebb példányokat, de idén csak egy olyat találtam, ami megérdemli a közfigyelmet, és azt is én küldtem.

to: J. J. Chr. Groß 111104 08:42
Zoologiai teszt.Hogy mérnek olajszintet orangutánok?A)indulás elött hideg motorral.B)fél ut után megállva forro motorral.C)banánnal a seggében

Dehát ez az év nem érdekes év, és nem is vidám, hanem sötét és maximum akasztófahumoros. Aki szereti a Rákosi-vicceket, az nyugodtan jöjjön ebbe az országba és nézelődjék. Nem nevezem meg a céget, ahol már jegyzik a békekölcsönöket; különben is valószínűleg nem egy van, hanem sok, csak nekem csak egynél dolgozik barátom.
Ez egyébként nem vicc. Ez szó szerint igaz.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.
Ja, hogy miért 165 cm magas Magyarország? Mert éppen torkig vagyok vele.

Apám

2011-11-28T21:37:00.007+01:00

1942-2006.
Tulajdonképpen nem csekély idő; Bartók Béla, Marschalkó Lajos pontosan ugyanennyi időt tudtak teljesíteni, és hagytak maguk után olyan rakat eredményt, amit száz ember együtt is eloszthatna száz-száz évre fejenként. A baj az, hogy mégiscsak azon gondolkodunk: vajon mi volt még Bartók fejében félkészen '45-ben, ami már nem jöhetett ki...
De akkor is több, mint nagyapám 29 éve.
Nagyapám a Szent László-vonalban halt hősi halált, amikor apám még két éves volt. Fej- és gerinclövés; egy névjegykártyára utána végrendeletet írt, amelyben rögzített utolsó kívánsága az volt, hogy apám lelkészként szolgálja az URat. Valószínűleg apám soha nem kapta kézbe a cetlit, szerencsére, mert így a Mammon-imádó, besúgó, gerinctelen ref. egyházszervezetet kívülről tudta megvetni, nem kellett belülről, büntetésből Alsó-Bivalybasznádra száműzött lázadó lelkészként kritizálnia. Amiért érdemes ezt megemlítenem, az az a csodálat, amit ez iránt az ember iránt kell éreznünk, akinek volt ereje ezeket a kristálytiszta, apró, határozott vonalú gyöngybetűket leírnia egy féltenyérnyi papírra ceruzával, koponyájában és gerincében golyóval.
Egyes, elcionistásodott családtagok szerint nagyapám nemzeti szocialista rokonok bosszújából került ki a frontra, amiért zsidókat bújtatott. Mivel azonban ő már májusban elesett, amikor még meg sem indult a zsidók deportációja, ez merőben valószínűtlen, csak a szadeszos gondolatmenet szokásos, tényekkel nem törődő ideologikus bosszúálló vaksága. Az viszont tény, hogy utána, ősszel a hátramaradottak zsidókat bújtattak otthonunkban (én most éppen abban a szobában lakom). [NB. Az is igen valószínű, hogy erről az említett nemzeti szocialista rokonok is jól tudtak, de a jelek szerint ezt békés csöndben viselték, ez persze nem csoda, hiszen Szálasi is megakadályozta a budapesti gettó felszámolását, csak ő más eszközökkel.] Apám ezalatt biztonsági okokból száműzve volt Gyálra, így erre és az ostromra nem emlékezett, sem arra, hogy utána a kiszabaduló üldözöttek nagyanyámat hálából elvitették az ávóval mint kollaboránst. Éliás József nagytiszteletű úrnak, Éliás Ádám atyjának közbenjárása szabadította ki, aki persze szintén nem volt a rendszer kegyeltje, finoman szólva, de az ország első számú antifasiszta hálózatépítőjét mégsem lehetett egyszerűen agyonütni Rákosiéknak, inkább apróságokban tettek neki egy-egy gesztust.
Apám egyébként állítólag kristálytisztán emlékezett kétéves korából való emlékekre is.
Az ötvenes években félárván négy testvérrel, az elmúltakba belerokkant, gyógyszerfüggő anyával felnőni nem lehetett könnyű. Azt félig tudom, hogy lehet úgy felnőni, hogy az ember kisgyerek korától tudja, hogy szeretve tisztelt nagyapját soha nem láthatta és családnál tágabb nyilvánosság előtt tilos volt kimondania a nevét (őt Rákosiék halálra ítélték). Mesélt egy kecskéről, ami táplálta őket, és amelynek a kikötésére való vasgyűrű még megvan a ház oldalán. Mesélt a SZEGROFER rakétáról, azt már leírtam. Mesélt az illegális istentiszteletekről, amelyeket anyja a lakásunkon tartott. Sok mindenről mesélt, és sokkal többről nem mesélt.
Azért akárhogy is volt, nagyapám könyvei, vagy az 1850-es évekből való (egyébként használhatlan) zongora megmaradt, és apám kiváló zongoristává is lett, állítólag diákkorában egy lemezt is felvettek tőle, de ennek azóta se bírtam nyomára bukkanni, lehet, hogy csak legenda. Az viszont tény, hogy jónéhány ref. gyülekezet kórusának volt oszlopos tagja és sokat kántorolt is, néha felváltva barátjával, Máté János bácsival: nagy és szívesen emlegetett élménye volt a "váltókorál", amikor zsoltár-improvizáció közben cseréltek az orgonapadon, természetesen azzal az alapvető feltétellel, hogy a gyülekezet ne vegye észre a cserét.
Ennél már csak az volt szebb anekdota, amikor a gyülekezet megbeszélte, hogy orgona nélkül énekelnek, amíg Ő is veszi az Úrvacsorát, csak ezt elfeledték neki megmondani, és nem értette, miért énekelnek még mindig, amikor már a postludiumot játssza. Na, gondolta, majd elintézem én, hogy észrevegyétek, hogy vége! És eljátszott nekik egy újabb versszakot, majd organo pleno az utolsó énekhangra rakott záróakkorddal be is fejezte. A beállott drasztikus csöndben azonban a gyülekezet tovább énekelt zavartalanul, és ő csak nézett ki értetlenül, amíg a segédlelkész fel nem szaladt az orgonapadhoz: "Hát Gyurka, hát te nem jössz Úrvacsorához?"
Előtte és közben a legkülönbözőbb gyárakban volt tróger, hogy eltartsa a családot. És volt egy-két év, amikor szabadlábon maradt dédatyám (aki szintén körülbelül annyi időt élt, mint ő) fiatal zsidó szeretője tartotta el őket. Nála ismerkedett meg anyámmal is, aki annak tanítványa volt (ez nem biztos, hogy szerencsés volt, de most már mit tegyünk). Amikor én megismertem, már elviselhetlen zsémbes öregasszony volt, de mégis elviseltem tudva azt, hogy születésemkor eksztázisban járta be a kerületet, basszus hangján ordítva boldog-boldogtalannak, hogy "unokám született!" Fogadott/mostohaunoka legyen hálás ezért, és ne morgolódjék. El is mentem ma az ő sírjához is a zsidótemetőben, ahol láthatólag évek óta nem járt senki az ő családjából.
Apám trógerkorából a legszebb történet az, amikor egyetlen társával sztrájkoltak a Szikvízgyárban. Egyszer talán elmesélem, most nem, szép példája annak, hogy a munkás-érdekérvényesítés létező és kivihető dolog, csak nem úgy kell csinálni, ahogy a f***fej komcsi szakszervezetisek játsszák az agyukat, hanem ahogy Éliás Ádám.
Mivel közben hosszútávfutó volt Schirilla Gyuri bá keze alatt, szép pénzt takarított meg azzal is, hogy az újpesti meg csepeli gyárakba futva járt be dolgozni, nem BKV-val. Viszont mikor húszéves korom körül megkértem, hogy fusson velem egy kicsit edzés gyanánt, azt felelte: "futottam én már eleget életemben". Így aztán a maratont sokkal később, egyedül felkészülve tehettem csak meg. De nagyon büszke volt rám, hogy megtettem, egyedül azért morgott, hogy miért nem szerepeltettem a nevezésemen a doktori címet, láthattam, hogy a maratonisták mind értelmiségiek [valóban dr. volt a győztes is, én akkor csak 13. lettem], oda feltétlenül illik a cím. Egyébként is ragaszkodott hozzá, hogy ahol lehet, hangsúlyozzam értelmiségi címeimet. Ő maga ezt nemigen tette.
Az államvizsgáján Pál Lénárd elvtárs személyesen buktatta el (milyen igazságszolgáltatása a sorsnak, hogy e nevet ma már száz ember közül egy se ismeri). Nem előzmények nélkül, mert két évvel előtte megmondta neki, hogy meg fogja buktatni, akármennyit tud. Szerencsére a következő évben nem volt benne a vizsgabizottságban, így Apám megkapta az oklevelet, és ha a mindenható III/3 nem tesz keresztbe, Heisenbergnél dolgozhat (erről már írtam), így Klausz Gyurkával dolgozott egy kontinensnyi távolságból (erről is). Nem az ő hibája, hogy a nemzetközi tudományos maffia elkaszálta a kutatást, erről inkább a NASA korrupt jenki maffiózóit kellene megkérdezni. Továbbá dolgozott keresztapámmal, A.B.-vel, akivel csak jól érezték magukat, nem találtak semmit; Soltano Grossival, aki legjobb, ha maga számol be róla, hogy milyen volt, mert ő jobban tud beszélni erről; Koch Sándorral, akivel elég sok sejtbiológiai felfedezést tettek; még egy pár emberrel, ezt hagyjuk.
Tízéves koromig albérletben lakott egy isten háta mögötti hegyifaluban, ahol télen úgy volt úthálózat, hogy ő az 500-as Fiat orrára applikált hóekével végigment a főúton és letolta a havat. (A Fiatot imádtam, egyébként a komcsik elől elmenekült dédanyám utolsó ajándéka volt a családnak Tojcslándból, és az egyetlen, amit Apám kapott meg.) Amikor a főbérlő családjának örvendetes gyarapodása miatt már nem volt többé hely, egy félévig kéthetes SZOT-üdüléseket kunyerált magának és az összes motyójával költözött be, így nem vált hajléktalanná. (Talán már erről is írtam.) Végül nem csekély, sőt embertpróbáló szellemi és jogi tortúrával tudta nagyobbrészt visszaszerezni a családi fészkünket, ahol született. Azt hiszem, megérthető, hogy utána élete végéig nem volt ereje már az egészet kitatarozni és még mindig megvannak a világháborús belövések a korlátokon...
Soha nem gyűjtött magának készpénzt, körülbelül ötszáz üzletének mindegyikében többé-kevésbé becsapták a partnerei, így volt néhány története Sólyom Laci munkaiszonyáról, Lezsák Sándor primitív bunkók általi biztos megvezethetőségéről és pár hasonló témáról. Szélsőbalosok igen ritkán ajánlottak fel neki üzletet, ezekben az esetekben valamivel jobb volt a fizetési fegyelem, de azért nem megfelelő. A legszomorúbb ebben a történetben az, hogy Antall Jóskára, régi tanárára és üzletfelére se tudott észérvekkel hatni.
Bele is bukott az ország.
'89-ben ő is hitt pedig benne, hogy létre tudjuk hozni a Magyar Köztársaságot, és szavazott is — soha nem beszéltük meg előre, de mindig részletekbe menően ugyanúgy szavaztunk, pedig egész más körzetbe tartoztunk. Később már nem annyira hitt. Később egyáltalán nem. De azért mindig csöndesen dolgozott, hangos zokszó nélkül.
Koncepciós ügyben kirúgatta az állásából B.P. MDF-es politikus (és neki aztán szabad volt a bíróság jogerős ítéletét is negligálni, amely Atyámnak adott volna igazat), lefokoztatta F.G. buzeránsvezér és SZDSZ-es politikus, nem sorolom a kisebb-nagyobb elgáncsolásokat, amelyeket szocik, mödöfösök, szadeszosok és fideszesek sorban elkövettek, egyedül Torgyán Jóska nyújtott neki segítő kezet, amikor bajban volt. Torgyán Jóska, volt, amilyen volt, személyes kapcsolatot tartott az emberekkel és az eleven embert szólította meg bennük, nem a pártmuksót. Ja persze, apám elvből semmilyen pártba soha nem lépett volna be. De megbocsátott azoknak az embereknek, akik az MSZMP-ből (még bukása előtt) kiléptek, és szívesen volt velük barátságban. Sőt, aktív párttagokra sem haragudott meg pusztán ezért. Viszont sok munkatársát megszerette és feltétlen, odaadóan tisztelte a rothadó köztársaság éveiből is. Nem is tudnám felsorolni ezeket, nincs is értelme: igen széles a lista Lócitól (ifj. Szabó Lőrinc) a Viaszarcúig (aki nem tudja, kinek az illegális neve, azt most nem áll szándékomban útbaigazítani) és még tovább. Bántotta, hogy két apróságot elb***ott az életben, két nagy szellemi felkészültségű ellenféllel kihagyta a felkínálkozó lehetőséget a személyes ismeretségre, Faludy Györggyel és TGM-mel.
Medgyessyt meglepő módon nem gyűlölte, egyenes embernek tartotta és politikáját sem kátyúbavivőnek. Rögtön nagyon rossz jövőt sejtett, amikor Medgyessy puccs áldozata lett. Viszont Medgyessy idején is megjelent köztisztviselőként kormányellenes rendezvényeken. Szerintem ezt a szoci főnökei is tudták, de nem tudtak vele mit kezdeni: egyrészt az öregedő, tapasztalt szakember modora olyan lefegyverző volt, és annyira ismerte az életet, hogy mindig két lépéssel előre tudta, mit mondanak neki, másrészt tudták, hogy senki más nem tudná helyette működtetni a számítógépes rendszert.
Utolsó éveiben egyszer, mikor össze kellett állítania egy önéletrajzot, meglepetve mondta a végén: "ilyenkor látja az ember, mennyi mindent csinált az életében."
Amikor viszont egyszer azt kérdeztem, mi a legfőbb eredménye eddigi életének, lakonikusan annyit felelt: "A főművem te vagy."
Természetesen királyságpárti volt ő is, bár erről nemigen beszélt; legalábbis társasági szinten jóban volt Göncz Árpáddal (örököltem tőle egy pólót, amelyből még egy darab van az országban, és az Gönczé, valamely amerikai egyetem ajándéka egy kulturális követjárásból), Mádl Ferenccel és Sólyom Lacival. Legjobban még az utolsót kedvelte, bár nem tartotta sokra.
Irtózatos mélységben tudta megérteni a másik embert, az egészen más neveltetésűt, nációjút, vallásút is, a becsületest ugyanúgy, mint a legnagyobb gazembert. Egy dolog volt, ami elől elmenekült: a betegek elől. Egyszer, utolsó éveiben félhangosan annyit mondott nekem: "eleget láttam narkomán anyámat". Temetőbe a temetés után soha nem ment senkihez. Azt végképp nem volt hajlandó soha mutatni, hogy ő beteg, bár egyszer, amikor mellékvese-daganata volt, elismerésre méltó tudományos precizitással szervezte meg a gyógykezelését, és ki is gyógyult 100%-ig, még a műtéti heg sem látszott rajta. Egyszer kettesben voltunk, amikor vesekőrohama lett, először nem jött rá, mi az, hiszen ennek a tünetei eléggé atipikusak tudnak lenni, és a földön hanyattfekve félájultan hívott magához. Pár szóban rendelkezett, hogy hogy hívjak orvost, és "ha ez egy rohadt infarktus lenne", mit kell tennem a halála után. Tíz perc múlva azonban kiderült a diagnózis, de attól neki nem kellett nyugodtabbnak lennie, csak nekem. Azt hiszem, ő soha nem félt a haláltól, mert mindig készen várta.
Keveset utazhatott, pedig nagyon szeretett. Alig beszélt útiélményeiről, de tudom, hogy mély örömmel emlékezett Kazakisztán hegyeire éppúgy, mint a Niagara vízesésére; legjobban a lipcsei forradalomban való részvételének örült és velem együtt tett szíriai utazásának. Azt a nyomasztó élményt most nem írom le, amikor a KGB elől bujkálva, titokban kereste meg apja sírját az ukrajnai katonatemetőben, miután a szovjet hatóságok megtagadták tőle az engedélyt a legális odautazásra (Lembergig volt útiengedélye más ügyben). Nagyon szerette a szardíniát és szardellapasztát (most emlékezés közben azt majszolgatok), a pacalt, a bablevest. Ha felidézem a távolban az alakját, és elhessegetem azt a képet, ahogy halottas ágyán fekszik meztelen, akkor úgy látom, hogy bablevest kanalaz félmeztelenül és szidja a szocialista pártot. Fiatal korában volt, hogy eszméletlenségig tartó buliban volt, és idős korában rendszeresen magához vett egy jó kupicát esténként; halála után azonban egy rekesznyi osztályon felüli whiskyt találtunk, amit még jobb alkalmakra tartogatott (kedvenc itala), de mint ez is mutatja, fölösleges bármit a jövőre tartogatni. Szeretett jót mulatni, néha nagyszabású gentry módján is, de sajnos velem kettesben nagyon kevésszer volt alkalma. Örökké bánom, hogy egy héttel a halála előtt nem sikerült rávennem, hogy jöjjön el velem vidékre ünnepelni, mert már nagyon megfáradtnak érezte magát.
Nem ismertem embert, aki nála jobban értett volna az apró műszaki tárgyak megszereléséhez (beleértve természetesen az 500-as Fiatot is, sőt a széteső 100-as skodákat is), Altízy hadnagyot kivéve olyat se, aki jobban vezetett volna nála (erről is írtam már), és a számítástechnikának is utolérhetetlen szakértője volt a 70-es évektől, bár a 80-as évekig nem juthatott géphez. De elképesztő adathordozói lapulnak még a fiókokban, amikről a mai nemzedék azt sem tudja, mik, nemcsakhogy hétcollos floppyk (igen! nem elírás!), még annál korábbi generáció is, és sokszor büszkélkedett vele, hogy egész nagyvállalatok számítástechnikai rendszerét futtatta zsebszámológépeken, amelyeknek 256 byte volt a memóriája. Utolsó heteiben is nyugodtan, tempósan végezte a házban az építkezést, bár érezhetően bosszantotta, hogy Fletó kényszernyugdíjaztatta. A szoci főnökök végül megígérték neki, hogy a nagyfőnök intézkedései dacára visszafoglalkoztatják nyugdíjasként, de erre már nem kerülhetett sor. Előbb volt ugyanis Szeptember Tizennyolcadika, a gyönyörű éj, amikor mellettem harcolt az MTV kapujában. És ott sebesült meg végzetesen, ami után már csak néhány hónapig betegeskedett. Október 23-án, a véres éjszakán már halálos betegen állt mellettem a tank közelében, és menekült velem együtt a Gerlóczy utcába a milícia rohamánál, de ezt ő tudta a legkevésbé.
Isten legnagyobb kegye az igazakhoz talán az lehet, hogy egy perccel a haláluk előttig nem sejteti velük, hogy magához veszi őket.
Egy félórával azelőtt feküdtem le végre, hogy megtörtént, reggel hat előtt, megint egész éjszakai munka után, és egy órával utána ébresztett fel anyám. Így életem végéig lehet lelkifurdalásom, hogy nem voltam ott a döntő percben, bár a boncolóorvos határozottan állította, hogy az égvilágon semmit nem tehetett volna senki abban a másodpercben sem, akár a kórházi műtő közepén sem. De aztán még vagy egy órát karjaimban tartottam, amíg végleg elállt a lélekzése (ennyit ér az Országos Mentőszolgálat Budapest közepén). Egyszer megpróbáltam megírni, milyen ez, nem tudom, akkor sikerült-e megértetnem azzal, aki nem próbálta, újra nem teszem, bár semmit nem feledtem azóta belőle és nem is fogok, amíg élek.

Ja, mielőtt elfelejtem: legidősb T.M., Apám nagyon fiatalon meghalt állatorvos barátjának atyja, mikor először találkoztak és beszélgettek, és Apám barátjával közös kedvencéről, Bartókról áradozott, elgondolkozva nézegette Apámat és váratlanul azt mondta: "Jaj, te szegény, mennyire szereted Bartókot, és ugyanolyan fiatalon fogsz meghalni is." Mind a mai napig megfoghatatlan, honnan tudta ezt a hatvanas évek végén, és miért nem tudta akkor már azt is, hogy az ő fia meg harmincévesen belehal egy tehéntől kapott bakteriális fertőzésbe...
Lux perpetua luceat ei.
Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Demszky sírja

2011-11-28T15:16:00.002+01:00

Temetőbe járni fontos. Az ember szembesül azokkal az elődeivel, rokonaival, barátaival (összefoglalólag: apáival), akiknek életútját követni kell. Így ma is, ezen a nagyon szomorú évfordulón gyönyörű környezetben, nyugalomban találkoztam 2006-os és 1956-os mártírok, hősi halottak emlékével.
Ráadásul vidám percet is szerzett nekem, amikor megpillantottam valamit, ami nem lehet más, mint Demszky Gábor síremléke.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Mammon, verd meg a magyart...

2011-11-24T16:45:00.004+01:00

Hát erről van szó.
A Hírcsárda egyébként a sajtótermékeknek abba a csoportjába tartozik, amelyek jellegzetes zsidó humort szolgáltatnak, ami kicsit idegenül érzik a magyar fülekben, de véresen találó is tud lenni, csak attól az egyoldalúságtól kéne megszabadulnia, hogy a saját fajtáját nem gúnyolja ki. (Ebben az egyben modellértékűek vagyunk, mert a legdurvább magyarvicceket mi találjuk ki és terjesztjük.) Ez a cikke azonban sajnos nem humoros, hanem vészesen naturalista, és nem zsidó, hanem ősgoj szellemiségű...
Nem tudom, hogy hozták össze, de ha már sikerült, nem kéne nekünk magunknak is egyetérteni végre velük?

U.i. Ojjé, és csak most látom az egészen durván találó utalást, hogy "az átnevezés csak az i.e. 400 után készült művekre vonatkozik"!
Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Recepciótörténet

2011-11-21T12:03:00.004+01:00

Legtekintélyesebb tudományos potentátjaink életművét, valamint legnevesebb szakfolyóiratainkat áttekintve egyértelmű, hogy jelenleg a legfontosabb, legátfogóbb és legnépszerűbb (legmagasabban is dotálandó) tudományág a recepciótörténet kutatása.
Az antik kultúra recepciótörténete előtt egyszerűen csak hasra lehet esni. Ez ugyanis nyilvánvalóan egyenest Hanniballal kezdődik: Hannibal ante portas, vagyis Hannibal azelőtt portás volt, ő volt tehát az első, akinek bizonyítottan saját recepciója volt. Azt egyébként ha máshonnan nem, Petronius Satyriconjából tudjuk, hogy az antikvitásban még a portásokat biztonsági okokból, hogy le ne lépjenek, a recepcióhoz láncolták (amikor pénteken le akartam adni a szobakulcsot öt percig hiába, megértettem ennek a lépésnek a jogosságát). Hannibal azonban, aki páratlan stratégiai zseni volt, úgy tűnik, a láncról is el tudott szabadulni, hogy meghódítsa a világot, a recepciótörténet modern kutatóinak azonban feltétlenül ez lenne a méltányos büntetésük. És így bizonyosan még több idejük volna azt kutatni, hogyan hatott P. Kanifaszi Chrysostom OSB szerzetes-segédtanárra a világirodalom valamely csúcspontja, ahelyett, hogy azt ki, mikor és miből alkotta meg. Ennél már csak egy obskúrus XX. századi filozófus, pl. valamilyen Simone Weil (elég gyanús név eredetvizsgálatra, de ez egyébként nem számít, mert Éliás Ádám akármilyen néven is tudott bojkottot hirdetni a Lidl ellen, és ez teljes tiszteletemet kivívja) magyarországi recepciójából ijesztőbb dolog tudományos életművet alkotni.
Mindenre, ami szent, senki ne gondolja azt, hogy én a Trójában recipiálom Homéroszt és a trójai mítoszt a XXI. században! Isten megőrizz, hogy bárki bármilyen hatást feltételezzen! Én magát a mítoszt akarom közölni, ahogy az él. Semmilyen hatás nem érdekel az egyébként se létező XXI. századi kultúrára.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.
Lidl-árut nem veszek és nem fogyasztok, bojkottáld a Lidl-t te is!

Kakadémia

2011-11-14T23:26:00.002+01:00

...és viszem a kb. 30 kiló ügyiratot egy dobozban.
Nem samesz veszi át, nem egyszerű ügyintéző maki, hanem doktorátussal rendelkező felelős vezető, adott hivatali részlegben a legnagyobb tótumfaktum. Még az átvétele is elég fáradságos, a legnagyobb köteget én is cipelem be a raktárba.
És mikor megvolt az átvétel, feltehet-e egy személyes kérdést? Igen, hogyne. (Azt hittem, valami olyasmi lesz, hogy én tényleg hiszek-e ebben a sok baromságban, amit összeírtam, vagy hasonló.) Nem. Hanem hogy tudnék-e segíteni neki, véleményem szerint hogy szabályos az oktatási anyagnak használt publikáció idézésének dokumentálása.

A köztársasági érában írt magyar próza szerintem legnagyobb darabja Sarusi Mihály Kazal c. regénye, főhőse egy rendőrtiszt, aki '56-ban a nép oldalán állt, mint a rendőrség többsége (ez is mutatja, hogy '56-ban a sünség szakmai és erkölcsi szintje mennyivel fölülmúlta a mait), majd emiatt utána több évet töltött saját kertjében a szénakazal alá ásott gödörben. Mikor valami amnesztia után előjöhetett, vette a fáradságot és bement utódaihoz, az új sünökhöz, akik persze mind kádárhuszárok, és elmondta nekik pontról pontra, hogy milyen nyomok alapján fogta volna el magát a helyükben egy hét alatt.
Na ez a jelenet jutott az eszembe.

És legközelebb majd arról is minket kérdeznek meg, hogy milyen típusú gumikartácsot kell betölteni a rebiszes fegyverzetbe, vagy azt ők döntik el?

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Turne, quod optanti...

2011-11-12T13:37:00.007+01:00

Cogitanti mihi, quantum vita plena esset absurditate, saepissime occurrit, cum eodem tempore scortum flavum, cupidine solarii nocturni incensum, a me fricaretur, atque mente capta nigra mihi adhaesa tenebatur, donec continuo lamentantem meo se dignam non esse amore plus ferre impotens, ne ipsa mente caperer, exui flavaque meretrix transiit in gremium Capitanei illius Angelopolitani; eodem ipso tempore cum itaque ego sola remansi, amicus meus prius legitimam adsciit sibi quae paene continuo tempore mente capta probata est, posterius concubinam quam iam antea mente captam bene suspicatus erat, nec tamen meo exemplo usus beatum solitudinem elegit.
Vita tamen nunquam terminabit ipsa se (cf. scaenam Londinii), et his ultimis diebus etiam immensius dedit absurditatis exemplum.
Litteras amoris auctoris se non nominantis, utique a me educabilis, mihi interrete nocte quadam tulit, adeo caute anonymiam servantes, ut primum longe dubitarem, num respondere auderem, neque enim sexu auctoris clare patente timebam, ne denique patefieret puerum quendam duodeviginti annorum me velle futuere. Cum autem respiciens verba poetae ‘Optimus est, qui est fortis, illo / qui est fortior, melior unus’ astutissimis fictum verbis responsum dedi, tertia denique eius epistula elucidata sum esse puellam duodeviginti annos natam, quae me deperiret, neque me eius figuram posse mihi mente revocare; quod autem admirabilissimum rei est, nomen eius idem est ac puellae cuiusdam duodeviginti annos natae, quae olim amicum meum deperiit discipula, ante circiter duodecim annos, et sine ulla spe, quia eodem tempore amicus cum omni spe deperiit Susannam illam culo lato; postea annis dilapsis versantem in eadem arte isdemque litteris ac me longius satis bene familiariter habebam illam (sine dubio mente captam).
Andrea Pető illa antiquior flava erat, macra, continuo surridens et mediocri mentis alacritate praedita; cognoscendi curiosa sum, qualis sit illa recentior Andrea Pető, praeter quod sine dubio mente captam scio.
Vita nil aliud est nisi fabula picaresque.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Modern művészet, kortárs forradalom

2011-11-08T23:49:00.005+01:00

Kerényi Imre bajtárs nyilvánvalóan nem normális. De legalább őszinte őrült, ami a szívén, az a száján, és úgy tűnik, nem pénzért (paripáért, fegyverért) őrjöng, hanem genuin jellemvonásból. Azonkívül, bár régtől ismerten ultrafideszes és ultraliberális, mégis forradalmi lelkületű szegény, és ez odáig megy, hogy a nemlétező fülkeforradalom mellett képes emlékezni és tisztelni a valódi forradalmunkat is.*
Így aztán, miközben az ország röhög az általa begyűjtött csodálatos modern képzőművészeti alkotásokon, mégiscsak volt gondja arra, hogy legalább a forradalom leveréséről is megrendeljen egy képet.
Az ország méltán röhög, hiszen a képek majd' mindegyike katasztrofális blődli, szimplán tehetségtelen, minősítetten sz** vagy egyenesen ötcsillagosan szocreál, bár persze erre helyesebb kifejezés lenne fidreál. De valószínűleg nem is lehet ilyen témákban, ilyen megrendelésre jobbat csinálni, legalábbis még az egyébként zseniális Szkok Iván** mázolmánya is ezúttal a minősítetten sz** kategóriába esik — na de valljuk meg, a téma kötelez, és István szent királyunkról valószínűleg nem is lehet csak minősített sz**t csinálni, legalábbis még 63+x vármegyénk címerei közül is messze Fejér megyéé a leggyászosabb giccs.***
Nyilván lesznek, akik ezért kiröhögnek, de akkor is, meglepő és üdítő köztük épp a forradalom leverését ábrázoló festmény.

Persze, tudom én, nem korszakalkotó műről van szó, sőt technikailag is bőven nem hibátlan, sőt-sőt leginkább még egy közepesen jó stílusparódiának lehetne minősíteni (na de a többit még annak se). Nem is kimondottan a magyar hagyományokra épít, első látásra üvöltő görögkeleti ortodox jellege okán. De maga az ötlet nagyon jó: megalkotni mintegy a Sátán ikonosztázába valamit, egy kifordított ikont, ahol a gonoszt rakják be Szent György pózába; és jól választ stílust is, nem a nagy ikonfestők szemléletét próbálja sikertelenül utánozni, inkább egy XVIII. századi vidéki pópa stílusérzékét, ami a XXI. századnál még mindig kicsivel jobb, de már nem bántóan nagy a kontraszt. Ja, és a háttérben markába röhögő sárkány (Feri) is jó.
Ki tudja, van-e köze a témához a sikernek. Mindenesetre nagyon örülök, hogy már szabad a forradalom képeivel reprezentálni, sőt még sikerül is, bár én nem a leveretést választottam volna (tudom, a sok kudarcorientált bárgyú magyarnak, fideszt beleértve, éppen ez az ikonikus), hanem mondjuk az Ostromot...****
Egyszer már hirdettem rajzpályázatot ("Vitya szavazatért koldul" témakörben), most megint megpróbálok felhívást közzétenni: ki hogy tudná megoldani a "2006-os forradalom leverése" témát képzőművészetileg, van-e, akinek jobban sikerül?

*Emlékszem, az egyik első volt annakidején, aki kimondta a szót.
**Ki emlékszik még a kecskés performanszára?
***Nem számítva persze Beszterce-Naszód csodás kettőscímerét, amely minden létező heraldikai szabályt egyszerre rúg fel.
****Oppá, egyszer arról is láttam egy festményt neten, de az szörnyű volt, a legblődebb akadémikus szocreál, illetve hát az nem, ez inkább virtigli nacreál. Sajnos már nem tudom előkaparni.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

† Alföldy Géza

2011-11-07T20:29:00.002+01:00

Nyomasztóan érint a hír, bár Géza relatíve szép kort élt meg, és nemes halála volt: egyik pillanatról a másikra, Athénban az Akropolisz tetején esett el, ahol Kylón puccsistái is...
Géza kétségtelenül korunk egyik legnagyobb tudósa volt, azok közül, akik még mindenféle mindent tudtak, és mindenről volt is véleményük, noch dazu nemegyszer helyes. (Ez az utóbbi a legnagyobb ritkaság.) Pillanatnyilag Magyarországon nem maradt hozzá hasonló. Ehhez nem ünneprontás, ha hozzáteszem, hogy egyébként impozáns életműve sajnos lezáratlan, hatalmas terveinek nagyobb fele félkészen maradt ránk, és ha nem annyira maximalista, ez az arány jobb volna, valamint hogy utolsó éveiben ő is némi harmattitisben szenvedett (harmattitis: az a képlet, amikor valaki idős korában minden létező problémát hirtelen meg akar fejteni, azt is, ami jelen tudásszintünkkel nyilvánvalóan megfejthetlen, és ha valamiben végképp nem maradt már probléma, akkor keres helyette egy új megoldást).
A borzasztó egyrészt az, hogy mindig csak halálokról írok, nekrológokat nagyszerű művészekről és bölcs tudósokról, és soha nem arról, hogy nagyszerű művész született, bölcs tudós született; bár ennek részben lehet oka az, hogy ez nem egyik napról másikra derül ki, mégis főképp az, hogy a régiek kihalnak, és nincs utánpótlás. Nézzétek végig, hány halálról és kikéről kellett írnom... és még hányról nem írtam!
Másrészt az, hogy miért halnak meg ezek az emberek, akiknek nagyrészüket szisztematikusan addig akadályozzák, bőszítik, szabotálják honi és európai kultúrális életünk kinevezett, ámde tehetségtelen nagyjai, amíg egy szép pillanatban beérik a vetés, felrobbannak, megüti őket a guta vagy megszakad a szívük, mint Gézáé valahol a szent olajfa közelében.
Szóval, kylóni ez a halál azért is, mert a tárgyalópartnerek árulása okozza, és a vérbűn egész hazánkra száll, hol az a krétai jós, aki megtisztít tőle?

U.i. Nem ide tartozik, de azért apró jó, hogy a mai nap már sok éve nem ütjük az orrunkat a noszf mindent átitató sz**szagába. Ha a többi kis antikrisztus él és virul is, Lenin végleg meghalt és kitömték szurokkal. (Ez utóbbi apróságot egy cseh munkás hallgatta ki Klement Gottwald mauzóleumában, amikor a szovjet szakértő elvtársak azon vitáztak, hogy hogyan lehetne megmenteni Gottwald elvtárs múmiáját, amely túlzott etilalkohol-fogyasztás okán jutván pokolra, az elvárttól eltérő kémiai reakciót mutatott a balzsamozószerekkel. Magyarán, rothadt, mint a rendszer.)
U.i.2. A névazonosság nem véletlen.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Hogyan készítsünk galagonyalekvárt?

2011-11-06T15:40:00.000+01:00

A galagonyalekvár az egyik legérdekesebb gyümölcsalapú élelmiszer, amit házilag előállíthatunk, kiváló ízű, rendkívül egészséges is (amúgy gyógynövényről van szó), de készítéséhez bizonyos fortélyokat ismerni kell, amelyek nélkül könnyen becsődöl a vállalkozó kedvű szakács, és végül dühösen dobja sutba a fazekat trutyistul. Fogalmazhatnék úgy is: a feladat nehéz. Legyünk őszinték, gazdaságilag nem éri meg a házilagos gyártás, hiszen lehet az árut kapni szabadpiacon, már úgy kb. 40 dekáját egy ezresért, és ha ugyanekkora mennyiség házi költsége elenyésző is (max. 10 deka cukor, mondjuk húsz percnyi gáz/áramfogyasztás a főzőlapon, és egy kiskanál mosogatószer utána a fazéknak), a befektetett munkamennyiség bőven az ezres felett van átszámítva. Amiért mégis jó csinálni, az az, hogy egyedülálló buliról van szó, és a végtermék íze házi gyártásban páratlan, meg egyáltalán, a magáét az ember szívesebben fogyasztja; az elqrt időnkért meg úgyse fizetne meg senki.
Jó ha tudod, hogy a galagonya tüskés szárú bokor vagy kis fa, szinte elpusztíthatlan, bőtermő, de az átlagos termés mintegy 5 mm nagy piros bogyó (és ennek kb. 80%-a egyetlen csonthéjas mag), tehát nem egy dinnye vagy rétesalma. Ez okból nem fog menni kimagvazva eltenni, mint a legtöbb nemes gyümölcsöt: hozzá kell edződni a gondolathoz, hogy a magvakkal valamilyen formában az emésztő-szervrendszerednek kell majd megbirkóznia. Nyersen kicsit szappanízű, de nagyon laktató; késő ősszel érik.
Először menj ki a mészkőhegyek egy kopárosabb részére október/november határán, napsütötte időben, szemelj ki egy dús galagonyafát, és szedj kb. 2000 szemet róla. Azért ennyit, mert kb. ez után küldöd el az ides anyucikájába a világ összes galagonyabokrát, és kezdenek villózni a szemeid az unalomtól. De ha te türelmesebb vagy, és felmész akár 3000 szemig, abból már két félliteres üveg is kitelik.
Amennyire tudsz, vigyázz, hogy kocsány nélkül szedd le, mert akkor egy munkafázist megspóroltál, a nagyon fáradalmas utólagos kocsánytalanítást. Természetesen lehetőleg nagyobb és épebb, semmiképp se feketére aszott vagy rohadt szemeket.
Otthon a szedett mennyiséget (a mégis belekeveredett minimális szennyeződést kiválogatva) mosd meg bő vízben, és daráld be egy elektromos darálóban, a szemekre annyi vizet töltve, hogy éppen ellepje. Két lehetőség közül választhatsz: vagy egyszer felforralva előtte, a forralóvizet használod erre a célra, vagy nyersen tiszta vízzel. Az előbbi előnye, hogy a darálék egyenletes, síkos anyag lesz, ami gyorsabban összefő, de a hátránya, hogy vélhetőleg több darálatlan szem marad benne hosszabb darálás, mondjuk úgy adagonként 90" után.
Nagy valószínűséggel a darálékot át kell nyomkodni kanállal egy krumplinyomón vagy hasonló lyukméretű fémtárgyon, mert lesznek benne teljes magvak. Ha nem elég a víz rajta daráláskor, akkor a végeredmény még darálatlanabb lesz, és olyan kemény, hogy az átpasszírozás nem megy. (Ha túl sok, akkor természetesen kifröcsög.) Ha netán sikerült ezektől megszabadulni, akkor ez a rendkívül kellemetlen, fárasztó és lassú munkafázis kimarad.
Sietni kell vele, mert a zúzalék spontán kőkemény géllé szilárdul!
A maradék magkoncentrátumot egy csekély vízzel felöntve rendszerint egy második átnyomással még tudsz anyagot kinyerni, és a végleg visszamaradó galagonyapakura egy könnyed herbatea forrázatának alkalmas alapanyag, nem kell kidobni.
A zúzalékot 20-25% cukorral elkeverve érleld kicsit, nem muszáj sokáig; ne ijedj meg tőle, hogy már tíz perc múlva kőkemény és ne hígítsd! Kezdd el főzni leégésbiztos edényben, leginkább fedő alatt, mérsékelten kavarni elég, és meglepődöl, mert nem keményedik tovább (akkor valószínűleg természetes gyémánt keletkeznék), inkább lágyul és szétesik. A készáru tipikus kritériumait nem fogja neked mutatni, tehát nincs húzása, és már kezdettől látszik a feneke, de a víz kavarásnál látványszerűen távozik belőle, és amikor már egyenletes, sz**színű, a víz elég kevésnek látszik és a szaga jellegzetesen készáru-szag, akkor kész is vagy. Elég rövid idő.
Feltétlenül forrón töltsd üvegbe.
Állj ellen a kísértésnek, hogy egy ültő helyedben megedd az egészet. Nem mintha ártana az egészségednek, viszont akkor nem marad lekvárod, és hiába dolgoztál.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Rabságban

2011-11-04T06:15:00.000+01:00

Már 55 éve.

Reformáció Ünnepén 2.

2011-11-03T07:20:00.003+01:00

Időhiányban szenvedek! — kiáltotta Töttössy az óra vége felé.
Én is így kéne kiáltsak, most jutok hozzá, hogy a nov. 1-i bejegyzést felibe-harmadába megfogalmazzam, és közben jönnek az új események és hírek, és az új katasztrófák, amiktől még kevesebb időm van.
De vissza a reformációhoz.
Két újabb hittani eltévelyedés van, amelyek bizarr módon egyszerre általánosak, noha egymás ellentéteinek látszanak.
7. A mai protestantizmus lényegében tagadja a Kulcsok Hatalmát. Én még nem hallottam arról, hogy akármilyen nyilvános, botrányt okozó bűn elkövetése, sőt tartós abban élés után az egyházszervezet elvárta volna a nyilvános vezeklést, és annak elmaradása, illetve a bűnben maradás szándékának egyértelmű megőrzése esetén teljesítette volna elemi kötelességét, és eltiltotta volna a szentségtől a bűnöst. (Egyetlenegy formális rendelkezésről tudok, amely ezt kötelezővé teszi, az is a Horthy-korszakból származik, és az is csak a reverzálist adó házasfelet kötelezi kemény 1 (!) esztendő vezeklésre. Tekintettel a ref. egyház ostoba gyakorlatára, hogy csak sátoros ünnepen szolgáltatja ki az Úrvacsorát [szerintem ez lesz majd a 9. számú eretnekség], általában max. 3-4 alkalommal érzi úgy az ipse, hogy ő vezekel, ami enyhén nevetséges, de rá'dásul (Petőfi szavával élve) én még azt se hallottam, hogy ezt a jogszabályt alkalmazta volna valaki. Persze könnyű ezt meghozni, mert a közemberre vonatkozik, és inkább gyengeségből elkövetett bűnre, az ún. jótól való restség alesetére, és egyszeri elkövetésre, nem bűnben megcsökönlésre. Mikor merte egy gyülekezet használni a kétségtelenül a Szentírásban megkapott Kulcsok Hatalmát, és bézárni a kaput a folyamatosan nyílt bűnben élő és attól jobbulási szándékot nem mutató oszlopos egyházvezetők, lelkészek, presbiterek és világi gondnokok előtt, akik lebuktak mint besúgók, akik a már említett kaszinó-affért és hasonlókat űznek, akik mint X. Péter Ákos testvér, nyílt bigámiában éltek és időről időre "leugrottak a garázsba" (ez a kifejezés közmondásossá vált, és a B. Nejet — B itt sorszám-értékben — Garázsként ismerte az ország) "megnézni a kocsit".
8. Noha Kálvinnak és társainak alaposan kifejtett elvi álláspontját, hogy a Szentírás alapján két szentséget különíthetünk el, senki nem cáfolta eddig, logikai inkompetencián kívül a nyílt vitára való gyávaság miatt is, de facto az egyházszervezet átvette a katolikus egyháztól a "papi rend szentsége" néven ismert intézményt azáltal, hogy a lelkészi hivatás betöltőit kiváltságokkal, speciális kinevezési formákkal, államon belül államként (és egyházon belül egyházként) működő képzési rendszerrel a többi három hivatás fölé emelte, és az egyetemes papság elvét gyakorlatban nem követi, ugyanis a prédikátori szolgálatot és vele a szentségek kiszolgáltatását még szükség esetén sem engedik át laikus testvéreknek. Ilyen szükséghelyzet pedig nemcsak vészhelyzet esetén mutatkozik keresztelésre, mint azt még a katolikusok is elismerik hivatalosan, hanem az egyházszervezet általános összeomlása és elvilágiasodása esetén is minden tekintetben, amint az egyháztörténet szépen mutatja Waldo Péter testvér és mások, sőt Kálvin példáján. Sajnos itt az utóbbi személy a lelkész testvérek iránti túlzott tisztelet okán — igen ritka eset nála — konciliáns magatartást mutatott, és ezzel maga nyitott utat a későbbi tévelygés beszivárgására, mint talán legközelebb elmagyarázom, de most már megint elfogyott az időm írni. Elég legyen itt annyi, hogy az összeomlás napjainkban szemmel látható, és elviekben indokolt azokban a gyülekezetekben, ahol a pásztor nyíltan a Sátán szolgálatába lépett, a három másik hivatás képviselőinek vagy éppen laikusoknak átvenni a szolgálatot külön felhatalmazás nélkül.

U.i. Mi az, ami itt torlódik a nyakunkon, és nincs időm írni róla?
A galagonyalekvár készítésének részletes leírása.
Tegnap volt egy miniatűr taxisblokád, tapasztalataim.
Putyin veri a feleségét. Hát hiszen ugyi orosz, hogy tenne másképp?
Az MTA anyjának promiszkuus szexuális élete.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Reformáció Ünnepén

2011-10-31T19:15:00.005+01:00

Sajátos, hazai őszi ünnepkörünk e nap köré épült fel szép lassan... Október 23: a Forradalom napja. Október 31: a Reformáció napja. November 2: Omnium Defunctorum. És végül november 4: halottaink és élőink minden reménye vérbefojtásának napja.
A nap persze szimbolikus, mert nem egy reformáció volt és nem egyszerre, talán helyesebb dátum volna az a híres pillanat, amikor Márton doktor a klón ülve hirtelen rájött a híres passzus értelmére: "És hűn Ábrahám..." De valami miatt jobban szeretjük a publikus megnyilatkozásokat ünnepelni, mint a magányos döntéseket.
A sok-sok reformáció közül, amikor sok-sok ember megindult, hogy helyreállítsa az igaz hitet, vajon miért Márton doktor napját őriztük meg emlékezetünkben? Jó, az eredményessége miatt. De miért neki jutott ki a siker, és nem Östbyi Botolf svéd parasztnak, akit a XIV. században még annak rendje-módja szerint megégettek, mivel tagadta a transsubstantiatiót, annak dacára, hogy korrektül felajánlotta az inkvizítoroknak, hogy tiszteletben tartja az egyház világi hatalmát és nem fog nyilvánosan prédikálni. A bátorsága nem segített — nem félt az eljárás során végig — és a tanításának kristálytiszta logikája sem.
Ugyanis: neque volentis, neque currentis, sed Dei miserentis.
Szerintem éppen az a lényeg, hogy a hit igazságait felismerni és azokhoz visszatérni nem elég, a reformáció azzal a felismeréssel jár, hogy a hit igazságainak torzulása közvetlenül eredményezi az erkölcsök összeomlását, az egyházszervezet sátánizálódását, és a kettőt együtt és egyszerre lehet csak kijavítani.
Fordítva is igaz, azok a mozgalmak, amelyek csak az egyházszervezet elocsmányulását veszik tűz alá, az erkölcsi megújulást képesek a legabszurdabb tévtanokkal összekötni, és végül csak egy élhetetlen szekta torzképét hagyják maguk után, a legkülönbözőbb középkori heretikus mozgalmaktól a mormonokig és más hasonlókig. Családi tapasztalatom van hasonszőrű nonkonformista gyülekezetről, és mondhatom, a tartalmatlan szenteskedés mintaképei vannak köztük (azért nem nevezem meg őket, mert ugyanakkor tudom, hogy állati jóindulatú, jó szándékú ürgékként indultak).
Mivel az egyházat a Mammon és a hatalomimádat mindig, minden korban teszi tönkre, már Pál apostol is mindenféle önjelölt prófétákkal kellett hogy küzdjön (nem beszélve Simon mágusról, aki bájos ókori nyíltsággal próbálta készpénzen megvenni Péter apostoltól az egyház egy hányadát cakkumpakk), világos, hogy Luther, Kálvin, Zwingli és társaik után is újra és újra meg kell tisztítani új és új reformációval.
Az ünnepi hangulatra tekintettel nem térnék ki az erkölcsi fertőre, ami gyakorlatilag elnyelte a magyarországi, sőt nagyrészt a világ protestantizmusát, mindent látunk itt, amit nem kéne, Simon mágus buzgó követőitől, akik folyamatosan csencselnek a hittel, a félrekefélő kántoron és a két k*** társaságában a kaszinóban dőzsölő rektoron át nyugaton a buzi papokig, itt keleten a besúgó püspökökig, de az utóbbiból végtelen mennyiség. A nagy kérdés az: mik a doktrinális tévedések, amelyek miatt beözönölhetett ez a fertő, mit kell tanbelileg reformálni?
1-5. Először is visszautalnék egy korábbi bejegyzésemre, ahol öt fontos tanbeli tévedést állapítottam meg, amelyek elterjedtek az egyházban, hozzátéve, hogy ezek ökumenikus tévelygések, eléggé jellemzőek a magyar katolicizmusra is.
A Lóformátus Egyház speciális elfajulásait a következő részben fogom tárgyalni, mert most el kell mennem galagonyalekvárt főzni.
Erről azért egy tézis eszembe jutott:
6. Jézus köztudottan ács volt, Pál apostol sátorkészítő kisiparos. Az egyház ezt tudván azzal indokolja, hogy a hivatalos személyei lábukat lógázzák, hogy ők egyházat tanító munkájuk miatt nem érnek rá munkára. (Pál pásztorleveleiben ír erről, Kálvin ezt elég értelmesen magyarázza is, fordítottam a szöveget, de most nem szedem elő szó szerint.) Mindenki tehát, aki tanításhoz buta, vagy lusta, vagy mindkettő, és eltartatja magát az egyházzal, szembemegy a Szentírással, sőt az is, aki a hét hat munkanapjából csak egy délelőttöt vagy délutánt is kihagy a folytonos tanításból, és kegyeskedéssel, szenteskedéssel, imádkozással tölti. (Lopás, besúgás, feljelentés írása, kaszinózás, k***zás is szenteskedésnek számít.)

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Egyház, tehát akkor lopunk

2011-10-26T23:40:00.003+02:00

Csalót lepleztek le a Károli Gáspár Egyetemen
Ezzel a címmel jelent meg ma, 15:49-kor az Index híre.
Tök jó, szeretek a f*sban ülni és vele törölgetni a hátamat, meg az ilyen híreket. Azért több kérdés felmerül.
1. Mi itt hónapok óta kb. 80 milliós összeg elsikkasztásáról hallottuk a pletykákat, most már 157 millióról van szó. Hogy a francba nőtt ez ekkorára, mielőtt akár mi is észrevettük volna?
2. A nevezett intézmény botrányblogja (linket direkt nem adok) számára ez még e pillanatban sem hír. Vajjon s miért? Tán csak nem azért, mert a botrányblogot éppen a jelenleg jó pozíciókban levő személyek utasítására működtetik? Az mindenesetre elég világos, hogy az írói cégéres csirkefogók, stílusuk és objektivitásuk ez iránt percnyi kétséget nem hagy.
3. Hogy a fenében van ennek 1, azaz egy gyanúsítottja, ugyan nem kéne-é a cég gazdasági vezetésének is büntetőjogi felelősséggel tartoznia azért, hogy évek hosszú során észre sem veszi, hogy a kasszájából milliószámra markolják ki a rénes forintot? (Feltéve az elképzelhetetlent, hogy velük nem volt lezsírozva.)
4. Miért nem nevezik meg a gyanúsítottat? Hiszen még ha pár védett állat öl is meg egy magyar öregasszonyt valahol Létavértes és Tatárszentgyörgy közt, akkor is ki szokták írni, hogy K. Gazsi, K. Áládár és a kiskorú K. Ronáldó alaposan gyanúsítható.
5. Vajjon ha L. és M. névbetűkre gondolok, mennyire járok messze az igazságtól?

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Éljen ***si, éljen a Párt!

2011-10-24T21:57:00.003+02:00

Munkahelyi közösségépítő tréningen kellett kötelező jelleggel részt vennem.
Tudtam, hogy sz** lesz, felesleges és hazug, és azt is tudtam, hogy a félelem légköre fogja az egészet belengeni, sőt még azt is tippeltem, hogy az utóbbi időben többször emlegetett régi zsidó barátom, F. Kafka világlátása lesz csak alkalmas a hangulat érzékeltetésére. Azt azonban nem gondoltam, hogy megvalósul a tökéletes időutazás, és 1956-os Forradalmunk évnapjának másnapján visszacsöppenek egy 1949 és 1953 közé tetszőleges időpontba elhelyezhető pártaktívára, anélkül, hogy lenne kis piros könyvecském.
Bár nagyszerű irodalomtörténészünk (és erőst vitatható politikusunk), K. Feri ma úgy fogalmazott: "Itt mindent meg lehet mondani, én vallom, hogy mindent ki lehet mondani, ugyanis úgyse hallgatja meg senki", a két óra hosszán át, amíg a Központi Vezetőség által elénk terjesztett, őszintén megválaszolandó kérdéseket kiscsoportos foglakozásokon vitattuk, nagyon hosszú időn át a dermedt csend és a semmitmondó, halk nyökögések uralkodtak, kínos utakkal cirkulálva a forró kása körül, és majdnem minden hozzászóló megfutotta a kötelező köröket, hogy mennyire hasznos ez az összejövetel, és mennyire örülnek, hogy van módjuk részt venni benne, a végén néhány helyen mégiscsak őszintébb (keményebb) beszélgetéstöredékek is megfogalmazódtak, ahol a résztvevők felmérték, hogy a csoportvezető elvtársnak már kb. harminc ember véleményét fel kellett jegyeznie hivatalosan név nélkül, és ha a csoportvezető elvtárs történetesen szimpatikus magyar embernek néz ki, akinek a szeméből úgy tűnik, hogy neki is megvan a véleménye a Párt határozatáról, amelyet mint alapszervezeti vezető közvetít, akkor bizonyára tényleg név nélkül írja le, és kizárt dolog, hogy a végén emlékeznék rá, mit ki mondott, és nem fogják tudni kiverni belőle. Ezért aztán főleg a nyugdíjaskorú kollégák, akiknek nincs sok vesztenivalójuk, megfogalmaztak egy pár dolgot.
Utána a csoportvezető elvtársak összeültek és kidolgozták az elaborátumot a Központi Vezetőség felé a kollektíva véleményéről, majd ezt immár a plénum előtt elő is adták.
Utána kiállt a Kongresszus elé ***si Elvtárs és elmondta, hogy ő nagyon szomorú, hogy ezt kellett tapasztalnia (nem írom az egész maszlagot, erőst rövidítek), mert a válaszok eltértek attól, amit az előzetes kérdőíveken a Párt tagsága megválaszolt — NB. épelméjű ember a kérdőívet nem tölti ki és nem küldi vissza emailben, mert abból 100%-ig beazonosítható a neve —, és noha a kérdés három részre tagolódott, hogy miben lehet javítani a Központi Vezetőség, az egyes szervezeti egységek és kinek-kinek a saját kommunikációját és tevékenységét, mégis senki nem a saját felelősségével foglalkozott, holott igazi Párttag természetesen a saját felelősségét keresi és a hibát nem akarja felfelé hárítani, és ő így nem is tudja, hogy fog vezetni minket a Szocializmus Útján, és nagyon szeretné, hogyha mielőbb változtatnánk ezen a mentalitásunkon.
A levezető elvtárs egy púpos, mekegő öreg zsidó volt, akit külsősként hívtak erre a feladatra, valamilyen pszichomókus, bezárta az ülést, de egy kis időnk még van, úgyhogy ha valakinek hozzászólnivalója van...
Igazából ekkor döbbentem meg, hogy az emberi nem milyen elaljasult félmajmokból áll, hogy a csoportvezető elvtársak, akik végülis valamennyien doktorátussal rendelkező emberek, egymás után álltak fel, kérték el a mikrofont és gyakoroltak formális önkritikát, hogy hibás módon a negatívumokat emelték ki a csoportok véleményéből, és kedvezőtlenebb képet festettek a Párt hozzáállásáról, igazából természetesen mindenki egyetértett azzal, hogy a Központi Vezetőség tevékenységének hatására már sokkal jobb a helyzet, mint nemrég volt, és itt csak további jobbító szándékú javaslatokról van szó, amelyek persze mindenkinek a felelősségi körébe tartoznak...
Amikor az önkritika lezajlott, a levezető elvtárs sorban megszólította az aktíva egyszerű tagjait, hogy most ők is mondják el véleményüket, és az emberek 1/7-ének (Lukács György ennél irgalmasabb volt, ő csak tizedelt) felállva el kellett mondania, hogy őneki mi a véleménye a Kongresszus tapasztalatairól, és mindenki egymás után elmondta, hogy nagyon hasznos volt ez a nap, nagyon örült az újszerű kezdeményezésnek, és reméli, hogy még sok ilyen lesz...
Végül az még elmaradt, hogy percekig felállva tapsoljunk (pontosabban -janak, mert ha Antall Jóskának nem voltam hajlandó, akkor ***si Elvtársnak igazán nem tettem volna) és kiabáljuk (-ják): Él-jen ***-si, Él-jen a Párt!
***si Elvtárs utána kegyet gyakorolt, és öt perccel a hivatalos zárás előtt élve elbocsátott mindenkit, sőt volt olyan balfék, hogy oszlás közben még személyesen kiabálta bele a hangszóróba, hogy harmincvalahány ember hátralékban van egy adminisztratív papír aláírásával, de kivételesen itt még megtehetik (a hangzavarban alig hallotta valaki, viszont odaszóltak neki, hogy nem ott van ám felállítva a pult a papírokkal és az adminisztrátorral, ahol hiszi, úgyhogy még helyesbítette is a helyszínt). Hát egen, az eredeti Matyi azért effektívebb kommunikátor volt.
Ja, igen, elnézést, kérem a Pártot mindenütt behelyettesíteni Egyházra, és a Szocializmust Krisztusra, mert ugye ez egy egyházi intézmény.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Október huszonharmadika, egy diktatúrában

2011-10-23T23:17:00.005+02:00

Ilyen emberek voltunk.
Egész biztos, hogy ott vagyok a képen, valószínűleg központi helyen, apámmal együtt, de nem tudom azonosítani magunkat. Ha valakinek sikerül, magas jutalmat kap. (Bár gondolom, az ávó is megpróbálta, de ők is becsődöltek vele.)
Nincs kezemügyében film arról, milyen emberek voltak 55 éve, de ennél még százszor emberebbek. Bár csak kicsit is olyanok volnánk. Bár ne felednők el soha. Bár még egyszer lehetnénk olyan vidámak és boldogok, mint azon a napon mindenki volt.
NE FELEDJETEK.
SOHA.
Nem lehet feledni, soha, amikor civilek, békés fiatalemberek, két kézzel felveszik a harcot az állig felfegyverzett halálbrigádokkal, és győznek.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Emlékbeszéd

2011-10-22T22:53:00.003+02:00

Részemről a Forradalom hivatalos megünneplése letudva.
Ma emlékkonferencián vettem részt (amely, mint minden emlékkonferencia, részben érdekes és tanulságos volt, részben pedig gyászosan nevetséges, tobzódó butaságokkal). A végén váratlanul kiderült, hogy az ünnepi szpícset nekem kell mondanom. (Naná hogy nem mint művésznek, hanem mint tudományos elmének, még mélyebb bosszúságomra.)
Meglepetésemre sikerült egy rövidebb, teljesen szubjektív eszmefuttatást előadnom teljesen extempore a széles publikum, iskolai egyenruhába öltözött kórusok és meghatott öreg nenők, valamint egy polgármester és tucatnyi műkedvelő történész előtt úgy, hogy amikor elkezdtem, még a második mondatáról se volt elképzelésem. Sajnos, az ilyen produkcióim elszállnak a levegőben, pedig talán lett volna értelme nektek is közreadnom — tartalmi vázlatot viszont nem gondolom érdemesnek adni —, bárha egyes gondolatait már régebben ki is fejtettem. De tulajdonképpen majd' minden előadásommal így vagyok, néha órák hosszat szórom gondolataim szikráját abban a büszke tudatban, hogy úgyis elvész az aetherben. Ez valahol olyan, mint maga a szabadságharc.
De tényleg, mi szükség van ünnepi beszédekre? És mit ünnepel egy elbukott nép?

U.i.1. Fletó ex-diktátor közben új pártot alapított, kaptam is közben a telefont, a következő tartalommal: "most már tudom, hogy mindig igazad van! tényleg csupa vén nyanya tolongott, akik odáig vannak Fletóért".
U.i.2. Továbbá arról is meg kell emlékezni, hogy ma éjjel öt éve verték szét a Hosszú Tüntetést, és holnap lesz öt éve, hogy végig lőttek ránk a városon az esteli homályban.
U.i.3. Mindazáltal, ha valahol a világban esetleg volna felvétel erről a fura bohócprodukciómról, nagyon érdekelne, milyen, ha meghallgathatnám, és talán készítenék róla leiratot is...

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Egy alagút, amely sehová nem vezetett

2011-10-21T18:45:00.001+02:00

avagy egy életpálya méltó vége.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Bűn és bűnhődés

2011-10-20T21:32:00.003+02:00

Különböző emberekről kezdtem volna írni, aztán lassan összefonódtak kerek egésszé.
Az összekapcsolást a váratlan hír jelentette: nagy valószínűséggel elesett Qaddâfi. Jónéhányezer honfitársa lemészárlása után — általános örömünnep, még nekem is — al-Majnúnt is elérte a bűnhődés. A bűneit aligha bánta meg, mindenesetre férfi módra, fegyveres harcban halt meg, igaz, ezt vártuk is tőle, neki még ilyen természete volt. A rongy európai diktátoroknak nem ilyen.
Az, hogy a holttestét a porban rugdossák meg ilyen, az nem különösebben kultúremberi dolog, de tegyük a kezünket a szívünkre, ha elkaptuk volna Gyurcsányt, nem ugyanazt tettük volna vele? Pedig neki jóval kevesebb emberélet szárad a lelkén. Az emberi lélekben levő fájdalom egy idő után túlcsordulhat odáig, amikor már a hullagyalázás nem bűn (ld. még Köztársaság tér, 1956).
Európában is egyre több helyütt kezd állni a bál, miután öt éve mi reményvesztett első fecskeként felkeltünk, most bénán kullogunk hátul. De azért valami gumicsontdobásra nemzeti összesz**ásunk kormánya is rákényszerül, így ez a hír együtt fut azzal, hogy végre előveszik az ánti-ántivilágból még ittmaradt vén kommunista vezéreket, és egy régi követelésünket kilopva legalább a bűnük pénzbeli jutalmát igyekeznek végre elvenni.
Az nem is lepett meg, hogy megszólalt Ungváry Krisztián és helyesli a dolgot, ebben a kérdésben alighanem mindig egyetértettünk ideológiáktól függetlenül. Egyébként sem egy jelentős dolog ez, inkább jelképes, és elég puhányul megcsinálva, így nem kockáztat semmit vele. Naná felveti viszont, hogy vajon mi lesz a Fidesz díszkommunistáival (akik közt tényleg van, aki érdemeket szerzett a cócilizmus megszüntetésében).
Jellemző balos vád, hogy a jobboldal különbséget tesz "jó" és "rossz" komcsi közt, aki nacionalista elköteleződésű, az lehet "jó" komcsi és minden megbocsátva. Ebben kétségtelenül van tényállásbeli igazság, más kérdés, hogy 1. mindjárt leírom, miért nem alkalmas ez vádnak, mert vádolni csak bűnnel lehet, helyes dologgal nem; 2. balosoktól ez oltári pofátlanság, lévén hogy keblükön melengetik a legocsmányabb vén gyilkosokat is, le egész Fletóig és Gergényiig. Ténybelileg a jobbos hozzáállás lényegéhez tartozik, hogy az embereket pártállásuktól, ideológiájuktól elkülönítve tetteik és szándékaik alapján kell megítélni, tehát ha az elmebeteg marxista eszme híve és a gyilkos moszkovita párttal cinkosságot vállalt is, az, hogy utána (sőt közben) mit tett és milyen szándékkal, döntő súllyal esik a latba. (Nyilván nincs olyan elmebeteg, aki ne tartaná becsületes magyar embernek kiváló költőnket, Tamási Lajos bácsit, csak azért, mert meggyőződéses marxista volt. Igaz, ő '56 után nem állt szóba Csermanekékkal mindhalálig.)
Az adott kérdésben, a kiemelt money-kat illetőleg viszont Krisztiánnak igaza van, pénzt az kapjon, aki megdolgozott érte, nézeteitől függetlenül, pártvezetőnek lenni pedig nem munka (bérgyilkosnak lenni mégannyira sem). Én igazán nagyon magas fokon tisztelem Pozsgay Imrét, akinek nagyon sokat köszönhetünk a Csermanek-rezsim eltakarításában, ha szabadjára van akkor engedve, most sokkal normálisabb rendszerünk lenne, és hogy Grossi barátomat idézzem (a '70-es évekről): "már akkor éreztük valamiből, hogy ez más, mint az összes többi". Tulajdonképpen ha sikerült volna őt megtenni első köztársasági elnökünknek, még az is lehet, hogy kibékültem volna a köztársasági államrenddel. Ettől függetlenül, tök logikus, hogy ő is éljen csak meg egyetemi tanári nyugdíjából, és egy kanyit se kapjon azért, hogy népfrontelnök, államminiszter meg még miafranc volt.
És öntudatosan mondom, hogy számunkra ő egy "jó komcsi", mert jót akart az országnak, és nem is ártott másoknak. (Bocsi, Aczél Gyuri bá terveinek igen, de az neeem baaaj :) ) Ez objektív, és nem a mi személyválogatásunk kérdése, ellentétben azzal, ahogy a balosok eldöntik, ki jó ember és ki nem, sőt ki tehetséges és ki nem, amikor selyp, dadogó műveletlen kultúrsznobok most képesek tehetségtelennek nevezni Csurkát.
Sőt még végigmenés is létezhet a damaszkuszi úton. A szememben nincs kizárva, hogy akár a kommunista éra utolsó diktátorának, Grósz Károlynak is meg kell bocsátanunk így utólag: ő rákban halt meg, elég szép lassacskán, volt ideje végiggondolni, hogy mi a Jó és a Rossz. Az utolsó publikus nyilatkozatában, emlékszem, olyasmit mondott, hogy (körülbelüli idézet) "a szenvedés tanította meg rá, hogy más embereket megértsen, és ha újrakezdhetné, mindent másképp csinálna." Ez természetesen még nem azonos azzal, hogy kiállunk nyilvános bűnvallásra és bűnbocsánat-kérésre az egyház színe elé, de határozottan abba az irányba mutat, és könnyen lehet, hogy legalább magában a végén megtette. Ha viszont még élne, nyilván hogy egy kanyit se az államtól, a megtért bűnöst a gyülekezet segélyezze, hogy életben maradhasson.
Fletó bizonytalan, hogy terrorizmus vádjával bíró elé áll-e (szerintem egyelőre nem, csak egy esetleges jobboldali hatalomátvétel után, de mindegy, még sokáig nem évül el), elvileg neki is volna ideje megbánni, de úgy néz ki, nem teszi meg. Benne egyébként van valamennyi Qaddâfi-természet. Volna benne élvezet, ha sikerülne végül beszorítani egy csőbe és oda lövöldözni utána, úgy előhúzni véresen. (Grósz mindjárt meg fog kommentálni, hogy különösen akkor, ha ez a cső O. Viktor végbelének bizonyul.)
U.i. Az egyik ref. elitoktatási intézményből páros lábbal kib**tak egy 57 éves tanárt, mert III/3 ügynöknek bizonyult. Megy a rinyálás pietista széplelkek körében, hogy keresztyéni megbocsátás stb., hát menjenek szépen a francba, per definitionem delatorokat az ekklézsiából korra, nemre és egészségi állapotra tekintet nélkül ki kell b**ni, mint Diocletianus idején is volt. Abban persze igazuk van, hogy seperni felülről kéne, Bátori ügynök őfőtisztelendőségével kezdve.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Röpke kérdés egy gyanakvó vén rókától

2011-10-17T23:59:00.002+02:00

A Fidesz lemondta okt. 23-i ünnepségét, lótúró lesz, mert a nagyvezér, I. Vitya oda utazik, ahol ő nagyon kisfiú és inkább lábtörlőként szerepel, az euba.
Persze az nem rossz, ha eggyel kevesebb az ünnepség, mert minden okt. 23-i ünnepség képmutató és csak rombolja az ünnepi hangulatot.
De ugyanígy távozott külhonba nagy Fletónk is 2006. szept. 17-én.
Akkor most a forradalom évfordulóján számítsunk rá, hogy megint lövetni fognak?

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Work in Progress 9.

2011-10-13T14:05:00.004+02:00

Miután ez a részlet megszületett a fürdőkádban (legjobban újabban ott tudok fogalmazni, kár, hogy a felét se tudom aztán lejegyezni utólag), és nagyon messze van az egybefüggően megírt szakasztól, így felolvasása belátható ideig nem várható, hadd jöjjön megint egy Trója-szakasz.

— Trójaiak, dardánok, vitéz népem! — hangzott hirtelen Helené mézédes, csábító hangja. (“Na ez most mindent bevet” — gondolta, aki ismerte.) — Teljesen felesleges a vita. Miért ne lehetne szentségtörés nélkül is bizonyítani, hogy Kassandra nővérünk ismét téved? Én bármikor bebizonyítom nektek, hogy a Szent Ló ártatlan, nincsenek a közelben achájok!
— Hogy-hogy? — kérdezte kitudjaki hátul, de hangosan.
— Harcosok és urak, vének és ifjak, gyertek velem a Lóhoz, de senki ne mukkanjon meg, ne is dobogjon és csoszogjon, hadd szóljak egyedül én! Előcsalom az achájokat, ha ott vannak!
Déiphobos intett a tanácsnak, hogy kövessék, és kivételesen mindenki engedelmeskedett. Helenének mindenki hitt, ahogy Kassandrának senki. Helené fanyar mosollyal, felső ajkát hegyes nyelvével nyalintva nézett végig rajtuk. Fogalma nem volt, miért csinálja ezt (általában jobb, ha ölik egymást érte, nem, és ráadásul ha megvan az esélye, hogy Déiphobos alulmarad...), aminthogy arról se, hogy van-e árulás a Szent Lóban, bár az a stílus, ahogy ezt Kassandra állította, erősen amellett szólt, hogy nincs, hogy a Ló valóban Athéné szentsége, talán az achájok parancsot kaptak, hogy pótolják a Palladiont, amit Odysseus kezébe nyomott volt az anyakirálynő. Egyről volt fogalma: hogy most olyan próbát tesz, amin esetleges acháj és biztos trós egyaránt megméretik, és csak az marad felszínen, aki olyan férfi, mint a bronz maga, szilárd és hajlékony egyszerre, érzéketlen és semmivel nem téríthető el a szándékától, nőt csak kard élén hajlandó szerezni és tartani, és majd az kapja meg őt (ha Déiphobos elbukik, amit valószínűnek tartott, annál jobb). Ha acháj lesz, ha Meneláos lesz, miért ne? Tizenöt éve Meneláos jó volt, azóta gyilkos harcon edződött királlyá, most mért ne lenne jobb?
Kiringatózott a palotából, át a templom elé, két lépésre mögötte Déiphobos lágetés, akinek megint alig volt képessége nem rálépni a peplos szegélyére, a többiek picit távolabb, és lehetőleg körülvették a Lovat, ő meg nekidőlt a mellső lábának, véletlenül alig rőfnyire az ajtótól, és középhangosan elkezdett beszélni az estébe, a hidegbe, a Lónak és senkinek (de persze hogy a trósok is hallják). Megszólította Meneláost, ex-férjét, azon a legbelsőbb hangján, amit az soha nem tudhatott felejteni.
— Ó Meneláos, Meneláos, szegény szőke fiúm, hol vagy te már, ugyan hol vagy, istenek, nem bírom ezt már, küldjétek már ide Meneláost... ha itt van, ha itt rejtőzik, ha talán a lóban van, ahogy Láokoón mondta, gyere ide, Meneláosom, halld meg végre a hangomat... ha tudnád, mennyit szólongatlak hetek óta, hetek óta, szőkeszakáll, morzsikám... nem bírom ezt tovább, hogy bánom már, ami történt, hogy becsapott engem az arany Aphrodité... elvitt a legszebbel, és aztán elvette tőlem és a legrosszabbnak, a legbutább idiótának adott — és Helené csábosan felzokogott, és belül ugrált a rekeszizma az élvezettől, hogy Déiphobos lágetés két lépésről hallja és kénytelen jó képet vágni hozzá —, ennek a baromnak (zokogás), és mellette kell leélnem az életemet, istenek, Meneláosom, morzsika, drága véreskezűm, bocsáss meg nekem, ebszeműnek, kutyának, rossz nőnek, aki képes volt és otthagyott, ugye meg tudsz bocsátani, gyere elő, mooost (fuldokló zokogás), ne várass, mert meghalok, hogy nem tudtam meghalni a temetésen, ahol ez a silány, fat**ű férjem fogdosni kezdett a sírnál (Déiphobos a fogát csikorgatja), egyedül vagyok és vissza, vissza vágyom már hozzád, lehullt a szememről végre a lepel, nem csap már be senki, gyere és üss meg, csak vigyél vissza, mooost, szegény fiú, te isteni, kő***ú szőkeszakáll...
Elhallgatott, és szipogva, reszketve várta egy-két percig az eredményt.
Volt, ha ő nem is láthatta. Odabenn Meneláos először fülét hegyezve, mint egy versenyló, hallgatta, aztán remegve, aztán egyszerűen felguggolt bal kezét lebegtetve, és nekiindult volna kis-Aiás és Epeios testén át az ajtónak, Agamemnón fivére oldalról két bivalykarjával átkarolva fogta vissza, kinyitotta a száját, hogy ordítson, visszaszóljon, még jó, hogy Odysseus is ott volt, és teljes erőből befogta a száját, karján megfeszültek az erek, és most a kis-Aiás is hátranyúlt, és lenyomták Meneláos királyt a padlóra, amíg le nem csihad. Az nyögni, Diomédés és Aiás rákiáltani készültek, Odysseus némán tátogva kiabálta nekik (csak az a baj, hogy összesen egy olajmécset mertek benn olvasni, és annak pisla fényénél szájról olvasni nem igazán ment): “kuss! kuss! hallgatóznak! ne rázd az oldalát, te hülye! ne moccanj! kuss!” Semmi feles hely nem lévén odabenn, mindenki lökte a másikat, és mindenki érezte a másik fokhagymaszagát, de Odysseus valahogy mégis elérte, hogy a falak ne remegjenek.
Helené amikor kifújta magát, belátta, hogy nincs eredmény, és olyan sírás-utáni, tompa hangocskán szólalt meg:
— Édes néném, szólj te is... panaszkodd ki magad, amíg senki nincs itt...
És váratlanul nővére, Klytaimnéstra hangján szólalt meg, egyszerűen tökéletes utánzás:
— Menj most innen, hugi, hagyjál egyedül az istennővel... Athéném, segíts meg, senki más úgyse segít rajtam... Agamemnón, te bikanyakúm, te barbár, hol vagy te már, hova nem jövök utánad, és nem segít senki, nem talál senki... édes istenek, Hérám, istennőm, eljöttem titkon otthonról, belopózom az ellenség közé, és éppen nincs már itt az én istenem, uram, az én Agamemnón királyom, hallasz-e engem vajon, te egyetlenem, felelj nekem, ha hallasz, akárhol bujkálsz... tíz éve várlak, mindennap áldoztam Hérának érted, és semmi válasz, egyedül vagyok a váradban és várok, Agamemnón Átreida, te gyilkos! (felcsattanó hangon, mint Klytaimnéstra erőszakos pillanatai, és gondosan nem sír, mert azt amaz soha) Hogy bírom már a kormánypálcát nélküled, te, gyere, gyere vissza, mooost, királyom... emlékszel, emlékszel, milyen voltál annak idején, oroszlán voltál és bika, amikor megismertél, emlékszel, hogy két kézzel ráugrottál az akkori férjemre és kiverted belőle az agyvelejét... mért, mért nem vagy most is olyan, nem bírom már tovább nélküled! felelj, te emberevő férjem, akárhol vagy, ha itt vagy, ha nem, gyere elő, mert már nem marad belőlem semmi nélküled, hát már a pók beszőtte a p***mat nélküled, (nem szabad itt finomkodni, Klytaimnéstra sose kerülgeti a kását, akár nyilvánosság előtt se) el akartam már hívni Kythéráról az unokatestvéred, a gyilkos Aigisthost, hogy szaggassa le ő végre a pókhálómat, (közben Helené gondosan a lónak dörgölte magát, hogy az enyhén remegett, és úgy sóhajtozott, hogy úgy hallják odabenn, hogy éppen magához nyúl) ő legalább hasonlít rád, legalább külsőleg... ez az utolsó, amit még ki tudtam próbálni, hogy otthagytam mindent, csapot-papot, jogart és koszorút, és titokban áthajóztam utánad, hogy hónapok óta még levelet se kaphatsz, de most itt vagyok én egyedül – és te nem vagy itt, b***meg, királyuram!
Kis szünet, benn semmi, még remegés sem, ámbátor a királyok királya az első hangokra elengedte Meneláost (az ernyedten és még mindig kábultan feküdt kis-Aiás alatt, erőtlen kísérleteket tett, hogy meginduljon az ajtónak, és nagyon lassan tért vissza a józan esze), de most Odysseus az ő száját fogta be, Epeios megpróbálta fellökni és Diomédés, a saját lágetése is belekapaszkodott, de lerázta volna őket és kitört volna az ajtón, ha Neoptolemos a maga tizenéves gyilkos ösztönével és érzéketlenségével nem rántja ki a tőrét, és nem feszíti oda a pengét a tulajdon nagykirályának hátrahúzott torkára, Odysseus keze alá, készen rá, hogy tényleg elvágja, ha az megmoccan.
— Ó drága bikafejem, te gyilkos — sóhajtott most sokkal halkabban, de eltökélten Klytaimnéstra acháj szinkronhangja —, hát nem felelsz... talán nem hallasz, nem vagy te itt a várban. Elfelejtettél engem, Nagyonemlékező, te bronzt**ű, hát igen. Hát ha nem hallasz, akkor én innen is elmegyek... de tényleg mondom, elmegyek Kythérára és legalább az unokatestvérednek odaadom magam, mert meghalok már az ürességtől a hasamban...
És hallgatás, amíg Helené kifújta magát, ez a munka iszonyú energiaigényes, reszketett és izzadt a homloka. Közben végiggondolta, ki lehet még jelen. Aztán átsétált a másik oldalra és Peteós fia Menestheus, az athéni király feleségének nyafogó orrhangján szólalt meg, azzal a csúcsathéni kiejtéssel, amelyet Théseustól jobban ellesett, mint maga a király.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Lekvár és színház az egész világ

2011-10-11T01:41:00.003+02:00

Kézikönyvecske kezdő lekvárkészítőknek.
Lekvárt szinte bármilyen, gyümölcsnek minősíthető termékből készíthetünk, amelynek van nedvességtartalma és még nem rothadt. Ha már rothadt, akkor kellő főzéssel ugyan a bomlasztó mikrobák elpusztulnak és a lekvár máma már nem rohad tovább, de az íze ettől már nem lesz jobb, tehát egyszerűbb kidobni. Nedvességtartalom azért kell, mert a szárazanyag főzve odaég, azonfelül nem esnek szét a rostjai és marad darabos. Ezért a lehetetlennel határos diólekvárt vagy fenyőtobozlekvárt készíteni. Egyszer csináltam féléretlen mogyoróból befőttet, de mai napig óckodom tőle, hogy felbontsam és megegyem.
Lekvárt lehet vegyes gyümölcsből készíteni, de csak haladó versenyzőknek ajánlott, mert a különböző gyümölcsöket rendszerint különböző ideig kell főzni. Gyümölcsön kívül más anyag beletétele rendszerint veszélyes és káros. A lekvárfőzés normál, legális adalékanyagai: gyümölcsfajtától és érettségi foktól függően rendszerint 15-25% cukor (pl. fügébe kevesebb, ringlóba több), valamint a készítés végpontján, de csak akkor, bepalackozáskor 0,5-1% tartósítószer (szalicil). A fő tartósítószer azonban maga a cukor. Egyébként van kevés olyan típusú lekvár is, amely 0% cukor felhasználásával, kizárólag gyümölcsből készül minden adalék nélkül, pl. a klasszikus szilvalekvár. Ez igen hosszú ideig tartó főzéssel önmagát tartósítja, azonban extra munkaigényes, mert természetesen hajlamos a leégésre, és ezért állandóan kavarni kell; nagy fémüstben kell készíteni, minél nagyobb az egyszerre készített mennyiség, annál kevésbé ég oda. Más anyag többnyire nem kell és nem szabad bele. Ha menet közben kiderül, hogy az alapanyag túl kemény és száraz, és odaégés előtt nem esnek szét a rostjai, elképzelhető csekély mennyiségű vízzel hígítása, de rosszat tesz a végeredmény ízének, ezért ellenjavallt. Ezzel szemben számos lekvárt rendszerszerűen több lépcsőben fövés közben meg kell fosztani levétől, amely ezután még alkalmas arra, hogy szörpnek, fagylaltnak, gyümölcskocsonyának feldolgozzuk. Elsősorban ilyen a ringló- és fosókalekvár. Kezdőket azonban az anyag kinézete be tud csapni, így induló fázisban az almalekvárt próbálják megfosztani levétől, aminek a vége az lesz, hogy fel kell utólag hígítani, tönkretéve az ízvilágát, vagy fordítva, a főzésre kőkeménnyé összeállt galagonyalekvár-alapot hígítják, nem tudván, hogy sajátossága, hogy főzés közben folyamatosan lágyul önmagától, és épp elég folyós lesz a végén. Azonban a galagonyalekvár kezdőknek egyáltalán nem ajánlható, mert rettenetes probléma, hogy mit kezdjünk a magvaival: egyéni hámozással a fél életünk rámegy, lefőni róla a hús pedig nem hajlandó. Egyetlen valódi megoldás bedarálni a magvakat, azonban rendszerint ilyenkor maradnak nagyobb törmelékek, amitől a végtermék fogyasztása kicsit olyan, mint a sóderrel kevert lekvár, pedig az íze felséges (a darálástól egyébként kellemesen fanyar-kesernyés is lesz).
A lekvárnak jót tesz egy kis állási idő a cukor bekeverése után, mielőtt elkezdjük főzni. Ettől levet ereszt és összeérik. Nagyobb gyümölcsöket (barack, dinnye, tök, paradicsom stb.) észszerűen apró darabokra kell vágni, ami egyben kemény anyagú is, mint az alma, vadkörte, nem szottyadó fajta körte, azt reszelni is szokás. Hibás taktika a reszelt almát/körtét kézzel kicsavarni és a levét leinni, ugyan jóízű, de fövés közben hiányozni fog, és szálas marad az anyag.
Gyümölcsfajtától függően változik a főzési idő, általánosságban elmondható, hogy a rostok teljes szétesése alapkövetelmény; tapasztalt versenyző a készterméket arról ismeri fel, hogy a lábosban a lekvárnak húzása van, tehát megnő a közegellenállás, a fakanál nyomán tisztán kivehető a lábos alja, és az anyagban az eredeti gyümölcsszerkezet (héjak stb.) nyomai se lelhetők fel. (A közhiedelemmel ellentétben számos lekvár, elsősorban a szilvafélék, elvárják a héjak bedolgozását is, lereszelve pedig szinte mindegyiké befogadható. A dinnyelekvár mellett a dinnyehéjlekvár külön műfajként létezik, ezt azonban én utálom, és hátránya még az is, hogy az összes közt talán legnagyobb cukortartalmat igényli.) A jó lekvár ilyenkor már a robbanási (köpködési) fázisának csúcsán túl van, a köpései lassulnak, mert a gázok nagyobb része eltávozott, mi pedig már összeégtünk és sötétlila foltokkal vagyunk tele. Emiatt lekvárt lehetőleg alsóneműben főzzünk vagy meztelenül, és magason csempézett falú helyiségben vagy szabad téren.
A használt edény lehetőleg nagy legyen és relatíve széles, tiszta fémből vagy tiszta, ép zománcozással; ha leégés kezdődik rajta, az egyetlen megoldás kiemelni az egész anyagot és egy másik edényben főzni tovább. Igazából azonban minden edényt ki kell próbálni, mert ránézésre nem mindig derül ki, hogy alkalmas-e, amiben már egyszer könnyen leégett, azt legjobb, ha a jövőben mellőzzük. A leégést sűrű, később állandó kavarással előzhetjük meg (emiatt két fazéknál többet főzni egyszerre csak mesterfokot elért versenyzők próbáljanak), és minél több a cukor benne, annál hajlamosabb rá. Már csak emiatt is tartsuk alacsonyan a cukorszintet.
Egyes lekvároknak vannak külön trükkjei. A látszatra igénytelen apró szemekből álló bodza- és faeperlekvár lehetetlenül darabos marad, a füge puhának tűnő bele nem esik szét időben, mielőtt elfövi a levét, így ezeket javasolt harmadrészt kész állapotban turmixolni, és aztán főzni tovább. A kőkeménynek tűnő birsnél ilyen probléma nem valószínű, azt csak egyszerűen brutálisan sokáig kell főzni. A csipkelekvár (hecsedli) előkészítése, kibelezése tart irdatlan ideig, utána hosszabb cukorral való pihentetés esetén meglepően hamar összefő, és nem kell félni a bennemaradt apró szőröktől, feloldódnak. Az igazi mesterremek természetesen a szilva- és ringlólekvárok elkészítése, mert ezeket minden szirénhang csábítása ellenére NEM szabad idő előtt, túl hígan abbahagyni, inkább viaskodni kell a leégéssel.
A lehetséges spontán szennyeződésektől a lekvárt nagyon óvjuk, különösen SZIGORÚAN TILTOTT bárminemű liszttartalmú anyag, így kenyérmorzsa stb. hozzáadagolódása, ami rendszerint egyenes út a lekvár gyors megromlásához. Alkoholt a lekvárba NE tegyünk, szándékosan egyébként húst se. De vegetáriánus lekvár nem létezik. Bizonyos, alacsony százalékban minden lekvár tartalmaz hernyóhúst és hernyószart, amelyek azonban észlelhetlenül eloszlanak és nem zavaróak. Sokszor feledődnek benn csonthéjas magvak is, de ezeket ha tudjuk, menet közben kotorjuk ki, mert különben mi vagy más még ráharap...
Nem minden lekvárt próbáltam még ki. Lehet olyan, ami nekem is meglepetést okoz. Nem főztem még lekvárt kakaóbabból (elvileg így csokoládé keletkezik), sem citrancsból (kérdés, mit kezdünk a gerezdválaszfalakkal), sem sárgarépából (de miért ne lehetne?).
Nem szokott ártani, ha a félkész lekvárt hagyjuk kihűlni, amikor kimerültünk, és órák múlva (sok fajtánál akár másnap) folytatjuk a műveletet. Ha menet közben savanyúnak találjuk, viszonylag sokáig lehet cukrot pótlólag adagolni, de sohase menjünk a maximális ajánlott cukorfok fölé. A készterméket mindenképp forrón töltsük üvegbe, és forrón zárjuk rá a fedelet is, ez esetben, ha a fedél légmentes, nem került bele veszélyes szennyezés és kellő ideig főtt, jó eséllyel minden tartósítószer nélkül is eláll. Régen dívott a celofános lezárás is, de nem ajánlom, kockázatos, valószínűleg ma már a celofán minősége nem olyan, a gumiéról nem is beszélve. Vessük be az ágyba, dunyha alá, és egy napig ott hagyjuk hűlni (persze papírba csomagolva, különben ágyneműnket egyenest továbbíthatjuk a kukába, mert ritka eset, hogy az edényfal kívül nem ragacsos), a fazekat és fakanalat pedig gyorsan nyaljuk ki/le (és azonnal mosogassuk, ez fontosabb, mint vacsora után).
Összességében a lekvár minősége a következő fő tényezőkön múlik: 1) kellőképpen érett alapanyag, 2) elegendően hosszú és elővigyázatos főzés, munkabefektetés nagysága, 3) minél kevesebb adalékanyag. A 15% cukorfokú termék ideális (ha nem túl savanyú maga az alapanyag, de az a ringlót, fosókát és birset kivéve éretlenség jele), a 25%-os már határeset, az annál több adalékot tartalmazó ún. lekvár (valójában ízesített karamellről van inkább szó) gyakorlatilag élvezhetlen.
Mint az eddigiekből kiderült, a magas hozzáadottanyag-tartalmú terméket én legszívesebben kiirtatnám, vagyis annak ellenére, hogy a nemzeti összesz**ás (fidesz) rendszerének borzalmas, agyatlan és aggresszív intézkedésdömpingjébe tartozik, legalább két intézkedést teljes mértékben helyeslek: egyrészt a chipsadó kiterjesztését ezekre inkább minimális, mint túlzott szigornak tartom, egyén és emberiség csak jól jár vele, minél inkább eltűnnek az ilyen termékek. A gyártó cég tudom, hogy szív vele, de aki ilyen szemetet készít, az csak szívjon. Ha akarja, nem telik időbe átállnia egy emberbarát technológiára.
A másik meg a Csurka színháza, ugyebár aligha lehet vitatni, hogy a legjobb színházat mégiscsak a legnagyobb élő drámaírónk fogja csinálni. Ha tényleg pályázatot ír ki kortárs drámára, meg is fogom csinálni neki a Szeptember színpadra alkalmazott változatát.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

2011-10-04T23:01:00.003+02:00

Nagy Magyar Népi-Nemzeti F***ság újratöltve. (Grósz Jakab lelése. Arról nem beszélt a telefonba, mikor rögvest hívott, hogy mennyi nagy magyar népi nemzeti agyhalott van, aki még meg is kommenteli, hogy mosdassa a nagy magyar népi nemzeti szerecsent.)
Ja már, persze, hiába kerestem a Kurucinfón, a Birkaúsztatón meg a többin. Igaz, ezzel nem okoztam meglepetést magamnak, és szerintem nektek se.
Update. A Hunhír tisztességes, ott kirakták szépen.
Igaz, a Kurucon még mindig tudom legalább ezt szívből javallani, mármint a harmadik bekezdést (Elmúlt az öszödi beszéd kiszivárgásának 5. évfordulója). Igen, ezt is csak mondom monomán módon mindegyre, és látjátok, Budaházy Gyuri is ugyanígy látja.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Apám és Einstein

2011-10-03T22:01:00.003+02:00

Ilyen idő nincs is, amilyet ez az ősz produkál. Ez több, mint kirándulóidő: ez kánikula. Tegnap lementem a Velencei-tóra és jókat úsztam (stb.). Ma is mentem volna, csak hát dolgozni kell (ámbár minek).
Mivel a Magyar Tudományos Kakadémiát feloszlatni, lerombolni és sóval behinteni, költségvetését pedig az indulóköltségek megtérítése jogcímén visszaszármaztatni gr. Széchenyi István örököseinek nem áll módomban, pedig azt kéne, inkább írok a tudományról egy pár anekdotikus-elvont sort. Aktualitása annyi, hogy az utóbbi hetekben bejárta a világsajtót a (kétes? tupírozott? vagy teljesen igaz?) hír, hogy Einstein híres relativitáselméletét kísérleti részecskekutatás során megdöntötték, amennyiben a fénysebességnél nagyobb sebességet mértek.
Előrebocsátom, azt nem állítom, hogy egy ilyen kísérlet valóban megdönti Einstein hírhedett elméletét, éspedig elsősorban azért nem állítom, mert van valami fogalmam arról, hányféleképpen lehet elcseszni egy kísérlet adatainak rögzítését és aztán interpretálását, így még többszörös megerősítést várok, mielőtt valami következtetést én is levonok.
Apámnak Einsteinről meglehetősen rossz véleménye volt (ő elég extrém planckista volt, sőt még inkább bohrista). Eltekintve a tudományetikai kérdéstől, hogy a/ a nemzeti körökben elég közismert pletykát, hogy Einstein hivatkozás nélkül használta Bolyai Jánosnak egy bizonyos kéziratát, ő bizonyítottnak tekintette, valamint b/ mélyen tudóshoz méltatlannak és ízléstelennek tekintette, hogy E. egy életszakaszában cionista aktivitásba is bonyolódott, az életmű tudományos értékéről az alábbi mélyreható összefoglalást tette:
"A világ legmélyebb törvényszerűségei már nem egyszerűen matematikai, hanem inkább esztétikai alapon bizonyíthatóak. Matematikailag sokszor egy modellt és az ellenkezőjét is be lehet bizonyítani, és az igazságot általában az dönti el, hogy melyik modell szebb, letisztultabb. Ezért zseni Planck, és ezért inkább kókler Einstein, mert az ő relativitáselmélete nem tiszta, logikus, esztétikus."
Mivel legalább négy érv szólt mellette, hogy Apámnak igaza van (1. Apámnak per definitionem igaza van; 2. Apám a legmagasabb fizikai képzettségű ember, akit ismertem, ha az állambiztonság meg nem akadályozza, Heisenberg munkatársaként indult volna a pályáján; 3. az érvelése maga is szép, sőt gyönyörű; 4. történettudományi és nyelvészeti vonalon saját tapasztalatból állíthatom, hogy szintén ez az elv igaz), hallgatólagosan elfogadtam a nézőpontját.
Nem olyan rég Einstein-interjúkat olvasgattam unalmamban, a klón, mert azért ha kókler is, de írásait hasznos ismerni, és egyszercsak szembejött velem Apám maximája Einstein által megfogalmazva, alig árnyalatnyi eltéréssel (talán szebb helyett egyszerűbbet mond, ami egyébként pontatlan kifejezés), csakhogy az alábbi konklúzióval: "ezért inkább nekem van igazam, mint Plancknak, mert az én elméletem esztétikusabb".
Na most tegyek igazságot, amikor ezek szerint ugyanazt az elvet vallja két világszintű fizikus, és sikerül mindkettőnek a maga elmélete javára értelmezni.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Jelentés a frontról

2011-10-01T08:38:00.002+02:00

Közelednek. A cigányok.
Be vagyunk kerítve.
Hétfőn, megbízható információim szerint (a média naná, hogy kussol) már Kaszásdűlőn lopták el a HÉV felsővezetékét. Fényes nappal.
Nyilván, legközelebb már itt szedik föl nálunk a síneket. De ha egy pici szerencsénk van, előbb érnek el az Országházhoz, és azt viszik el szőröstül-bőröstül, Vityástul.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

A füge mint népélelmezési cikk

2011-09-30T20:51:00.003+02:00

...az antik Görögországban. Legalábbis szerintem mindenki így gondolja, aki van annyira művelt, hogy már az ókorban is volt Görögország (kérdés, jövőre lesz-e még, vagy eladják, ha igen, megpróbálom majd megvenni a Kalydnai-szigetek egyikét, ahonnan a Láokoón kígyói jöttek). Magyarországot aligha gyanúsítjuk ezzel.
Márpedig itt a buszmegállóban nő egy szép fügefa, termés is szokott lenni rajta, és reggel találkoztam egy élelmes hajléktalannal (betű szerint), aki fenn tornászott rajta és így oldotta meg reggelijét.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Rothadt Alma Máterünk

2011-09-29T09:28:00.003+02:00

Atyavilág, és ez az esemény majdnem elkerülte a figyelmemet!
KATTINTS, DE FELTÉTLENÜL!
Istenem, hogy látom magam előtt az eseménysort. És Bráner Pityu természetesen nem található az intézményben, és más nem kíván nyilatkozni...
És hallom magam előtt, hogy annakidején Duschek Manci egyszerűen odarikojtott volna:
— Édeske, jöjjön be az ablakból, de azonnal! Hogy én mit csinálok én magával, ha kiesik itt nekem!
Dehát ez a múlt, és a Manci ma már nyilvánvalóan nem mindenütt-jelenvaló, mint anno. És Bráner Pityu meg sehol jelen nem való, kivéve természetesen a sítúrákat...
Azért titkon remélem, hogy a szerencsétlen agyhalott kölök (aki ezúttal nem hordta ki lábon, mint a legtöbben az intézményben) Dávidovics Janka vagy Pulai Enikő órájáról potyogott ki.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Szitányi Gyuri bátyám levelét megírta

2011-09-23T20:37:00.005+02:00

ITT.
Így aztán nem kell még egy hoffmanniádát írnom, mint a múltkor, elegendő elolvasnotok Gyuri bátyánkat, aki egyébként szeret hosszan és nehezen követhetően beszélni, de most elsőrendűen megaszondta. Gyakorlatilag a véleményem ki van fejtve, talán egy-két apróságot kivéve.
1. Azzal nem értek egyet, hogy a hallgatói önormányzatok jogkörének körülmetélése ab ovo helyes. Nyilván bizonyos kérdésekben, amelyek az oktatásra vonatkoznak, a hallgatónak nem lehet szava, ennyiben igaza van, az erre vonatkozó egyetértési jogok megszüntetendők, az én törvénytervezet-tervezetemben is így volt. A diák azonban 18. évét betöltött, cselekvőképes felnőtt ember, akinek elvi joga és kötelessége (csak gyakorlatilag nem engedik neki a pártok) beleszólni országunk törvénykezésébe és gazdaságpolitikájába. Következésképp az egyetem vezetésének jogi, gazdasági stb. kérdései ugyanúgy teljes joggal tartoznának rá, mint az oktatókra. Abba ne menjünk bele, helyes-e, hogy 18. életéve felett állampolgári jogai vannak az embernek; egyébként szerintem elvileg helyes. Természetesen a jelenlegi HÖK-ök megnyirbálása technikailag indokoltnak tűnik, mert ezek közönséges elitképző (=tolvajképző) maffiák, amelyek lopnak, ülepet nyalnak és a rektorok/dékánok meghosszabbított karjai, de erre talán van jobb út is, mint a jogaik (mérsékelt) csökkentése felépítésük változatlan hagyása mellett. Legalábbis tudok ellenpéldát, amikor egy HÖK tartotta fenn az egyetem színvonalát, és kényszerítette részben rá az oktatókat, hogy oktassanak (1992/3-ban az ország egyik mintakarán, persze ez úgy ment, hogy Altízi meg én is intenzíven részt vettünk benne).
2. A fölösleges közköltség-szórásra nem elegendő megoldás, hogy az államilag támogatott helyeket csökkentjük. Még akkor is, ha a legtöbb szakon a jelenlegi 30-40%-a tényleg elég lenne. Valójában nagyobb a baj az önköltséges helyeken, amelyek többségében feleslegesek, teljesen alkalmatlan emberek teljesen eredménytelen képezgetését szolgálják, és ha az ipse ennek be is fizeti egy költségrészét, az összüzem azáltal lesz veszteséges, hogy ezzel életben tart egy halott egyetemstruktúrát, oda billenti a szaldót, hogy bukásra bőven érett hülyeképzőket mégis megérje fenntartani, és végül kijön egy diplomával (amit úgyis megkap, mert megéri a cégnek), amivel nettó kárt okoz a népgazdaságnak, mert hibásan űzi a szakmáját. Az önköltséges helyek radikális csökkentése fontosabb lenne.
3. Gyuri bátyám nem tért ki a Rózsa-rendszer talán legnagyobb bennmaradó hibájára, amitől ez mégsem igazán tudásközpontú, hanem kreatív, kompetencia-alapú, liberális, toleráns, szociálisan érzékeny és még miaf*** felsőoktatás marad. A testi és szellemi nyomorékoknak kiosztott pluszpontokat nem generálisan megszünteti, hanem átváltja pluszkvótára. Innen az egész rossz: minden rendszer, amiben benn marad a pozitív diszkrimináció, bukásra van ítélve. Egy oktatási intézmény célja az, hogy a végén egyenlő tudást adjon ki, teljesen közömbös számára — és számunkra —, hogy ezt hány féllábú, félfülű vagy féleszű, netán egész cigány tudja elérni: aki magától, kvóta nélkül elérte, az méltó volt rá, hogy járjon, aki nem, az nem.
Mindegy, a végkövetkeztetéssel egyetértek: aki radikáljobb oldalon kinyitotta a lepcsest, hogy kritizálja a felsőoktatási reformot, az legjobb, ha sürgősen be is fogja, mert ezzel bizonyítékot is adott szakmai hozzá nem értésére.
Most keresem, és nem találom előző, hasonló tartalmú cikkét, ami szintén jó volt, akkor hajszál híján idéztem, aztán elmulasztottam. Abban egy dologgal nem értettem egyet: hogy kikelt az -óak/őek melléknévi többesszám használata ellen.
Nos, kérem, ezt én is szisztematikusan használom, és helyeslem. Igen, tudom, hogy ez egy neologizmus a nyelvben, százötven éve még nem létezett. De a nyelv változásképességét tagadni és megállítani botorság — egyetlen dolog a fontos: hogy a változás ne degenerálódás legyen, mint a mass media generálta hadarás, fonetikai koszolódás, a szókincs elcigányosodása, az elargósodás, a félig sikerült összetett körülíró szerkezetek, hanem fejlődés, evolúció, azaz a rendszer lehetőségeinek kiteljesítése, a nyelv árnyaltabbá tétele. Itt pedig pontosan erről van szó: a legtöbb normál, mássalhangzós tövű melléknévnek (Európában szinte egyedülálló képessége ez a magyarnak*) a ragozási formája elárulja, hogy melléknévi (állítmányi) funkcióban, vagy főnevesülve használjuk (az utóbbi szokott a zárt hangú rag lenni): mi okosak vagyunk, ezzel szemben azt mondják az okosok — avagy: az Olympus alatti gémek ifjan is vének, ezzel szemben a vénëk tanácsának Thymoités, Úkalegón és Panthoos tagjai voltak, Polydamás viszont aligha. Ezt a jelenleg csonka, de gyönyörű fogalmi pontosságot adó rendszert kiegészíti az -ó/ő/ú/ű végű melléknevek új formája, amelyből megtudjuk, hogy az oroszlánszelídítők lehetnek vadítóak a nőkre nézve, de a hivatásos oroszlánvadítók aligha... Igen, teljes erőmmel terjeszteni akarom továbbra is ezt a fajta neologizmust, bármit mondjon Gyuri bátyánk.

*A latinban a parentum/parentium típusú dublettek hasonlóak még.
Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

5. ÉVFORDULÓ

2011-09-18T18:42:00.004+02:00

Ma öt esztendeje tört ki forradalom Gyurcsány ellen.
Ez igazi forradalom volt, nem fülke: utcai összecsapásokkal, tömegekkel, rendszerváltó programmal (ún. hét pont, egyszer ki is tettem a fénymásolatát), és alternatív közhatalmi szervek kialakítására való törekvéssel.
Ettől még nem lenne a mai nap nemzeti ünnep, ha csak Gyurcsány ellen tört volna ki, hiszen ő úgyis a süllyesztő felé vette az irányt, de ez egy EU-ellenes (láttam, amikor első éjjel letépték a zászlót!), tradicionalista (Kerényi: "fehér", Molnár: "erkölcsi"), antiliberális forradalom volt, és mint ilyen, az első Európában, és közeli rokon az Arab Tavasszal. (Igen, és a Szabadság=Tahrír téren vívtuk...)
Mindörökre büszkék lehetünk rá, mi, forradalmárok.
Nincs időm részletesen elemezni, mert mindjárt indulok az évfordulós ünnepségre. Már voltam a Tőzsdepalotánál, vittem virágot nemzetiszín szalaggal, 2006-2011 DICSŐSÉG A HŐSÖKNEK felirattal. És az ünnepi érzés mellett mély undor is elfog magunktól: senki mást nem láttam, aki megemlékezett volna, a közeli templomtól se jöttek át a Képíró százados gyászistentiszteletén lévő hazafiak koszorúzni, az emberek 99,9%-a unott arccal, kopott ruhában sétál és láthatólag nincs is tudatában, milyen nap van. Nem volt még egy virág a tetthelyen. És a legtöbb, akár nemzeti hírforrásban sem hír az 5. évforduló. Különösen fel vagyok háborodva, hogy az e heti Barikádban nem volt ünneplő cikk.
A Kurucinfóról tudok ajánlani két szépet is:
egy vezető megemlékezése
és frontharcosoké
Ez pedig mintegy pótolja a régi szokást, hogy nemzeti ünnepen nemzeti értéket jelentő régi filmet ad a TV – egyébként szerintem a történelem legnagyobb magyar filmje, az ismert honlap kultúrmissziós oldalához, ezután pampogjanak nekem ütődöttek, hogy szélsőséges, trágár, stb.
Megyek a Ligetbe az ünnepségünkre.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

ÉLJEN A FORRADALOM!

MEGHÍVÓ

2011-09-15T19:17:00.001+02:00

Vasárnap lesz 2006. szeptember 18-i, oly gyorsan és szomorúan levert forradalmunk 5. évfordulója. Mint minden évben, idén is szeretném együtt gondolkodó barátaim körében ünnepelni az estét.
A városligeti Vagon sörözőben (a Közlekedési Múzeummal szemközt, 7-es busztól és Zugló vasútállomástól 5 perc) foglaltam asztalt, este 7 órától szeretettel várok mindenkit, akinek kedve, ideje és lehetősége van ünnepelni; nyugodtan hívjátok olyan barátaitokat is, akikről tudjátok, hogy körünkben jól éreznék magukat!

Továbbá, a Trója írása jelentős mértékben előrehaladván, az első fejezetekből megkezdem a próbafelolvasásokat. A jövő héttől, azaz szeptember 21-től minden szerdán este 1/2 8-tól olvasok a Bródy Caféban (alias Stúdió), a Bródy-Horánszky utcák sarkán, erre is mindenkit folyamatosan szeretettel várok!

Fletó, öt év után

2011-09-12T22:30:00.006+02:00

Mikoron ezt írom, még nincs hír arról, hogy I. Fletó ex-diktátor mentelmi jogát megvonja-e a parlament (e szó betűszerinti magyar fordítása kb. povedálda).
Természetesen tök jó, ha megvonják, mert bűncselekmények gyanúja merült fel (ez ügyben az ügyészségek egyébként elég szelektívek, közembernél már azt is bűncselekménynek hajlamosak venni, ha igazat mond hivatalos helyen, Fletónál már párszáz millió eltapsolása kellett, hogy elszakítsa a cérnát), és ha a nagyuraknál ezeket nem vizsgálják ki, pusztán azért, mert ők nagyurak, akkor itt nincs jogállam, hanem a parlament diktatúrája. (Egyébként az van, függetlenül a feltételtől.)
Azzal azonban nem vagyok kibékülve, hogy először ezt a relatíve jelentéktelen vagyonkisíbolást kell leverni Fletón, bár az ilyen tetteket sem szabad megbocsátani, egyet sem. [Ráadásul, amíg a bizonyítékokat nem hozzák a tárgyaláson nyilvánosságra, addig nem mondhatjuk objektíve, hogy Fletó tényleg megtette ezt, hiszen a szocpárt mindig is felsőfokú sz**kavarógép volt, és nemcsak az mindennapos, hogy a vezetők a kis- és középszoci nyakába varrnak mindent, ami már nagyon köztörvényes, hanem fordítva sem ritka, hogy a főnökkel viteti el a balhét a nagystílű tolvaj középkáder.]
Fletót egész más tettek miatt kell felelősségre vonni.
Nem, a szokásos hőzöngéstől eltérőleg nem a hazaárulást szajkózom, mert azzal rendkívül nehéz mit kezdeni a jelen helyzetben. Fletó amikor kézbekapta az országot, az már reménytelenül el volt adva, de facto gyarmati sorban voltunk, megszállás alatt, és 2004-ben de iure is önként odadobtuk állami szuverenitásunkat a csatornába. Ilyen helyzetben egy államférfinak rendkívül szűk a lehetősége, ha nem tud fegyveres honvédő háborút indítani — ezt én se tudnék, ehhez mindhárom feltétel hiányzik: a fegyver, a megvédendő hon léte, és a hont védendő hazafiak szándéka, és még akkor nem is vettük számításba a hadviselő felek közti minimális erőkiegyensúlyozottságot —, és természetesen azzal védekezne a bíróságon, hogy ő a lehetőségek határai közt próbált lavírozni. Nem is biztos, hogy teljesen hazudna, az mindenképpen igaz, hogy legalább nem rosszabbul próbált, mint a Vitya. Újabb, konkrét szuverenitáseladás az ő idejében legfeljebb a lisszaboni szerződés volt, és azzal a jog gondolom, elég tehetetlen, legalábbis a rosszhiszeműséget bizonyítani igen nehéz lenne, és hát persze ugye azt max. mint felbujtó követte el ő, egyébként az egész díszes MSzP-Fidesz garnitúra együtt. Na ja, szívemnek jó érzés lenne, ha egy szálig az egész volt parlamentet elvinnék láncon, de ez a lehetőségek világába nem tartozik, csak az álmokéba.
Na persze, felmerülhetnek más körülmények is, amelyek más tényállásra alapoznak. Ha bizonyíték lenne arra, hogy öt éve, okt. 23-án külföldi milíciák lőttek Budapest utcáin, akkor idegen állam fegyveres erejének a magyar állami rendbe való beavatkozás érdekében való felhasználása révén tankönyvi példája lenne a jogilag is egyértelmű hazaárulásnak.
Mást kell itt keresni.
Az őszödi hazugsággal se jöjjön senki, részint szerintem reménytelenül elévült, hacsak nem vesszük elő a Zétényi-féle "elévülés nyugvása" teóriáját, részint hazudni a népnek, orbitálisat, és ezzel korlátlan hatalmat szerezni... nem is törvényhozó az ilyen, aki nem tette még meg, és éppen ezért gondosan nem is hoznak rá törvényt, bár aligha tudnak latinul annyit, hogy nullum crimen sine lege.
A forradalom leverése, a tömeg közé lövetés, az állami terrorcselekmények, eleve a forradalom kirobbanásához vezető provokáció mint az államrend megváltoztatására irányuló puccskísérlet, és maga a törvénytelen korlátlan hatalom megszerzése — például egyszerűen bizonyítani kellene, hogy a bíróságok kormányutasításra működtek a forradalom leverésének napjaiban, és ez már a köztársasági államrend elleni bűntény — az, amit gyorsan össze kéne szedni egy csokorrá. Lehetőleg még most, ezen a héten, az ötödik évforduló előtt. De ezt inkább az igazságosság és a méltó ünnep kedvéért, mint holmi elévülés miatt, mert egyes tényállásoknál itt az nem játszik. Például, ha megvan az az ember, aki parancsot adott a koponyára leadott célzott lövések alkalmazására fegyvertelen tüntetők ellen, annál egész biztos nem. És őszintén, csodálkoznám, ha nem egy bizonyos táncoslábú idiótában találjuk meg ezt az embert.

Kéne napi hírszolgálatot is bevezetnem, mert mindig rengeteg hír van, amit gyorsan kommentálni szeretnék. De nincs időm! (Ahogy Töttössy kiáltott fel egy óráján: "Időhiányban szenvedek!") Azonfelül HÁROM egész fejezet kész a Trójából, és abból is jó lenne mindennap közölni egy rövid szemelvényt.
Ami most fontos, és mindenképp meglesz a héten, az az 5. évforduló méltó megszervezése vasárnap. Ezt megcsinálom, és folyamatosan hírt is fogok adni róla.
Készüljünk lelkiekben az ünnepre.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Update. Mire feltettem, már meg is jött a hír: megszavazták. Fletó a bíróság elé kerül. Nem a lényegi bűnéért.
Ahogy az első beszámolókat olvasom, ez az apróság nem zavarja abban, hogy régi emlékeit felelevenítve Dimitrov hű követőjeként debütáljon.

Soltano Grossi: Szeptember 11

2011-09-11T09:50:00.002+02:00

Az évfordulóra Soltano Grossi nyolcéves, de el nem avult írását rakom fel.

Rémületes majomarcot
vágnak majom katonák,
majomkézben majomfegyver,
a majmoké a világ.

Weöres Sándor

Na ebből elég volt! Már másfél éve tömnek minket vele és a következményeivel, egyfolytában, orrba-szájba. De most kiírom magamból!
Hadd szögezzem le mindjárt, hogy az esemény maga alárendelt jelentőségű a hozzá kapcsolódó, óriásivá dagasztott média-hisztéria-komplexushoz képest. Mégis ezzel kezdeném, mert közelebbről éltem át, mint a legtöbb nem-amerikai. Ugyanis a negyedévenként esedékes céggyűlések egyikére kellett az USA-ba utaznom szeptember közepén. De nem akartam ezt a szép hónapot kizárólag idegőrlésre fordítani, s ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek előtte egy hétre Utahba canyonokat fotografálni, ha már úgyis át kellett repülnöm a nagy vizet. Tehát szeptember 8-án beültem a United Airlines München-New York-i gépébe.
Azaz beültem volna, de a Check-in Fritz közölte velem, hogy a helyemet a kijáratnál kapom majd meg. Beálltam tehát a sorba, egy rakomány nyomott hangulatú amerikai közé. A szokásos kép: kopott farmerek, piszkos tornacipők, irdatlan seggű nők tréningnadrágban, és az arcokon az élet legkisebb jele sem mutatkozik. Belül pedig ismét a régi kérdés: tulajdonképpen mit keresek én itt? A kijárathoz érve egy idegbajos banya leordít, hogy a helyemet eladták, mert túl későn érkeztem. A tény, hogy a helyem foglalt volt, és már legalább egy órája becsekkeltem (szép uj magyar szó!) nem hat rá különösebben. Végül leszedték a podgyászomat a gépről (annak ugyanis volt helye!), és átirányítottak a Lufthansára. Addigra már én is jó pipás voltam, és cserébe leordítottam az illetékes Lufthansa Fritzet. Mert nemcsak légitársaságot kellett ám változtatnom, hanem másik repülőtérre is érkeztem, s ezért az egész new yorki találkozót át kellett szervezni, ami nem tette túl boldoggá ottani barátaimat. Végül mégis sikerült a szervezés, és másnap délután már Utahban kanyarogtunk, magasztos szépségű tájak között, egy túl puha amerikai bérautóban.
Azon a bizonyos napon hajnalban keltünk, mert a Bryce canyont akartuk fényképezni napfelkelte előtt, amikor állítólag különösen látványos. Bár szerintem ez a canyon bármely napszakban egyike a világ nagy látványosságainak, az erózió által formált ezernyi szines kőtornyával. Felfedezője, Mr. Bryce nevü mormon úr (megjegyzem az indiánok már legalább ezer éve ismerték a helyet), állítólag igy kiáltott fel elragadtatásában:
- “A hell of a place to lose a cow!” (pokol itt elveszteni egy tehenet).
Ennyit a telepesek érzékéről a természet szépségei iránt.
A reggeli fotózás után szállást kellett változtatnunk, s a kiszemelt motelben, mint mindenütt, éjjel-nappal ment a tv. Itt láttam először a ma már hírhedt képet a toronyba ütköző repülőgéppel. Először azt hittem, ez is egyike azoknak a hülye trükkfilmeknek, melyekkel az unatkozó amerikaiakat ijesztgetni szokták. Feltételezésemet támogatta a kép alatt futó szöveg: “America under attack!” (Amerika támadás alatt), mely az USA-ban, érzelmi tartalmát tekintve igy is értelmezhető: “na végre, velünk is történik már valami!”. Azért biztonság kedvéért megkérdeztem a recepciónál ülő hatalmas méretü fekete nőt, mi ez a kép.
- Egy repülő belement a kettős toronyba- mondja a nő teljes lelki nyugalommal.
- Uram Isten, micsoda hülyék! Melyik légitársaság volt? – kérdem.
- A United. –
A Gondviselés keze volt, hogy nem ezekkel utaztam! Ez volt az első gondolatom. De miközben a nő szuszogva másolta a kreditkártyámat, jött a második gép, ezuttal American Airlines, és eltalálta a másik tornyot. Nyilvánvaló, ez már nem lehet véletlen, tudatos akció van mögötte. Kérdés csupán, honnan tudta a tv már a két esemény között, hogy “America under attack”. Szerintem az egyetlen ésszerü válasz, hogy a reakció már az esemény előtt rég készen volt. Amerika megtámadása várva-várt ürügy volt a közvélemény irányítói számára.
A média csodát művelt: néhány óra leforgása alatt megállt az élet, és az egész lakosság félelemtől kővé meredve ült farostlemez kunyhójában a tv előtt. Ekkor azonban fellépett a majomszabásu elnök, és bátor magatartása megtette a hatását: kisvártatva megteltek az utcák amerikai zászlókba burkolt autókkal, melyekben bivalyborjúnyi, tüskefrizurás, pattanásos képü suhancok száguldoztak le-föl, mindenféle jelszavakat ordítozva. Délutánra mindenki tudta már, hogy a gonosz arabok keze van a dologban, s a lakosság megkönnyebbülve kezdte lincselni az arab bevándorlókat, már ahol volt ilyen a közelben. Kész szerencse, hogy a vadnyugaton ért az esemény, mert az ország civilizáltabb vidékein az én külsőmmel nem lett volna tanácsos az utcára menni.
Ez a reakció a világ bármely más országában igen-igen szalonképtelen lett volna, s ezért rövidesen megérkezett hozzá a magyarázat: meg kell értenünk az amerikaiakat, mert náluk már kétszáz éve nem volt háború, s eddig abban a hitben éltek, hogy ebben a gonosz, barátságtalan világban Amerika az egyetlen biztonságos hely. Ez a hit dőlt romba a tornyokkal együtt, ami a lakosság számára borzalmas sokkot jelentett.
Hát igen, meg kell a szívnek szakadni! – válaszolom én mindazoknak nevében, akik átélték a második világháborút és 1956-ot, mely utóbbiba az amerikaiak nem mertek beavatkozni, pedig mennyire szerettük volna! Minket akkor elfelejtettek megkérdezni, hogy mit érzünk. De a japánok lelki állapotára sem volt senki kiváncsi Hirosima után, továbbá a koreai és vietnámi lakosságéra sem, akiknek a bőrén próbálta ki Amerika vadonatúj öldöklő eszközeit. Ezzel szemben a Pearl Harbor-i galád japán bombázás miatt máig is sajnálnunk illik Amerikát.
De tudják mit, én jó fiú vagyok, mindezek ellenére igenis megértem az amerikai lakosság érzéseit! (Megértésben mi mindig nagyok voltunk: például nem is olyan régen még szeretnünk kellett az akkor még meg nem boldogult Szovjetuniót!) De sajnos egyúttal azt is megértem, hogy az alapállásban volt a hiba: mert az amerikai biztonság relatív fogalom, melyhez mindenek előtt nem szabad észrevenni, ha netán egy háztömbbel odébb nyomor, éhség és kábítószer uralkodik, és 20 dollárért lelövik az embert, mint egy kutyát. Az Amerikán kívüli világból pedig csak annyit szabad felfogni, hogy ott nem kapható Diet Coke, és a légkondicionáló nem 15 fokra van beállítva. Ezt a világképet, mely lelki vakság eredménye, érdemes volt elveszteni, még ha kissé fájt is.
Gondolom aki idáig jutott az olvasásban, és amellett politikailag korrekt 1+2 világbeli polgár, az már be is sorolt engem Amerika ellenségeinek bősz táborába, úgyhogy most már nyugodtan kifejthetem a véleményemet, még akkor is ha az semmiképp sem akar egyezni a tömegmédia által ránk fröcskölt szósszal. Koncepcióm lényege a következő: ha Szeptember 11 nem lett volna, ki kellett volna találni!
Azzal a már-már banális tétellel kezdeném, hogy a hidegháború idillikus évtizedei alatt, amikor minden nap örülnünk kellett, hogy nem tört ki az atomháború, az amerikai gazdaság csaknem teljesen a hadiipar kezébe csúszott. A folyamat csúcspontját a 80-as években érte el, a középszerü filmszinész elnöksége alatt. Ez az elnök, kinek személye példázza, hogy az Ady által versbe foglalt “vén huncutok és gonosz ostobák” nem két külön embercsoport, hanem játszva belefér egyetlen bőrbe, az amerikai államadósságokat feltornászta a csillagokig illetve a csillagháborúig, hogy a hadiipar egyre növekvő étvágyát ki tudja elégíteni. Hadd emlékeztessem a feledékeny vagy túl fiatal olvasót, hogy ez volt az az időszak, amikor az amerikai média nyiltan hangoztatta, hogy egy európai háború lehetőségét nem tartja kizártnak. S ha amerikai ismerőseidtől netán megkérdezted, miért gondolják így, mindegyiktől egyöntetüen a következő választ kaptad: “mert nekünk is fel kell áldozni valamit”! Angyali, nem?
Ekkor azonban, minden várakozás ellenére a Szovjetúnió beledőlt önmagába. Az amerikai republikánus sajtó ezt is a pre-alzheimeres elnök érdemei közé sorolta, holott teljesen nyilvánvaló, hogy az összeomlás a mindenható párt belső dinamikájának következménye volt. A történelmi véletlen ugyanis egy épeszü és jóindulatú egyént sodort a párt élére, aki megindította a lavínát. Enélkül még ma is tartana a lidércnyomás.
A második világ összeomlása, mely néhány száz milliónyi ember számára örömünnep volt, a legsúlyosabb katasztrófát jelentette a fegyvergyártók részére: egyszerre ott álltak ellenség nélkül! Az amerikai gazdaság pedig addigra már repülőgépen és rakétán kívül mást alig tudott termelni, minden egyebet Japánból kellett importálni. Szerencsére ezen a ponton ismét beavatkozott a történelmi véletlen. Életvidám demokrata elnök került hatalomra, aki rövid idő alatt gatyába rázta a szétzüllött ipart, és kemény valutaháborúval visszaszorította a fenyegető távolkeleti fölényt. Ez utóbbi ugyan kissé jobban sikerült a tervezettnél, mert tíz évig tartó recessziót idézett elő Ázsiában, mely visszahatott az egész világra. Viszont az amerikai ipar magához tért. Érthetetlen módon a világtörténelem legnagyobb államadósságából is néhány év alatt pozitív bevétel lett, és Amerika az évszázad legmagasabb életszínvonalát élvezte.
Rettenetes érzés lehett ez szegény hadiiparosok számára: bebizonyosodott, hogy a gazdasági élet nélkülük is működőképes lehet. De kemény gyerekekek lévén nem adták fel a játszmát, hanem ehelyett széleskörü népnevelő mozgalmat indítottak, melynek keretében elmagyarázták, hogy a konjunktúra tulajdonképpen már Regan alatt kezdődött, s merő véletlen csupán, hogy Clinton alatt érte el a csúcsát. Miután ezzel a hülyeséggel senki sem törődött, politikai szervezetet alakítottak “Projekt az új amerikai századért” néven, melynek deklarált célja Amerika “globális vezető szerepének elősegítése” volt. A Washingtonban székelő szervezet alapító tagjai voltak többek között “Dick” Cheney, Donald Rumsfeld, Paul Wolfowitz, és Richard Perle, akik főként a hadiiparral való kapcsolataikról voltak hirhedtek, s akik érdekes módon a jelenlegi amerikai kormányban mint elnökhelyettes, hadügyminiszter, hadügyminiszter helyettes, és hadügyi főtanácsos ütötték fel a fejüket.
A fiúk nem vesztegették az időt, már Bill Clintonnak szerkesztettek egy beadványt, mely felhívja az elnök figyelmét az iraki veszedelemre, és vázolja egy lehetséges Irak-háború főbb vonásait. Clinton ezt az iratot gondos átolvasás után az íróasztala alatti kerek aktarendezőbe helyezte. Meg is haragudtak rá ezért! Minden lehetséges módszert igénybe vettek, a legröhejesebbeket is, hogy eltegyék az útból. De az amerikai közvélemény nem hagyta magát félrevezetni. A fogyasztó számára egy jól működő elnök, még ha kissé szopatós-kedvű is, megnyugtatóbbnak bizonyult, mint a sötétben maszturbáló vérszomjas fiúk.
A kitartó gonoszság végül elnyerte jutalmát: ma ők vannak hatalmon. Felkapaszkodtak a világmegváltó szerepében tetszelgő, vallási tébolyban szenvedő, majomszabású elnök hátán. Pontosabban ők segítették a kis majmot az elnöki székbe, ami nem ment simán, a század egyik legnevetségesebb, átlátszó választási csalása kellett hozzá. De végül boldogan egyesültek a kabinet különböző székeiben, s nekiláthattak a világmegváltásnak, melyhez köztudomásúlag fegyverekre van szükség, enélkül ugyanis előfordulhat, hogy a makacs világ nem hagyja magát megváltani. Már csak egy jó ürügy hiányzott ahhoz, hogy a csinn-bumm cirkusz megkezdődhessen.
És ekkor jött Szeptember 11. A megdöbbentő, kegyetlen esemény oly tökéletesen illett a kormány politikai céljaihoz, hogy sokan még ma is a vérszomjas fiúk keze munkáját vélik felfedezni mögötte. Az ilyesféle találgatások néhány gyanus körülményből indulnak ki. Az egyik például, hogy az ütközések reggel kilenc óra előtt történtek, amikor köztudomásúlag senki sem tartózkodik a tornyokban a takarító és szállító személyzeten kivül, amely puerto ricoi bevándorlókból és hasonló nyomorultakból tevődik össze, s mint ilyen nem számít veszteségnek republikánus felfogás szerint.
A reggel kilenc óra szentsége egyébként azóta él a new yorki köztudatban, mióta egyszer megkisérelték a munkaidő kezdetét fél kilencre előretolni. E tény azonban a wall streeti brokerek körében tömeges idegösszeroppanást idézett elő, a klinikák és pszichiáter rendelők dugig teltek, és félő volt hogy világméretű börzeösszeomlás lesz a dolog vége. Azóta senki sem mer a kilenc órai kezdés körül manipulálni.
Gyanus volt továbbá, hogy a négy gép közül három, melyeknek épületeket kellett rombolni, célba talált. A negyedik viszont, mely az elnököt volt hivatva átsegíteni egy jobb világba, ahol kedvére imádkozhat, lezuhant féluton.
Én azonban nem hiszek az ilyesmiben. Az esemény rendezése túlzottan szimbolikus, célja nyilvánvalóan a gyűlölt tőke és agresszív imperializmus jelképeinek lerombolása, a ráadásnak szánt fiu megölése az apa bűneiért pedig magán viseli az ősi vérbosszu-elv jegyeit. Szimbolikusnak tűnik továbbá a két legamerikaibb légitársaság kiválasztása. Mindez az amerikaitól idegen gondolkodásmódra vall. A pilóták öngyilkossági készsége és az utasok kiméletlen feláldozása sem utal amerikai kézre. A fiúk nem így ölnek, sokkal kényesebbek ők arra, hogy utólag bűnbocsánatot nyerjenek. Mindezek azonban találgatások. Attól tartok, hogy a valóságot nem fogjuk megtudni soha.
De ha mégis ti csináltátok, Ali, Ahmed és a többi, elég nagy marhák voltatok! A gyűlölt ellenség leghőbb vágyát teljesítettétek. A dolgon az sem szépít, hogy a statika tudományát újabb ismerettel gyarapítottátok, nevezetesen, hogyha egy ekkora tornyot bárhol találat ér, önmagába dől az egész. Ezt eddig senki sem tudta, még Sir Norman Foster sem, pedig az elég nagy rondaságokat épít.
A fiúk azonnal ki is használták a morális előnyt: az afganisztáni villámháborúhoz megnyerték a világ beleegyezését, bár a feltételezett tettes személye nem győzött meg senkit. De ez nem volt elég nekik, megrészegedtek a vértől, s azonnal elindították az iraki háború előkészületeit, melynek tervét 1998-ban Clinton papírkosárba dobta. De ugy látszik, volt egy másolatuk belőle. Az érv most is ugyanaz: Irak tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, s fenyegti az USA-t. Az ENSZ fegyverellenőreit pedig becsapják a ravasz hazug kutyák. Közben azért nem hanyagolták el a “public relations”-t sem: egyfolytában ijesztgetik a világot a patkányméregtől a lépfenéig mindennel ami csak a terrorizmusra kenhető.
Azért az iraki háború ötletét már nem nyelte le olyan könnyen a világ. Nem is csoda: a tömegpusztító fegyverekre utaló bizonyítékok primitív hamisítványoknak bizonyultak, továbbá az ENSZ semmibe vétele és a népek jogainak lábbal tiprása sem keltett túlzottan jó benyomást. Ehhez képest a néhai Szovjetunió kimondottan elegáns, már-már intelligens “casus belli”-ket tudott felmutatni annak idején, pedig mi tudjuk legjobban, hogy ők sem bibelődtek sokat a finom részletekkel. De erre ma már nincs is szükség: komoly ellenség nincs, tömegpusztító fegyverei ma már csak az USA-nak vannak, következésképp azt tesznek velünk, amit akarnak. Csak annyit tanultak a korábbi ellenségtől, hogy ma már ők sem hódítanak, hanem felszabadítanak. Még szövetségest is tudnak találni a disznóságaikhoz, mint ezt az idült pubertástól szenvedő brit nacsalnyik csatlakozása bizonyítja.
Az iraki háború tehát mégis összejött, a világ ellenvéleménye pedig magasról le volt… Előbb azért a sokat szapult ENSZ ellenőrökkel megsemmisíttették az irakiak légvédelmi rakétáit, mert az anglo-amerikai hősiességnek is vannak határai. A továbbiakban a háború az elvárásoknak megfelelően zajlott le. Már amennyire ezt meg tudjuk itélni, mert a hírszolgálat ugyancsak az amerikai hadsereg kezelésében volt. A CNN pedig úgy közvetítette, mint valami sporteseményt egy szappanoperából. Perverz és visszataszító volt. Egy ilyen háborúban még tisztességgel meghalni sem lehet! Számos amerikai is osztani fogja a véleményemet, különösen azoknak a hozzátartozói, akiknek életébe került a szappanopera.
Persze tömegpusztító fegyvereket máig sem találtak Irakban, annál inkább egy csomó olajat. Mégis bármibe fogadok, hogy a kis majom ezért nem kerül majd a hágai háborus bűnösök bírósága elé, teszem azt Milosevics mellé. Pedig oda illene!
Bagdad még füstölög, de a fiúk máris kezdik piszkálni Észak-Koreát. Készülhetünk a következő háborúra! A cél világos, a kis majom úgy akar indulni a következő választáson, mint a hős, ki megszabadította a világot a gonosztól. Kérdés csupán, ki szabadítja meg a világot őtőle? Ha még négy évet kap, teljesen átállítja az amerikai államháztartást hadi háztartássá, melynek hosszabb távon sokféle következménye lehet, csak jó nem.
Javaslatom ezért a következő: hey Jack and Joe, figyeljetek rám! Alival és Ahmeddel szemben annyi előnyötök van, hogy nálatok egy kártékony féreg legfeljebb nyolc évig uralkodhat. De ha akarjátok csak négyig. Rajtatok áll, szavazzátok le a nyavalyást, a pártjával együtt!
Vagy azt hiszitek az amerikai demokráciának ennyit ki kell bírni? Bizonyára igazatok van. Ti nem szerettek történelmet tanulni, ezért hadd áruljam el: a római birodalom is túlélte Nérót és Caligulát. Csak az image-e halt meg a világ számára. S ezt követően nemsokára szétesett a birodalom. Vigyázzatok tehát! Ha így folytatjátok, a ledőlt torony szimbóluma könnyen valósággá válhat. Ez pedig sokkal kellemetlenebb lesz, mint Szeptember 11.

München, 2003 április 28.

Ilyen ország nincs is

2011-09-08T11:22:00.002+02:00

És tegnap ellopták az aszfaltból két hete elkészült kocsifelhajtónkat.
Reggel még megvolt, napközben fúrtam-faragtam a pincében és nem hallottam külső zajokat, este már nem volt.
Konzultálni fogok a kérdésről zsidó barátommal, F. Kafkával, talán ő hallott már ilyet.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Közoktatáspolitika, az egyetlen pozitívum

2011-09-07T10:08:00.005+02:00

Meg KELL szólalni.
Bármennyire unalmas a napipolitizálás, bármennyire elképesztő gondolat akár közvetetten is Orbán Vityát támogatni. Az emberi aljasság és még inkább HÜLYESÉG dobzódását elviselni egy határ felett nem szabad, és főleg nem az ország legfontosabb stratégiai problémájában (mindjárt a cigányügy után), annak, aki tökéletesen átlátja az okokat és indokokat.
Az aljasság és hülyeség szövetkezése (oh, Vörösmarty mennyivel szebben fogalmazta: "Istentelen frigy van közötted" stb. stb.) ki ellen irányulhatna, ha nem az Orbán-kormány egyetlen bármilyen szinten intelligens és koncepciózus tagja, Hoffmann Rózsa ellen, akit vállvetve szidalmaz és próbál lehetetlenné tenni MSZP, Jobbik, Fidesz (a bálnavadász-lobbija, pokornikával az élen) és persze az egész álértelmiségi (SZDSZ x.0) vircsaft. Tegnapelőtt akartam írni, azóta mostanáig nem tettem, mert depressziós fázisban voltam és javarészt nem is józan, így most elmondhatjuk, hogy vállvetve fröcsög a talán legmegalapozottabb terve ellen Kurucinfó, Vastagbőr és Zsindex. [Nagyon apró zárójelben: amit mélyen sajnálok, hogy most már az Uj Péter is elhúz onnan, nemcsak a Feri B***ki, Gratulálunk óta, és nemcsak a helyébe jövő fideszes ifjútörökök mián, hanem elviekben, mert a humorral is rendelkező és intelligens ellenség a relatíve legjobb ellenség az összes közt, amit el tudok képzelni.] [[Még mélyebb zárójelekben: a Vastagbőrről tudtuk, hogy alapvetően liberális technicista, a Kurucinfótól azonban mélységes csalódás, hogy a kultúrpolitikát ők is csak ezen a szemüvegen keresztül képesek nézni.]]
Nem szándékszom en bloc védeni Hoffmann Rózsát, mert felsőoktatási reformterve (ez valóban reform, a szó eredeti értelmében: az őseredeti, helyes állapot vissza-alakítása) nyögvenyelősen lassú, következetlen és felszínes, csak részben szünteti meg a kultúraellenes bolognai rendszert. Ami azonban jó a tervei közül, az jó, és minél jobb, annál több tüzet és mocskolást kap, és most kiderült, hogy a legtöbb és legalpáribb mocskolást az a terve kapja, hogy — figyelem, megpróbálom hitelesen leírni és nem aljas csúsztatásokkal, mint a fentebbi sajtóorgánumokban — az idegennyelv-oktatást kiegyensúlyozottabbá és eredményesebbé tegye azáltal, hogy: korábban hangsúlyos szerepet ad neki, megnöveli az oktatott nyelvek számát (általános iskolában pl. kettőre), és az egyoldalú, már-már ruszkioktatás stílusában kötelező angoloktatás helyett egyenrangú szerepet adna más nyugat-európai kultúrnyelveknek is.
A fröcsögőknek azt az igénytelenebb rétegét most hanyagoljuk, akik rögtön azzal jönnek, hogy sok a szegény gyereknek a két nyelv, be kell látni, hogy az emberek többsége nem képes csak egy nyelvet megtanulni, az iskolától nem várható csak egy nyelv eredményes tanítása. Ez besorolható azok közé a gyarmatosító törekvések közé, amelyekkel a magyarok szolgastátusát akarják konzerválni az EU-ban. Ráadásul aki ilyet mond, az — vagy hazudik, vagy — még az életben nem látott magyar iskolát, amely pillanatnyilag annyira sz**, hogy semminek az eredményes tanítására nem képes, beleértve az írás-olvasást, zsákszámra jönnek nekem az egyetemen a funkcionális analfabéták. Ebből kiindulva semmit nem kellene tanítanunk, aminek meglenne az a kellemes következménye is, hogy végképp minden magyar garantáltan rabszolgamunkára volna ítélve.
A másik, valamivel igényesebb típus a Szent Angol Nyelv védelmével jön, amely a Világnyelv, amelyre mindenkinek szüksége van, és amely Egyedül alkalmas arra, hogy még a buta magyar is elsajátítsa az iskolában.
Az Általánosan Kötelező Szent Világnyelvvel már egyszer becsődöltünk, jelen sorok írójával együtt, aki bár igazán élvezte a ruszki nyelvtan rejtelmeit, nyolc esztendő elitiskolai oktatás után éppúgy nem tudna egy köznyelvi levelet megírni ruszkiul, mint bármelyikőtök. Mivel meg tudom viszont tenni angolul, németül és franciául, amely nyelvek közül egyet sem tanultam szervezett oktatásban, az egyetlen racionális magyarázat a mondott nyelv Általánosan Kötelező Szent voltában van, ami minden fronton gátolja az elsajátítását. Valószínűleg ezért eredménytelen az angoloktatás is hazánkban. Egyrészt, mert választhatatlan, muszáj voltában utálja a diák; másrészt, mert az "átképzett orosztanár" iszonyatos műfajának pendant-jaként a 90-es évek elején természetesen létrejött az átképzett angoltanár műfaja is, magam is ismertem több ilyen példányt; harmadrészt, mert tömegoktatásra van berendezkedve, és mint minden ilyen, silány színvonalú. Módszertanilag sz**, tanáranyagában igénytelen, tanárképzésében csak mennyiségre megy. Minden tömegoktatás ilyen, ahogy gyermekkoromban minden bölcsészek közt az emberi nem legaljának számított az orosz-történelem szakos (statisztikailag: száz közt ugyanúgy volt három tehetséges, szakképzett, mint az öt latintanár vagy tíz némettanár között, csak ugye ez nem 60%-ot és 30%-ot tett ki, hanem 3%-ot...), mint ma, egyszakosság lévén (ami önmagában oktatásellenes bűn) a történelemtanár és az angoltanár.
Ezen egyrészt az egyetemi oktatás generális reformja javíthat, amibe a Rózsa még csak épp belekezdett, bár jó irányba, másrészt a nyelvoktatás diverzifikálása, pontosan úgy, ahogy ő elképzeli: több fontos nyelv nagyjából egyenrangú helyzetbehozatala.
Továbbá, pontosan ül az az érve is, hogy módszertani okokból az angol nyelvnél más nyelvek oktatása korábban kezdhető és nagyobb haszonnal, hiszen a magyar nyelvtől való szerkezeti különbsége (beleértve fonetikát és szókincstant is!) a legtöbb európai nyelvénél nagyobb. Nem számítva bizonyos, apróbb szláv tájszólásokat, amelyeket a környéken a magyar nyelv annyira befolyásolt, hogy kísérteties hatásokat tudnak felmutatni (ezek tömeges oskolai oktatása nem tűnik túl logikusnak), a fontos európai nyelvek közt a legközelebbi párhuzamokat a magyarral úgy hiszem, a német mutatja (tükörfordíthatóságban egyértelműen a legközelebbi), a latin (fonetikailag nyilvánvalóan ő a győztes), és utánuk a keleti újlatin nyelvjárások. Szakmailag ezeknek az oktatása volna a legkívánatosabb, és mivel nyilvánvalóan nem jelentéktelen nyelvek hasznosság és kulturális háttér szempontjából sem, ellenérv nem igazán merülhet fel.
A tipikus, nagyon alacsony kulturális szintű ellenvélemény, hogy az angol kezdő szinten milyen könnyű, hülyeség. Van benne gyakorlati igazság, de az oktatásnak NEM az a célja, hogy a legkönnyebb ellenállást keresse, arra az elektromos vezeték való. Elméletben mellesleg minden értékes nyelv egyforma nehézségeket vet fel, legfeljebb más nyelvtani rétegben (az olyan primitív nyelveket, amelyek képtelenek egy összetett mondatot összehozni, mint a cigány tájszólások, most hanyagoljuk, ezek oktatása minden szinten ellenjavallt, legjobb volna kihalniok). Gyakorlatban az angol nyelvtani nehézségeit azért nem látja a diák, mert elfelejtik neki oktatni. Az eredmény az, hogy hosszú évek után is csak idiomatizmusokat tud, fogalmazni nem. Vegyünk példának egy tizennégy éves, intelligens gyereket, aki négy vagy öt éve tanul angolul, színvonalasnak tartott iskolákban: szinte bizonyos, hogy képtelen irodalmi nyelvű folytonos angol szöveggel megbirkózni, míg ugyanő két-három év latintanulás után ugyanezt megteszi latin irodalmi szöveggel. Teszi ezt úgy, hogy mindannyian tudjuk, hogy a latinoktatás is a békák alsóbb részei alatt lavíroz, más okokból.
Persze vannak emberek, akik semmilyen nyelven soha nem képesek irodalmi nyelvű szövegértést elérni, mert magyarul (ami állítólag anyanyelvük, ha ezt a szót esetükben értelmezni lehet) sem értenek összetett mondatot, de az ilyenekkel oktatásszervezési szempontból nem kell foglalkozni, hanem legyen az ő gondjuk a kisegítő iskoláké.
Némileg egyébként az angol Szent Világnyelv státusza is el van túlozva, hiszen pl. Finnországban, amelyről tényleg minden forrás azt írja, hogy ott mindenki alaposan megtanul angolul, én egyetlen helyen nem voltam képes angolul kommunikálni, mindenütt csak és kizárólag finnül, amit sajnos maximum csak török. Ettől függetlenül, nagyon helyes, ha az emberek mondjuk 70%-a megtanul jól angolul, ami spontán ki fog jönni, ha KÉT választható nyelvet lesz kötelező tanulni. De ugyanennyien fognak németül tudni, ami azért tagadhatatlan, hogy a fríz határtól a görögig regionális világnyelv, és mi ebbe a térségbe tartozunk.
A legsunyibb és leghazugabb ellenérv, hogy Rózsa a latint akarja erőltetni az angol helyett (értsd hozzá: egy halott, semmire nem jó nyelvet az élő Sz. V. Ny. helyett). Ennek én a legcsekélyebb nyomát se látom a terveiben, sajnálom. Egyébként nem is kéne. A latint természetesen általánosan kötelező nyelvként kéne középiskolában oktatni, de nem a többi nyelvek helyett, hanem mellettük, és nem azért, mert a nemzetközi kommunikációban használatos nyelvi eszköz, hanem mert a matematikához hasonlatos általános kommunikációs problémamegoldó (liberális dumával: kreativitásfejlesztő) eszköz. Több bizonyíték erre nem kell, mint hogy addig volt meg a magyarság kárpát-medencei kultúrfölénye, amíg általánosan kötelező és eredményes latinoktatás volt, és azzal együtt el is illant. (Nosztalgiával emlékezzünk a közismert, hiteles történetre az utazóról a XIX. sz. kezdetén, aki közép-európai nyelvekkel nem bírván, jobb híján latinul kért útbaigazítást a kanásztól az árok szélén, és azt meg is kapta folyamatos latinsággal. Mellesleg, még ez a mérsékelt terv is kivihetetlen, mert ma ezt a szintet még a tanárok sem hozzák, és középtávon sem vagyunk képesek kellő felkészültségű és létszámú tanári gárdát kinevelni.)
Mint kommunikációs eszközök, az ideális az volna, ha Európában köznapi nemzetközi érintkezésre mindenütt az eszperantót használnák, tudományos és jogi diskurzusra pedig a latint, de mivel ez egyelőre csak álom, az aktuális, nemzetközileg és kulturálisan jelentős európai élő nyelveket célszerű egyenlő súllyal nyomatni.
Már látom, hogy úgyse tudom az egészet megírni, több oldalnyi megjegyzés bennem maradt, ami ezekbe a bekezdésekbe illett volna, az angol nyelv hátrányos oldalaitól a nyelvtanítás elvi célján át addig, hogy kell-e egyáltalán iskolai oktatás a proliknak, a legcélszerűbb itt most befejezni, és aki vitatkozni akar róla, azt bőven megtehetjük kommentekben (úgyis volt már arra példa, hogy magvasabb kommentekből önálló bejegyzés született).
Addig hajrá, Hoffmann Rózsa (és vele együtt természetesen Gloviczky Zoli), eddig JÓ, mindet MEGVALÓSÍTANI. Ha Pokornira szükséges, adok kölcsön vizeskanalat.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Midőn semmink nincsen

2011-09-01T10:20:00.006+02:00

Rákóczifalva.
Van ilyen település Magyarországon, igen, vannak ilyen nevek, létezett Bácskossuthfalva is, Jankovichtelep, meg Rákosmezeje is. Az utóbbi azonban csak véletlen névegyezés, mert nem Rosenfeldről magyarosított, mint a névrokon.
Nincs is ezzel semmi baj, amíg nem jön a jó jobbikos, és nem állíttat itt is, mint lassan mindenütt, rovásírásos helységnévtáblát, amit aztán büszkén nem tud elolvasni. Különben ugyanis csak feltűnt volna valakinek, hogy Rákóczifalvát a következő betűszekvenciával írták le: A-V-L-A-F-I-Z-C-O-K-A-R. Igen. Benne van a Z betű is, ősi írásunk fonetikus elvének nagyobb dicsőségére.
Más magyarázat: Schmitt Pali őfőméltósága tervezte volna a táblát?
Akárhogy is volt, ismét sikerült bizonyítékot szolgáltatni arra, hogy igazán hülyét csinálni magából csak az ősmagyar tud, meg hogy a világon az egyetlen használható írásrendszer a latin.

Az emberi természetnek egyébként nem feltétlenül a rosszabbik oldala a veleszületett hajlam az ökörködésre. Komoly felnőttek vagyunk, mindaddig, amíg nem következik be egy előre látható rendkívüli esemény, amitől hirtelen infantilis módon játszani kezdünk, nem törődve senkivel és semmivel; aki nem így viselkedik, az minimum fideszes, de megkockáztatom a katatónia elmeorvosi diagnózisát is. Közismerten az egyik ilyen esemény, ami évszázadokig megvadította az emberi nemet, a hóesés volt, amikor mindenki mindenről elfeledkezve játszani kezdett; egyébként ez egy univerzális természettörvénynek tűnik, hiszen nemcsak emberre érvényes, intelligensebb állatokra is. Aki látott már komoly, idősebb anyamacskát, amint az első hóban hirtelen megbolondul, ugrándozni és kergetőzni kezd önmagával, az tudja.
Ma viszont az emberi természet ereje úgy látszik, gyengül, mert annyian már a hóban is apatikusak, vagy csak jammerolni tudnak olvadásról, beázásról, költségekről...
Viszont úgy tűnik, nem vesztette varázsos erejét a buborékos csomagolónylon.
Tegnap a szomszédos cégnél a két alkalmazott úgy látszik, azt az egyszerű feladatot kapta, hogy nagyobb mennyiségű érkezett törékeny áru csomagolását dobja a kukába. (Ugye, a buborékos nylon nagyon helyigényes, ezért a feladat furmányos elintézést igényel.) Én csak arra lettem figyelmes, hogy nagyon furcsa harci tevékenység zaja érkezik az udvarról, intenzitását tekintve a géppuskázásra hasonlít kísértetiesen, de hangerőben és hangszínben inkább a szilvalekvárfőzésre. Kirohanva azt látom a magasból, hogy a két alkalmazott üdvözült vigyorral arcán jár fegyvertáncot a kiterített buborékos nylonon, és minden újabb buborék kidurranásánál csillog a szemükből az intellektuális orgazmus fénye.

Kell is a vidámság körém, mert most megint éppen abban az állapotban vagyok, hogy teljesen kezdek besokallni attól, hogy a világon senki nem érzi úgy, hogy neki volnának hivatali, üzleti, állampolgári, erkölcsi, egyházi vagy bármilyen kötelezettségei, csak éppen tőlem, tőlünk, éhbérért alkalmazott értelmiségi proletároktól követeli meg ezek teljesítését.
Hát az anyátokat. Egy régi viccet idézve: "Einstein, mi, az anyád? Lesz, amilyen lesz." Hogy inkább klasszikus irodalmat idézzek:
Mit búsulsz, kenyeres, midőn semmid sincsen?
...illetve később:
Kurva már az anyja! Mint élhetek, élek,
Kiteszem hasamat a szép verőfénynek.
Sajnálom, ez vonatkozik minden általam vállalt kötelezettségre, egyelőre még arra is, hogy írok a Sátánról. De azért az még elkövetkezhet, ha hangulatban leszek.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Őrimagyarósd vára: szép magyar történeti példázat

2011-08-21T23:45:00.005+02:00

Őrizze népünk hősi küzdelmének emlékét e hely.
Ez van kiírva (esetleg szórend hibás, vagy szinonimát vétettem, mert már négy napja láttam) az őrimagyarósdi vár fölött húzódó dús gyepen, az emléktáblán.
Szintén onnan tudom az őrimagyarósdi vár rövid históriáját.
Az oszmánli kor közepe táján a falut birtokló nemes Darabos család saját kúriáját alakíttatta át erődnek, mindenféle kettőssánccal és bástyával, ami dukál, sőt szerváltak két kis ágyút is és húsz (más forrás szerint 15) hajdút rendszeresítettek a vár védelmére, akiket szintén saját kis falujukban soroztak. Nemes Darabos Gáspár uram igazán tekinthette volna úgy, hogy ő már fölösen áldozott a hazáért, de ezentúl személyesen is vitézkedett, évekig volt török rabságban, Zrínyi váltotta ki (a költő).
1664-ig az oszmánlik nem vették rendszeres ostrom alá a várat, ekkor azonban, mint tudjuk a históriából, megkísérelték megint egyszer lerohanni a nyugati végeket. Montecuccoli Vezénylő Tábornok úr azonban (aki a magyar történelem legelb***ottabb békéje mellett azzal vívott ki hírnevet, hogy nyers őszinteséggel megfogalmazta, hogy a háborút 100%-ig materialista ügyletnek tekinti, amiben lelki tényezők nem játszanak szerepet*) ekkor úgy érezte, ő teljes joggal rendelkezik nemes Darabos uram családi hadseregével is, és az ágyúkat meg a hajdúkat elvitette a várból, hogy egy Rába-átkelőt védjenek. A csatavesztés után azonban a törökök nem teljesen pánikszerűen menekültek, hanem ésszel, mint akik százegynéhány év alatt már igazán megismerték a terepet, és tojtak ott átkelni, ahol M. zseniális stratégiája szerint a két ágyú + gyalogság várta őket. Ezek után visszatérve az Őrségbe és találva egy teljesen üres, elhagyott várat, azt természetesen kifosztották és felégették.
Őrimagyarósd vára történetének ez a vége.
Így háromszázötven év után, én egyáltalán nem haragszom Fulán ben Fulán** agára és oszmánlijaira, ők csak pótolták nyilvánvalóan kényszerűen elmaradó zsoldjukat és megmentették maguk attól, hogy saját góréik ővelük ordítozzanak a vereségért, megtépjék szakállukat és megfenyítsék őket. Én már csak nemes Darabos uramat sajnálom, aki nyilván évekig a legcifrább magyar kifejezések kíséretében emlegette Montecuccolit, de a családi birtokát ez már nemigen hozta vissza.
Igazi mélymagyar történet, még abban is, hogy a helybeliek még csak-csak kezelték a helyzetet, az EU-ból érkező nagyfőnök cseszte el végleg. Az emléktábla szövege is virtigli magyar, tényszerűbb már nem is lehetne.***

*M. valószínűleg rokona az anekdotabeli bácsikának, aki a zsiráfra azt mondta: "ilyen állat nincs", legalábbis ha látta volna pl. Gábor Áront, nyilván azt mondja: "ilyen ember nincs".
**Gy.k. a muszlim hagyományban e név jelentése: Akárkicsoda aga.
***Nagyon sok elmaradásom van, amiket idővel pótolni fogok, de Őrimagyarósd vára és hasonló helyek miatt nem volt módomban lépést tartani a korral.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Feltöltés és szűz talaj

2011-08-08T22:29:00.004+02:00

Na, fel van töltve a teljes Circe a netre, lehet letölteni és olvasni.
A bombát kiszedték a tűzsz*rászok és elvitték, nem tudom, hová, de a napihírekből eléggé úgy tűnt, egyenest Afganisztánba, ahol tökéletesen működött. Az a vicc, hogy alatta teljesen szűz talaj van, az egész utcában nincs kultúrréteg. Ide először a 30-as években költözött emberi lény a történelem folyamán.
Én meg nem mindennapit úsztam a viharos Dunában. Adrienne-Éva még mindig szülővároskájában, Ráckevén érzi magát legjobban... :)

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Apám közlekedési maximái

2011-08-05T18:05:00.003+02:00

Apámnak voltak bizonyos alapelvei (Grundprinzipien), amelyeket az életben minden körülmények közt érvényesnek tartott (kiváló fizikus lévén, tudta, hogy a teremtett világ megmásíthatlan alaptörvényeken áll, és azt is, hogy ezek nemcsak a természeti, hanem a társadalmi létben is ott vannak) és rendkívül frappánsan fogalmazott meg. Az egyik, általános érvényű tételét az utóbbi évben többször megszegtem és mindig rájöttem, hogy a magam kárára: "Soha ne fizess be semmit a határidő napjáig. Mit tudod te, hátha kitör előző nap a forradalom és felégetik az APEH-et."
Mivel a hatvanas évek óta folyamatosan vezetett, a KRESZ-ről is többet tudott, mint az összes oktató együttvéve, főleg a gyakorlati használatáról. Sajnos, nem emlékszem összes közlekedési maximáira, csak néhány jut eszembe.

1. és LEGFONTOSABB. Abból indulj ki, hogy a közúti forgalomban rajtad kívül csak dühöngő őrültek vesznek részt.
2. Rossz vezető az, aki állandóan a féket tapossa. Jó vezető fék nélkül is tud lassítani.
3. Még egy papírlapon se szabad szándékosan keresztülhajtani, mert nem tudod, mi van alatta.
4. Sok közlekedési szabályt érdemes megszegni, de a vasúti kereszteződésre vonatkozókat soha.
5. Az ajtót két ütemben nyisd ki és közben nézz hátra, ha pedig álló autó mellett mész el, olyan távolságban tedd, hogy ha az idióta kinyitja az ajtót, ne téged találjon el vele.
6. A locsolóautót a Baleset-előregyártó Vállalat üzemelteti.
7. Aki százötvennel leszorít az országútról, azzal úgyis jó eséllyel találkozol még egy árokban, a fejére fordulva.
8. Ha a villogós fekete autók konvoja leszorít, utána nyugodtan eredj a nyomukba, dudálj és reflektorozz. Nem tudnak mit tenni, biztonsági okokból tilos megállniok és téged b***tatniok.
9. Általában látni a tahón, hogy index nélkül akar bevágni eléd, csak szem kell hozzá.
10. Hatvan felett már inkább hatvan alatt!

Pedig ma volt időm visszaemlékezni és próbálni előkotorni, amíg száműzetésben voltam az utcasarkon. Ugyanis, bármilyen bizarr, világháborús bombát találtak a kertünkben és jó két órára kitelepítettek.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Huszárdáma

2011-08-03T00:05:00.005+02:00

Huszárdámát játszunk, mindennap, ez nagyon jó játék, nem véletlenül Ifjabb találta fel.
A játék lényege a következő:
Egy sakktábla kell hozzá, és annak a két alapsorába nyolc eltérő fehér, illetve nyolc eltérő fekete bábut rakunk fel. (Igen, a sakk-készletben nincsen ennyi, csak hat különböző, legegyszerűbb megoldás nyolc beszámozott korongot tartani 1-8-ig, mi azt csináljuk, hogy a két szélre teszünk két parasztot — a mozgási szabályok miatt ezek soha nem találkozhatnak —, középre a többi ötöt és egy dámakorongot, amit egy másik készletből loptunk át. De faraghatsz két új sakkfigurát is, akármit, ha tetszik, akár egy Gárdistát és egy Sünt is.) Minden bábu egy lépésben egy mezőt mozog, éspedig kötelezően két lépést előre, egy lépést oldalra tesz, majd megint. Ha olyan mezőre lépne, amin már van valaki, azt egyszerűen leütöd. A cél az, hogy a lehető legtöbb bábuddal bejuss az ellenkező alapvonalra. (A bábuid mind egyenlő értékűek.)
Ennyi, beteszek egy képet, amiről talán el lehet képzelni a mozgásokat.

A vicces az, hogy a szembenálló bábuk néha kényszerűen kerülik egymást, amikor az istennek nem tudod leütni, bármennyire útban van, néha meg nem tudják kerülni, és félóráig blokkolják egymást, meg a mögéjük szorult másikat is. Még viccesebb az, amikor odaérsz az alapvonal előtti sorba, és ott kötelezően oldalazol egyet — számolj utána, mindig ez lesz —, és megállsz a saját bábud előtt, ami már benn van a célban, és miatta nem tudsz bejutni. És a legviccesebb, amikor mind a nyolc bábud a táblán van, és sorban leütöd az ellenfél bábuit, kettő híján, amelyeket már bejuttatott, és abban a pillanatban, hogy az utolsót leütötted, elvesztetted a játszmát, mert neked még csak egy jutott be és nincs több lépésed.
Szóval, nagyon jó és változatos játék.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

A BC-revizionizmus atyjaUngváry Krisztiánnak szeretettel vitaanyagul

2011-07-27T00:58:00.001+02:00

Hú de hosszú lett... de azért olvassátok el.
Ungváry Krisztián, aki 1991-ben második lett egy helyi népszavazáson az ösztöndíjreform ügyében (én lettem a harmadik, az első egy hitgyülis szadeszos rohadék, mert a szociális demagógia már akkor is minden népszavazáson győzött, igazolva a demokrácia életképtelen voltát), utána meg tudta technikailag oldani, hogy mégis az ő javaslatát vezessék be 1993-tól, csak másfél évig tartó valóságelcsavarást kellett végrehajtania. Egyébként helyeslem, hogy ezt tette, mert az ő javaslata is sokkal jobb volt a cionista diákvezérénél (félreértések elkerülésére, nem a norvég tömeggyilkos volt az, csak egy magyar önkormányzati csaló, aki államköltségen béreltette az albérletét), és miután a technikai megvalósítás során legalább két javaslatot tőlem is beépített, kifejezetten jó.
Tud tehát Krisztián gondolkozni, ami belefér, csakhogy erősen azon az elvi alapon áll, hogy a cél szentesíti az eszközt.
Ezért nem értem, hogy most hogy tudott ekkora hülyeségbe belefutni az Ungváry—Perge vitában a holokausztrevizionizmusról. Mellesleg feltalálta a BC-revizionizmust, az alábbi pikírt válaszával: Perge próbálja azt sugallani, hogy „nincs rá tárgyi bizonyíték = nem történt meg”. Ez teljesen abszurd hozzáállás egy történész (mármint persze egy igazi) számára. Hogy megvilágítsam, mondok egy egyszerű példát, egy történelmi eseményt, aminek megtörténtét talán még Perge sem vonja kétségbe. Kr. e. 49. január 19-én Julius Caesar – nyíltan szembefordulván a Szenátussal – hadseregével együtt lépte át a Rubicon folyót, melynek során ezt mondta: „Alea iacta est” („A kocka el van vetve”). Jó, és akkor most sorolja fel kedves Ottó az ezt igazoló tárgyi (!) bizonyítékokat: …
Most azon átugrom, hogy Krisztián történész létére képes a Rubicon folyóról beszélni, amely soha nem létezett, csak Rubico folyó, valszeg a Máthé-féle Plutarchos-fordítást forgatta, abban pontosan ugyanez a hiba található.
Azt azonban nem köllött vóna meglépnie, hogy ezt a történelmi eseményt a kétségbevonhatlanság példájaként idézi. Mert ezúttal egy újabb vitába száll be, miközben még az előző sem ért véget, a hollókoszt-revizionisták mellett életre hívja a BC (bellum civile)-revizionisták táborát, aminek még a végén kénytelen leszek én állni az élére. Mert mért is ne lehetne kétségbe vonni Krisztián történelmi állítását: Kr. e. 49. január 19-én Julius Caesar – nyíltan szembefordulván a Szenátussal — hadseregével együtt lépte át a Rubicon folyót, melynek során ezt mondta: „Alea iacta est” („A kocka el van vetve”).
Nézzük csak részletesen, mit tagadok én:
1. Kr. e. 49. január 19-én... Nos, Caesar csapatai egy héttel előbb egész biztosan elfoglalták Ariminumot [az előttem levő kézikönyv jan. 12-t mond, Krisztián egyszer megengedte magának azt a pofátlanságot, hogy a Wikipédiára hivatkozott, hát akkor most tegyük hozzá, hogy az angol Wikipédia jan. 10-ét ír; egy biztos (datált levél alapján), Cicero 17-én már menekül Rómából, akkor tehát ott már tudták és eldőlt, hogy nem állnak ellent], tehát addig át kellett kelniök a Rubicón, ha nem légideszanttal vetették be őket, ami ugye, Montgolfier előtt 1800 évvel nem túl valószínű... Egyébként az első történész, aki a hadmozdulatot egyáltalán említi, Velleius (Tiberius korában, háromnegyed század múlva, mint most U. K. és P. O.), minden dátum nélkül.
2. Nyíltan szembefordulván a Szenátussal (többnyire ezt a szót szakmabeliek latinosan írják, senatusnak, de én speciel elfogadom így, magyarosan) — bizonyíthatóságát tagadom. Természetesen mindenki előtt ismert volt, hogy Caesar élesen, a fegyveres konfliktus határát súrolóan szemben áll a szenátussal, az, hogy ki fordult ki ellen, viszonyítás kérdése (előbb hirdetett a szenátus rendkívüli állapotot), az azonban, hogy ez háborús nyíltsággal megtörtént, magának Caesarnak az állítása — tehát szemtanúi vallomás, mint amikre ő támaszkodik a holovitában, mégpedig erősen elfogult szemtanúé —, aki szerint (BC I 7) hadindítási szándékát beszédben feltárta a 13. legio katonái előtt, s azok támogatása után nyíltan indult meg. A későbbi történészek, sajnos ókori szokás szerint bizonytalan, milyen források alapján, azonban lényegében egyöntetűen vitatják ezt a tényt, és állítják, hogy Caesarnak ez a beszéde Ariminum elfoglalása után történt, a serege lényegében nem volt tisztában vele, hogy milyen céllal és milyen hadmozdulatokat hajtanak végre.
3. Hadseregével lépte át... — bizonyíthatóságát tagadom, egyébként nincs is kellően értelmezve a kifejezés. Elfogadom, hogy katonai alakulat vonult át a Rubicón, de szemtanúi beszámoló erről nincs (bizarr, de Caesar erről az egy tényről egy árva mukkot nem mond visszaemlékezéseiben), igazolhatlan és katonai szempontból súlyos hiba is lenne, hogy a hadvezér a katonákkal együtt vonult, valószínűbb, hogy a stábjával követte őket, Plutarchos egyébként pontosan így írja le (nem tudni, forrás alapján vagy logikai rekonstrukcióból), a "hadsereg" szó pedig definiálatlan, mit ért alatta, azok a források, akik megmukkannak, egy kiválogatott elitgárdát említenek, pár száz ember lehetett, akiket az említett 13. legio később követett, és akkor még mindig nem beszéltünk Caesar Galliát meghódító hadseregéről, amelyből egy kisebb, 23-25000 fős rész tudomásunk szerint hetek múltán követte ezt az egységet, a többség meg tartósan nem.
4. Ezt mondta: Alea iacta est — tagadom. Caesar, mint mondtuk, nem emlékezett meg a dologról, hangfelvétel értelemszerűen nincs, tehát akármit mondott, ha mondott valamit, az mindenképpen oral history útján, több, mint száz évvel későbbi lejegyzésben maradt ránk, és a nagy államférfiaknak a kollektív tudat mindig szívesen aggat magvas mondásokat a nyakába, ez tehát eleve gyengíti a valószínűségét. Kapásból négy Kr. u. II-III. századi leírást tudok az esetről, mindenütt több anekdotikus mondást megejt. Plutarchos (Caes. 32, Pomp. 60) és a vele szinte egyező, valószínűleg másoló Appianos valami hasonlót ír, Ἀνερρίφθω κύβος, de pontosan nem így hangzik, hanem felszólítás: "legyen (végre) elvetve". Alea iactát semmiképp sem, hiszen kifejezetten említi, hogy görögül mondta, s mivel ez egy Menandros-idézet, ebben van is némi logika. Suetoniusnál szerepel a "Iacta est alea" eszerint hibás latin fordítása, egyébként több más, a helyzethez illőbb és kevésbé gnómikus mondás után, ő vsz. szokása szerint a számos forgalomban levő Caesar-mondást egyszerűen összeollózta. Az I. századi leírások, Velleius és Lucanus, nem ismerik. Az a véleményem meglehetősen kicsi a valószínűsége, hogy mondta.
Marad tehát, amit eddig nem cáfoltam, ez a két szó: "A Rubico folyót". Az tényleg ott van az útban, jelentős valószínűséggel átkelt rajta. Később azért még említem, hogy a jelentős az nem 100%.
Az tehát világos, hogy miért is kellene Krisztiánnak erre tárgyi bizonyítékokat felhozni, hogy elhiggyem. Hogy milyen, az is könnyen átlátható: egykorú írásos dokumentumok (papiruszlevelek, senatusi jegyzőkönyv papiruszon, az eseményben résztvevők megemlékező feliratai — részletezzem, miért nem valószínű, hogy ezek előkerülnek, vagy nyilvánvaló? —; régészeti leletek: úgymint az átkelés során meghaltak sírjai, az átkelés technikai eszközeinek maradványai, az átkelés során elvesztett szirszarok). Itt egyébként szegény Perge is irtózatosat téved, amikor magára veszi a feladatot és megpróbálja megválaszolni a kérdést: Ugyanis ha egy folyón átkel egy több tízezres lélekszámú hadsereg, igen csak sok „tárgyi bizonyíték” keletkezik az esemény megtörténtére vonatkozólag: valószínűleg lesznek, akik belefulladnak a folyóba, a lovak közül is több elhullik, a tetemeket eltemetik a parton, ezen kívül tutajok, csónakok, használati tárgyak, fegyverek, stb. sokasága marad a helyszínen. Valószínűleg még néhány évvel a folyón történő átkelés után is meg lehetett találni a katonák ott „felejtett” csónakjait, fegyvereit, egyéb eszközeit, az átkelés során meghaltak sírjait pedig sok-sok évvel később is fel lehetett még tárni. Kár volt ebbe belemenni, ókori szakismeretek nélkül főleg. A bizonyítás feladata Krisztiánra vár, és most közlöm, hogy miért lesz lehetetlen: mert ilyen tárgyi bizonyítékok nem keletkeztek, vagy csak elenyésző számban, mert az esemény jellege annyival békésebb és gyorsabb, mérete pedig szerényebb volt a soáénál [azért használom ezt a szót, mert az valamilyen szinten biztosan létezett, sokan kerültek irdatlan nagy veszélybe, sőt ott is hagyták a fogukat]. Egyetlen legio átkeléséről van szó, ez feltöltöttségtől függően kb. 4500-6000 embert jelent + némi stáb, civil segéderő, lovasság, szerencsére Plutarchos pontos számot is ír, 5300 embert, ami egészen jó átlag. Mivel katonai ellenállás egyáltalán nem volt, hadi cselekmények nem történtek, és még a téli időjárás dacára sem merném az átkelést kikényszerítettnek mondani, főleg, hogy Suetonius tanúsága szerint híd is volt, tehát azt nem kellett helyszínen megalkotni, még utászmunkának sem lehet maradványa. Ilyen körülmények közt talán még a dicső Vörös Hadsereg is emberveszteség nélkül kel át, vagy legfeljebb tucatnyi ruszki fordul bele a vodkától a folyócskába, a 13. legio egész biztosan teljes létszámban átért és felszerelést sem vesztett. Irtózatos naivitás Perge feltételezése, hogy használati tárgyakat, pláne fegyvereket a helyszínen hagytak, a római hadsereg nem így működött, egy több száz évig működő tábor (pl. Aquincum) környékén sem hevernek tucatszámra az elhagyott fegyverek, csónakra a híd léte miatt nem volt szükség, talán egy-két cipő elszakadhatott, de az bőrből készült, és kétezer évet nem állt ki. A keletkezett lábnyomok még annyira sem. Az egyetlen esetleges nyom egy menettábor lehet, ha valahol közben megéjszakáztak, elvileg, légifelvételek és egyéb ügyeskedés útján esetleg egy ilyen azonosítható, de nagyon nehéz, mert ehhez maradandó anyagot igen keveset használtak fel akkoriban, továbbá sajnos a Ravenna-Rimini útvonal egy népek országútja, amin az egész ókorban minden Italiába északról behatoló sereg nagy valószínűséggel vonult (de azért nem kötelezően, ez tehát nem bizonyító érv, ld. a zseniális Hannibal útját), így valószínűleg sokszáz év számos vonulása közül kéne kiválasztani, melyiknek a nyomát látjuk (Antonius is megtette a mutinai háborúban, Cic. Phil. 7,26). Megjegyzem, a megteendő út kb. 50 kilométer, és a nagy masírozó Caesar emberei szép eséllyel meglépték egy hosszú erőltetett menetben, mely esetben városból városba szállásoltak és nincs mit keresni.
Nem látom egyébként, hogy mit segítene ez a napra datálásban, Caesar személyes kocsijának útvonalában (bérelt fogat volt Plutarchos szerint, hiszi, aki akarja), mondásaiban.
A végeredmény tehát az, hogy nincs objektív bizonyíték rá, hogy a mondott négy dolog megtörtént, nem is lehet szerezni, és a Krisztián által mondott formában részben elég valószerűtlen, részben lehetetlen, hogy megtörténtek. Általánosságban sajnos szintén nem lehet objektívan bizonyítani, hogy a 13. legio a Rubico folyón átkelve támadta meg Italiát bármikor, nem tudnék 100%-os ellenérvet kitalálni egy alternatív útvonal mellett érvelőnek.
Én alapvetően nem vagyok nagy szakértője a kérdésnek, nem ismerhetem az egész ókort, max. annyira, hogy nálam is járatlanabbaknak alapszinten oktatni tudjam, de egy olyan vezető történésznek, mint U. K., nem kéne nálam ennyivel járatlanabbnak lennie, de legfőképpen nem kéne addig írnia róla, amíg utána nem néz. Inkább foglalkozzék olyan kérdésekkel, ahol nem 5300 ember egynapos gyaloglását kell utólag rekonstruálni, hanem hivatalosan másfélmilliót szőröstül-bőröstül, akik állítólag ott is maradtak holt állapotban, de úgy háromszázezret ebből a legszélsőségesebb tagadó is elismer, és lássa be, hogy ez egy módszertanilag más probléma.

Ha kell, még összeszedek érveket BC-revizionizmusom mellett.
A másik ügyben mindent hajlandó leszek elhinni neki, ha elmondja, hogy lehetett négyzetméterenként 8 embert bezsúfolni (ehhez hézagmentesen kb. 1,4 m² felület kell), és ha mégis megcsinálták, minek használtak bármilyen további vegyianyagot, amikor 10 percen belül úgyis fellép a Calcutta-effektus.
Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Kevéssé publikus, de fontos hírek

2011-07-25T13:16:00.004+02:00

Néha híreket is kell közölni, mert alig lehet másképp megkapni.

Töttössy temetése csütörtökön (28-án) 11,15 Farkasréten lesz.
A Balatonba való mély beúszás közben halt meg — egyszerűen tökéletes halál számára, azt az egy lehetőséget leszámítva, hogy szex közben is meghalhatott volna.

Másirányú létem miatt nem követtem figyelemmel Képíró százados perét, az ítélet lényegéről a hírforrásokból nem szerezhettem volna tudomást, ha nem lapozok rá teljesen véletlenül az egyébként többnyire mélyen színvonal alatti Hunhír beszámolójára az ítélethirdetésről.
Felmentés, kérem, nem ez a lényeg. A bíró az indoklás közben közölte, hogy a per alatt még három, hatályos ítéletről nyilvánvalóvá vált számára, hogy törvénysértő, ezért hivatalból kezdeményezi három, háborús bűnösként elítélt néhai magyar posztumusz felmentését.
Ez azért tökéletes, epikus szépségű végeredmény a Wiesenthal Központ számára. Egy ember elítélését szerették volna keresztülhajszolni, három ember felmentését érik el. (NB. a három közül az egyik nem ártatlan, mert egy embert [szerbet, nem zsidót] valóban megölt, de nem azt a harmincat, akinek a megölését bevallotta az alatt a két hét alatt, amíg az ÁVO pincéjében anélkül tartották, hogy akár csak egy előállítási parancsocska lett volna ellene.)
Reiner Péter szerint egyébként Varga bíró úr szintén zsidó. Nem tudom, miből tudja — ezügyben ő von Haus aus jó információkkal szokott rendelkezni —, nekem is volt ilyen lenge érzésem, amikor megláttam a bíró urat. Ha igaz, ez elég rossz hír a német típusú nemzetiszocializmus híveinek is, mert azt igazolja, hogy igenis előfordul, hogy zsidó ember pontosan, pártatlanul, igazságosan és szakszerűen végzi hivatását. Egy okkal több arra, hogy úgy érezzük: azokat a striciket, akik ellenkezőleg, azokat gyorsan sz**ba kellene fojtani.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Folytatás 2.

2011-07-24T22:47:00.004+02:00

101. Ld. másutt később.
102. A világtö®ténelemben ez az egyetlen eset, hogy a főmondat...
103. ®®®®®us törvényt hozott ... Fo®dítsa!*
104. Mindig azt mondják ®ám, hogy disznó vagyok!
105. A tö®ökben ez az ige azt jelenti, hogy nyomni, tehát az Akadémiai Nyomda...
106. Ma nem mondjuk általában ezt az igét, engem kivéve... én mindig sze®etem a legpontosabb szavakat használni.
107. A kollégáim még szemé®mesebbek, tudja, Adamik ú®?
108. Magának csak az az eszköz, amit fog?
109. Ne bántsa a száját, az nem a®®a való, hogy maga csipkedje, tépje, szaggassa... még az állához se nyúljon, az nem annyi®a é®tékes test®ész, mint a száj, de azé®rt...
110. Azt ne kívánják, hogy há®omszo® ugyanazt csináljam meg mondjam.
111. Az igazi tehetség, [mint én]...
112. Kicsit lassabban? Hát mondja lassabban!
113. Coniunctivus potentialis a múlt®aként...
114. Mi®e használja? Ma®icskálás®a? ®áadásul önma®icskálás®a!
115. Hangosan beszéljen, ha életben aka® ma®adni, és ne nyúljon magához!
116. Voltak kitűnő taná®aim, akiknek kevésbé volt é®zékük hozzám, és majdnem elpi®ultak olyko®-olyko®.
117. Femina az az asszony, aki tele van te®mékenységgel meg tele van fé-vel.
118. Az, hogy nem tudnak konjugálni, az izével tölti meg a lelkemet, hogy mizével, azt talán nem mondom.
119. Meg gondoljon a Ma®i®a is, ha a®®a aka®.
120. Ma®cika, p®óbáljon meg ellenállni a hölgyeknek. Nem mindnek és nem mindig, de p®óbáljon meg.
P. ÚR. Én próbálok, tanár úr, de nagyon nehéz.
TÖTTÖSSY. Én tudom, én aztán igazán tudom.
121. Hogy valaki ennyi®e boldog legyen, mint maga, S.!
122. Nem deflo®eo, hanem defleo!
123. P®óbálja ki, hogy mi a hatáskö®zete a S.-nek, egy méte®? 50 cm? Ha aka®ja, van nálam centi... me®t ugye nálam van mindig olló, centi, bicska.
124. Na aka®ja fo®dítani, szö®nyeteg nő?
125. Lehet, hogy visszaadom magát az oviba. Egysze® sí®, egysze® ®öhög.
126. Imádom, ha kezet csókolnak nekem... csak nők, pe®sze.
127. Vannak mondatok és mondmányok.
128. Mozsá®ban össze fogom tö®ni a fejét. ... Mié®t van feje magának? Azé®t, hogy szép szőke legyen és simogassák a lányok? Ez még nem ok.
129. [Mondat: Oly szép voltál, drágám, tegnap este...] Ne a®®a gondoljon, hogy P. ú®nak mondja, ne hímnemet használjon!
130. [A nem őszülő hajam] az egyetlen apai ö®ökségem, ami megma®adt az idők és fo®®adalmak so®án, és ez is csak bajnak van, me®t mindenki azt hiszi, hogy festem.
131. A t®agikus he®i...
132. Hogyha vide®emet mondok, az azt jelenti, hogy te voltál a bálki®álynő. De ma Ancika szebb.
133. Kínomban kitaláltam ezt a mondatot.
134. ®áadásul nem is egy no®mál embe®®el, hanem egy izével, egy ®itoókkal [já®tam egy ó®á®ra].
Kiegészítés: Ambrus úr gyűjteményéből
135. A mondatnak ugyanolyan módsze®esen kell nekilátni, mint a kokszlapátolásnak.
136. Egyetemi hallgató: audiens, és nem silens vagy tacens.
137. A taná® ke®eszt®e feszítheti magát a táblán, ha maguk nem tanulnak.
138. Má® most elkezdem egyelő®e a sötétséget lét®ehozni a fejükben, hogy később minden világossá váljék.
139. Mindenki okos, csak az nem, aki éppen felel.
140. Én halálosan boldog voltam, ha fo®díthattam egy mondatot. Maguknak má® nem lehet ö®ömöt okozni.
141. A legnagyobb taná®i t®agédia, hogy nem a legjobbakat buktatja meg, hogy új®a találkozzon velük, hanem a leg®osszabbakat.
142. Voltaképpen én egy Cice®o latinságával és egy Platón gö®ögségével a magam ®észé®ől megelégszem.
143. Egy taná® számá®a há®om nem van: fé®fi, nő és hallgató.
144. Amiko® bewjövök, kiteszik az asztal®a az agyukat, és hagyják, hogy én gyu®káljam.
145. Ne puellas legyen, hanem vi®gines, me®t a Minotau®us ba®omian kényes volt e®®e. Mondom, ba®omian, me®t benne van a tau®us.
146. Világos mindenki számá®a, kivéve a tudósokat.
147. A lányokat személyesen megfojtom, de a fiúkat csak úgy lefejeztetem.
148. Van két kicsi füle még egyelőre.
149. Mondattanizálni, ezt a szót elisme®em, mások nem használják.
150. Az olyan megkülönböztetéseknek nincs sok é®telme, amelyeknek nincs sok é®telme.

*Mint később kiderült, a kérdéses szó elvileg Th®asybulus volt.
Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Folytatás

2011-07-16T15:27:00.002+02:00

51. [A gö®ögök] nem tanulták még az én állapothatá®ozómat, ezek a ba®bá®ok.
52. A mondat eáját fejezi ki.
53. [Ez az okhatá®ozó] teljesen tá®gyi és nem alanyi.
54. Ez a fuit azé®t coniunctivus...
55. Egy indoeu®ópai quel-®e megy vissza, amely a latin colo-®a megy vissza.
56. Gondolják meg, bedugom a magot, a fene tudja, mi tö®ténik.
57. Ha vízszintes jellegű ez a lét...
58. A vi®gács pe®sze olyan vessző, amely má® nem kihajtó jellegű.
59. Nincs semmi tételhúzogatás. Engem húzogatnak néha felfelé.
60. Közben amíg ő töp®eng, én stikában belédöföm azt a bizonyos bicskát.
61. A hadvezé®ek bizonyos dolgokban hasonlítnak egymáshoz, például vezetnek hadat.
62. Az én ó®ámon két dolgot kell csinálni: gondolkodni és nem gondolkodni.
63. P®o függönyo.
64. Hogy alkotok egy ilyen mondatot, az szép, szép, Cice®o bizonyá®a jóban lenne velem...
65. Egyetlen bűn van, a jóság, és ez minden bűnnek a szülőanyja.
66. A tehe® bizonyad®észe.
67. Ezt a dicsőségbeli cso®bát nem volt hajlandó elviselni, és ®áadásul még a csata elején kiesett a hadihajóból.
68. Cice®o ba®átomnak még ezt tudtam volna ajánlani megoldásként.
69. Eszközhatá®ozót fejez ki.
— Miért?
— Hát azé®t, me®t eszközhatá®ozó.
70. Az est-et húzzuk át gyo®san és í®junk e®it-et, hogy látsszék a futu®umság.
71. Nézzük meg, hogy ez a július ötödike hanyadika.
72. [fugo 1 jelentése:] futaszt
73. Ez a p®ovisis mi a ®osseb?
74. Időhiányban szenvedek!
75. Épp ez a lényeg benne, hogy a valeálás közben és a sentiálás közben és a sapiálás közben mo®iál.
76. ®ómai nagy B.
77. Azt sze®etem, ha megnyalja az embe® és akko® van e®edménye.
78. Házasság®ól van szó és e®®e elkezd szopni.
79. Ma különösen süket napom van.
80. A Ma®git-hídon alacsony a ko®lát, ott é®demes ug®ani, és különben is végszükség esetén ott a Ma®git-sziget.
81. Ha azt mondod, hogy sze®etsz, akko® eszem ágában sincs beug®ani a Dunába, hanem egészen más p®og®amom van.
82. Maga egy ®ómai nőként sze®epel most.
83. A libe®tas [ti. rövid i-vel] a könyvelés lenne.
84. Életében előszö® sé®tem meg, hát legalább vágjon valami pofát hozzá.
85. Én beszédgyo®sasággal í®tam egyetemista ko®omban... lehet, hogy nem az én beszédgyo®saságommal.
86. Azt meg kell tudni különböztetni te®mészetesen, még akko® is, ha az embe® latin nyelvtant í®.
87. Az igazság mindig sokkal valószínűtlenebb, mint a valóság.
88. Az adeo isteni lenne itt, de sajnos sic-et használ.
89. ALTÍZY HDGY. Azt hittem, a tanár úr csak nőket öl meg.
TÖTTÖSSY. Igen. A fé®fiakat csak késsel. A nőket azokat megfojtom.
ALTÍZY HDGY. Szokott nőket megfojtani?
TÖTTÖSSY. Hát igen, szoktam.
90. Még annyi említés®e méltó különbség sincs, hogy én megemlítsem.
91. Belátható fokú módhatá®ozó.
92. Bo®onkainak ez az izéje, hogy minden fé®fit megetet.
93. XY. Tanár úr azt mondta, hogy csak ut-os mondatok lesznek.
TÖTTÖSSY. Hát az azt jelent, hogy quin-esek is.
94. Még az is bűn lenne a maga esetében, Sz. ú®, ha nőt visz haza, de ha fiút, az má® pe®ve®zitás.
95. E., ne hagyja magát csábítani V. ú® által, maga az enyém. Ó®án mindenki az egyém. Még V. ú® is.
96. Feltéve, hogy nem jön olyan tűzbe a hölgy, hogy már ®etineálni kell.
97. Önmagának az embe® ®itkán í® levelet, legfeljebb én szoktam.
98. Lehetséges, hogy tüsszentek egyet, mégpedig ba®®®omi nagyot.
99. Ezt a langyot nem é®tem magukban.
100. Az embe®eknek két típusa van, az egyik a pá®ttö®ténetből sze®zi isme®eteit, az a nihilt használja, a másik a matematikából, az a nullumot.

Ceterum censeo ®em publicam esse delendam et ®egnum instau®andum.

† a Töttössy

2011-07-15T23:46:00.006+02:00

...is itthagyott minket. Tegnapelőtt. Most tudtam meg.
Persze ilyenkor illendőbb lenne a teljes nevén említeni, Töttössy Csaba Barna, de őt enélkül is mindenki azonosította és egyetlen volt a földön. Lehet persze, hogy a fiatalabbaknak már nem mond semmit a neve (de reménykedem benne, hogy mégis igen), hát ki is volt ő? A század legegyénibb és legtrágárabb egyetemi oktatója, ez bizonyos. Talán az utolsó ember, aki fanatikusan hitt Szókratészben és tanításának tökéletes voltában. (Némileg az epigonja vagyok én is, de nem tökéletesen.) Valaki, aki mindent tudott a szakmájáról, de semmit le nem írt, és a teljes tudását elvitte magával a nagy útra — de hogy ki járt jobban, ő, aki vitte, vagy mi, akik itt maradtunk, adélon panti plén é tó theó.
Olyasfajta mély szomorúság fog el, mint utoljára Tóth Sándor halálakor, hogy elveszítjük időnap előtt az utolsó embereket, akik valamit meggyőződésesen át akartak adni a felsőoktatásban és azt a valamit tűzön-vízen át átadták, és nélkülük a felsőoktatásnak végképp vége lesz és marad "Burundi, ott sincs egyetem, mégis megvannak" (Bokros Lujó szavai; egyébként Burundiban van egyetem, de hogy milyen, az más kérdés.) Nyolcvanéves volt, de ez őnála még időnap előtt — bár az utóbbi években már igen rossz állapotban volt, titkon reméltem, hogy örökké fog élni, olyan erősen hiszi istennek önmagát.
Nem tudom, miben halt meg, a stílszerű az lett volna, ha bürökpohártól (Grósz viszont azt mondja, ha egy nő karjai közt). Mint önjelölt Platónja, én most annyit tudok tenni, hogy ha már neki nem maradt fenn életműve, közlöm a birtokomban lévő, javarészt fültanúként helyszínen lejegyzett aranyköpéseit. Egyrészük csak annak érthető, aki ismerte, de annak érthető. Hogy milyen karakterrel jegyzem le elképzelhetetlen és utánozhatatlan R hangjait, azt még nem tudom, majd kiderül.

0. Sók®atés, kis elődöm...
1. A nyá® a legistenibb mondat®ész.
2. A dest®icto ense az infa®ktusos halál.
3. [a névkártyáit rakosgatva:] Jézus Isten, ez nem jött ki.
4. ‹A fiúk› hosszú hajat ‹ho®dtak›, és néha még mosták is.
5. Az a helyzet, hogy a latinszakosok mindig azt nem é®tik, ami tele van ®-®el.
6. Lefekszem minden este f®issen, és hullafá®adtan éb®edek.
7. Kapcsoljuk össze önmagával.
8. Hogy jut eszébe egy sí®feli®at?
9. Télemos, ez egy pasas, ugye.
10. A hallgató az egyetemen alany és tá®gy.
11. Nálunk nem sikkasztásnak nevezik, hanem szocialista ke®eskedelemnek.
12. Jön felém a pasas, kés van a kezében — mondjuk.
13. Hivatalnokokok.
14. Hallás és me®és [=audire et audere] közt lényeges különbség van: az egyiket én is tudom.
15. Pythago®eo®um mo®e exe®cendae memo®iae g®atia cotidie vespe®o commemo®o, quid dixe®im, ege®im, audie®im (ez utóbbi nálam elég ®övid lenne).
16. Tantuszpe®selygyűjtő.
17. Maga mindig a gye®ekkel tö®ténik.
18. Itt nem a ki közülük kell, hanem inkább a ki közülük.
19. Bo®zasztó lelke lehetett ennek.
20. Akko® vegyük ezt a mondatot, hogy: [a teljes mondat elhangzik.] Nem, inkább ezt ne vegyük.
21. A hímnemből nem lehet semlegesnemet csinálni a nyelvtanban, csak a biológiában.
22. Ezek után egész pe®ve®znek kéne lenni, hogy valaki coniunctivus p®aete®itumot használjon.
23. Ha az embe® egy bugyit tesz a fejé®e, abból nem lesz kalap, bá® a funkciója ugyanaz. ... A kalapnak van valami kalapsága.
24. Mindig boldogtalan vagyok az ilyen hasi átalakítások esetén.
25. ...a ki®ály kábítósze®ezne vagy ®észeg lenne...
26. Ha maga egy gyönyö®ű fehé® ló lenne, mondjuk.
27. Befűzetlen cipővel kellett lemennem a pincébe, mint a patkányok. Ugyanis a patkányok já®nak befűzetlen cipőben.
28. Minden, ami nem ta®tozik a mondathoz, az mondat.
29. Lehetőleg ne ®-es szavakban tévedjenek vagy bizonytalankodjanak.
30. Ez teljesen olyan, mintha Matild-sze®kesztésmódnak neveznők.
31. Azzal mit csinálok? Bele®akom az accusativusba.
32. Maga mindig nő®e gondol? Vegyen példát ®ólam, aki ö®ökké.
33. Hogy elöl van-e a mondat vége?
34. A mozgást és nem mozgást jelentő igékkel áll.
35. Í®juk le azé®t, me®t klasszikus annyiban, hogy tőlem való.
36. Megint nem fo®dítottuk le az előző mondatokat se elemeztük.
37. [Mondat: Rex prope seminudus...] Inkább a p®opét mondja, mint a paenét, me®t ha nem aijal mondja, esetleg valaki limitationisnak ta®tja.
38. Elnézést ké®ek, telepcse®e.
39. A consecutio tempo®um sajátos fo®mája, az úgynevezett consecutiv consecutio a®ab egy a®ab kettő á.
40. És egészen másképp is tanítják mások, és egészen másképp is kollokválhatnak maguk másoknál.
41. Akko® csak megint süket vagyok, elnézést.
42. Ez a félmeztelen a ki®ály, ez a jelenség.
43. Legyünk őszinték, hogy az összes függő ké®dő mondat ké®dő.
44. Az exhibicionizmusnak is ‹van supinuma›.
45. Nem muszáj a sze®etemet ®akni a Németh ‹Miklós› elé.
46. Kitűnőek az ösztönei, ez látszik magán.
47. Valamiko® a helységneveket nevezték el a család®ól, és később lett az a szokás, hogy a család®ól nevezték el a helységneveket.
48. Néha úgy legu®ult egy-egy elefánt.
49. Tanításos ké®dezgetés, ahogy ezt ö®eg ba®átom tette.
50. Ilyesmit majd tanuljon meg kollokvium®a, A. ú®, hogy mi az ige, meg a főnév.

Még majd folytatom, ha gép elé kerülök, még majd’ kétennyim van. De ha tudtok saját gyűjtést, ami nekem nincs meg, küldjétek el, és beteszem nagy-nagy ö®ömmel.
Et lux perpetua luceat ei, de ebben van R, úgyhogy ennek nem örülne, inkább: legyen neki könnyű a föld.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Work in Progress 8.

2011-07-14T21:32:00.002+02:00

Athéné két pillanat múlva volt ott, egyszerre lépett Glaukosszal, aki a páncélosgyalog-rajból kiválva merészen megragadta Achilleus lábát, és nem hagyta, hogy Athéné félrelökje; vállal taszigálták egymást, míg a bagolyszemű egyensúlyozta a kezében a kerek serleget, amelyben szabályszerűen villózott, fluoreszkált az ambrosia.
— Achilleus! — hajolt az arcához. Meghőkölt. — Meghaltál?
— Meghalt — felelt fojtott hangon Aiás.
— Ó Zeus! Elkéstem.
Senki nem válaszolt, csak mindketten grimaszoltak, és test test ellen akarták eltolni Glaukost.
— Attól féltem... vért fog akarni inni, embervért, és agyvelőt enni, ő is... és ki akartam várni, amíg már nem tud megszólalni se, hogy ne kelljen hallanom. És túl sokáig vártam. És végül kiderül, hogy nem is akart embervért inni... ó Moira!
— De, azt akart — vágta rá Odysseus alsó ajkába harapva és harákolt. — És fog is, mert végakaratul hagyta, és te se tudsz ellene tenni semmit.
— B***sza meg a Typháón — mondta Pallas Athéné tömören, és a fénylő ambrosiát a halott arcába öntötte az egészet, majd az üres kelyhet a kapuhoz vágta, Apollón arcába szánta talán, attól félhüvelyknyire tört darabokra. Kézfelemeléssel szalutáltak egymásnak, majd elfordult, elmentében megint nekiütközött Glaukosnak.
— Glaukos, menj innen a Pandóra p***jába, meg fogsz halni! — üvöltötte az arcába.
— És? — nézett vissza rá Glaukos üres arccal, de nagyra nyitva szemét, felvonva szemöldökét. — Ővele is az lett, pont most. Miből gondolod, hogy én rosszabb vagyok őnála?
Az istennő a bal vállát megvonta és eltűnt.

Ezt most írtam még hozzá, öt perce, eddig fogalmam sem volt róla, hogy a fejezet még nincs teljesen befejezve, de most leesett.
Akartam írni a napokban egy csípős kritikát a Barikád egy cikkéről, amelyben a Monostori-erődről beszélnek hülyeséget, lírai elmélkedést Dosztojevszkijről, könyvesblogokról és könyvolvasási szokásokról, apám Kresz-maximáiról, egy szőke nőről, akinek csingilingiznek a fülében a fülbevalói, a Magyar Tudományos Kakadémia minden képzeletet felülmúló állatságáról, meg egy fanfiction-író lükéről, aki rájöttem, hogy mellékállásban latinkönyvekről készített (nem épp tökéletes) puskákat is ír a netre, aztán egyikről sem írtam semmit, és nem tudom, lesz-e valaha belőlük valami.
Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Work in Progress 7.

2011-06-28T17:30:00.001+02:00

Odysseus és Aiás már mellette voltak, és felkapták a hónánál fogva, megpróbálták volna húzni vissza a síkra, és már ordítottak is kifele, a távolabb levő danaosoknak:
- Podaleiriost! Azonnal Podaleiriost! Azonnal orvost, hívjátok ide a seborvost! Poda-lei-ri-oooos!
Achilleus azonban elvetette magát a földön, a két kezével mart a földbe, a járókövek közeit szorongatta, és üvöltött:
- Ne vigyetek orvoshoz, neee! ne, orvoshoz ne!!! nem akarok nyomorék lenni!!! itt akarok meghalni, győztesen akarok meghalni, neee amputálja a lábaaam!
Aiás megtorpant, a myrmidónok kis csapatától elszakadtak, és Glaukos most nyolc harcképes emberével elvált a faltól és elébük állt, elzárva az utat. Aiás visszaugrott a paisáért.
- Aiááás! Odysseus! vegyééétek be a várat, úgy akarok meghalni, hogy látom a diadaaaalt! - üvöltötte Achilleus, elfehéredett ujjakkal kapaszkodott a kövekbe, sírt, és a földhöz csapdosta a fejét. Az álladzó kinyílt. Odysseus elengedte, már nem vitte, a fejéhez nyúlt és leemelte a sisakot. Egymásra néztek Aiásszal, bólintottak és nekiugrottak a kapunak, botokkal, letépett rudakkal és kövekkel ütötték, miközben a fal tetejéről kongva dobódtak a fejükre kövek. Achilleust is háton találta egy nagyobb, de ezt már nem is érezte, felkönyökölt, és úgy meredt könnyein át a két órjás danaosra: a hétlábas istenszerű alak, és mellette a kisebb, de irtózatos vállú, akit csak ő ismer meg hátulról is. Odysseus két embere, Sinón és Eurylochos Achilleusig hátráltak, és belebotlottak a lábába: Glaukos támadott, és közben felkiáltott a magasba:
- Torlaszoljátok el a kaput! Köveket elé!
A kis-Aiás eltűnt, Glaukosék túloldalára szorult a myrmidónokkal, csak Teukros tartotta néhány közemberrel a frontot.
Apollón Paris karját megragadta.
- Most odabenn a helyem, a kapunál - és egy nagy szökkenéssel ott-termett. Paris nyelve nézett utána. Mi lesz? Egyedül vagyok, talán négy szökevény trósszal - a görögök között? Ennyi volt, megöltem Achilleust, és megyek utána? Vissza lehet bújni a törmelékkupacba? Nyilván nem. Megharcolni, úgy, mint Glaukos? Azt, hogy mekkora a nyeresége, nem realizálta - rémülettel rázkódott össze, amikor az üvöltő achilleusvész zajától összeomló görög sorokon áttörve Déiphobos és válogatott emberei egyszercsak ott voltak, és Déiphobos valósággal a vállára ugrott, ezt kiáltva:
- Paris! Te! Te! Megölted?
Egymásra néztek, Paris báván, Déiphobos kidülledt szemmel, kitátott száján megakadt a többi hang. Világos volt, mit gondol: a gyűlölt, a lenézett, a birkapásztor... mégiscsak ő a nagykirály, megtette, megmentette Tróját, a legvégső pillanatban - és most magasztalni kellene őt és égig emelni és hálaáldozatot adni a daimónjának - és ehhez kéne szó.
De nincs.
Ők is úgy csapják össze a kezüket, mint az imént Apollónnal, és rárontanak kis-Aiásékra, akik szitkozódva hátrálnak és csapkodnak és recsegnek, szisztematikusan szorítják ki őket, próbálnak Achilleus közelébe jutni, akinek a holtteste is rájuk vár, az is értékes, Héphaistos fegyvereit Parisnak kezébe kellene fogni... Ez azonban még távolabb van, erre egyelőre Glaukos az esélyes, ő és miniatűr csapata támad közvetlenül a talán tíz ostromlóra, akik közben - milyen hihetetlen! - jó kis rést törtek a kapun, és Aiás fél teste már benn is van.
Mindenki egyszerre ostromló és fenyegetett, győztes és legyőzött: a várban van Achilleus csapata, de hátulról ölik őket, felülről dobálják, belülről lökik vissza, és már látható, hogy a hárító háromszög tetejére majomügyességgel - ha illik e szót használni egy arisztokratikus istenre - felmászott Smintheus Védőisten és előszedi ezüstíját. Glaukos csapata kiszorult a várból, támadja őket, de kívülről a myrmidónok még a hátukban - a myrmidónok maguk is két tűz közt, Déiphobosék hideg tudatossággal csapkodnak le rájuk - és persze Déiphobosék hátában is ott van még a mykénéi gárda és a krétaiak, akik egyelőre azt vitatják meg, hogy tudnának felmentő sereget (és Podaleirios seborvost) juttatni a kapuba. Hát, most úgy néz ki, sehogy.
Odysseus és Teukros visszaugrott a kapuból, és Sinónék mellé állt, megragadva Achilleust, hogy fedezze, mert ezek látnivalólag őrá pályáznak főleg.
- Odysseus - néz föl a földről Achilleus.
Halk a hangja, és Odysseus látja, hogy kicsit kékes az ajka. De nem rémült. Milyen más is, várni a halált a csatatéren, tudni, hogy még idén bekövetkezik, és már nem várni.
- Mindjárt ideér Podaleirios! És mindjárt bedől a kapu! - mondja neki, és próbálja felemelni.
- Odysseus - kapkodnia kell a levegőt, nehezére esik a lélekzés - látogass meg az alvilágban. Odysseus! Mondd el, hogy végződött. Gyere le, mondd el.
Állandóan a nevét igyekszik mondani, nevetségesen hangzik, de valahogy erőszakoltan kell vele fenntartani a kapcsolatot, mert minden kezd befagyni. A lábszárát már nem érzi, nem tudja mozdítani. Előbb-utóbb közébük áll a köd, és nem fogja többet hallani.
- Igen. Jó - mondja az, mert a haldoklóra mindent rá kell hagyni. El nem tudja képzelni, mit ért azon Achilleus, hogy látogassa meg. Hogy lehet látogatást tenni a halottak országában? Ilyen nincs. Delirál, vagy a jövőt látja. Mindegy.
- Odysseus - alig tudok beszélni - Odysseus, bosszuljatok meg.
- Megbosszulunk. Ne légy hülye csak azért, mert meghalsz, tudod, mennyire megbosszullak.
Liheg, kapkodnia kell a levegőt. A mellkasában valami nyomást érez.
- Az az átkozott nő... azt se kaptam meg... megszegték az ígéretüket, megint. Azt a nőt, azt... akarom...
- Légy eszednél, öreg, Aiás látod, beverte a falat... beviszünk, ha akarod, hogy ott halj meg... most már ne nőt akarj, drága fiú, győztes halált...
- Odysseus... embert áldoztam Apollónnak, azért kell meghalnom... de nem bánom, Odysseus, én még most is vérre vágyom! én nem vagyok olyan szelíd halott, én vért szomjazom... most is és mindig... ha nem kapom meg, visszajövök vámpírnak!
- Nem nagyon értem, amit mondasz, drága fiú...
- Vért akarok... halált... mindenki haljon meg, ne csak én... Odysseus! alig látlak, itt vagy?
Odysseus felül ragadta meg, Teukros alul, és kezdték a kapu felé húzni.
- Emberáldozatot a síromon! te, teneked mondom, hallod? tanúsítsd majd! a királylányt, akit nem kaptam meg... áldozzátok fel a síromon, az az én részem a hadizsákmányból! Követelem!
Odysseus fejére valami nedveset loccsantottak felülről, zavartan eltörölte, míg Sinón karddal vágott egy lykiaira, aki meg akarta ragadni Achilleus sérült lábát... a myrmidónok nincsenek sehol? Odysseus elengedte Achilleust, ráordított Aiásra, de az tehetetlenül nézett rá: mit akar? Újra megrázta teljes erőből a haldoklót, amíg még eszénél van:
- Achilleus, térj magadhoz! Az isteneket káromlod, amiket mondasz! Athéné segíthet... ő még hozhat orvosságot, biztos azért rohant... de pontosan úgy fogsz járni, mint Diomédés apja... itt lesz az orvosság, ami megment, és ki fogja önteni, ha meghallja, hogy beszélsz... és Phoibos Apollón is jól hallja!
- Mondd meg Athénénak, hogy mindent köszönök - mondta egész halkan, minden erejét összeszedve; lökésekben tudott levegőt venni, és lökésekben dobbant a fülében a vér. - Ő nagyon jó volt hozzám... több nem kell. Inkább meghalok. És... mondd meg Phoibosnak, hogy...
Felnézett, megpróbálta felemelni a kezét és szalutálni a kapu tetején nagyon merész rövidülésben látszó alaknak, de tapasztalta, hogy a keze nem engedelmeskedik. Valami visításszerű hangot hallatott, hogy legalább meghallja.
- ...most már betelt a bosszúja, örülhet. Ti... titeket hagyjon békén...
Apollón némán intett valamit, a haldokló úgy gondolta, érti. Odysseus is látta, de nem gondolta sehogy. Aiás nem látott semmit, csak Achilleust látta, akire olyan ritkán gondolt úgy, hogy az unokatestvére, és csak most, amikor már kékeslila a szája és a szeme, és pár perce van hátra, akkor fut előtte gyorsan végig, hogy milyen volt kamaszkorától, a vörös, női ruhába öltözött kisfiútól... és hogy mennyire szereti. Aiás sírt.
- ...de Nagyúr - visít, amikor épp nem fullad -, Tróilost én éppannyira bánom, mint te... nem úgy... akartam...
még egyszer fellobbant benne a düh:
- és legyőzted a testem... de nekem mégis fognak emberáldozatot bemutatni... azt nem... tudod... megakadályozni...
Odysseus elhatározta magát, mielőtt Phoibos válogatás nélkül mindannyiukat lenyilazza. Aiásszal bevonszolták a kapufelek közé Achilleust, és nekiláttak átpasszírozni a résen, hogy a váron belül - az elfoglalt váron, mint most egy pillanatig gondolták - haljon meg, és az isten ne is lássa.
- Odysseus...
- Igen.
- Aiás...
Aiás csak bólintott és csuklott.
- Köszönök... Odysseus... te úgyis minden... látom, te veszed be a várost...
Odysseus most egy pillanatig nem nézett oda, mert bentről az őrség egy kézikocsit tolt oda, megrakva épületkővel, és azt borították volna rájuk, a paisával és a karjaival taszigálta el, míg a vállán valami szúróval érték el, de nem sebesült meg nagyon, Achilleus mellét is érte egy dárda, de neki már. Mégis, milyen furcsa, öt perce még volt fontos és másodlagos, és volt olyan, hogy idő, ideje - itt már nincs, semmit el nem végzett és semmi nem is fog következni. Lezáródott. Mint a szeme, mint a légcsöve, mint a világ. Annyi, annyi idő kéne még, hogy a következő mondatot ki tudja mondani.
- Várdúló Odysseus!
- Igen, drága fiú.
- Ha-llod...
Hát, nem nagyon lehetett már hallani, Aiásig biztosan nem jutott el a hang, mintegy két és fél lábnyira, de Odysseus füle egy lábnyira se volt.
- Nézz fel, belül vagy Tróján!
Nem is tudott volna már lenézni, irtózatos erőfeszítés volt csak a szemét is mozdítani, és egyszerűen nem kapott levegőt. Semmit nem hagy az utódokra. Legalább ne félmondatot hagyna utoljára, hanem egészet. Most már a vér se fontos. Huszonkilenc év telt el úgy, hogy nem tudta, hogy... minek. Tudta, hogy meghal, és mégsem tette meg, ami lett volna valami. Ami megmaradna. Semmi se marad nekik belőle, tőle, ha nem tud megszólalni.
- Aiásra... hagy...nám...
Ezek voltak az utolsó szavak, amiket még ki tudott ejteni, aztán átvette rajta a hatalmat a görcsös fuldoklás, és két vagy három perc múlva Achilleus, Péleus fia, Phthía királya, Hektór legyőzője, a földkerekség legnagyobb harcosa kék arcú halott volt. A kapun kívül, mert Apollón leugrott elébük, és mellette állt egy tucat kapuőr és főpap dárdával, és még Aiás is jobbnak látta visszahúzni a testet, és a keresztrudakat újra csattogva betolták a helyükre.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

13+1 érv a buzik ellen

2011-06-26T10:32:00.005+02:00

Ennek most semmi aktualitása, csak fáradt vagyok és nem szeretnék aktuálisat írni.

1. A homoszexualitás totalitárius eszme, kizárólagosságra törekszik, lelki és gondolati terrorral igyekszik önértékelésében megsemmisíteni és a nyilvánosságtól elzárni az ellenzőit, ezért összeegyeztethetlen mind a demokratikus, mind a hierarchikus társadalommal, amelyek mindenkinek biztosítani akarják a biztonságos létezést.
2. A homoszexuális mozgalom megerőszakolja a magyar nyelvet, amennyiben újbeszélt (PC) hoz létre, szókészletünket és fogalmazásunkat korlátozza.
3. A homoszexualitás olyan pszichikai elváltozás, amely szinte soha nem jár egymagában, egyéb idegrendszeri betegségek kísérik, ezért orvosi kezelés nélkül veszélyes lehet.
4. Az ember szexuális tevékenysége anyagi, alsóbbrendű a kultúrájánál, szellemi tevékenységénél, ezért minden olyan mozgalom, amely szexuális alapon akarja meghatározni a kultúrát, az embert lealacsonyítja.
5. De ha legalább a szexuális mozgalomnak anyagi célja gyakorlati haszonnal jár, mint pl. a szaporodás, akkor egy a szelleminél alsóbb szinten célszerű, ez azonban a buzisággal kapcsolatban per definitionem ki van zárva, tehát még a "szexuális forradalomnál" és "kommunánál" és hasonlóknál is alacsonyabbrendű.
6. Az emberi társadalmat csak stabil viselkedésminták teszik életképessé, elsősorban a férfi és női viselkedésmintának kell szilárdnak és határozottnak lennie. A buzik döntő többsége ezt megsérti, sőt megsértését aggresszívan propagálja is, ezzel rombolják a társadalmat. (Ez alól van kivétel, leszbikusok közt sokszor van női viselkedési sémát betartó [pl. Dudori Kinga], férfibuzik közül őszintén most csak a XIX. századból jut eszembe a néhai P. I. Csajkovszkij, de biztos volt több is.)
7. Ráadásul az ember egészséges fejlődéséhez a saját és az ellenkező nemű viselkedésmintának is elérhető közelségben kell lennie, tehát azzal, hogy csak az egyik félből álló csoportot ("családnak" mégsem nevezném) hoznak létre, maguk szeparálják magukat az egészséges társadalomtól.
8. A betegségek közül különösen veszélyesek lehetnek azok, amelyek a) emberről emberre hétköznapi érintkezéssel fertőznek, b) a betegnek nincs betegségtudata. Mivel a homoszexualitás a felfokozott propaganda útján speciális közvetítő közeg nélkül is fertőz, mint a tapasztalat mutatja, úgy teljesen, mint részlegesen (szalonleszbizmus), és még erőteljesebben a viselkedésmintát illetően a szexuális ösztön megváltoztatása nélkül is (ún. metroszexualitás), viszont a buziknak meggyőződésük, hogy nem betegek, a homoszexualitást kiemelten veszélyes epidémiának kell tekintenünk.
9. A buzik nagy többsége állandó sértett, kisebbrendűségi tudatú állapotban van, mert ha tudatos szinten nagy hangon hirdeti is, hogy egyenrangú/felsőbbrendű lény, tudatalatti szinten tisztában van a defektusával, és ezért a) kiváló alanya az ideológiai megvezetésnek "ötödik hadoszlop" létrehozására, b) aggresszivitással kompenzál, c) még szenved is miatta.
10. A homoszexualitás a természeti erőforrások pazarlása, a ritkább alanytalálat miatt a buzi fajlagosan nagyobb energiát fektet szexuális életének megoldásába, ami ráadásul teljesen haszontalan is, és valószínűleg nem fog sikerülni.
11. A mai Európában, Magyarországot természetesen beleértve, a buzik jogi helyzete megsérti az állampolgári jogegyenlőség elvét, mert többletjogokat élveznek a normálisakkal szemben (vö. egy felvonuló buzival és egy zászlót lengető tibeti menekülttel szembeni hatósági elbánás különbözőségét). Az emiatt megjelenő társadalmi ellenérzéseket viszont támadásnak interpretálják [figyelem, itt nem a tényleges, ritka támadásokról beszélek, az a 12. pontban jön!], emiatt fokozottabb jogi előnyöket követelnek, és így pusztító spirált hoznak létre.
12. A történelem kezdetétől a XX. sz. közepéig a különböző, ellenérdekű társadalmi csoportok közti kis intenzitású konfliktusokat igyekeztek viselkedési kódexszel (vö. párbajkódex) szabályozni és társadalmilag preferálni a nagy háború helyett, ezáltal feszültségoldó megelőző pozitív hatásuk lett. A buzik sértettfél-politikája (és férfiatlan/nőietlen viselkedésmintájának terjesztése) is erősen hozzájárul, hogy ma ezeket elfojtják, amitől hosszú távon pusztító robbanás várható. Nem mondom, hogy csak ők a hibásak, mert más ideológiai és társadalmi csoportok is partnereik ebben.
13. A homoszexualitás főideológusai tendenciózusan és durván, bolsevik stílusban hazudnak (ilyen pl. az az abszurdan aljas állításuk, hogy mindenki, aki látványosan buziellenes, látens), követőik pedig ezt mesterségesen felerősített csoportszolidaritásból kontroll nélkül elhiszik, így egy hazugságra kiképzett társadalomellenes csoporttá válnak.
És a +1 azoknak, akik hisznek a demokráciában, egyenlőségben, hasonló marhaságban: a buzipropaganda felsőbbrendűnek állítja be a homoszexualitást (Übermensch-komplex). Ez persze akkor sem igaz, ha elvileg elfogadjuk, hogy van az emberek közt felsőbbrendűség, mert annak objektív ismérvei vannak, és nem ilyen.

Na, legyen egyetlen érv a homoszexualitás mellett: úgy tűnik, sok esetben a természet válaszreakciója, hogy a fizikálisan genetikai hibás egyedeket kiszelektálja (sajnálom, D. drága, de ez az igazság).
És hogy legyen valami aktuális is, ami persze ide nem illő: ma olvasom, hogy Vitya azzal hetvenkedik, hogy annyira törődik a kínai keresztyénséggel, hogy még ref. templomba is elment Kínában. Rögtön arra gondoltam, hogy ott igazán otthon érezhette magát: bizonnyal a világon egyedül ott annyira mocskos besúgó ateista, haszonleső hazug férgek az állam által megtűrt papság, mint nálunk.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Manipuláció

2011-06-20T01:48:00.002+02:00

Az ún. királyi televízióban (amelyet öt éve utcakövekkel és vasrudakkal elfoglaltunk, majd dumálással elvesztettünk) most ért véget A velencei kalmár, írta Billy Shakespeare, angol filmváltozat. Jó érzés, hogy ezt a többnyire a plebs elől elrejtett kiváló drámát lehet látni.
Nagyon szépen fényképezték, a színészek megragadóan játszottak, teljesen meggyőző volt, hogy a lehető leghűbben visszaadja Billy akaratát. Nem is sokat húztak.
Egyetlen mondat maradt ki, Shylock nagymonológjából, a monológ gerincét adó egy sor:
GYŰLÖLÖM ŐT, MIVEL KERESZTÉNY.
Ez az a mondat, amit a cenzúra kitilt a mai (ún. keresztyén) Európában.
Oh Billy, érdemes volt írnod neked?

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.
U.i. Közben volt Bloomsday is, csütörtökön, egyúttal a Circe XII. évfordulója, és arról sem írtam. Ez is cenzúra: biztonsági okokból nem írhattam meg sem ami velem, sem ami Grósszal történt, amire meg emlékszünk és ideologizálunk 12, ill. 107 évvel ezelőttről, arról akkor minek írjak? Még azon gondolkoztam, hogy az álmomat megírom, és ezt talán valamely nap meg is teszem, de nem ma.

Ez a világnak nem közösse

2011-06-10T19:08:00.003+02:00

Tulajdonképpen teljesen jellemző erre a rezsimre, hogy mániákusan lerombolják viszonylag legjobban sikerült múzeumunkat, a Természettudományit is. Nem meglepő, nem kelt keserű kacajt, nem akarjuk minősíteni, mert minősítés alatt van. Ebből a rezsimből végképp, mindenkinek, mindenestül elege van, és ezt talán még ők is tudják, bár erre fogadni nem mernék, mert a "tudás" fogalma csak agyvelőben képzelhető el.
Fiatal értelmiségiek forradalomról morognak, rendőrök üvöltenek az utcán, és más rendőrtiszteket meg letartóztat a rezsim. Nem, szó nincs forradalomról: "a forradalomnak szaga van" (Grósz Jakab), és mindenki úgy érzi, az eszetlen többség ostobasága építi és támogatja a rezsimet. Márpedig forradalmár definíciószerűen csak az lehet, aki hisz benne, hogy a tömegnek van esze. Amíg ezt nem hisszük — és miért is hinnők? —, addig ha definiálnunk kell magunkat, inkább bujdosók vagyunk, ha tetszik, kurucok. De bujdosunk, és nem adjuk meg magunkat a szellemi terrornak. "Megdögleni lehet, de rongyembernek lenni nem" (Veres Péter). És nem vagyok hajlandó egy szellemi terrorista utasítására munkát végezni, még ha akkor munkanélküli leszek, sem.
Ennek a magatartásnak az előnye, hogy nem kell félnem besúgótól, stb.-től, hiszen úgysem tudnak olyat kideríteni rólam, ami ne volna már ismert. Az eszetlen többség pedig még mindig fél, mindentől, mániákusan, és főleg egymástól. Márpedig addig sem lesz semmi, amíg nem bízunk az utcán egymásban, hanem rettegünk.
A minap egy ember felrobbantotta magát tiltakozásul. Tunéziában ettől kitört a forradalom, és eddig három és fél nagy országot vitt el; nálunk csak jammerolnak, hogy milyen veszélyes dolgot nem csinált szerencsétlen.
Jobb híján nevessünk hát a mindennapi jogfosztottságon és terroron. Ma például ez a levél jött: "Kérem a szervezeti egységek Vezetőit és Munkatársait, hogy minden rendőrségi megkereséskor bármiféle rendőrségi cselekmény megkezdése előtt szíveskedjenek a Dékáni Hivatalt megkeresni."
Ízlelgessük.
A tömény abszurdot, a Hatalom görcsös rettegését alattvalóitól, a Jog fogalmának teljes meg nem értését.
Hogy azért történelem is legyen, ma olvasom, hogy Szanyi pajtás is nyíltan hangoztatja ["A plafonba lőve jön be, mint egy részeg cowboy az ivóban" (apám szavai)], hogy az Őszödi Beszédet Fletó hozatta nyilvánosságra (értelemszerűen, provokációból). Ezt mindannyian tudjuk persze, de ha én hozom nyilvánosságra, bezzeg nem hiszi el egy csomó fat**ű.
Igen kíváncsian várom az esedékes ötödik évfordulót, és nagyot kéne ünnepelnünk.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Erről sincs hír?

2011-05-30T22:18:00.002+02:00

Péntek este hatalmas vihar volt a Balaton térségében. Egyébként szép volt, és tudtommal nem okozott nagyobb károkat, úgyhogy sebaj.
Előtte természetesen kiadták a másodfokú viharjelzést. Egyáltalán nem lehetett látni viszont a gyors fényjelzéseket, sehol, tengerisünök robogtak körbe motorcsolnakon figyelmeztetni a vízibicikliző, és ritkásabban úszó - ja, sportosnak kéne lenni, mi? - jónépet.
Már erre sincs talán pénz?
Vagy más az oka? Ha valaki kevésbé katasztrofális okot tud, adja át nekem.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Work in Progress 6.

2011-05-25T03:15:00.003+02:00

Na, hát akkor legyen most Achilleus halála.

Az aithiopsok pánikja akkora, hogy rend nélkül egymást tapossák a Skaiai-kapuban, a danaosok meg már-már közéjük vegyülnek, és a kapu nyitva, és kapuőrség nincs!
Az öregek és nők a falakon, a gyilokjárón lapulnak és rettegnek, az elszántabbak gyűjtik a köveket és törmeléket, meggyújtható holmikat, és már dobálják is Achilleusra zavarásul, de korán, mert csak elpazarolják a készletet, és talán nagyobb része a sajátjaikat találja.
Glaukos, amikor valahogy átverekedte magát a bepánikolt trósokon a lykiai gárda legjavával, azonnal látta a helyzetet és ordított befelé:
- Csukjátok le a kaput! Zárjátok be a kaput! Azonnal! Azonnal! Becsukni, PARANCS!
- Vezér, kinn vagy!? Hogy jutsz be? - üvölti ki valaki, a kapuparancsnok, úgy látszik, felébredt.
- Én nem jutok be, és aki eddig kinn van, az kiszorult! Engem koncoljanak fel, a kaput őrizzétek meg! - kiáltott vissza falfehér arccal, és aztán kiadta a parancsot a gárdistáinak: Hátra arc!
Egyetlen pendüléssel fordult tucatnyi lykiai páncélos gyalogos, már benn a kétoldalról fal zárta előtérben, és paisfalat vetettek a danaosoknak. A két Aiás vak őrjöngéssel vetette magát rájuk, és pillanatok alatt a falig nyomta őket, ott álltak, és várták tehetetlenül - ámbár folyamatosan ütve és csapva tört dárdanyéllel, karddal, buzogánnyal és fejszével - a véget. Diomédés viszont meglátta az arcát, és ünnepélyesen szalutált neki, majd néhány emberével visszarohant a harcmezőre - Glaukosszal ő nem állhatott szembe. Achilleus ekkor már a kapuig ért, és felrikkantott:
- Most, most, miénk Trója, nyitva a kapu, most az ENYÉÉÉM!
Ekkor csapták be a nagy rácsot, és azonnal keresztrudakat vetettek mögé, hogy ne lehessen felfeszíteni. Achilleus keze megragadta a rácsot, és az egyik keresztrudat kilökte a helyéből. A nagy-Aiás felfigyelt artikulátlan ordítására, hagyta Glaukosékat és odaugrott, másik oldalról Odysseus hallatlan vállaival, és hárman feszültek neki a kapunak, amely engedett, még egy keresztrúd kilökődött, már-már nyílt.
A trójaiak tehetetlenül szemlélték, még ordítani is elfelejtettek sokan, semmi parancs és semmi intézkedés, Glaukos vezér már nem számít - és nincs más! Azért volt a szája némán tátva soknak, mert hirtelen átkot érzett benne Apollónra, aki ezt a kaput védte, rakta volt, és védte évszám, és most, amikor a kapunak vége, hirtelen nincs sehol.
Athéné megérintette Odysseus vállát, és ennyit mondott:
- Nem lesz jó, nem okos! Ez a kapu elvileg bevehetet...
Achilleusnak égő, tehetetlen fájdalom hasított a bal sarkába, és csak akkor hallott meg egy erős, fémes pendülést. Érezte, hogy nem ura többé a testének, enyhén elfordulva rogy térdre, és amikor fel akar állni... a lába nem engedelmeskedik... a lábfeje quasi nincs, az inak nem mozgatják, nem tartja meg a testét...
Két kézzel Aiásba és Odysseusba kapaszkodott, és úgy félmagasságba emelkedve, visszafordította fejét, közben Aiást kényszerűen elengedte.
Aiás vadállati erejével az egyik kapurudat egyszerűen letépte, legörbítette, nem is törődött vele, hogy ehhez a paisát le kellett támasztania, és belülről akár szúrható is lett. A nehéz fával burkolt bronzszerkezeten egy rés nyílt meg.
De mit ez, mi ez már, amikor azt látja, hogy a törmelékhalomból most felemelkedik egy királyi páncélos harcos, iszonyatos íjával, a puzdrája még tele íjakkal... arcán ott a sisakvas, de a lószőr forgó vezéri - ez a lágetés! Paris Alexandros lőtt! És mögötte emelkedik, a karjával a vállát átfogva, fedetlen fővel, fényesen ragyogó, szakálltalan arcával, csapkodó hajfonataival Phoibos, a Pusztító.
Paris és Apollón egymás felé fordultak és felemelt jobbkezükkel egymás markába csaptak. Csattant.
Achilleus egy félpillanatra lesandított a lábfejére, és rémülten látta, milyen szögben lóg, a nagy hátsó ín elszakadt, azt pedig - nem kell ehhez gondolkodni - ha ötven embert nem ölt meg eddig, egyet se, mindent tud, ami holttest - erre a lábra soha, soha az életben már rá nem lehet állni!
Héphaistos, a páncélja persze hogy hol hibás, ahol ő maga!
Odysseusba markolt zokogó hangon:
- Odysseus, Odysseus! Nyomorék vagyok! Az aljas! Paris az aljas, a féreg - nyomorékot csinált belőlem! nem vagyok többé harcos, térden csúszhatok a koldusfalatééért!
A myrmidónok most visszafordultak és Parisnak rontottak volna, inkább tehetetlen dühükben, mint célzattal, ahhoz tényleg esztelen düh kell, hogy Apollónnak magának nekirontson valaki, Aiás is megtorpant egy pillanatra, aztán a kiszakított rúddal ütött akkorát egy kapudeszkára, hogy az is átszakadt. Az egész fal, az egész kapubelső, az egész sík hallotta, Achilleus olyan kétségbeejtően vonított. Apollón kilépett Paris mellé és felemelte a tenyerét, annak jeléül, hogy szólani akar. A myrmidónok ezt nem azonnal respektálták, egy sorozat dárda még elrepült feléjük, de azt hárították, aztán pillanatnyi csönd lett.
Nem Apollón szólalt meg, hanem Paris, a sisakját nem merte felnyitni (különös tekintettel arra, amit mondandó volt), de egy torokköszörülés után jól hallhatóan szólt:
- Achilleus király! Nyugodj meg, nem tettelek nyomorékká! Megöltelek! A nyíl mérgezett!
Achilleus letottyant a földre, eleresztette Odysseust, és jeges, gondolattalan érzés töltötte el.
- Nyugodj békében! - kiáltotta még Paris, és felemelt kézzel intett neki, aztán két-három hátraugrással Apollón mellett behátrált néhány arra szorult gyülevész trós közé, hogy mégse legyen annyira csupaszon. Achilleus is felemelte a kezét, és gépiesen intett neki, úgy érezte, hogy nehéz a karja (ugyanakkor azt is gondolta, furamód, hogy ez érzéki csalódás, és még azt is, hogy már csak néhány percig tud csalódni... most kell kihasználni az alkalmat...) és Odysseusra nézett.
- Odysseus...

Folyt. köv.
Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

2011-05-18T23:33:00.004+02:00

Van Magyarországon egy egyetemi kar, amelynek
- egyáltalán nincs doktori iskolája, jelen pillanatig be sem adott akkreditációs tervet.
- a dékánja egész életében kollégiumi nevelőtanár volt, nulla felsőoktatási tapasztalattal, minimálisnak is alig mondható tudományos publikációval, az egyetemre érkeztekor egyből docenssé és dékánnak nevezték ki, minden választás nélkül.
- a dékánhelyettese egy külföldről hazadisszidált atyafi, akinek Magyarországon nulla felsőoktatási tapasztalata van, külföldön is csak óraadó volt, az egyetemre érkeztekor egyből docenssé és dékánhelyettessé nevezték ki, minden választás nélkül.
- az előző dékánhelyettest kilenc nappal a tanév kezdete előtt azonnali hatállyal rúgták ki, pusztán azért, mert elment a minisztériumba valami kedvező elbírálást kérni saját karának, és a tanév úgy kezdődött meg, hogy az órarendben még szerepeltek az összes órái és tanár hiányában nem tudták elkezdeni az oktatást.
- más tanár azért nem kezdte el az oktatást, mert még nem volt szerződése, és visszadátumozva akarták vele aláíratni, de nem vállalta; egyéb jelentkező híján doktorátus nélküli embernek kellett jelentős késéssel kezdve megtartania a nagyelőadást.
- a tanárok közt van olyan, aki tizenöt éve nem tudott doktorátust összekaparni magának és egy árva cikket nem írt.
- meg van közismert szittya-hun-sumér kókler is.
- a diákok fele diszlexiás, ezek felmentést kapnak a nyelvvizsgakövetelmények alól, és általában mindenből átengedik őket tanulás nélkül, csak meglegyen a diplomájuk.
- a felvételin meg nem jelent jelentkezőnek utánatelefonálnak és könyörögnek, hogy legyen szíves bejönni, mert különben nem lesz diák, és akit az egyik felvételiztető tanár teljes szakmai alkalmatlanság miatt 0 pontra javasol, a jegyzőkönyvben végül maximális pontszámmal veszik fel.
- a tanárok egy része az egyetem könyvéből az egyetem fénymásolóján, az egyetem papírjára fénymásol anyagot a diákoknak, majd 15 Ft/lap áron adja nekik a saját zsebére.
- a tanárokat, professzorokat is beleértve, kötelező jelleggel elzavarják középiskolákba kedvcsináló előadásokat tartani végzősöknek, hogy mégis ide jöjjenek.
- megszüntetnek egy kardinális disciplína oktatására való tanszéket, és most az akkreditációs bizottság követelésére újra létrehozzák, összesen három oktatóval, és az egy éve adjunktus oktatót nevezik ki tanszékvezetőnek, miközben a másik kettő habilitált egyetemi docens.
Persze, a kar minden hivatalos megnyilatkozásában küldetéstudatról vakog, és a tanárokat azzal eteti, hogy a haza szolgálatára kell dolgozniok.

Mi a véleményetek, megmaradhat ez a kar, vagy mégis igaza van Pokorninak és nem minden oktatási intézményre van szükség Magyarországon?
Fel is teszem szavazásra.

Ceterum censeo et rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Egysmás

2011-05-15T11:50:00.003+02:00

Ez csak olyan vegyes.
Nőtt a kertemben egy kék harangvirág. Eddig nem tudtam róla. Rendkívül szép növény, olyan, mint egy leány, de a nőktől eltérően nincsenek hátrányos tulajdonságai, én legalábbis nem tudok róla.

Van egy új órarendem őszre, és ilyet még nem láttam: minden előzetes megkérdezés nélkül, nem adtak kutatónapot. Úgy gondolom, ilyen intézményben ez az országban egyedülálló. Persze, nagyjából megtehetném, hogy házon belül rendezem a dolgot, a diákokkal fű alatt megbeszélve, de erőst azon gondolkozom, hogy inkább mégis nyíltan tiltakozom, mert nem minden abszurdot vagyok már hajlandó eltűrni.
Vagy egyértelműbben: aki csak az állam ellen hajlandó forradalmat indítani, a cége, illetve adott esetben az egyháza ellen nem, az ugyanolyan gyáva sz**, mint aki az állam előtt sunyja be a fülét-farkát.

Ha a stílus maga az ember — akkor szomorú a világ a liberálisokra nézve. Aggresszív, letorkoló, jót és rosszat saját monopóliumaként birtokló tipikus hanghordozásukat nem egy esetben fiatal kommunisták is verik udvariasságban. Ha pedig néha nemzetiszocialistával beszélek, mindig meglepődöm határozott, de halkszavú és udvarias beszédmodorán.

Samu bajtárs pár napja lemondott a mandátumáról, mivel az ún. "forradalmi" rendszer bírósága elítélte a forradalmi rendszert megalapozó forradalmi cselekményekben való részvételéért.
Nem, ezt nem így kell, és ostoba bohócoknak tartom azokat, akik lelkendeznek, hogy a bajtárs példát mutatott törvénytiszteletből, becsületből, mittoménmiből. Erkölcsös az lett volna, ha kiáll a nyílt színre és ország-világ előtt bejelenti: "Elítéltek, politikai perben, nem bűncselekményért, hanem forradalmi cselekményért. Ha a törvény betűje szerint le kell mondanom, a törvény erkölcstelen, én pedig nem mondok le. Fosszon meg a mandátumomtól, akinek van hozzá bőr a képén, és utána egy szót sem vagyok hajlandó meghallgatni "forradalmi" rendszerről."

Furcsa, hogy az emberek képzelete mennyire eltérően működik. Három részletet közöltem nemrég a Work in Progress-ből, amelyekben egyebek mellett Kassandráról is sokat írok. Itt nem volt benne, hogy milyennek láttam őt — másutt majd benne lesz. Nem most találtam ki, vsz. mindig is ilyennek láttam.
Nemrég olvastam a XI. (vagy XII.?) századi Tzetzés János, egy meglehetősen intelligens és művelt szerző külső leírásait hősökről, amelyeket elvileg pontosan ugyanazokra a forrásokra alapozva alakított ki, mint én. Szerinte Kassandra kicsi termetű volt, tejfehér bőrű, igen nagy mellű és kicsi lábú. Hát, finoman fogalmazva is más.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Work in Progress 5.

2011-05-10T15:05:00.003+02:00

No, fejezzük be ezt a részletet.

És hirtelen leesett neki, hogy egy személy innen hiányzik, van itt két kisgyerek, aki a semmiből született ide – de nem véletlenül –, de nincs itt egy tizennegyedik évében járó, fürtös fejű fiú, aki most és itt kimaradt, és még egyszer be akar lépni a család véres ajtaján. És látta maga előtt az egész jövőt, hogy folyik tovább a családi háború, a vér átka, mióta Tantalos a palotánk közepén, az Esküőrző oltáránál hamisan esküdött Ganymédésről, az ő és a mi dinasztiánkban szakadatlan, látta, hogy a könyörtelen szemű Élektra vár, szikkadtan és üresen, egy közrendű férfi ágyában élvezet nélkül, és aztán egy szép nap kimegy a falakon kívülre, és kézen fogva behozza a fürtös fejű fiút, aki aztán szó nélkül, és tartózkodás nélkül, levágja az alteregó-pótapát és rettentő, Élektrára annyira hasonlító édesanyját, mint a malacot az oltáron, és Élektra majd kivonszolja őket az ajtón és kidobja a lépcsőn, és a kisebbik lány akkor is sokkban fog zokogni a sarokban; és aztán látta, hogy Élektra hogy nézi egyre reménytelenül, természetellenes, be nem teljesülhető vággyal gyönyörű öccsét, aki az életet hozta vissza neki a semmiből, és semmiért, hiszen nem lesz neki soha saját családja, a fürtös ifjú nagykirály pedig hogy fog esténként visszaemlékezni gyerekkorára, amikor gyönyörű fekete anyja így nézte, ilyen szerelmes áhítattal, csak nem volt olyan undorító, mint Élektra, és babusgatta és játszott vele, és ordítva a saját kezét fogja harapdálni félelmében és bűntudatában, amíg a vér csorog az ujjaiból; és látta, hogy hogy lép be a történetbe a harmadik, akin be kell teljesedni a bosszúnak, a véres vörös kamasz gyilkos, Polyxené levágója, és hogyan hurcolja el az ifjú nagykirály feleségét, aki sikít, mint egy szőke Klytaimnéstra a kis-Tantalos holtteste felett hajdanán, de a kis-Agamemnón holtteste nem lesz ott, mert az véres kezével a fogai közt a most a konyhaajtóban álló két kisgyerek fegyveres kopói elől bujkálva, északi erdőkben fog éjjelenként kúszni, mígnem eléri azt a férfit, az átkozott istent, aki a halálunkra megesküdött és megteszi, és akkor majd szokásos talányos mosolyával, átölelve Orestés vállát, azt mondja: “neeem, nem, nekem volt szentelve, és megfizet, aki megölte, mindkettőt”, és aztán amikor a vörös kölyökgyilkos megáll a nagy szentélykörzet közepén, a királyi papnő előtt, és tisztelettel kéri a jóslatot, az hátrahajol a szentekszentjébe, és Smintheus onnan súg valamit a fülébe, mire a papnő azt a jóslatot mondja, amit még soha papnő nem mondott: “A Vörös Király tudja igazán, hogyan kell hálát adni: nagykirályt áldozni a saját oltárán”, és a fegyvertelen vörös kutyát az egyik pap egy hosszú késsel hasbaszúrja, miközben éppen az áldozattal foglalatoskodik és a háttérben a fürtös kis-Agamemnón röhög; és végül hazatérve ünnepélyesen feleségül veszi a vörös kutya siránkozó és kéjsóváran kacsingató özvegyét, e silányabbra sikerült második Helenét, és az apja és Aigisthos vérétől fekete bárdokkal feldarabolja a buta kisfiút, Thyestés házának utolsó nagykirályát, és a kegyetlen tekintetű kislányt láncon viszi a hátsó szobába, ahol éjjelenként némán szuszogva fogja használni, saját féltestvérét, amikor rádöbben, hogy a vörös kutya özvegye noch dazu frigid és meddő, és talán, talán előbb-utóbb így majd csak az utolsó sarja születik meg Agamemnónnak, a drága, isteni és elátkozott férjemnek... akinek már nem lesz kin bosszút állnia, mert benne egyesül az összes átkozott vérvonal... és ez a szörnyeteg királylány, már mint csonttá aszott vénasszony, mint egy megtestesült Moira, Zeus királyi jogarát elássa valahol a hegyekben, mindörökre.
Minek is kéne ide két szegény trójai kisbaba.
— Vagy — folytatta kuncogva Aigisthos — hálát adsz alázatosan nekem, Aigisthosnak, uradnak és nagykirályodnak, a királyok királyának, hogy kegyelmes és emberséges szívű, és gondol a rokonok közti jó békesség helyreállítására, és megkéred, hogy gyorsan öljön meg mindkettőtöket, és tápláló Zeus atyánkra! én örömmel megteszem.
Agamemnón hangja, bár halk és fájdalomról tanúskodó, de elhatározott volt:
— Ó Thyestés fia, királyok királya, uram, köszönöm, hogy kegyelmes és emberséges szívű vagy hozzánk, és kérlek, hogy ölj meg mindkettőnket azonnal.
— Kérlek — mondta fennsőbbségesen Aigisthos és kihúzta a kardot a hüvelyből, a hüvelyt eldobta és szegény Agamemnón mellébe szúrt. Talán szebb és királyibb lett volna a vég, némán és azonnal elesni, Agamemnón mindenesetre lassan görnyedt a földre és tompán ordított és rángatózott még egy darabig, és úgy fordította a fejét, hogy egyre jobban kimeredő szemével Kassandrát lássa. Aigisthos a jósnő felé fordult a karddal, azt azonban Klytaimnéstra kiragadta a kezéből:
— Ez az enyém! — kiáltotta és szúrt. Ezzel jobban bánt, mint a bárddal, Kassandra bal bordái közé talált és az szinte azonnal abbahagyta az üvöltést és mozdulatlan terült el a földön. Agamemnón még körülbelül fél percig ordított fuldokolva, aztán csönd lett. Illetve, nem lett csönd, mert az ajtóban a pici dundi fekete lány, Érigoné ugrándozott, tapsolt és hurrázott, bávatag bátyja, Alétés határozatlanul és értelmetlenül tapsolt utána.
Végül Aigisthos odafordult, két kezébe kapta a kisfiút és az égre dobálva rikkantotta:
— Éljen Thyestés háza!
A testőrök és az életben maradni akaró nézők kevésbé meggyőzően kiáltoztak:
— Éljen a nagykirály!
— Kifelé ezekkel a kutyákkal! — mondta keserűen Klytaimnéstra és leült, és hirtelen öregebbnek látszott, hogy életműve betelt. — Vessétek oda az ebeknek.
— Affenét — mondott ellen az új nagykirály, miközben letette a kisfiút és gyengéden felemelve megdobálta Klytaimnéstra legifjabb szülöttét, a dundi kislányt is, aki sikított, vihogott, és puszikat dobált az udvarnak. — Nem megmondtam, hogy vége minden emberevésnek, egyszer s mindenkorra, minden bosszúnak és leszámolásnak, a nemzeti egység és a békés polgári fejlődés korszaka jön! Sírba kell őket tenni és kész.
— Az én bosszúm... — kezdte vörösen fuldokolva a dühtől Klytaimnéstra, mert még mindig, Kassandra testét látva egyre dühösebben szerelmes volt Agamemnónba, és teljesen semminek nézte az unokatestvér-utódot, aki ilyen pökhendien képes bánni velük.
— Lesz**om a mások bosszúját, Thyestés vére megkapta, ami járt. Meg a tiéd is. Még egyszer nem akarom, hogy üvöltő lidércálmaiddal ébressz fel az igazak álmából. Élektra! — szólt a néma, ronda lányhoz. — Vidd ki ezeket. Ezek a te halottjaid, temesd el őket, ahogy tudod. Hadd ne kelljen nekem is krokodilkönnyet ontani és siránkozni a sírjukon. Most már békéljetek meg mindnyájan. Segítsetek neki, ha kell — szólt oda az egyik testőrnek.
Élektra csak bámult rájuk, aztán megragadta apja holttestét és elkezdte kivonszolni, a szája még mindig némán járt: “Meg-ö-löm...”, Kassandrát két alabárdos felemelte és a vállán vitte utánuk, Eurymedónt és még két királyi udvaroncot, akik az elmúlt három perc során lojálisnak tűntek volt, egy éthordó kocsira dobálták és azon húzták ki őket a palotából, miközben bent zene indult meg, behívtak néhány lantost énekelni, és friss forró ételeket szolgáltak a nagyuraknak, Chrysothemis pedig egyre zokogott a sarokban; le a meredek úton, ki a várból, el a Perseus-ház nagy kerek síraknái mellett, ki a griffes kapun, hogy a völgyben egy szűk sziklasírba dobálják őket, a trójai jósnő holttestét a királyok királya tetemének karjába, hogy ott aludják álmuk az idők végezetéig.
Miközben amiket Priamos lánya utolsó pillanataiban látott, szépen sorjában elkezdtek beteljesülni, mert egy igazi mese sosem ér véget, mindig van, akivel játszódjék tovább, csak én már nem fogom végignézni és továbbadni, mert akikre én gondoltam, azok kiléptek belőle, a fű alá.

Rakjak be legközelebb más helyről való részleteket is, vagy ez is sok?
Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Szimbolista idióták minden oldalon

2011-05-09T09:19:00.002+02:00

Jókat röhögtem Szily pajtás (nem a félkarú rablóról, hanem a félfarkú újdondászról van szó) zseniális cikkén, de ez már így szokott lenni, jó a humora és kész. Igaza viszont nincs, de ezt eddig nem volt kedvem megírni, mert túl nyilvánvalónak gondoltam. A jelek szerint azonban túl jól kezdik előadni a tévedést, és ezért el kell kezdeni hirdetni a helyeset is.
Tehát, az alaphelyzet: Tarlós (a III. kerületi Z. mester szerint "a mi kis helyi Demszkynk", mondta apámnak úgy 2005-ben, hát nem bejött) is átvette a Jobbik szimbolizáló kedvét, és fontos közterületeknek ad Nemzeti Öntudatról tanúskodó új neveket. Valami, elsőre nem logikus, viszont érthető okból a Moszkva > Széll Kálmán tér csapja ki mindenkinél a biztosítékot, és nem sokan foglalkoznak a Roosevelt > Széchenyi tér és Köztársaság > II. János Pál pápa tér (ez még a legújabb variáció is?) mozgásokkal.
Namost, ad 1) a Széll Kálmán tér név 100%-ban jogos, sőt józan ésszel elkerülhetlen, és nem is szimbolikus. A tér neve ugyanis világéletében ez volt, a kommunisták átkeresztelték Moszkvára nagy keleti nyelvcsapásaikkal, aminek a világon semmi indoka, minek Moszkváról teret elnevezni. Tehát 1990-ben meg kellett volna lépni a Rudas > Podmaniczky úttal, Lenin > Erzsébet + Teréz körúttal együtt, nem is beszélve olyan mozgalmas előéletű útvonallal, mint a Sztalin > Magyar ifjúság > Népköztársaság > Andrássy út; csak hát Antall Jóska bátyánk besz**i volt, mint sok más esetben is, és nem akarta orosz barátainkat megsérteni, így ezt ittfelejtették a Szabadság téri szovjetszkij hujjal együtt. A történelem az utóbbinál igazolta, hogy a népnek van igénye a spontán lebontásra. (Járulékosan megjegyezném, hogy jónéhány átnevezést ekkoriban eekúrtak, így az ex-Felszabadulás teret történetileg két részre kellett volna bontani, amelyek első látásra jól szét is tagolódnak, a templom előtti résznek kellett volna a Ferenciek terének lennie, a Kígyó és Duna utcákba vezető résznek az Apponyi térnek. Reméljük, véletlen, és nem direkt. Az viszont direkt, hogy az *Aréna (=Dózsa György) út melletti Felvonulási tér > 56-osok tere ezt a nehezen kimondható és írható, bizarr nevet kapta, miközben minden ember ezer éve ismerte a logikus és szintén a Forradalomra emlékeztető Csizma tér nevet.) Továbbá, a Sz. Kálmán t. neve szintén folyamatos használatban van a nép közt, becéző formában, hiszen a terület általánosan ismert neve Kalef, és ezt se Demszky, se Tarlós nem fogják felülírni tudni, a legjobb alkalmazkodni hozzá, a javaslat e szempontból is logikus.
2) Ezzel szemben a másik két elnevezés színtiszta f***ság, ideológiai bozótvágás, a Jobbik jobbról előzésének elcseszett kísérlete, és mindkét esetben tárgyi hibát is okoz. A) a Roosevelt tér ugyanis, mély sajnálatomra, nem a jobboldali magyarok által utált Franklin Delano Roosevelt háborúgyőztes gringó elnök nevét viseli, hanem a néhai Theodore Roosevelt elnökét, azt már elmosta az idő, miért. Széchenyinek meg van elég tere, különben is Deák szobra áll rajta, és ez együtt elég bizarr képet fog nyújtani. B) a Köztársaság térnek pedig, még ha végre királyság lesz is itt újra, akkor is maradnia kell egyszerűen azon okból, hogy alapvető történelmi emlékeinket nincs jogunk megsemmisíteni, és ha a Köztársaság téri pártház '56-os ostromának helyszínét ifjú nemzedékeink soha többé nem tudják azonosítani, az éppen a nemzeti tudatnak az a katasztrófája, amelyre appellálva nevezgetik át az utcákat.
Hasonló a helyzet ahhoz, hogy a Szabadság tér felszíni tereprendezését a szeptemberi forradalom után egy éven belül végrehajtották. Kire-kire rábízom a döntést, a két esemény véletlen-e, vagy tudatos.
Ha már szimbolikus átkeresztelésekről van szó, akkor a hidakat kéne még visszacsinálni, a pillanatnyi Szabadság-hidat* a nép továbbra is Ferencjóskának nevezi, a pillanatnyi Petőfit ugyan nem Horthynak, mint régen volt, de attól aztán pukkadna Tarlós és Demszky együtt.

*Tisztában vagyok vele, hogy a MT(k)A ezt kötőjel nélkül akarja íratni, és ezt is besorolom a "helyesírást" terhelő perverz f***ságok közé, amelyet nem vagyok hajlandó követni.
Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Work in Progress 4.

2011-05-05T08:27:00.003+02:00

Megpróbálok tehát valami választ összeütni a kérdésre, hogy mi a téma és miért az.
AZ eddigi szemelvényekből erről "természetesen" meglehetősen egyoldalú kép rajzolódik ki. Nem egy Oresteiáról van szó, eszemben sincs újraírni Aischylost, sem Euripidést — az előbbit azért nem, mert túl tökéletes, az utóbbit azért nem, mert túl bizarr gondolatmenetű (mint látható, teljesen osztom Aristophanés véleményét). Azonfelül elviekben nem akarok senkit újraírni, aki bármennyire érték, nem vagyok én a Nógrádi. A tárgy éppen az, ami nincs meg: Trója veszte, onnan, ahol Homéros abbahagyta — odáig, ahol Homéros újrakezdi, mikor szeretett Odysseusunk felhúzza a vitorlát és távozik.
Miért ez?
Talán mert megöregedtem. Elkezd nyomasztani a gondolat, hogy ami évtizedek óta foglalkoztat, azt nem hoztam napvilágra, és pótolni akarom. És ugyanez okból most másképpen nézem már a történetet, és azt akarom kihozni belőle, amit a hősi irodalom nem tehetett meg: hogy ebben a végtelen ideig tartó történetben hogy demoralizálódott az összes résztvevő, elcsüggedt, reményét vesztette, egymás ellen fordult, és tudatára ébredt a közeledő halálnak és már csak azt várta. Egyébként, úgy nézem, éppen ettől lesz a dolog mai mindennapjaink kísérteties előképe.
Folytatom az előző részletet.

— Emlékszel még a fivéreimre, Agamemnón? — kérdezte. — Emlékszel Tantalosra? Pleisthenésre?
— A... a... ai...
— Igen, Aigisthos vagyok, Pelopiának, a szűzi papnőnek a fia — mondta az széles gúnnyal.
Kassandra továbbra is ordított, és körbenézett. Klytaimnéstra egy pillanatra leeresztette a bárdot, aztán megint felemelte és most őfelé fordult és érdeklődve kezdte szemlélni, mint valami... igen, mint valami fehér üszőt az áldozati oltárnál. Az asztal alján egyedül Eurymedón, a király szekerész-szárnysegédje tért magához, és egy ugrással átvetette magát két tál ételen, és egy testőr kezéből kicsavarta a bárdot, hogy azzal induljon meg Klytaimnéstra felé, azonban két másik testőr azonnal lecsapott rá a magáéval, és Eurymedón összerogyott, megnyílt aggyal, és az arcán lecsorgó szemgolyókkal. A konyhaajtóban egy ötévesforma kisfiú és egy négyévesforma kislány ácsorgott, tátott szájjal nézték a jelenetet, a fiú buta volt, értetlen száját tátva állt, de a kislány, Érigoné, látta is, hogy mi folyik, és ragyogó szemmel nézett a két élő istenre, fekete apjára és anyjára, Aigisthosra és Klytaimnéstrára, akik most számolnak le valami sárkánnyal, amit ő esti rémregékből ismert. A másik oldalt, Klytaimnéstrától balra, a kevés városi civil döbbenten támasztotta a falat, legközelebb egy iszonyú kinézetű lány, egy talán tizennyolc-húsz éves példány, akinél Kassandra kevés taszítóbb jelenséget tudott elképzelni: száraz, sovány, sárgás arcában dülledt, feketén égő szemei túl nagyok voltak, a vonásai alapján, elméleti síkon egyáltalán nem volt csúnya, de a kiszáradtság, reményvesztettség és ráfagyott undor olyan fenyegetővé tette az orcáját, mint az anyjáét felfokozva, mint az anyjáé lehetett volt abban a pillanatban, amikor szegény király, drága Agamemnón, nyögő haldoklónk éppen törte össze öklével a vetélytársának, Aigisthos legidősebb fivérének a koponyáját. A lány mozdulatlan, ökölbe szorított kézzel dőlt a falnak, anyja kezében nézte a bárdot, aztán Kassandráéra villant a szeme és hangtalan mozgott a szája. Kassandra jól tudott szájról olvasni, mint minden jó jósnő, és pontosan értette a ki nem mondott szót:
— Meg-ö-löm...
A kisebbik lány, Chrysothemis sokkot kapott, összegörnyedve zokogott a földön a testőrök lábai között.
Agamemnón fel akart állni, de nem tudott, a rátekeredő lepel és a vérveszteség miatt, ismét tompán ordított, és megpróbált valami fegyver után nyúlni, valakinek kezében a bárd után, de semmit nem ért el, kétségbeesetten nézett oldalt, és Kassandrán állapodott meg a szeme, merően. Kassandrán volt mindenkinek a tekintete, érezte, és ő még mindig üvöltött, és meg akart halni, most, azonnal, még Agamemnón előtt, hogy ne lássa, ahogy az, aztán a hasához kapta a kezét, és eszébe ötlött, hogy ezt most nem szabad, nem lehet, neki az ikrekre kell gondolni, azokat megmenteni, ha csak semmi esély is van rá, az ikrek...
Két nyögéssel abbahagyta az üvöltést.
— Királynő — mondta teljesen berekedve —, királynő, én egy szegény rab vagyok... mint te is... ahogy téged hurcolt el a bölcső mellől...
Klytaimnéstra egy töredék pillanatig emberszabásúbb lett, lejjebb eresztette a bárdot, és a hangját is, csak annyit mondott:
— Tudod? ezt is tudod? — egy pillanatig várt — jósnő vagy, csakugyan? — megint egy pillanatig — hát igen, mit tehetsz te róla, és és is, hogy meg kell halni...
És akkor Kassandra hasára esett a tekintete, és üvölteni kezdett, őrült féltékenységgel:
— És élni akarsz, te szemééét, te, élni, és gyereket szülni, aki EEEZT viszi tovább, és ENNEK lesz a bosszulója, ENNEK, EZ az enyém, te RRROHAAADT RRRIBANC, EZ a férfi az enyém, és nem adom senki másnak, megölöm, megölöm!
Egy fél pillanatig senki nem tudta, kire sújt le, Kassandrára vagy Agamemnónra, de akkor Aigisthos szája még szélesebb vigyorra nyílt, ami még félelmetesebb volt, és egész csöndesen megszólalt:
— Én úgy nézem, ez nem egy... ez kettő lesz...
— Ikrek — suttogta Kassandra.
— Agamemnón — és Aigisthos megdörzsölte a kezét. — Emlékszel te három ikerre?
Kassandra megint üvölteni kezdett, amennyire lehetett, hátradőlve, most egy egész hanggal mélyebben, minden eddiginél jegesebb iszonnyal, csak meghalni, csak most, azonnal!
— Agamemnón, te görény — mondta nyájasan Aigisthos. — Most megkaptam a jutalmamat, most úgy halsz meg, hogy be fogod vallani, hogy mi sokkal, sookkal, SOOOKKAL tisztább, becsületesebb, szelídebbek vagyunk, mind, mint ti valaha is... és könyörögni fogsz, NEKEM, hogy maradjak is az... mit is akarsz, Agamemnón... legyen egyszer s mindenkorra vége a bosszulásnak, a vérnek, az emberáldozatnak, soha többé SENKI ne áldozzon embert, ne egyen emberhúst, én ezt akarom, én EZT szeretném tenni, ugye, nem akadályozol meg... vagy szeretnéd, hogy kivágjuk az anyjuk hasából, és még megennéd... finoman megfőzve, egy gyenge húsleves... erőt ad a sebesültnek... bekötjük a sebeidet, még meggyógyulsz, és elmehetsz szabadon, mint a madár...
Lehet, hogy Agamemnón mégis fel tudott volna állni és tenni valamit, de három testőr hátulról lefogta. Kassandra még mindig üvöltött, és Élektra néma arcát nézte, aki egyre ezt ismételgette hangtalan:
— Meg-ö-löm... meg-ö-löm...

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Gyászbeszéd Antonius modorában

2011-05-04T11:15:00.004+02:00

Voltak emberek a világtörténelemben, jelentős egyéniségek, akiknek eszméivel, céljaival gyakorlatilag egyáltalán nem lehet egyetérteni, és egyúttal nemegyszer kegyetlenségük is elborzasztó, lelkierejük, elveik szilárdsága, tevékenységük következetessége, bátorsága és hatékonysága miatt mégis tiszteletteli főhajtással gondolok vissza rájuk. És nem vallom Shakespeare-rel: The evil that men do, lives after them". Ilyen volt például Tiberius Gracchus vagy L. Sergius Catilina, ilyen Loyolai Szent Ignác és Pázmány Péter, ilyen Maximilien Robespierre vagy Napoleone Buonaparte, tovább hadd ne válogassak.
És mostantól ezeknek az idegenül nagy halottaknak a sorába bekerült Oszáma bin Láden is.
Jó döntés volt a tengerbe temetni — ha egyáltalán igaz —: nincs szükség rá, hogy jelentéktelen, aberrált idióták megzavarhassák a nyugalmát.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Work in Progress 3.

2011-04-29T01:18:00.003+02:00

Mindenre, ami szent, nem ezt akartam ma megírni. Rendszerető elme vagyok, és nem a legvégén akarom kezdeni a történetet, amikor az elején még csak két fejezet van meg. De egyszerűen eszembe jutott, hogy lehet ez, vacsora közben, és jegyeznem kellett, mert tudom, hogy ennél máskor csak rosszabb lehet.
És ráadásul nem bírok ellenállni a kísértésnek, hogy most és azonnal mindenkinek megmutassam.
És még ráadásul túl hosszú is ahhoz, hogy bemásoljam, mert soha nem lenne vége és egyikőtök sem olvasná el, úgyhogy az első darabját kell idevágnom. De ha azt mondjátok rá, hogy kíváncsiak vagytok a folytatásra, akkor azokat is bevágom a következő alkalommal.

24. fejezet (részlet)

Agamemnón nagy lendülettel felemelte kupáját, és kurjantott:
— A győzelemre! A királyságra! — Egy oldalvágású, gyöngéd mosollyal Kassandrára nézett, nem az arcára, hanem lejjebb, és halkabban, mintegy magának tette hozzá: — Pelops házára, és Téledémos házára!
Kacagás, kurjongás, elragadtatott tekintettel nézett vissza Klytaimnéstra nagykirálynőre, aki sudárnak és Helené-szerűen fiatalnak látszott, és nem volt ősz szál a hajában; és most csábos-csalóka mosolyt vetett rá, kacsintva, és egy nagy bíborfestett szőttest, afféle kicsit hálószerű mintás lepedőt dobott rá, ami elfedte a nagykirályt.
Kassandra ekkor kezdett el visítani, azon pillanatban megértette, hogy itt van, az egész, amit látott, érzett, sejtett, hogy itt a vége, elvégeztetett. Metsző, magas, egyforma hangon, tagolatlanul, végeszakadatlan, még lélekzetvételre sem állt le, szívás közben is üvöltött. Nem is lehetett hallani a királyok királyának nevetős-prüszkölős szavait, akinek kibillent kicsit a bora, ezért prüszkölt, és valami nagyon hülye viccet sejtett:
— Királynőm, de! ne csinálj már úgy, mint egy kamaszlány, legyél már királynő!
Klytaimnéstra felállt, és eltűnt az arcáról a mosoly, feszült, üres lett az arckifejezése, és soványnak nézett ki kortalan arca, nemcsak a fekete haj miatt nem hasonlított Helenéhez, hanem ettől az arckifejezéstől, amely azon soha nem látszott. Kirántotta az egyik testőr – új testőr, soha nem látott testőr, Klytaimnéstra által szolgálatba állított testőr – kezéből a kettős alabárdot, két kézzel emelte meg, és mielőtt Kassandrát kivéve bárki felismerte volna, mi történik, lesújtott vele Agamemnón nagykirályra, akinek a bal vállát érte az ütés, átszakított egy nagyobb eret, úgyhogy azonnal átütött a lepedőn a bő vér, és eltörte a kulcscsontját.
Agamemnón azon a ponton volt, hogy lerántsa a fejéről a hülye bíbor leplet, és ráordítson Kassandrára: “ne visíts már, te hülye nő”, mikor hirtelen ő is megértette, mit látott a jós lány, és a vállába ütő, megfogalmazhatlan, tompa és iszonyú fájdalomtól meg a felismeréstől rekedten felüvöltött.
— Aaasszony! — ennyi volt.
— Érted már, nagykirály? — kiáltott Klytaimnéstra olyan hangerővel, amely felülmúlta Kassandra szakadatlan visítását. — Feláldoztad? Feláldoztad az oltáron? Érzed már, mit tettél? — és másodszor is lecsapott az alabárddal, megint nagyjából ugyanoda, Klytaimnéstra nem szofisztikált kínzásban gondolkozott, hanem le akart számolni, azonnal, itt és most, a szívét akarta kettévágni, de nehéz volt a bárd, nem tudta kezelni. Újabb érszakadás, csontropogás, a király bal keze megbénult. Kassandra természetesen tudta, hogy oda kell ugrani, birokra kelni a magas, erős királynővel, fiatalabb nála, lehet, hogy erősebb, még így, a hetedik hónapban is, de ez csak az agyának egy rétege volt, a teste megdermedt, nem tudott mozdulni, és a torka is, egyre csak űvöltött tovább ugyanazon a szoprán állati hangon.
Klytaimnéstra nem félt, se a lánytól, se a vacsoravendégektől, akik nagyrészt ugyanolyan dermedten ültek, de aki felugrott, az is egy testőrrel találta szemben magát, aki a melléhez tartotta a bárdot. Újra felemelte a bárdot, de előlépett egy férfi a konyhaajtóból, akire eddig nem figyeltek fel, és félretaszította; hosszú, hüvelyben lévő kard volt a kezében, és azzal nyaka alatt megbökte a nagykirályt. Kassandra szeme ráfordult, és egy negyed hangot esett az üvöltés hangmagassága; a férfi rettentő látványt nyújtott, mert annyira konszolidált volt, nyugodt és vidéki kisúri kinézetű, és annyira, de annyira kísértetiesen hasonlított Agamemnónra, mintha az ikertestvére volna; csak éppen vagy tizenöt évvel fiatalabb kiadásban, színfekete hajjal és szakállal, és egy fél arasszal kisebb minden kiterjedésében.
— Állj már — mondta halkabban. — Nekem is van egy szavam. Emlékszel-e már, Agamemnón, te gyilkos, amíg még van időd emlékezni? — és a karddal Agamemnón fejéről leemelte a szőttest. Amaz bután nézett egy pillanatig alteregójára, lüktetett a feje, löketekben ömlött ki a vére, nem értette, nem. Kassandra viszont azonnal tudta, ki a férfi – nem lehet más, egyetlen felnőtt férfi lehet, aki ilyen közeli rokona Agamemnónnak, kivéve ugye a szőke, távollevő és másmilyen öccsét, ez száműzött unokatestvére és egyúttal másodunokaöccse, az emberevő Thyestés nagykirály fia, Aigisthos.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Töröld ki a köztársasággal!

2011-04-27T15:07:00.003+02:00

Állítólag mindenkinek kipostázzák a pintéri maffiaköztársaság úgynevezett alkotmányát. Még tán nekem is, legalább tudom, hogy nyilvántartanak (ha a telefonlehallgatásokból és másból nem jönnék rá).
Már tudom, mit kezdek vele, azonnal lapokra szedem és kiakasztom a WC-csésze mellé.
Ebből lehetne népi mozgalmat is csinálni: tiszta udvar, rendes ház, WC-papír elegendő és kellő színvonalú, Schmitt Pali elenlyegyzésével.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Magánérdekű, sőt érdektelen

2011-04-20T14:42:00.002+02:00

Lassan eltellik az április anélkül, hogy írnék.
Na de mit írjak?
Valami forr a mélyben, lassan, és mint minden erjedés, gusztustalanul, ezt érzem, de hogy mi lesz belőle, azt nem tudom. Már a világ, Európa és Magyarország mélyében, nem az enyémben. Az enyémben utoljára tegnap este egy sör forrt, és most már pontosan tudom, mi lesz belőle. Mármint nem fizikailag, hanem szellemileg, tudnék újabb és újabb idézeteket a Work in Progressből, csak nem tudom eldönteni, kell-e az.
Lassan telik az idő, és minden egyéb eredmény nélkül.
Na, viszont tegnapelőtt este összefutottam egy régi ismerőssel, akit vagy négy éve nem láttam és nem hallottam, és ettől felvillanyozódtam. Nem is egyszerűen ismerőssel, egy barátnővel, és az az egész nehezen definiálható és magyar terminus nélküli, de szoros kapcsolat van köztünk, hogy akkoriban ugyanaz után a lány után járkáltunk.
Szóval, mi most tök jól éreztük magunkat, D. kisasszonykát meg úgy elmosta az idő, hogy ki se látszik a zagyból, arról nem beszélve, hogy azóta mi kollégákká lettünk és már olyasmiről is tudtunk beszélni, amiből ő egy árva mukkot meg nem értett volna. Van ebben valami vigasztaló. Meg abban is, hogy két perc után sikerült tisztáznunk, hogy mindketten utáljuk a leszbiákat.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Orthographia et Schmitthographia

2011-03-30T12:54:00.004+02:00

Ez zseniális, mondhatnám, de nem mondom. Még nem zseniális, csak jó.
De kérlek Bennetek mindenre, ami szent:
1) az én írásaimait inkább ne ezzel nézegessétek...
2) gondoljátok át tételemet, miszerint: a magyar helyesírás a legegyszerűbb dolgok közé tartozik a világon, mert csak logikán alapszik, és az alapelvekből minden levezethető (jó, igaz, sokszor máshogy, mint ahogy az idióta Kakadémia levezeti); következésképp mindenki, aki nem tudja a helyesírást, BUTA.
Egyébként aki konkrét logikai hibákat talál a hivatalos kakadémiai helyesírásban, azzal ezeket nagyon szívesen megvitatom, ilyenjeim nekem is ezerszám vannak. Kivéve természetesen nemlétező köztársaságunk nagyon is létező elnöke, akivel helyesírási kérdésekről egyszerűen nem nyitok vitát, mint Virág elvtárs.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Líbia, forradalom

2011-03-23T12:28:00.003+01:00

Néhány napja mondom már, hogy fogok írni egy összefoglaló véleményt Líbiáról és a hozzátartozókról. Eleinte erre nem is gondoltam, mert azt hittem, ez aztán a napnál világosabb (ugyanúgy, mint az egyiptomi forradalom és így tovább). Újabban viszont látom, hogy az azonos világnézetűek is megdöbbentő, homlokegyenest ellenkező véleményen tudnak lenni ebben (is). A mániákus magyar félelem és összeesküvéshit persze ide is beteszi a lábát... A legfontosabb kérdés persze az, hogy Európa és főleg az USA jó-e nekünk, hogy beavatkozik a forradalomba, vagy ez csak árt — és sokak odáig menően mereven USA-ellenesek, hogy szentül állítják, sokkal jobb az araboknak, ha Kaddâfi vezeti őket. A forradalmárok szerintük persze az USA felbiztatta liberális bajkeverők.
Nos, ezt egyébként nem kell cáfolni, mert azok az emberek, akik botokkal és kardokkal (mai hír) heteken keresztül védenek tankok és tüzérség ellen területeket, amelyek kezdetben még nagyvárosok, később már csak rommezők étel, víz, közművek és a végén lakosság nélkül, és többnyire az utolsó ember sem adja meg magát, azok nem liberálisok, engem az embertípusok közül sokkal inkább emlékeztetnek a Corvin köziekre vagy néhai Szondi György kapitányra. A másik fontos következmény, ha valakit saját népe ennyire meggyűlölt, hogy többszázezer Szondi áll fel ellene, az soha, semmilyen értelemben nem lehet nekik vagy a világon bárkinek hasznos élőlény, hanem ez a puszta tény elégségesen bizonyítja, hogy elmebeteg zsarnokról van szó. (Szondi ugye egy idegen hódító ellen adta éltét, aki a saját népének lehetett és volt is nagy jótevője, mert Törvényhozó Szulejmán a törököknek kétségtelen jótevője volt; kötve hinném, hogy Magyarországon akadt volna olyan szintű gazember, akivel szemben ezt mind vállalta volna.)
De nézzük kissé alaposabban.
1. Itt a kezemben a Zöld Könyv, Kaddâfi (igazából Q-val kéne írni a nevét, de a d-réshanggal még akkor sem boldogul a monitor, úgyhogy hagyjuk) nagyszerű opusza, antikváriumban vettem még rég. Forgatom, és látom, hogy ez az ember egy primitív, őrült vulgárkommunista, ugyanazt a világrendet akarja felépíteni, amit Rákosi Matyi. Nem ok arra, hogy bárkinek joga legyen őt eltüntetni a föld színéről?
2. Tegyük fel, hogy ezt csak az USA teszi meg. '56-ban, tessék mondani, hány ember találta volna erkölcstelennek és elutasítandónak, ha az USA segítséget nyújt nekünk?
3. Tegyük fel mindazáltal, hogy a nyugatiak ezt saját pecsenyéjük sütögetése végett, a forradalom elsikkasztásának tervével teszik — nem is kell ezt feltenni, ez elég kézenfekvő tény. Nos, ha nem teszik, vajon győz a forradalom? Nem, sajnos nem, akkor már vérbefojtotta volna al-Majnůn, és valamit csak kellene kezdeni ezeknek az arab tízezreknek az életéért is.
Legvalószínűbb, hogy a forradalmat megfojtani igyekvő cionisták éppen Kaddâfit biztatták és uszították, hogy öljön meg minél több embert, hogy így jogalapjuk legyen belefolyni az ügybe.
V., ez a kiváló ember, aki minden még élő ismerősöm közt a legtöbbet próbált tenni azért, hogy a '89/90-es átalakulás valóban rendszerváltás legyen és ne szimpla lopás, a bosnyák háború kitörésénél valahogy így fogalmazott:
"Ez természetesen tudatos taktikájuk, minél nagyobb vérfürdőt rendezni, hogy feloldhatlan ellentmondásba kergessenek. Mert mi keresztyének vagyunk, és ezért minden emberéletet kötelességünk megmenteni, egyszerűen nem tehetjük meg, hogy nem avatkozunk be. Ha pedig beavatkozunk, akkor megteremtjük a precedenst és jogalapot, hogy ők beavatkozzanak a mi ügyeinkbe."
És ez ugyanúgy van most is, és nem tudjuk megkerülni. A megoldás csak és egyedül az arab forradalmárok kezében van: érzékelni, hogy melyik ún. segítő kéz mit akar, és ha győztek, akkor azoknak az embereknek, akik a romboló nyugati hatalom ügynökei, egyszerűen átnézni a fején és olyanokat választani maguk élére, akik önálló, szabad, istenfélő Líbiában (stb.) gondolkodnak. Praktice ez vsz. többségében azt jelenti, iszlámistákat. Ezt mi is megtehettük volna '89-ben, bár nekünk egyszerűen nem volt elég keresztyén fundamentalistánk, de voltak helyette eléggé fundamentalista antikommunisták, mi voltunk buták és naivak. Talán más példáján is okulhat az ember, és az arabok éppen ebből tanultak és észnél lesznek.
4. Valójában Kaddâfi, mint mondtam, ultrabalos terrorista, és jónéhány éve habozás nélkül csontig nyal a liberálisoknak és a cionistáknak is, tehát ezeknek a legkevésbé érdeke egy forradalom. Legjobb esetben ugyanott vannak, ahol voltak, ha el tudják lopni. Mi tradicionalisták csak nyerhetünk, ha nem tudják teljesen ellopni, és mindenki másnak is csak érdeke a líbiaiak segítése, még akár nemzetiszocialista gondolatmenettel is, lévén, hogy a kelet-líbiaiak európai eredetűek (majdnem színgörögök, tudjuk a történelemből, és tessék megnézni néhány videót a forradalmárokról, micsoda tipikus görög pofák is vannak köztük). De azt hiszem, ideológiától függetlenül mindannyiunknak érdeke az arabokat segíteni, amikor az az őrült diktátor közép-afrikai néger zsoldosokkal öleti őket, és utána ezeket nyilván ránk küldi, Dél-Európára... ezt már be is vallották az olaszok is, hogy ettől féltükben jópofiztak eddig Kaddâfival, és néhány napja már nyíltan fenyeget is vele.
Mivel nem tárgyalópartner, és eddig semmilyen megállapodást nem volt hajlandó betartani, még azt a relatíve előnyös üzletet sem ajánlhatjuk fel neki, hogy küldje Borsodba, Hevesbe a közép-afrikai niggerjeit és cserébe vegye át a cigányokat.
5. Világ-összeesküvésre beállt agyunk többnyire túlzott és nevetséges félelmekkel van tele. Nem hiszem el, hogy az egész nyugati koalíció csak a liberális uralmat akarná kiterjeszteni Líbiára. Nyilván vannak, akik igen. De nyilván sokan vannak olyanok is, akik őszintén segíteni akarnak, mások, mint szerintem Szarközy (bocsánat, azok mi vagyunk itt Magyarországon, tehát Sarkozy) pajtás, pedig csak relatíve olcsón egy hatalmas saját pecsenyét kívánnak sütni, kínzó belpolitikai gondokat ezzel levezetni. Vagy például maga Obama, aki könnyen lehet, hogy titkos muszlim, egyáltalán nem kizárt, hogy úgy manőverezik, hogy minél több lehetőséget biztosítson az iszlamistáknak az önépítésre.
6. Bónusz. Felhívnám a figyelmet, hogy nemcsak a magyarok a monomán őrültek a világon. Jobb, ha tudjuk, hogy az eseményekről ugyanolyan túlideologizált interpretációt építenek fel más népek is maguknak. Most vasárnap például, pár szót beszélgetve Líbiáról egy teljesen konszolidált és egyáltalán nem zsigeri magyargyűlölő zsidó barátommal, leesett, hogy arról egyszerűen fogalmunk sincs, hogy Izsák fiai milyen elementáris erővel gyűlölik Ismáel fiait, világnézeti és kultúrális különbségek nélkül. Úgy látszik, arra négyezer év sem elég, hogy elfeledjük, hogy a testvérünket kidobjuk a sivatagba, hogy haljon szomjan, és van pofája nem tenni, hanem egy angyaltól segítséget elfogadni. Meg sem merem kockáztatni, nekik vajon milyen elméleteik vannak a líbiai forradalom jelentőségéről — tartok tőle, hogy mérvadó politikusaik szerint Kaddâfi minél több embert leölet, csak annál jobb.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Ávósok 2.

2011-03-20T23:12:00.003+01:00

Ha már az utóbbi időben többször írtam fontos teológiai kérdésekről, mielőtt ilyeneket tárgyalnék tovább, ezt feltétlenül olvassátok el. Különös figyelemmel a végén a sok köcsög vamzer mentegetőzését. Azét a f***iét is, aki hosszú ideig a főnököm volt, és nem tudtam róla, ami ebből a szövegből számomra kiderült, hogy 90%-os valószínűséggel a nagyapámat is besúgta.

Nem erről akartam írni, már nekikészülődtem, hogy végre írok Líbiáról, de akkor majd holnap. Elöljáróban csak annyit, mindig úgy gondoltam és fogalmaztam, hogy a nemzet iránti hűség alapvető kötelesség, de csak az egyházhoz való hűség után. Ha valaha a nemzet és az egyház érdeke ellentétbe kerülne, gondolkodás nélkül le kell mondani a nemzetről. Viszont soha nem hittem, hogy valóságban ilyen ellentét kialakulhatna, tehát a kérdés nem aktuális.
Azonban egyre inkább az a kép alakul ki bennem, hogy a nemzet érdeke az lenne, hogy muszlimmá legyen, mert a XXI. században a nemzetek fennmaradását csak ez a vallás garantálja. Ha pedig ebben igazam van, akkor sajnálattal kénytelen leszek azt mondani, hogy jobb, ha kipusztul a magyarság, a kötelességem inkább az, hogy az egyetlen és egységes (h.h. ev.ref.) keresztyén egyházat megújítsuk, bár ennek valószínűleg csak minimális számú híve marad.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Werbőczy Gárdája

2011-03-18T18:31:00.004+01:00

Egy darabig bírom a koncentrált hülyeséget, aztán túlcsordul a hócipőm.
Évek óta hallom azt az ócska szélsőliberális dumát, hogy "az államnak erőszakmonopóliuma van". Most sűrűsödött meg annyira, hogy már nem állom tovább. Ekkora istenverte baromságot ritkán lehet hallani.
Mi a bánatos Bés isten bunkójától lenne "erőszakmonopóliuma"? Ad 1) cél felől nézve, hogy ellenünk használja? Mert a modern állam kizárólag a polgárainak való károkozás céljából van. Ad 2) a jogi tények felől nézve, már pusztán a "jogos védelem" jogi tényállásának léte is bizonyítja, hogy ló***a van az államnak (kéne hogy legyen az ülepében), nem monopóliuma.
De hogy a magyar alkotmányos rend szempontjából világossá tegyem a kérdést, idézem a történeti alkotmányunkat legjobban összefoglaló segédszöveg (megjegyzem, önmagában nem jogszabály, mint sokan hiszik) szó szerinti szövegét az alkotmányos alapjogaink összefoglaló leírásából.
Igen, a Primae Partis Articulus Nonus.
Et sic poterit etiam per rusticam manum in loco delicti et criminis commissi libere semper talis detineri et iuxta suos excessus condemnari punirique merito valebit.
Most átteszem olyan magyarságra, amellyel szituációsan is érthető a szöveg.
Civil karhatalmi erővel is bármikor szabadon feltartóztatható az ilyen [bűn elkövetője] a tett elkövetésének helyszínén, és jogsértése fokának megfelelően elítélhető és megbüntethető.
Werbőczy országbíró uram egyébként felsorolta taxatíve, hogy milyen bűnök esetén, úgymint szándékos emberölés, gyújtogatás, lopás, rablás, fegyveres rablás és erőszakos nemi közösülés. A civil karhatalmi erő hangsúlyozottan nem privilegizált személyt jelent nála, hanem bármely magyar állampolgárt, az utolsó jobbágyot vagy házicselédet is beleértve. Értelemszerűen, felesküdött polgárőrt még inkább.
Az is két zavaros és közbiztonsághiányos század volt, ami akkor következett, mindenesetre bárókat és lovagokat is tartóztattak le civilek emez alkotmányos alapjoguk alapján, nemhogy acsargó, fajüldöző, analfabéta cigányokat.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

San Simoncino

2011-03-16T23:28:00.002+01:00

Március 16. van. A katolikus egyház számára ez Trenti Szent Simon vértanú napja, bár ezt nagyon kevesen tudják, és céltudatosan titokban is tartják. Én ugyebár a református keresztyén egyház meggyőződéses tagja vagyok, és bár vallom, hogy az egyháznak szüksége van a második reformációra, az erkölcsi züllésen túl a homályos és eltorzult, mammonimádattal fertőzött tanítás megtisztítására is, ettől még a szentek tiszteletét elvi okokból teljesen elutasítom. A rájuk való emlékezés azonban helyes (ne feledjük: definíció szerint szent az, aki az egyház tagjának kiválasztatott, éltében is, halála után pedig emiatt Isten színe előtt van; értelemszerűen lehetetlen mindre emlékezni, mert nagyrészüket nem ismerjük és nem maradt róla feljegyzés, többnyire pedig azt sem tudjuk mi eldönteni, hogy tényleg szent-e, egy kisebbség esetében azonban ez lehetséges, és definíció szerint ilyenek a vértanúk és az ártatlanul megöletett kisdedek).
Tehát aki nem emlékszik Trenti Szent Simon vértanúra, az javaslom, vegye a fáradságot és nézzen utána.
Amúgy csepp kedvem sincs írni, fárasztó és felesleges. Jobb volt a hosszú hétvégén az ősvadonban élni négy napig, folyóvíz és hasonló világi hívságok nélkül, napi tizenkét órai kemény fizikai munkával; nemcsak erkölcsileg jobb, hanem fizikailag is, odáig, hogy ilyen jó emésztésem vagy egy éve nem volt, mint most (gyakorlatilag mindent földdel szennyezetten, tisztítás nélkül fogyasztva).
És doszt se szégyellem magam, hogy Nemzeti Ünnepünkön nem vettem részt semmilyen ünneplésben, hiszen nem biztos, hogy egyáltalán van nemzetünk, akkor pedig mit ünnepeljek? Egyébként 1989 óta az első eset, hogy sem ünnepségen, sem utcai harcban nem vettem részt ez alkalomból. Dehát utóbbi egyáltalán nem volt, az előbbi meg egyrészt, mint mondtam, okafogyott, másrészt, mint sejthető, már kívülről tudom és unom.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Alkotmányhazudozók (várható volt)

2011-03-11T13:23:00.002+01:00

"Vetési Iván, a KEK KH vezetője közölte, óránként negyvenezer kérdőívet tudnak feldolgozni" (MTI)
Lóf***t, te hazug disznó.
Egy ember inkább óránként negyven-negyvenötöt, ha a szöveges választ nem veszi figyelembe. Ezt kipróbáltam, és adatfeldolgozásban nem csekély gyakorlatom van. Ja, és nem tart óránként 10 perc pihenőt, hanem kihal a munkanap végére.
El akarod hitetni, hogy ezer emberetek van erre beállítva, ezer számítógép előtt, amelyek problémamentesen üzemelnek Abszurdisztánban?

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Work in Progress 2.

2011-03-09T01:44:00.002+01:00

Tehát akkor, itt is elismétlem: mostantól szerda este 7-től, a Work in Progress-em részleteinek bemutatója a Stúdióban (Café Bródy). Ma már várok mindenkit.

Egy pár sor kedvcsinálónak.
Amikor utoljára valamiféle kommunikáció is zajlott találkozásukkor, az éppen úgy volt, hogy a férfi leköpte és köszönés nélkül távozott. Milyen kapitális hülyeség, akkor, tizenöt évesen, teljesen büszke volt magára, hogy sikerült kicsesznie vele, és ujjongani tudott volna örömében a köpést törölgetve. Azóta alig volt nap az életben, hogy ne tettek volna többször is róla, hogy megbánja. De változtatni nem lehet, és nem is akarja, még mindig és napról napra jobban gyűlöli ezt a tornyosuló alakot, és közben az idő elszállt, most ő néz ki húsz évvel idősebbnek, mint a férfi, aki akkor még nyomasztóan felnőtt volt hozzá képest. Később őt csonttá és rothadt bőrré aszva be fogják tenni egy álboltozatos föld alatti sírkamrába, ezúttal végleg, aztán lebomlik és csak a hajdan leköpött koponyacsont marad.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Tudományos maffia és meteoritikus élet (in memoriam Clauss Gyurka)

2011-03-08T17:23:00.004+01:00

Na ma több bejegyzés is lesz, de az áldás csőstül jön.
Ma már tiltakoznak a jenkik, hogy nem, nincs bizonyítékuk a földön kívüli (meteoritikus) életre.
A cikk utolsó mondata szép: Az összeesküvés-elméletek hívői pedig a cáfolatot természetesen a hír megerősítésként értékelik, és úgy értelmezik, hogy a NASA megpróbálja elhallgatni a felfedezést.
Szeretném felhívni a figyelmet, hogy az Orgueille-meteoritban található földön kívüli életnyomokat már a hatvanas évek végén Clauss György magyar zsidó mikrobiológus, 100%ig a téma abszolút szakértője, vizsgálta, és a NASA azóta is "megpróbálja elhallgatni".
Kívánom ennek a mostani ipsének, hogy sikerüljön komolyan vetetnie magát (akár igaza van, akár nem — azt ugyanis senki e földön nem tudja, hogy Clauss milyen végeredményre jutott, lévén hogy publikálása előtt öngyilkos lett —), de ezzel együtt azt is, hogy legyen végre ismert, hogy ő csak második.
Van amúgy még féltucat fontos kishír a nagyvilágból, amit szívesen kommentálnék, de 1) nincs időm, 2) akkor én lennék lassan a Vastagbőr, 3) azt nyilván úgyis tudjátok pl., mi a véleményem a semmisségi törvényről. [Még! Még! Még! Ennyi nem elég! — NB. bizarr, de teljesen egyetértek az indexes glosszátorral Polt et. szerepét illetőleg az ügyben].

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.

Pzzzz

2011-03-08T02:33:00.003+01:00

Drága Barátnőnk, az állítólag minősíthetetlenül elhízott Nagyságos Kisasszony, valószínűleg még él. Legalábbis nehezen tudok mást elképzelni, aki pont az ő születésnapján olyan fájdalmasan idióta, hogy névtelenül lebuziz az interneten. Boldog élete lehet, hogy ezzel kell felvidítania magát.

Itt az ideje, hogy egy kis ínycsiklandót írjak most kezdett új művemből, csak egy mondat, hogy ma mit ötlöttem ki.
"— Legszívesebben lelökném a falról a mélybe, ahányszor csak meglátom — közölte Apollón utánozhatlan kedélyességgel ... — E, h, kh, khm, Nagyúr, miért nem teszed meg? — Túl gyors volna neki."

Ceterum censeo rem publicam esse delendam et regnum instaurandum.